Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) két volt miniszter ellen, akiket egy telek leértékelése, majd állami tulajdonból magántulajdonba helyezése miatt hivatali visszaéléssel vádolnak. Tudor Chiuariu volt igazságügyi és Nagy Zsolt volt távközlési és informatikai miniszternek kell bíróság elé állnia, akárcsak a Román Posta több volt vezetőjének. Nagy Zsolt szerint „jogi marhaság” az ügyészek vádja.
Az ügyészség szerint a Bukarest központjában lévő telek a Román Posta tulajdonában volt, de átkerült egy újonnan létrehozott magánvállalathoz, amely a Posta és egy már létező vállalat társulásával jött létre. A telek jogi helyzete tisztázatlan volt – állítják az ügyészek –, ennek ellenére a távközlési miniszter egy kormányhatározatot kezdeményezett 2007-ben, amelynek köszönhetően a telek átkerülhetett a 2005-ben újonnan létrehozott vállalat tulajdonába. Ezt megelőzően a postavállalat vezetői felmérést rendeltek a telekről. Tudatosan mélyen a piaci ár alá becsülték értékét, összesen 8,6 millió euróval károsították meg az államot – állítják az ügyészek.
Az ügyészek az igazságügyi miniszter ellen azért emeltek vádat, mert jóváhagyta a távközlési tárcavezető által kezdeményezett kormányhatározatot, noha az ügyészek szerint a minisztérium szakértői többször is figyelmeztették Chiuariut arra, hogy törvénytelenségről van szó.
Nagy Zsolt a szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében a vádhatóságnak azt az állítását idézte, amely szerint a kormányhatározat visszamenőleges hatállyal rendelkezett. A tárcavezető szerint ez jogi marhaság, mert a jog alapelve az, hogy nem lehet egyetlen jogszabály, így kormányhatározat sem visszamenőleges hatályú. Nagy szerint a kormányhatározatot Románia kormánya fogadta el, így a kabinet egészének szolidáris felelősségét vonja maga után. Mint írja, előzménytelen az európai joggyakorlatban, hogy egy miniszter ellen egy kormányhatározat kezdeményezése miatt indítsanak büntetőjogi vizsgálatot. Nagy szerint az állam közvagyonáért felelős pénzügyminisztérium láttamozta ezt a kormányhatározatot, valamint 2005-ben többször írásban biztosította a postát arról, hogy a telek nem szerepel az állam közvagyonának jegyzékében.
A politikából időközben visszavonult Nagy Zsoltot 2007 júniusában függesztette fel miniszteri tisztségéből Traian Băsescu államfő, miutánprivatizációs titkok kiszivárogtatása miatt kémkedéssel gyanúsították meg. A 2006 decemberében elkezdődött vizsgálat nyomán 2009 márciusában vádat emeltek ellene, a per folyamatban van, de ítélet még nem született.