Portállá alakul az eddig nyomtatásban megjelenő mozgóképes havilap, a Filmtett. Február elsején nulla órakor hivatalosan is útjára indul a lap internetes változata, Filmtett, Erdélyi Filmes Portál néven. Hét és fél év után megszűnik tehát a folyóirat nyomtatott változata, a jövőben nyomtatásban csupán Filmtett-könyvek, illetve Filmtett-évkönyvek látnak napvilágot. Tegnap megtartott sajtótájékoztatóján a Filmtett-csapat részletes információkkal szolgált a sajtó számára arról, hogy miért és hogyan történt ez a nagy változás a mozgóképes havilap életében.
– Természetesen vannak anyagi okai is a váltásnak, de ettől függetlenül úgy érzetük, hogy ideje elmozdulni valamerre – mondta Zágoni Balázs főszerkesztő a Győzelem mozi kávézójának emeleti részén tartott találkozón. Tudták tehát, hogy változtatni kell, de nem látták pontosan, hogy mit és merre. Elemezni kezdték tehát a helyzetet, majd arra a következtetésre jutottak, hogy havilapként nem igazán tudják fenntartani a „frissességet”, hiszen erre ez a formátum nem alkalmas, s bár büszkék arra, hogy a lap indulásakor neves szaklapokat is le tudtak körözni egy-egy fontos filmes eseményt illetően, ma már az elsődleges tájékozódási forrás az internet, csak akkor lehetnek tehát versenyképesek, ha friss hírekkel tudnak szolgálni. – Másrészt nagyon nehézkes a terjesztés, nincs egyetlen cég sem, amely kimondottan ezzel foglalkozik, emiatt csak nagyon korlátozott helyekre tudtuk eljuttatni a folyóiratot, és sok esetben csak ráfizetéssel lehetett megoldani ezt a problémát. Nehéz lemondani a friss, nyomdaillatot árasztó lapról, éppen ezért azt szeretnénk, hogy az eddigi Filmtett másik része, a sokkal időtállóbb, tanulmányokat, filmtörténeti, filmelméleti írásokat, cikksorozatokat tartalmazó filmtudományi rész papíron éljen tovább, Filmtett-könyvek és Filmtett-évkönyvek formájában – magyarázta a főszerkesztő.
Naponta kerül fel új kritika az oldalra, biztosít a kritikarovat szerkesztője, Jakab-Benke Nándor, naprakészen olvasható tehát írás a legfrissebb filmekről, és egyfajta interaktivitásra is mód lesz, hiszen bárki hozzászólhat a portálon, akár a filmhez, akár a kritikához. A hírek frissességéért Tóth Orsolya felel, és ő „irányítja” a pályázat-rovatot is, amely három részre tagolódik: last minute, tehát utolsó pillanatban befutó, sürgős és aktuális kategória. A fesztivál-részleg felelőse Buzogány Klára, aki azt ígéri, hogy 100 fesztiválról tudhatunk majd meg részleteket, el egészen odáig, hogy az illető helyszínen hol érdemes enni és lakni (olcsón). Folyamatosan bővül az adatbázis, és mód lesz arra is, hogy összehasonlítsák a különböző fesztiválokat, értelmezzék és pontozzák.
A weboldal arculatát Jánosi Andrea tervezte, programozó Buzogány László, Csíki Dénes pedig a logó tervezéséért „felel”. A portál ingyen elérhető, kitétel azonban az, hogy csak regisztrált felhasználó szólhat hozzá az írásokhoz. Érdekes megoldás, hogy ha több ideig nem kattint valaki a weboldalra, a legközelebbi „látogatáskor” emlékeztető jelenik meg, hogy ottjárta óta hány friss hír jelent meg. Zágoni Balázs ugyanakkor, a félreértések elkerülése végett, felhívta a figyelmet: nem az eddigi folyóiratot pakolják fel a netre, hanem valami egészen új kezdődik. Mintegy tíz napja tesztelik egyébként a portál „minőségét”, a felkért neves szakemberek végül kiértékelik a látottakat, majd ahol erre szükség van, módosítást eszközölnek. A február elsejei indulást követően február másodikán Budapesten, a Mammut moziban mutatkozik be az Erdélyi Filmes Portál, az éppen zajló Filmszemle keretében.