Ezen a kora tavaszi napon Kolozsvárról több mint negyvenen, Hajdú-Bihar megyéből pedig majdnem hetvenen keltek útra és még néhány nagyváradi EKE társ is csatlakozott a közös túra, no meg a Berettyó forrás kedvéért. Túránk fő célpontjához több irányból, több csoportban érkeztünk. A Hajdúsági Vándorok csoportja a Nagyvárad–Kolozsvár főúton, a Királyhágó tövében, Buceán találkozott az egyik kolozsvári csoporttal, együtt indultak el a Fogadó-patak völgyén felfelé. Előbb a tőzike rétre érkeztek, szerencséjükre itt még láthattak, fotózhattak virágzó tőzikét, mely a hóvirágnál jóval nagyobb, bókoló harangocska formájú, kedves kora tavaszi virág. A szebbnél szebb tájakon haladó 20–22 km-es gyalogtúrájuk során kora délután érkeztek a csodálatos szépségű Berettyó forráshoz.

A mi csoportunk Tuszatelkén találkozott a Hajdú-Bihar megyei Természetbarát Szövetség Érmihályfalván, Margittán, Szilágynagyfalun keresztül érkező népes csoportjával és néhány nagyváradi EKE-társsal, onnan együtt, jóval kevesebb gyaloglással értük el a Berettyó forrást.

A Berettyó forrása Szilágy megye szegletében, Bihar, Kolozs és Szilágy megye találkozási pontjának közelében van. A Körösök vízgyűjtőterületéhez tartozó Berettyó a Réz-hegység északkeleti részén ered, a 882 m magas Almácska-tető közelében. Itt a legrégibb kristályos palára, a perm-kori homokkő fölé mészkő ülepedett, melynek vízáteresztő, illetve víz által oldódó kőzeteinek köszönhetően jellegzetes karsztképződmények – dolinák, víznyelők, vízkitörések, barlangnyílások – alakultak ki. A folyó a kisebb forráságak – Ökrös-, Toplica-, Tusza- és Ponor-patakok – egyesülése után Tuszatelke község alatt kapja a Berettyó nevet. A Nagy-karsztforrástól tulajdonképpen fő ága, a Toplica indul. A föld alatti üregekben összegyűlt nagy mennyiségű víz hirtelen a felszínre tör, egy kőszikla tetejéről több ágra szakadva zúdul alá, kisebb vízesést alkotva. A kövek közt bukdácsolva vizének egy része rövid időre újból eltűnik, majd ismét felszínre tör, most már jóval vastagabb érben (hozama kb. 80 l/sec), és jóval magasabbról – egy meredek falú, mohával benőtt mésztufa dombról több mint tízméteres, lenyűgözően szép vízeséssel zuhan alá sok-sok ágra szakadva.

A csodaszép vízesés közelében tartottuk a pihenőt, majd falatozás után elindultunk a Berettyó völgyén lefelé, a forrástól 5–6 km távolságra kiépített pisztrángosig. Vadregényes tájon keresztül vezetett utunk, mindkét oldalról számtalan kisebb-nagyobb erecske igyekezett a Berettyóba, szinte szemlátomást duzzasztva vizét egyre nagyobbra. A Berettyó Tuszatelkétől Valkóváraljáig a Réz-hegység csillámpaláiba vágta be völgyét, a meredek hegyoldalak közé szoruló vízfolyásnak itt még gyors hegyi patak jellege van, számtalan szebbnél szebb vízesést hoz létre. Egy idő után a völgyben a hordalék felfogására, a vízbőség szabályozására épített betongátakat, néhol csak azok maradványait láthattuk. Úgy tűnik, a Berettyó nemigen szívleli a szabályozást, sok helyen a gát mellett tört utat magának és szeszélyesen kanyarogva követi a maga útját. Partját égerligetek és bükkösök kísérik. Az alig rügyező fák alatt virágzott a gólyahír, a martilapu és rengeteg foltos szalamandrát is láttunk. Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, egész nap borús, ködös idő volt, néha még az eső is szemerkélt, de ez nem igazán zavart minket. Nagyobb gondot okozott a téli havazás következtében letört rengeteg faág, ami helyenként valósággal eltorlaszolta az amúgy is elég nehezen járható utat, igazi kalandtúra jelleget kölcsönözve kirándulásunknak. A pisztrángosnál találkoztunk azokkal a társainkkal, akik nem vállalkoztak a „kalandtúrára”, inkább busszal tették meg eddig az utat. Itt megnéztük a pisztrángtenyészetet, néhányan vásároltak is egy finom vacsora reményében, majd folytattuk utunkat Alsóvalkón, Felsővalkón keresztül Valkóváraljára.

A falu szélén, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll Valkó vára, az egykori valkói uradalom központja. Az 1241-42-es tatárjárás idején elpusztult Kraszna várának szerepét vette át. A területet a tatárjárás után adományozta IV. Béla Geregye Pál országbírónak. A várat 1300 körül építették a Geregyék, 1311-ben már oklevélben szerepel. Nemsokára királyi birtokként említik, majd 1402-től a losonci Bánffy család tulajdona. A Bánffyak birtokában lévő várat 1665-ben a törökök foglalták el és rombolták le. A vár még megmaradt falait a helybéliek hordták szét, olyannyira, hogy ma már igen nehéz rekonstruálni eredeti állapotát.

A vár „meghódítására” induló csoportot bizarr látvány fogadta. A tavaly még jól járható szekérutat hatalmas kőhalom torlaszolta el. Az előőrs elindult járható utat keresni. Szerencsénkre – a robbantásra utaló nyomokat viselő, 15–20 m széles kőomlás után – újból kiértünk a már jól járható útra és innen már semmi akadálya nem volt a vár, illetve inkább várrom meghódításának. A megközelítően háromszög alaprajzú vár nyugati oldalán egy öregtorony tekintélyes maradványát láthattuk. Hasonló torony állhatott az északkeleti oldalon is, ahol most 10–12 m magas falmaradványokat találunk. A várfalakon kívül kettős vársánc húzódik. A vár romjait szemlélve Kőváry László sorai jutottak eszünkbe: „Mily és mennyi építményt akartak őseink reánk hagyni: azt a sok rom beszéli. De mit tehettek ők, ha az építészeti emléket, mit pár békés napon emeltek, a háborús évek eltörölték.” Mi is már csak annyit tehetünk, hogy felkeressük, megismerjük történelmünk színhelyeit, felidézzük a hozzájuk fűződő eseményeket és nem hagyjuk őket végképp feledésbe merülni.

Valkó várából leereszkedve elbúcsúztunk vendégeinktől, akiknek remélem, tetszett ez a kalandtúrának is beillő kirándulás, meg a csodálatos Berettyó forrás, a vadregényes tájon szeszélyesen kanyargó, kisebb-nagyobb zuhatagokat produkáló kis folyó, amely teljesen más, mint a folyószabályozáskor gátak közé szorított és új mederbe terelt, lassan hömpölygő magyarországi szakasza.

A Gyalui-havasokban tett kirándulás, a debreceni XLVII. Természetbarát Hét és most a Berettyó forrásnál meg Valkó váránál tett túra mind egy-egy állomása a két egyesület között nemrég elkezdődött kapcsolatnak. Reméljük, sok szép közös túránk lesz még, legközelebb a gyergyói vándortáborban, majd szeptemberben az Aranyos völgyében.