label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Biasini és Pataki-ház: nevek a források tükrében

Létrehozva: 2011. április 29. 00:44

ASZTALOS LAJOS

Az épület volt szálloda, városi postahivatal, mulató, kórház, rendőrparancsnokság, lakóház – ROHONYI D. IVÁN
Az épület volt szálloda, városi postahivatal, mulató, kórház, rendőrparancsnokság, lakóház – ROHONYI D. IVÁN
Kabdebó Ivo, a Szabadság kedves olvasója, két kérdéssel fordult a szerkesztőséghez. Az elsőben azt írja, hogy a lap március 16-i számában tévesen jelent meg Biasini neve. A továbbiakban pedig azt, hogy „a tévedést egyébként a közölt fénykép is igazolja”. Térjünk ki előbb ez utóbbira. A lap említett számában egyetlen olyan fénykép sem jelent meg, ami ezt a tévedést igazolná. Valószínűleg a 7. oldalon megjelent fénykép alatti szövegre utal: „Kossuth-nótákat énekelve vonultak az ünneplők az Egyetem utcán, a Biasini Szálló felé”.
Levele folytatásában közli, hogy a kifogásolt nevet helyesen Biazzini-nek kell írni, ennek kiejtése pedig [biaczini]. Majd így folytatja: „Gaetano Biazzini a XVIII–XIX. század fordulóján telepedett le városunkban, hogy a nemes ifjakat a kardforgatás művészetére oktassa. Nagyon rövid idő alatt meggazdagodván, szállodát építtetett, sőt postakocsi járatokat is indított. Régi kolozsváriak talán még emlékeznek rá, hogy a Főtér 26. szám alatt a későbbi Dorna elnevezésű, tejtermékeket forgalmazó üzlet előtt a Biazzini fűszerüzlet működött.” [Szóljon hozzá!]


Lássuk a tényeket.

Elsősorban Kiss András Források és értelmezések című, 1994-ben megjelent kötetéből idézünk.

Bölöni Farkas Sándor a Kolozsvárt megtelepedett, milánói születésű olasz vívómestert, Gaetano Biassinit arra ösztönözte, hogy a város nyugati mintájú polgárosodását elősegítő vállalkozásba kezdjen.

A vívómester az 1820-as évek legelején, egyes források szerint előbb, 1818-ban érkezett Kolozsvárra. Mindenesetre Kibédy Annával kötött házasságából 1821-ben, a városban született Antal Domokos nevű fia.

Eleinte nem volt Kolozsvár teljes jogú polgára,

ezért az akkori, a hűbéri társadalom szabályai szerint, sem kereskedelemmel, sem iparral nem foglalkozhatott. 1832-ben azonban feleségével házat vásárolt a Híd (Wesselényi Miklós, Dózsa György) utcában, és ezzel kolozsvári „örökös” lett. Ugyanabban az évben, május 29-én „Majlándi [Milánó német neve] születésű Biassini Kajetán, római katolikus, a polgári hüt és 3 arany polgári díj letétele mellett, a tekintetes nemes tanács 2009. szám alatt május 23-án költ válaszánál fogva, a városi hütös polgárok közé bevétetett”.

A Gaetano Biassiniből lett immár teljes jogú kolozsvári polgár, Biasini Kajetán neve ez időtől gyakrabban fordul elő a vállalkozók között.

A fiákertartó Biassini Cajetán, aki

elsőnek honosította meg a városban a bérkocsi-szolgálatot,

több ízben fordult a városhoz, hogy szabályozza a bérkocsitartás rendjét. 1832-ben megalapította gyorskocsi vállalatát, mely Pest és Bukarest között biztosította a kor igényeinek megfelelő gyors és kényelmes utazást és áruforgalmat. Híd utcai házára és telkére több ízben jelzálogkölcsönt vett föl. Így kétszer a „Kolozsvár városában fegyvergyakorlás végett alapított viadalintézet” – a Bölöni Farkas Sándor és Kendeffy Ádám szorgalmazására létrejött, későbbi nevén Tornavivoda – folyósított kölcsönt „fegyvermester” Biasini Kajetánnak.

1834-ben három évre megszerezte a Belső-Monostor (Unió, Memorandum) utcai Fejér ló vendégfogadó és az ugyanottani Redout (Redut, Vigadó) bérletét. Számára azonban ez a bérlet csak

az első lépés volt a saját vendégfogadó létrehozása felé.

1836-ban már a város tekintélyes polgáraként kérte, hogy vegyék be a városi közösség legfelső önkormányzati testületébe, az egykori százférfiak tanácsának, illetőleg a közgyűlésnek megfelelő városi esküdt közönségnek a tagjai közé.

1837-ben ő a tulajdonosa a városfalon kívül haladó Só úton, a későbbi Külső-, majd Kül-Torda utcában (Petőfi, A. Iancu), a Torda-kapuval szemben álló Szacsvai-fogadónak. Ezt nevezték azután később – és nevezik az idős kolozsváriak ma is – Biasininak.

Ugyanabban az évben engedélyt kapott arra, hogy a Külső-Torda utcai Szacsvai-fogadót korszerűen átépítse. Amellett, hogy a szálloda a postakocsi-járat utasainak kényelmes szállóhelye lett, a „több méltóságok felszólítására” kávéháznak átalakított földszinti szobák és a szálló elé kitett padok és asztalok megismertették a kolozsváriakkal a „kávéházi szórakozás kellemességeit”. Petőfi Sándor és felesége 1847. évi látogatását az egykori szálló ma is álló épületének falán emléktábla jelzi:

Itt volt szállva

PETÖFI SÁNDOR
és neje
1847 okt(óber). 21 töl 24 ig.
Megjelölte a helybeli
                                  áll(ami).
felsőbb leányiskola
                          kegyelete
1897 márc(ius). 15.

 

Itt, a Külső-Torda utcai telken működött majdnem száz évig a Biasini. Az új tulajdonos építkezni kezdett, kibővítette az épületet. 1839. november 18-án, feleségével, Kibédy Annával együtt kölcsönt vett föl és lekötötte „a Torda-kapun kívül azon kapuval szemben eső, egyfelől özvegy méltóságos Pál Andrásné, másfelől Pávits János szomszédságaikban fekvő tulajdon telkünket, minden rajta lévő régibb s közelebbről általunk épített újabb épületekkel együtt…” Ekkor tehát már álltak a Biasiniék által épített részek is.

Biasini mindemellett álarcos- és narancsbálokat rendezett, folytatta vállalkozásait – ő szervezte meg például

az első kolozsvári cselédszerző ügynökséget

és Fogoly (Potaissa) utcai házában a még el nem helyezett cselédek szerény otthonát. Nevét azonban fogadója és gyorskocsi-vállalata örökítette meg.

Biasini Kajetán 1847. augusztus 1-jén, 57 éves korában, vízkórságban hunyt el. A fogadót az örökösök haszonbérbe adták. Az első bérlő a legidősebb fiú, Domokos volt. Biasini Kajetán örökébe lépő két fia, Domokos és Ferenc nevével gyakran találkozunk a kolozsvári vállalkozók sorában.

A milánói születésű, kolozsvárivá lett vállalkozó eredeti neve, mint láthattuk, nem Gaetano Biazzini, hanem Biassini volt. Ezt olaszul két -ssz-el [biásszíni]-nek ejtették, s a hangsúly természetszerűleg az -n- előtti -i-n volt. A magyarban azonban a hangsúly mindig az első szótagon van. Az olasz hangsúly nekünk természetellenes. Ezért esetünkben áttevődött az első -i- re. Így az olasz nevet a jó kolozsváriak magyarosan [bíászini]-nek mondták. Nem sokkal később azonban, minthogy a magyarban két magánhangzó között az -sz- könnyen -z- lesz, a milánói Biassini kiejtés szerint végül [biázini] lett.

Talán ebből következtet Kapdebó Ivo, a Szabadság kedves olvasója arra, hogy a név eredetileg Biazzini volt.

Az eddigiek után álljon itt néhány további adat, melyből egyértelműen kiderül, hogyan írták Biasini nevét:

1849: „a Biasini fogadoba vitte” [SZT IV. 173.]; 1869: Biasini Szaloda [Bodányi]; 1888: Biasini [Kv88]; 1891: Biasini szálló [EMKE U 41.]; 1893: Biasini Szálloda [SAKcs]; 1894: Biasini szálló [Mach]; 1903: Biasini szálló [Stein]; 1914: „Biasini-szálloda (Gárdonyi Sándor), Petőfi utca 18.” [Cím14 78., 243.]; 1923: „Grand Hotel (Biasini), str. Avram Iancu 18.” [Br 179.].

1870-ig az épületben működött a városi postahivatal. A szálloda az első világháború előtti évekre

szállóvendégek helyett örömlányokat

és ezek ügyfeleit fogadta. A szállodát és a földszinti orfeumot, zenés, műsoros mulatót 1926 áprilisában bezárták, az épületet lakóházzá alakították. A tulajdonos, Lupan dr. 1939 augusztusában felszólította a lakókat, hogy költözzenek el, majd vasutas kórházat rendezett be az épületben.

1943: „Petőfi utca 20., Lupán Sándor” [Lak 36.].

A kórház a II. bécsi döntésig működött. 1940 és 1944 között emeletén a Rendőr-tanosztály Parancsnoksága székelt (Petőfi u. 18. [régi számozás szerint, az új szerint 20.] [FS 39.]; Tartalék őrség, Petőfi u[tca]. 20. [Telefon] 26–61. [Tel41 21.]; Őrszemélyzeti osztály, Petőfi u[tca] 20. [Telefon] 26–56. [Tel43 236.]. A háború után ismét lakóház lett belőle.

1941-ben és 1943-ban két Biasini élt a városban: Biasini Sándor, kibédi, igazgató, Szász Domokos utca (Voltaire) 18. [Tel41 3., Tel43 223.], és Biasini Sándor dr., egyetemi tanár, nőgyógyász, 1941-ben ugyancsak Szász Domokos utca 18., [Tel41 3.], de 1943-ban Unió utca (Memorandum) 19. [Tel43 223.].

A Főtér korábban 25., az 1941. évi átszámozás óta 26. szám alatti fűszer- és csemegeüzlet ugyancsak Biasini volt. Az idősebbek jóval az államosítás után, az 1960-as, 1970-es években, sőt, ezután is e néven emlegették, emlegetik. Elterjedt volt nevének [biáziné], [beáziné] változata is, mintha bizonyos Biázi, Beázi feleségéé lett volna az üzlet.

1942: „Biasini Sándor utóda. Dr. Szakáts Lajos Fűszer- és Csemegekereskedése, Kolozsvár, Mátyás király tér 25.” [NMK 345.]; 1943: „Biasini Sándor utóda, dr. Szakáts Lajos. Fűszer, csemege nagyban – kicsiben. Kolozsvár, Mátyás király tér 26.” [Lak 24.]; „Biasini Sándor utóda fűszer nagykereskedése” [Cím43 21., 59.].

Másik észrevételében Kapdebó Ivo azt írja, hogy a Főtér és a Deák Ferenc utca sarkán álló ház nem Bem-ház, hanem Pataky Sámuel egykori gyógyszerész háza. Szerinte itt, az emeleti nagyteremben tartották az első színházi előadást is.

Valóban, a háznak, azon kívül, hogy 1848 karácsonyán itt szállt meg Bem tábornok, semmi köze nem volt hozzá. Az épület ugyanis eredetileg a Pataki családé volt. Később azonban a Teleki család birtokába jutott, ezért Teleki-háznak is mondják.

Az I. Rákóczi György hívására az 1630-as években Sárospatakról a városba telepedett, kiváló papokat és tanárokat adó Pataki családnak több háza is volt a városban.

Ezek egyike a Nagypiac (Főtér) és a Belső-Közép utca (Deák Ferenc utca, Hősök útja) sarkán álló ház. 1790 körül a Pataki család egyemeletes, késő barokk klasszicista polgárházat épített ide. Az építkezéskor felhasználták az előzőleg itt állt reneszánsz épületek falait is. A XVIII. század végén, a XIX. elején egy ideig az emeleti sarokteremben tartotta előadásait a magyar színjátszó társulat. Az első előadást azonban nem itt, hanem a Rhédey-ház Belső-Szén utcai (Jókai, Napoca) szárnyának emeleti termében, az épület falán álló emléktábla szövegével ellentétben nem 1792. november 11-én, hanem 1792. december 17-én. Csak ezután tartottak előadásokat a Pataki-házban.

1807-ben dr. Pataki Sámuel eladta a házat Teleki Imre gróf özvegyének, Krausz Máriának. 1845-ben ifj. Teleki Imrétől Teleki Domokos neves ellenzéki politikus, később történész vásárolta meg. Ezután Teleki-háznak mondták [KvSz II. 2., 118.]. Teleki Domokos szállásolta el itt az 1848 karácsonyán Kolozsvárt felszabadító honvédsereg parancsnokát, Bem József tábornokot. Az esemény emlékét 1898 óta a Deák Ferenc utcai homlokzat erkélye fölött tábla jelzi:

E HÁZBAN VOLT SZÁLLVA
BEM JÓZSEF
HONVÉD TÁBORNOK
1848 DECZEMBER 25-IKI
GYŐZEDELMES
                   BEVONULÁSAKOR

 

Az épület homlokzatát 1898-ban módosították. Az első világháború után megszűnt a Teleki család tulajdona lenni [Gaal 33–34.]. Az 1950-es évek végén az addig egyemeletes házra még két emeletet építettek, s ezzel megfosztották műemlék jellegétől.






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap