Nem tudom, igazam van-e, de számomra úgy tűnik, mintha manapság italos embert ritkán illetnek e szóval: korhely. Nem mintha az iszákosság, részegesség kiveszőben volna, hanem, mert a nyelvszokás, úgy látszik, más szavakkal él, más szavakat kedvel, s így aki naponta a kelleténél több italt fogyaszt, arra olykor ma azt mondják részeges, sűrűbben – modernül, divatos szóval – alkoholista.

Szófejtő szótárunk a korhely szónak első írásos adatát 1633-ból idézi: „ő tőle, rossz chorheltől többet érdemlettünk volna”. A korhely szavunk egyébként köztudottan német eredetű, a német Chorherr átvétele. A német Chorherr szó azonban szerzetes-kanonok jelentésű, s kérdés, hogyan lett ebből a szóból magyar értelemben vett korhely. Éppen e jelentéskülönbség miatt rótta meg Kassai József a német eredetet valló Gyarmathy Sámuelt: „Gyarmathy Szó Könyvetskéjében is találkoznak vétségek… Kár, hogy Korhely szóról írván, azt Chor-herr német szóból származtatja. a’ melj… Kanonokot jelent, ’s így magyarázólag a’ Kanonok Urat sértőleg Korhelynek jelenti.” Kassaival szemben a magyar szófejtő irodalom a német ’szerzetes-kanonok’ jelentésű Chorherr és a ’dologkerülő, naplopó, henye életmódot folytató személy’ meg az ’iszákos, részegeskedő ember’ jelentésű magyar korhely között, a két szó jelentésfejlődésére mégis talál magyarázatot.

A német főnév a reformáció idején – a kanonokok életmódjára való utalással – becsmérlő, pejoratív értelemben is használatos volt. Becsmérlésként, szidalomként alkalmazva kerülhetett a magyarba. A reformáció korabeli irodalom protestáns művelői ugyanis gyakran elmondják, hogy a katolikus egyház dologtalanul, here módjára tölti életét. Ezt a vádat csakúgy, mint a többit, a megtámadottak természetesen igyekeznek visszafordítani a támadókra. Jóval később még Orczy Lőrinc is emlegeti költeményeiben a „heverő papság”-ot, a „klastromok henyélő fellegé”-t. A szellemi foglalkozást űzök munkáját különben nem sokra becsülte a kapát, kaszát, iparos szerszámot forgatók sokasága. ez a chorherrek, azaz a kanonok urak foglalatosságát tekintve sem volt másképpen. Ebből kifolyólag a korhely szavunknak előbb a ’dologtalan, lusta, naplopó, henye életmódot folytató személy’ jelentése fejlődött ki. A korhely, vagyis a lusta, naplopó, dologkerülő ember idejének nagy részét többnyire kocsmákban töltötte, ott lopta, henyélte el a napot, korhelykedett. És mivel dologtalan ember kocsmai időtöltése, azaz korhelykedése rendszerint ivással, részegeskedéssel járt együtt, ezért vehette fel a korhelykedik ige a ’részegeskedik, dorbézol’, a korhely névszó pedig az ’iszákos, részeges’ jelentést.

Tanulságként idézzük e sorokat 1783-ból: „Minthogy a korhelek a Hazának terhei, senkit ne engedjen henyélni: mert az országnak ereje tsak a’ szorgalmatosság és gyakor munka által nő és gyarapodik”.