label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Miénk itt a tér*

Létrehozva: 2011. február 07. 02:06

TIBORI SZABÓ ZOLTÁN

A politikus teljesítményét konkrét eredményekben mérik: törvényekbe foglalt, kihirdetett, hatályos, végrehajtható és hosszú távon, szabadon alkalmazott jogokban, emberséges és demokratikus kötelezettségekben, a politikus által kialkudott, kiügyeskedett vagy éppen kierőszakolt, népének javát szolgáló intézményekben, építményekben, megvalósításokban, s persze az általa képviselt közösség számára megszerzett, adott esetben visszaszerzett javakban, előnyökben. A politikus által létrehozott értékben tehát, amelynek mértékét – bármikor, így a visszacsatolásos ellenőrzések idején, de mérlegkészítéskor nemkülönben – egyedül a politikai vállaláshoz, a célkitűzéshez történő kíméletlen, pontos viszonyítás és kvantifikáció adhatja meg. [Szóljon hozzá!]


Fontosnak tartom ennek az egyébként régről ismert elvnek a hangsúlyozását, mert az elmúlt két évtized magyar politikájában, Erdélyben és Magyarországon is akadtak olyanok, akik ezt igyekeztek elfelejteni, figyelmen kívül hagyni. De azért is szeretnék emlékeztetni rá, mert a Markó Béla politikai publicisztikáját és előadásait magába foglaló legújabb kötete (Kié itt a tér. Válogatott közéleti cikkek, előadások, 1991-2009. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010), továbbá a szerző 1999-ben megjelent könyve (Az erdélyi macska. Szépliteratúrai utazások, 1978–1994. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999) mostani újrakiadásának (Pallas–Akadémia, Csíkszereda, 2010) megértéséhez és elfogulatlan elemzéséhez ezt elengedhetetlennek tartom.

Megszoktuk, hogy a szerző időről időre kötetbe foglalva is átnyújtja nekünk írásait, interjúit és előadásait. Ilyen volt 2000-ben a Mentor Kiadónál napvilágot látott két kötete is (A feledékeny Európa. Beszédek, előadások, interjúk, 1990–1999. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000; Önállóságra ítélve. Beszédek, előadások, interjúk, 1999–2002. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002), hogy az előzmények sorozatát ugyancsak a Pallas–Akadémia két kiadványa (A magyar dilemma. Előadások, tanulmányok, beszédek, interjúk, 2002–2004. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004; A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006) zárja. Ezek a kiadványok általában az előző könyv megjelenése óta eltelt időszak termését ötvözték kötetté, és engedtek mélyebb, összefüggések és folyamatok tettenérésére is alkalmas bepillantást mindazokba a történésekbe, amelyek végül is az erdélyi magyarság sorsát, a mi sorsunkat és boldogulási esélyeinket határozták meg.

A legújabb kötet, a Kié itt a tér című – kivétel: válogatott írásokat és előadásokat tartalmaz az elmúlt két évtized teljes terméséből. A kötet első szövege egy előadás, amelyet Markó Béla Bécsben tartott 1991-ben, az utolsó pedig egy politikai publicisztika, amelyet a szerző 2009 decemberében a budapesti Élet és Irodalom című lapban közölt. Az első felmerülő kérdés éppen ebből a két évtizednyire nyúló időszakból adódik, és ekképpen hangzik:

milyen szempontok vezérelték a politikus szerzőt,

amikor sok kötetre kiterjedő munkásságából éppen ezeket az írásokat válogatta bele mostani könyvébe, és milyen eredményt remél ettől a válogatástól?

A válasz nem egyszerű. Megleléséhez az embernek figyelmesen el kell olvasnia a kötet valamennyi írását, bele kell merülnie a szinte mindig a múltbeli tapasztalatokból kiinduló politikai fejtegetésbe, érzékelnie kell a diskurzus fő irányait, fel kell frissítenie emlékezetében az egyes időszakok fogalmait és gondolatait, és végig kell kísérnie figyelmével ezek csiszolódását, egészen a folyamat eredményeképpen összefüggő érvrendszerbe történő beépülésükig. Miközben az előadásokat és a publicisztikákat olvassa, a politikai gondolat dinamikáját kell szemmel tartania tehát, anélkül azonban, hogy szem elől tévesztené azokat a támpilléreket – elveket és célkitűzéseket –, amelyek állandókként, cövekekként bukkannak fel újra meg újra a politikus két évtizedes munkásságában. Ilyenek például a szabadság, a szolidaritás, az együttműködés, az emberi és a kollektív jogok, az önrendelkezés, az autonómia és a politikai egység, amelyekről Markó Béla soha nem mondott le. Csupán a legcélravezetőbb eszközök között válogatott, csak a hozzájuk vezető utat fürkészte, mindössze az esélyeket mérlegelte. Dilemmákkal küszködött, mint minden igazi értelmiségi.

Újabb kérdés merül fel, persze: politikus-e Markó Béla, és ha igen, mikor vált azzá? Az egyik lehetséges választ már megfogalmazták, s eszerint az érdekképviseletünket tizennyolc esztendeje vezető Markó Béla a feladat súlya alatt nőtt igazi, vérbeli politikussá. Ez a mostani könyve azonban mást bizonyít, nevezetesen azt, hogy – lásd a kötet első beszédét – a szerző már 1991-ben is politikus volt. Vagy tovább mehetnénk, és kimondhatnánk: már jóval a rendszerváltás előtt is az volt. Ami, természetesen, nem állná meg a helyét. Hacsak össze nem kapcsoljuk mindezeket korábbi megállapításunkkal, és ki nem mondjuk, hogy Markó Béla értelmiségi volt és maradt mind a mai napig. Olyan értelmiségi, akinek

a gondolkodása a kihívások hatására alakult

ugyan, de aki az értelmiségi létről, értékrendszerről és elvárásokról soha nem mondott le, azokból fikarcnyit sem engedett.

Íróemberhez, költőhöz illő módon birkózott meg azzal a feladattal, amelyet a kelet-közép-európai sors osztott rá. Tudta, hogy miközben az egyetemes értékek skáláján az irodalom a születésről, az örömről, az életről, a szerelemről, a bánatról és a halálról szól, minálunk, a sajátos kisebbségi sors közepette, az irodalmi műnek az identitásról is szólnia kell, s mérlegelnie kell a megmaradás lehetőségeit és esélyeit. Araszolt tehát mindig előre, a kitűzött cél fele, s közben a költő eszközeivel élve, mormolta magában, kóstolgatta, ismételgette és majszolta a szavakat, amelyek közben csiszolódtak, célratörőkké váltak, mégpedig olyanképpen, hogy nem csupán a feladatukat teljesítsék, hanem ráadásul az elért eredmények közül egyet se adjanak fel.

A szerző folyton magyaráz: Bécsben, Párizsban, Washingtonban, Budapesten és Bukarestben, Kolozsváron és Szegeden, Marosvásárhelyen, Bálványoson és Tusnádfürdőn egyaránt. Zavarja a következetlenség, az árulás, a cserbenhagyás, a célkitűzésekről vagy az elvekről történő lemondás. Az elvtelenség különösképpen. Pragmatikusan prioritásokat szorgalmaz tehát, pöröl Bukaresttel és Budapesttel is. Megdöbbenti az a tény, hogy Budapest gyakran jóval intoleránsabb módon viszonyul az általa vezetett szervezethez, mint Bukarest, és nem egy esetben e szervezet gyengítésére játszik. Igazi értelmiségiként, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai függetlenségéért harcol, és azért, hogy az RMDSZ cselekvési egységét megőrizze. A kilencvenes évek elején ugyanis a dél-tiroli németek vezetői, a

legfőbb értékként az egység megőrzését

kötötték Markó Béla és Takács Csaba lelkére, és saját harminc éves küzdelmükre utalva, türelemre, kitartó és céltudatos munkára biztatták őket.

Nem volt ez új gondolat erdélyi magyar ember számára. A kolozsvári református lelkész László Dezső 1937-ben írt Bomlás vagy egység? című esszéjében rámutatott: „Aki azt hiszi, hogy az ő magyarsága a magyarság, aki azt hiszi, hogy csak úgy lehet valaki magyar, ahogyan ő magyar, az annál inkább ellensége a belső lelki egységnek, minél inkább vádol másokat ennek az egységnek a megbontásával. Ez a megállapítás érvényes mindenkire, akár mágnás, akár proletár, akár protestáns, akár római katolikus az illető. (…) Mert azt ismét világosan kell látnunk, hogy azok a mozgalmak jelentik a kisebbségi magyarság belső egységének megbomlását, amelyek a kisebbségi magyarságot érzékenysége miatt külső célok szolgálatára akarják kihasználni.” (László Dezső: A kisebbség élet ajándékai. Minerva–Szabadság, Kolozsvár, 1997, 112–115. old.)

Napjainkban, amikor a 20. század első felére történő visszatekintés igen divatos, idézhetnénk továbbá Teleki Béla grófot, az Erdélyi Párt 1941–1944 közötti elnökét, aki az Észak-Erdély Magyarországhoz történő csatolását követően, folyamatosan és következetesen az erdélyi politikai különállás, és az anyaországi pártok Erdélyből való kizárása végett politizált. Teleki Béla 1941. június 17-én ismertette a magyar országgyűlésben a Kolozsváron három héttel korábban megalakult Erdélyi Párt programját. Beszédében egyebek mellett kijelentette: „Erdély köztudomásúlag nemzetiségi terület, és, mint tudjuk, a nemzetiségek politikailag egységesek szoktak lenni. Különös fontossága van tehát annak, hogy a nemzetiségekkel szemben politikailag egységes és ne megosztott magyarság álljon. Mi ezt az Erdélyi Párttal láttuk leginkább megvalósíthatónak. (...) Erdély felemelését és az erdélyi magyarság új honfoglalását és a történelmi jóvátételt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha nem politikai pártharcokkal foglalkozunk, hanem építkezünk.” A Wesselényiek Zsibójának utolsó ura pontosan tudta, hogy a magyarországi politikusok, állami és katonai vezetők, tisztség- és tisztviselők nem ismerik az erdélyi helyzetet, sem a kényes nemzetiségi viszonyokat, és

bámulatos tapintatlanságokra képesek,

éppen ezért igyekezett az észak-erdélyi magyarságot megóvni hatásuktól. Nem rajta múlt, hogy e próbálkozása sikertelen maradt.

Hasonlóképpen kényszerül a hozzánk közelebb álló években Markó Béla is a magyar–magyar viszony visszásságai ellen egyre sűrűbben érvelni, magyar–magyar paktum megkötését szorgalmazza, valamint „a rendelkezésre álló eszközök összehangolt használatát”. Csakhogy nézeteit, miszerint Trianon sebeit nem gyűlölettel és türelmetlenséggel, hanem európai integrációval, együttműködéssel, az európai közös ház tervéhez igazított „vagyon- és térmegosztással” kell és lehet begyógyítani, a szerző véleményével és meglátásaival szembenállók nem veszik figyelembe. Észérveire irányukból érdemleges válasz nem érkezett, érthetővé válik tehát annak oka is, hogy Markó Béla érvrendszerének újbóli és újbóli kifejtésére kényszerül. Valódi debatteurként, olykor visszafogottan, máskor viszont teljes hévvel vitatkozik, és próbálja igazáról a legyőzésében, az ellehetetlenítésében érdekelteket is meggyőzni. Határozottan ismétli a tételt, miszerint a magyar–román viszonyban a közös „virtuális tér” megosztási modelljének „minden bizonnyal a »vagyonközösség« gondolatán kell alapulnia, de a külön – személyi és közigazgatási – autonómiákat is magába kell foglalnia”, mégpedig nem úgy, ahogyan azt a 20. században képzeltük, hanem „másképpen, rugalmasabban, nyitottabban”, ahogyan azt a 21. század megkívánja. Fájdalmas a sejtésem: érvelése, akárcsak a László Dezsőé és a Teleki Béláé hetven évvel ezelőtt, csaknem hiábavaló, annak súlyát kevesen képesek átérezni.

Markó Béla politikusi tevékenységének rövid mérlegeként is értelmezhető ez a mostani kötet. Elemzéseit, meglátásait, jóslatait – kisebbségi jogokról, demokratizálódásról, szervezetépítésről, decentralizációról, uniós betagolódásról, magyar–román és magyar–magyar viszonyról –

az idő igazolta, helytállóknak találta.

Az erdélyi magyarság érdekszövetségét az elmúlt tizennyolc évben vezető politikus úgy köszön le, hogy a közösség kezdeti célkitűzései közül maradéktalanul csak kettőt nem sikerült elérnie: az önálló állami finanszírozású egyetem létrehozását és a különböző autonómiaformák törvénybe iktatását.

Tagadhatatlan azonban, hogy e két cél irányába is határozott lépéseket tett, és olyan eredményeket képes felmutatni, amelyekre a továbbiakban építeni lehet. A többi cél, így a szabad anyanyelvhasználat a közigazgatásban és a bíróságokon, a kétnyelvű feliratozás, az anyanyelven történő oktatás óvodától egyetemig, s doktorátustól az egyetem utáni képzésig, kiemelt támogatással egybekötve, a hatalmas föld-, erdő- és ingatlanvagyonok visszaszolgáltatása törvénybe lett iktatva, és ezeket a jogszabályokat ma már alkalmazzák. Nagy lépéseket sikerült közösségünknek tennie Markó Béla vezetése alatt az erdélyi infrastruktúra fejlesztése terén is, az erdélyi magyar közösségek intézményépítése pedig töretlenül haladt ezekben az években. Iskolák, templomok, közösségi házak ezreit újították fel, újakat építettek oda, ahova azokra szükség mutatkozott, és emlékművek egész sorát sikerült restaurálnunk.

Markó Béla szóval, gondolattal és tettekkel magyarázta el nekünk, hogy miénk itt a tér. Teljesítményét utódjainak nehéz lesz felülmúlniuk. Erről is meggyőzött ez a legújabb kötete, mint ahogyan arról nemkülönben, hogy az értelmiségi önreflexió alapján szilárdan álló, megfontolt politikai habitusát, képességeit és tapasztalatát erdélyi magyar közösségünk a jövőben sem nélkülözheti. Eddigi teljesítményéért messzemenő elismerésünk illeti a szerzőt, gondolatainak és tapasztalatainak leírásáért, elmagyarázásáért és közzétételéért a közösség tiszteletteljes köszönetét mindenképpen megérdemli. Kötetét pedig mindenkinek el kell olvasnia, akit az erdélyi magyar politika elmúlt több mint húsz esztendeje és az erdélyi magyar jövő érdekel, ezért is ajánlom jó szívvel.


*Elhangzott február 4- én, pénteken, a kolozsvári Gaudeamusban tartott könyvbemutatón.







Hozzászólások


bega - 07/02/2011 15:17
"A gordiuszi csomót
nyilván ketté kellett vágni,
és előbb-utóbb a sakktáblát is
ketté kell vágni,
hogy a fényes fekete ruhások
békét hagyjanak a fényes fehér ruhásoknak,
s hogy a fényes fehér ruhások
ne akarják mindenképpen maguk alá gyűrni
a fényes fekete ruhásokat,
tűzzel, vassal, fűrésszel és lángvágóval
kell őket szétválasztani,
az ilyen futókat az olyan futóktól,
az ilyen lovakat az olyan lovaktól,
az ilyen parasztokat az olyan parasztoktól,
be kell vezetni az áramot
a sakktábla két fele közé,
vizesárkot kell ásni
vagy magas falat emelni,
hogy a fehér ruhások
és a fekete ruhások
tehetetlenül vicsorogjanak egymásra..."
(http://www.mek.iif.hu/porta/szint/h
uman/szepirod/modern/marko_b.hun)
Aktuális vers,a zsiga-samu sulicivakodás kincses városában, ahol a zsigasuliban miniszterelnökhelyettesi gyerekverseket szavalnak ártatlan csöppségek.

Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap