label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Antibuli és kultúrsajtó

Létrehozva: 2010. november 22. 02:27

ERCSEY-RAVASZ FERENC

Abban teljesen igaza van Orbán János Dénesnek, hogy Fekete Pákóra több szót vesztegetni kár. Véleményem nekem is van róla, és valószínűleg jót lehetne vitatkozni a trágárság és a humor, a paródia-karikatúra és a megagiccs, a botrány és az alkotói szabadság sokrétű viszonyáról. [Szóljon hozzá!]


Erről nekem is vicc jutott eszembe: Két kortárs művész kuksol egy kocsmában. Egyikük megszólal:

– Te, szerinted szarjak a zongorába?

– Á, hagyd... ezek úgysem értenék....

Tény, hogy a társadalomnak mindig volt egy túl szűkre szabott szexuálerkölcsi gatyája, amely valahogyan sohasem állt jól a művészeken, s az is tény, hogy a legtöbb botrányos életű alkotó bőségesen megfizette a világnak azt, amit vétett, a társadalom pedig utólag valahogy mindig elismerte, hogy például Verlaine alapvető meghatározása mégsem az, hogy brutális alkoholista börtöntöltelék.

Én sem óhajtom vitatni, milyen nadrágok és mércék érvényesek Lapite Oludayo úrra, mennyiben paródia, humor és művészet az, amit művel, mennyire kell vagy nem kell komolyan venni.

Ami a kultúratemetéses, megszentségtelenítős szólamokat illeti, kár velük foglalkozni. Ha az ésszerűtlen fafejűség, a szakralizált butaság nem tartozna mélyen lényünkhöz, senki sem viselne ma már nyakkendőt. Ehhez képest ez a borzasztó, funkció nélküli kényelmetlen mellfrekvenc sok helyen kimondottan kötelező – én is viselem néha.

Abban is igaza van Orbán János Dénesnek, hogy az antibuli megszervezése mindenféle szempontból jogos, sőt, bizonyos értelemben indokolt is volt. Amiben viszont a leginkább fején találja a szöget, az a kultúrát-közízlést érintő megállapítása. Ehhez szeretnék néhány érvet sorakoztatni, mert úgy találom, míg a jelenséget jól becélozza, annak okairól és körülményeiről nem tesz említést.

Szomorú igazság az, hogy a magaskultúra egy szűk – és egyre szűkebb – réteg magánügye. Ennek csupán következménye, hogy a sajtó – amely mint minden más, pénzből kényszerül megélni – általában ezt a szűk réteget csak kevéssel meghaladó arányban szán helyet a művelődésnek.

Közhely az, hogy a tömegek ízlése középszerű. Azt is egyszerű megérteni, hogy a szórakoztatóipar igyekszik ezt a mércét egyre lejjebb tolni azért, mert a botrányos szenny előállítása egyszerűbb, olcsóbb és jövedelmezőbb. Időszakos sztárok, pillanatnyi divatok futnak, és a soron következőknek, a jövő nyári sztárság jelöltjeinek alapfeladata tovább hajszolni a cirkuszt, még nagyobbat robbantani. Az ingerküszöb is egyre magasabb, már nem csak apáink kedvenc szórakozását és műfajait sajnáljuk le, de ami tavaly még jó buli volt, idén már az is „uncsi”. A változás pedig egyre gyorsabb, e sorok írója aktív rockzenészként is nehezen tudja figyelemmel követni a saját műfaján belüli hullámok alakulását. Ezek a trendek, ezekkel kell együtt élni.

Még egy szó a sajtóról: én is álmodom néha olyan idilli helyzetekről, amikor a kultúra mellett elkötelezett és alaposan felkészült újságíró a délelőttjét rááldozhatja például az esti operaelőadás partitúrájának átböngészésére, vagy az aznap kiállító festőművész neodadaista poszt-freudi fatalizmusával kapcsolatos szakirodalom tanulmányozására, hogy aztán alaposan felkészülve, háttérinformációkkal és szakmai érvekkel megspékelt kőkemény cikket írhasson ötezer karakterben.

Sajnos a valóság kicsit más: bármely napilap impresszumát végigböngészve látható, hogy a legtöbb „veterán” firkász legalább két vagy három, de sokszor jóval több terület szakértője, aki általában két sajtótájékoztató, egy városi tanácsülés és egy enervált politikussal készült interjú (s mindmegannyi felelősséggel megírt cikk) után szedi össze maradék agykapacitását és lelkierejét esténként a kultúresemény úgy-ahogy lereagálására, másnap pedig megpróbál másfélezer leütésben releváns információt közölni róla. Alternatívaként ott van persze a gyakornok, aki valószínűleg nem ismeri a művészek által leginkább gusztált jelzős szerkezeteket, de ideje és ereje több, szakértelme gyarapodik, és ha így folytatja, egy napon még profi veterán lehet belőle – különösen ha megtanulja elviselni azt, hogy az érintett művészek időnként a fejét követelik. Tehetne többet is a sajtó a magaskultúráért? – Egyértelműen igen, de sajnos a lehetőségek igencsak korlátozottak, és egyszerű megoldás nincs. Semmiképpen nem az a helyzet, hogy nincs jó szándék és akarat.

És akkor már csak két dologról ejtenék szót: az egyik az oktatás, amelyben az irodalom mennyiségileg ugyan tobzódik, de ahelyett, hogy értelmes kultúrafogyasztókká nevelné a gyerekeket, a legtöbb időt a kánon fejbesulykolására szánja, s nem tehet másként, mert arról szólnak azok a nyavalyás vizsgák. Zenéről, képzőművészetről nem is érdemes beszélni. A minőségi művelődés iránti igény, és különösen a kortárs művészet értékelése szinte csak kivételként, s a kánon tekintélyelvű parancsszavának ellenében alakul ki az erre valahogyan predesztinált kisszámú egyénben.

A másik dolog az a fránya politika. Nem ismerek olyan helyet, időt és rendszert, amelyben a kultúra bármennyire is prioritás lenne, ideológiáktól és anyagi érdekeltségektől mentesen – lehet, hogy van, én nem találkoztam vele. Mindig és mindenhol mellőzhető mennyiség, tendenciák, irányított tömegízlések és anyagi kényszerek ellenében túlélő jelenség, amely súlyát kizárólag megszállott, következetesen ésszerűtlen szélmalomharcos papjainak köszönheti. Például az irodalmi kávéházak, kultúrkocsmák működtetőinek. Talán ezért is van az, hogy a Bulgakov főhajtásra késztető eddigi működése, a megszervezett és felkarolt magasszintű rendezvények óriási súlya ellenére is sokan zokon vették az – ismétlem, egyébként teljesen jogos – antibulit.






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap