Egy olyan régi erdélyi famíliából származott, amelynek tagjai évszázadokon keresztül szolgálták az erdélyi református egyházat és a helyi tudományos életet. Dédapja, a sokoldalúan képzett idősebb Herepei Gergely a Farkas utcai templom lelkésze volt. A legmagasabb szintű teológiai tanulmányok elvégzése mellett a zürichi egyetemen mérnöki oklevelet is szerzett. Nevéhez fűződik az első kolozsvári óvoda megalapítása. Nagyapja, ki szintén a Herepei Gergely nevet viselte, ugyancsak a belvárosi református gyülekezetben szolgált. Ő azzal emelte az ősi istenháza fényét, hogy a ma is látható régi halotti címereket és epitáfiumokat mindenki gyönyörűségére kitétette a falakra. Dédapja rokonsága révén Méhes Györgyöt, a Főkonzisztórium papját és Méhes Sámuelt, az ősi kolozsvári református kollégium professzorát, az Erdélyi Híradó szerkesztőjét, a Magyar Tudományos Akadémia tagját, országgyűlési képviselőt, valamint a külföldi egyetemeken pallérozódott baconi Incze Dániel, István és Mihály pap-tanárokat; édesapja famíliája miatt éppen felsőcsernátoni Bod Pétert, a református egyház- és irodalomtörténet nagyhatású művelőjét mondhatta őseinek. Nagyanyja által atyafiságába tartozott Ady Endre is, aki a költőfejedelem másod-unokatestvérének vallhatta magát. A képzeletbeli családi arcképcsarnokba elhelyezhető még Herepei Ádám, a kiváló nagyenyedi tanár portréja, aki testvéreivel, Jánossal és Lászlóval együtt koruk elismert szónokai közé tartozott. Jánost, a vizaknai, majdan szászvárosi lelkipásztort, később kolozsvári professzort az újabb magyar egyházi szónoklat erdélyi megalapítójaként tisztelték, Lászlót, a kolozsvári, utóbb szatmári lelkészt a rögtönzés mestereként csodálták. János egyik fia, Herepei Károly, a neves kolozsvári pap, majd nagyenyedi teológiai tanár, azután vizaknai lelkész a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé emelkedett.

Herepei Judit Sepsiszentgyörgyön

A körvonalazott családi előzmények, tradíciók megismerése után természetes módon édesapját, Herepei Jánost is a szellemiség – a művelődés, a kultúra, a tudomány – világa vonzotta. A szülői házban is a múlt, a letűnt korok emlékei vették körül. Első írásműveit korán elhunyt Ottó bátyjától örökölt íróasztalán fogalmazta, amely egykoron ősüké, a kolozsvári református „kollégyom” nagy tudású professzoráé, Méhes Sámuelé volt. Milyen szép lett volna, ha a harmadik generáció is a Farkas utcában szolgálta volna Istent. Herepei János nem a papi pályát választotta, mert mindig a tudósok világát érezte közelebb magához.

Az ifjú Herepei János a kolozsvári Református Kollégium elvégzése után a Ferenc József Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Néhány évig jogot, majd később magyart, történelmet és régészetet hallgatott. A bölcsészettudományi karon szerezte meg főiskolai oklevelét. 1914-ben a kolozsvári egyetemhez tartozó Erdélyi Nemzeti Múzeumnál, majd az Érmészeti- és Régészeti Intézetben dolgozott, mint „tudományos segédmunkás”. Professzora, későbbi igazgatója, a kolozsvári régészeti iskola megalapítója, a nagy tudású Pósta Béla hatására jegyezte el magát az archeológiával és a numizmatikával.

A beállott történelmi és politikai változások után is a nevet változtatott munkahelyén maradt, ami Románia uralkodójáról, I. Ferdinánd királyról elnevezett egyetem archeológiai és érmészeti intézete lett. (Universitatea Regele Ferdinand I. din Cluj. Institutul de arheologie i numismatic).

A kolozsvári főtér északkeleti részén, a nyilvános illemhely kialakítása során folytatott földmunkát figyelve látta, hogy több Árpád-kori sírt is megbolygatnak az ott lapátoló munkások. Felismerve a leletek fontosságát, s menteni igyekezett azokat. Bármilyen óvatosan is járt el, kitudódott az eset, még az újságok is cikkeztek róla. Hivatali főnöke, Dumitrie Theodorescu kiállása kevésnek bizonyult, a politikai jellegű támadások miatt el kellett hagynia az intézményt.

Herepei Gergely esperes és felesége, Demeter Ilona

Miután nem tudott szakmai területén elhelyezkedni, a megélhetés kényszerűsége miatt a Török Sándor-féle cukorka-, később dobozgyárban egyszerű munkás, majd a négy magyar egyház alapította Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. tisztviselője lett. Szorgalma és pontossága miatt egyre feljebb emelkedett a ranglétrán. Előbb könyvelő, majd osztályvezető főkönyvelő lett, végül cégjegyzőként dolgozott. Tudományos jellegű tevékenységet hivatali lekötöttségének teljesítése, a munkaidő ledolgozása után tudott csak végezni. Ennek ellenére jelentős tudományos kutatói munkát végzett és az elért eredményeket rendre publikálta is. Jó példa erre A kolozsvári ref. leánygimnázium és papilak alapozásakor előkerült neolitkori és XVI–XVII. századbeli leletek címen a Márki-emlékkönyvben (Kolozsvár, 1927) megjelentetett dolgozata.

Tudományos munkássága kiteljesedését nagyban segítette baráti köre: Kelemen Lajos történettudós, a legendás levéltáros, Ferenczi Sándor és Roska Márton régészek, Tulogdy János kollégiumi tanár, Szabó T. Attila, a kiváló nyelvész, Brüll Emánuel, a református kollégium nagy tudású könyvtárosa. Kutatói életútjának állomásai: dolgozatai, kisebb-nagyobb publikációi rendre jelentek meg az Erdélyi Irodalmi Szemle, az Erdélyi Múzeum, a Pásztortűz, az Ifjú Erdély, a Magyar Nép és az Erdély hasábjain.

Ha nem is lett lelkipásztor, mindig szoros kapcsolatban volt egyházával, kálvinistának vallotta önmagát. A mindennapi szóhasználatban is ezt a kifejezést részesítette előnyben, amire egyik írása is utal: Adatok Kolozsvár köveihez. A kolozsvári kálvinisták legrégibb külső temploma (Református Szemle 1940). Az egyházi területen vállalt szolgálatának egyik példája az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 10650/1929. számú ülési határozat alapján létrehozott műemlék-bizottsági tagsága. (A grémiumban foglalt helyet az elnöklő Ugron István vezető főgondnok, gróf Bánffy Miklós egyházkerületi főgondnok, gróf Teleki Domokos egyházmegyei főgondnok, Csutak Vilmos és Vásárhelyi Boldizsár igazgatótanácsosok, valamint Kós Károly műépítész).

1925-ben beadványt készített a kolozsvári köztemető régi sírjai megmentésére: Tervezet a kolozsvári Házsongárdi temető sírköveinek műemlékké nyilvánítása érdekében. Az erdélyi református egyház szellemi és tárgyi értékeinek megmentése, megóvása és megőrzése érdekében az egyházközség képviselőtestületének tagjaként két beadványt is szerkesztett. Tervezet egy országos központi református levéltár megszervezése érdekében című felterjesztésében javasolta az egyházközségek és esperesi „traktusok” levéltári anyagának közös levéltárba való mentését, valamint a polgári anyakönyvezés behozataláig (1896. októbere) felfektetett egyházközségi anyakönyvek begyűjtését. A több évszázados református kollégiummal kapcsolatban olyan múzeum létrehozását képzelte el, ahol az oktatási intézmény emléktárgyai, valamint a tanuló ifjúság oktatását szolgáló egyetemes régészet relikviái kaptak volna helyet. Tervezet egy református múzeum létesítése érdekében címet viselő felvetésében sajátságos, „egyházközség-kollégium-közi” múzeum megszervezését javasolta a Farkas utcai templom csonkatornyában.

FOLYTATJUK