– Kicsoda Ön, kedves Krasznai Gáspár? Kérem, mutatkozzon be Kolozsvár operaszerető közönségének.

– Kolozsváron születtem 1981. szeptember 30-án, zenekedvelő családban. Zeneelméleti és zongora tanulmányaimat magánúton kezdtem 1989-ben, majd a Zenelíceumban folytattam zongora szakon Kovács Árpád és Buzás Pál növendékeként. 1996-tól a Szent Mihály- templom kórusában énekeltem, énekes és hangszeres szólistákat kísértem, valamint zenekaros művekben continuóztam, Magyari Zita karnagy irányításával. 1997-ben felvételt nyertem a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium szolfézs-zeneelmélet tanszakára, 1998-tól zongorakísérője, 2006-tól pedig másodkarnagya is voltam az id. Sapszon Ferenc vezette Budaörsi Pro Musica Kórusnak. 1998-tól tagja és zongorakísérője vagyok az Ugrin Gábor vezette Ifjú Zenebarátok Kórusának. 2000-ben érettségiztem a Bartók Konzervatóriumban.

2000-től 2005-ig zongorakísérője és szólamvezetője voltam a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának, amelyet id. Sapszon Ferenc vezetett. 2001-től 2007-ig kísérői és másodkarnagyi munkát láttam el az Embey-Isztin Gabriella vezette kismarosi Szent Margit kórusnál.

2001-től 2006-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zenetanár, karvezetés tanszakának voltam hallgatója, ahol 2007-ben szereztem kitüntetéses, „vörös” diplomát. 2004-től 2006-ig a Zeneakadémia zeneelmélet tanár szakán tanultam. 2005-ben a Lantos Rezső karvezetőversenyen helyezést értem el. A 2005/2006. tanévben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Főiskolája magánének tanszakán dolgoztam korrepetítorként Maria Teresa Uribe osztályában.

2006-tól a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zene tanára és karvezetője vagyok, melynek énekkarával számos kül- és belföldi fellépést tudhatunk magunk mögött. 2009-ben a gimnáziumi kórusok minősítő hangversenyén Arany Oklevelet szereztünk, valamint Különdíjat egy Erkel-mű kiváló előadásáért. A gimnázium tanulóinak gyakran szervezek koncert- és operalátogatásokat, amelyeket zenei felkészítő óra előz meg, ezzel is segítvén a művek zenei megértését.

2010 októberében a bodrog-szerdahelyi és királyhelmeci művelődési házban az Erkel-évforduló alkalmából tartottam a kolozsvárihoz hasonló leckeelőadást Erkel Bánk bánjából. 2010 májusától a Budaörsi Pro Musica Kórus vezető karnagya vagyok.

– Kérem, szóljon néhány szót arról, hogyan került kapcsolatba az operával?

– Anyai nagyapám, Havas Sándor Miklós a Magyar Opera főszervezője volt 28 éven keresztül. Gyakorlatilag belenőttem ebbe a világba. Szüleim hároméves koromtól vittek színházba: opera-, operett- és balettelőadásokra, de a prózai társulat előadásaira is. Az első zenei élmények óvódásként a Szamos-parti falak között értek, ez aztán meghatározta kapcsolatomat nemcsak az opera műfajával, hanem a zenével is. Később is, mikor a Zeneiskolába kerültem, folyamatosan látogattam az opera előadásait, ez végül is kijelölte életutamat.

Jelenet a Bánk bán című operából – KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA

– Kolozsvári születésűként szívesen jár vissza szülővárosába, ahol nagyon érdekes és szép leckeelőadásokat szervez az operában. Hogyan született meg ez az ötlet, amit akár műfajnak is nevezhetnénk?

– Már tanulóéveim alatt a Liszt Ferenc Zeneakadémián foglalkoztatott a gondolat – melyet ma is egyik legfontosabb feladatomnak tekintek –: eljuttatni a zenét, ezen belül az operát a következő generációkhoz, közelebb hozni a zeneművészetet a gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt. Ezt azért hangsúlyozom, mert tapasztalatom szerint az emberek nézik, és nem hallgatják az operát. 2006-ban kezdtem tanítani, és már akkor arra törekedtem, hogy a zenét elvigyem a gyerekekhez a tanórákon kívül is. Hangversenyeket, operalátogatásokat szerveztem és közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha valami eligazítást is kaphatnának azzal kapcsolatban, amit látni-hallani fognak. Mint már említettem, az előadás előtt egy felkészítő órát tartok – az opera esetében például nemcsak a cselekményről, hanem zenei vonatkozásairól is. A gyerekeket ez segíti abban, hogy megértsék a zenei történéseket is egy operában. Természetesen ugyanez történik hangversenyek előtt is. Arra törekedtem, hogy felhívjam a figyelmet arra, miben rejlenek egyik vagy másik darabnak a művészi értékei. Mondanom sem kell, a gyerekek nagyon élvezték.

Kolozsvárra folyamatosan járok, nem szűntem meg kolozsvárinak lenni. Itteni barátaim, kollégáim vetették fel ezeknek a leckeelőadásoknak a gondolatát, ahova nemcsak néhány gyermek jöhet, hanem megtölthetik akár a teljes nézőteret is. Emlékszem Selmeczi György karmesternek egy ilyen ismertető előadására a Trubadúrról még a ’90-es évek elejéről. Ez nekem annakidején nagy élményt jelentett. Arra gondoltam, hogy ezt a modellt kitöltöm saját elképzeléseimmel, például közös énekléssel. Selmeczi György segítségével felvettem a kapcsolatot az opera vezetőségével, amely támogatta elképzelésemet. Ez 2009-ben történt. Első előadásom a Bánk bán volt, amely kedvenc operám. Az előadást siker koronázta. Ezen felbuzdulva tartottam meg a következő leckeelőadást Verdi Álarcosbáljáról, ami után következett a Rigoletto, majd nemrég a Sarolta.

Valóban, én is új műfajnak nevezném ezt a fajta prezentációt, hiszen nemcsak a cselekmény bemutatására kerül sor, hanem beleássuk magunkat a zene mélységeibe, a hallgatóságot bevezetem a zenemű titkaiba. Zongorán vagy hangszeregyüttesen mutatom be a témákat vagy részleteket, és azzal, hogy ezt interaktivvá teszem, felkeltem a hallgatóság érdeklődését. Kodály szavaival mondom, hogy amikor a gyermekekkel a megtanult dallamokat összeénekeljük, az összkari éneklés eredményeként megszületik a nagy harmónia. Úgy gondolom, hogy ezek katartikus pillanatai az előadásnak, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ez létrejön.

– A gyermekek valóban nagyon élvezik és hamar meg is tanulják a nem mindig könnyű dallamokat, amelyeket Ön türelemmel megtanít, és aztán együtt énekelik vissza. Ezt mi, felnőttek is élveztük. Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Megállapodtunk az opera vezetőségével abban, hogy még a télen kerüljön sor Puccini Bohéméletének a tanulmányozására. Tavasszal a Hunyadi László van tervbe véve, még az Erkel- év keretében.

– Van valamilyen szerepe Leonard Bernsteinnak ebben a fellépéssorozatban?

– Én nem tartozom ahhoz a generációhoz, aki láthatta Bernstein előadásait a televízióban a 60-as, 70-es években, hiszen akkor még meg sem születtem. Szüleim valóban ezen nőttek fel, tőlük hallottam erről. Az előadások egy-két részletét ismerhettem meg csupán, amit az utóbbi tíz évben a televízióban megismételtek. Látom magam előtt, ahogyan magyaráz a mester, majd vezényel. Tudom, hogy zongorázott is, de én ezt már nem láttam. Olvastam viszont a könyvét: Hangverseny fiataloknak, abban magas szinten foglalkozik a fiatalok nevelésével. Igyekeztem legalább így pótolni, amit elmúlasztottam. Igaz, ő szimfonikus műveket elemzett, ami bizonyos szempontból könyebb, nem annyira komplex, mint az opera. Ez nemcsak azért van így, mert nincs benne cselekmény, amely különben az operát varázslatossá teszi, hanem terjedelmét tekintve is. Szerintem az opera a legtökéletesebb, legösszetettebb műfaj. Összegezi és kimeríti az összes lehetőségeket, amelyeket egy zeneszerző felhasználhat a komponálás folyamatában.

Bízom abban, hogy ezek az előadások meghozzák azt az eredményt, hogy pár év múlva ne csak a Csárdáskirálynőn legyen telt ház, hanem a Rigolettón és a Saroltán is. Remélem, hogy ezek az előadások élményt jelentenek, impulzust adnak nemcsak a gyermekeknek. Kicsit zavaró, hogy a felnőtt közönség olyan kis létszámban van jelen ezeken a leckeelőadásokon. Azt gondolják talán, hogy ez csak a gyermekeknek szól. Ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy érdekes visszajelzést kaptam egy közel 80 éves ismerősömtől, aki egyébként zeneértő: az illető elmondta, hogy bár ismeri az Álarcosbált, igazi művészi értékeit a leckeelőadáson fedezte fel. Ezért vagyok biztos abban, hogy sokkal több felnőttnek tudnék újat mondani, nyújthatnék maradandó élményt. Általuk is ismert művekben is felfedezhetnénk közösen olyan dolgokat, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot. Persze, az sem baj, ha többnyire gyerekek jönnek, mert ők 20–30 év múlva biztosan látogatói lesznek az operaelőadásoknak, és nem fogják beérni csupán operettel vagy diszkózenével, de azért jobban örvendenék a vegyesebb közönségnek.

– Én meg abban bízom, hogy fel tudjuk kelteni az általános érdeklődést olyannyira, hogy a legközelebbi előadáson telt ház fogadja az előadót. Sok sikert kívánok.