label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Könnyeket duzzasztó gátak

Létrehozva: 2011. március 01. 03:32

HOVER ZSOLT

Végülis a mai napom is úgy kezdődött, ahogy a legtöbb átlagos hétköznap. Reggel korán megraktam a tüzet, lefőztem a kávét, és álmosan szürcsölgetve a feketémet átlapoztam a napi sajtót. No persze interneten. Nem mintha jobban szeretném, mint a nyomtatott lapot, de hát a postás az újságot csak két-három naponta hozza ki, s a friss hírek a globális faluvá vált világunkban már öt perc múlva sem aktuálisak. Ahogy a híreket olvasgatom, megakad a szemem egy alcímen: Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja.


Azt már megszoktam, hogy minden második nap emlékeztetnek bennünket a fasizmus áldozataira, de valahogy a kommunizmus világnapjáról szóló híradás megreked a mínuszos hírek szintjén. Pár sor arról, hogy mellesleg százmillióra becsülhető világszerte a munkás eszme, meg a népi demokrácia áldozatainak száma. Arról sem esik szó, hogy sokan még, akik ma is élnek, sőt, köszönik szépen jól vannak, milyen kifinomult eszközökkel kínozták meg a “nép ellenségeit”. Miképpen kínoztak meg fiatalokat, áldott állapotban levő kismamákat, tehetetlen öregeket. Hogy rákosi elvtárs (szándékosan kisbetű) idején a “bölcs vezér” parancsára, a papok megkínzására árammal feltöltött feszületet használtak, melyet az őrizetbe vett papokkal megcsókoltattak. Vagy említhetjük még Horn Gyuszikát is, aki szinte lehordta pár évvel ezelőtt a köztársasági elnököt, amiért nem kapott állami kitüntetést. Pedig megérdemelte volna azok után, hogy több értelmiséginek és művésznek rúgta szét a képét, amikor még nem csak a csúfnevében viselte a pufajkát.

Erről kínos megemlékezni. De, hogy ne legyünk annyira demagógok, gondoljunk azokra az áldozatokra, akik úgy vesztették el életüket, hogy meg sem haltak. Gondoljunk a falurombolás szimbólumává vált Bözödújfalura. Amikor 1988-ban elárasztották a falut, csak úgy ráeresztve a környező patakok vizét a házakra, melyekből még a bútorokat sem tudták elszállítani, sokan könnyezve elfordultak, mert nézni sem bírták. Mások egyszerűen összeestek, epilepsziás rohamot kapva, mely betegségből soha többet ki sem gyó­gyultak. Ismét mások egyszerűen felakasztották magukat, mert el sem tudták képzelni életüket a szeretett falu, az általuk izzadságos munkával felépített ház nélkül. Elvették az emberektől a falut, mert kellett a duzzasztó gát a fényes szocialista jövő építésének céljából. A falusiak soká emlegették (talán ma is így tartják számon): „Elátkozott tó az, mindenkinek jobb, ha nem kerül a közelibe, annyi benne a könny” (Vujity Tvrtko – Nógrádi Gergely: Tizenkét pokoli történet – Az elsüllyesztett falu).

És végül gondoljunk azokra a láthatatlan tavakra, melyeket nem mesterséges gátak, hanem a fájdalom, a keserűség, és a magatehetetlenség gátjai töltöttek meg keserves könnyekkel. (hoverzsolt.wordpress.com)






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap