1898 tavaszán újjáalakult a városi szépítőegylet, s ennek élére ismét megnyerték Haller Károly egyetemi tanárt, volt polgármestert, aki nagyon sokat tett a város korszerűsítéséért, szépítéséért. Az általa javasolt munkálatok egyike a fellegvári sétaút volt. Erzsébet királyné az idő tájt Svájcban merénylet áldozata lett. A földművelésügyi miniszter felhívta a városvezetés figyelmét arra, hogy fákat ültessen a királyné emlékére.

Ekkor Haller Károly azt javasolta a városnak, hogy végre építesse meg a Fellegvárra tervezett sétautat, az út közepe táján állíttassa föl a királyné szobrát, ültesse be az út két oldalát Erzsébet-fákkal, az út neve pedig legyen Erzsébet sétaút.

1899. február 18-án a városi közgyűlés egyhangúlag elfogadta a szépítőegylet javaslatát. A városnak azonban most sem volt pénze, ezért arra kérte a szépítőegyletet, indítson gyűjtést a kisajátításokra, útépítésre, szoborra.

A telkek megszerzésére Haller Károly 6000 koronát a saját hitelére vett föl. Útépítésre Gyulafehérvárról műszaki katonákat kért a város, de ezt a parancsokság elutasította. Haller Károly közbenjárására a kolozsvári parancsnok 54 műszaki katonát vezényelt ki a munkálatokhoz. A költségeket a városi bizottság fizette.

1900. szeptember 17-én Knaute Emánuel főhadnagy vezetésével láttak hozzá az útépítéshez. A szükséges telkeket addigra a szépítőegylet részben ajándékba kapta, részben hitelre megvásárolta.

Az út tervét és húszezer koronára tett részletes költségvetését a városi mérnöki hivatal Póczy Mihály főmérnök és Tótiszer Ármin városi mérnök irányításával készítette el. Épületfát kiselejtezett vasúti talpfából faragtak az utászok, kötővasat, szeget díjtalanul kaptak Reményik Sándor, a költő apjának cégétől, szerszámokat, cölöpvetőket innen-onnan.

A munkálatok kezdetén előre nem látott akadályba ütköztek. Az út elején, a Makoldiné-féle telek fölött, két nagy, lecsúszó-félben levő sziklatömb állt. A másik oldalon Szilágyi György szőlője alatt pedig egy több méter hosszú és két méter magas sziklát kellett az útból eltávolítani. Robbantani kellet hát. A megijedt környékbeliek kérésére kiszállt városi bizottság azonban a további robbantást megtiltotta.

Több évi munkába került volna ékekkel feldarabolni a sziklákat. Már csak azért is, mert ez a kő nem reped, csak egy-egy darabot lehet kitörni belőle. Ezért a tiltás ellenére robbantani kellett. Fönt, Szilágyi szőlője mellett, a fejtésnél és a darabok leeresztésénél, továbbá a robbantásnál, Knaute főhadnagy állandóan felügyelt. A Makoldiné telke fölötti sziklákat alátámasztották, ifj. Reményik Károly kőbánya-tulajdonos vezetésével szakértő kőbányász dolgozott itt. A robbantást és a szikladarabok leeresztését Ivánits Alajos úgy irányította, hogy baj ne legyen.

Hetekig tartott a munka. Mondhatni folytonosan durrantak a robbanótöltetek. Néha olyan sűrűn, mint 1849-ben Budavára ostrománál. Egyaránt használtak repesztő port és dinamitot. Mikor elfogyott a dinamit, az egylet jegyzője a kissebesi kőbányából hozott. A bánya igazgatósága két ízben is ingyen adott robbanószert.

Több heti munkába került a sziklák eltávolítása. Ennek során elegendő kő gyűlt össze az út alapozásához és a falazatok építéséhez. 1900. november 29-én délután az út menti padokat festették a katonák. Átadták a város mérnöki hivatalának, a Smiel-, a Reisinger és a Kocsis-cégnek a kölcsönkapott szerszámokat és elvonultak.

A sétaút akkor a Fellegvári út 80. szám alatti teleknél kezdődött. Öt vonalban, mérsékelten emelkedett. Minden kanyarnál karfával ellátott néhány lépcsőfok állt. A második kanyarnál padot helyeztek el a pihenni óhajtóknak. A harmadik kanyarnál ugyanígy. A negyedik út a hegy alá vezetett. Ennek közepén több paddal nagyobb pihenőhelyet létesítettek, melyet félkörben épített kőfal védett. Erős pallók, cementből készült átereszek alatt folyt le a víz a hegyoldalról. Itt állították föl a királyné szobrát.

A szobortól fölfelé haladva, szép kilátás nyílt a városra. Az út végén kettős lépcső emelkedett, ennek tetején üreges sziklák alatt padok álltak. A sziklák fölött lehajló lombozat nyújtott árnyékot, a karfával szegélyezett kilátóról a város látványában lehetett gyönyörködni. Innét továbbhaladva, Szilágyi György szőlője alatt a Fellegvár felső útjára lehetett jutni. Itt is volt még egy pihenőhely. Idáig 420 méter hosszú volt a Fellegvári út szintjétől ötven méter magasra vezető út. Innét be lehetett jutni a Fellegvárba, kis emelkedővel pormentes ösvényen a Hójába, le lehetett ereszkedni a pályaudvarra vagy rövid sétával az Erzsébet út és a Fellegvárba vezető út sarkán álló Herczegovina nevű mulatóba.

A sétaút elkészülte után a szépítőegylet választmánya Marnegg altábornagynak iratban köszönte meg a műszaki katonák kivezénylését. Ez tette ugyanis lehetővé, hogy az út rövid idő alatt és oly szépen elkészült. A gondos munkát külön iratban köszönte meg Knaute Emánuel főhadnagynak.

Az út ünnepélyes átadásakor több mint ezer személy gyűlt össze az út alján álló őrháztól az út felső végéig. Jelen volt Bölöny Józsefné, a hölgybizottság elnöke és három alelnöke, Pisztóry Mórné, Inczédy Sámuelné és Szvacsina Gézáné, Béldi Ákos gróf főispán, Szvacsina Géza királyi tanácsos, polgármester, Haller Károly, a szépítőegylet elnöke és választmánya.

Erzsébet-szobor

A negyedik kanyar után, a hegyoldalban, Haller Károly indítványára, fölöttébb költséges, díszes, Pákey Lajos által tervezett márványtalapzaton helyezték el az 1898. szeptember 10-én Genfben meggyilkolt Erzsébet királyné Stróbl Alajos által készített mellszobrát, melyet nagybölöni Bölöny Józsefné ajándékozott a városnak. A talapzatba az Erzsébet királynénk 1898 feliratot vésték. A szobrot rendkívül ünnepélyes keretek között leplezték le.

Erzsébet-őrház

A királynéról elnevezett út elején díszes őrházat építettek. Homlokzata emeletes, a sétaút felőli része földszintes. Ma lakóház. A szobrot a talapzat feliratával együtt az I. világháború után eltüntették, 1940-ben visszahelyezték, majd a II. világháború után ismét eltüntették. Sorsa azóta ismeretlen. Valószínűleg beolvasztották. Talapzata jócskán megrongált, ledöntött állapotban, ma is megvan. A sétaút 1971 esős nyara után, a lassú földcsuszamlás következtében néhány év alatt tönkrement, járhatatlanná vált.

Erzsébet-híd

Az Erzsébet sétaút elkészülte után a város nem volt abban a helyzetben, hogy az utat egy Szamos fölötti híddal a Sétatérrel összekösse. A szépítőegylet felhívására több cég jelentkezett hídépítésre. Így Schlick, Danubius, Nicolson, Demjén Ágoston vashidat, Mayer József vas- és fahidat, Pollák Samu vas- és cementhidat ajánlott. A város Schlick tervét fogadta el és vele egy 35 m hosszú, 1,5 m széles, egynyílású hídra kötött szerződést.

Kőtalapzatát Székely Mihály vállalkozó készítette. A híd felszerelését a Schlick-cég augusztus 6-án fejezte be.

Augusztus 17-én végezték el a próbát, majd a kizárólag gyalogos forgalom számára augusztus 21-én reggel 8 órakor adták át. A Kőmál oldalában, Erzsébet királyné emlékére kiépített és róla elnevezett szerpentinúthoz vezet. Innét a neve.

A második világháborúban, 1944. október 10-éről 11-ére virradó éjszaka a visszavonuló német csapatok, a többi Szamos-híddal együtt, felrobbantották.

A Fellegvári úton lakók egy ideig a Szamos medrébe roggyant híd tetejére rakott deszkákon keltek át egyik partról a másikra. Még az 1940-es évek második felében helyreállították.

A kolozsvári magyarság ma is e néven emlegeti.