Az idén kilencedik alkalommal megszervezett Filmtettfeszt keretében tartott könyvbemutatón Kötő József színháztörténész megjegyezte: véleménye szerint Balogh Gyöngyi és Zágoni Bálint nem pusztán szerkesztette, de meg is írta ezt a kötetet. Valóban: a Magyar és a Román Nemzeti Filmarchívum, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti-, Plakát- és Kisnyomtatványtára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Erdélyi Közművelődési Egylet, a Román Nemzeti Levéltár, a Cserey és a Fodor család gyűjteményéből származó filmplakátok, fényképek, forgatókönyvek és felvételek mellé igényesen társított korabeli újságcikkek, kritikák, visszaemlékezések a legizgalmasabb regény esetében elengedhetlen, a szakkönyvekre azonban nem föltétlenül jellemző folytonosságot teremtik meg az olvasó számára.

A szerkesztőknek mégis sikerül megtalálniuk a középutat regény és szakkönyv között. A kolozsvári mozgóképszínházak (Apolló, Uránia, Színkör, Egyetem) bemutatása után részletesen kitérnek Janovics Jenő, a kolozsvári filmgyártás atyja, egyben a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója és a francia Pathé filmgyár együttműködésére (ennek eredményeként született meg a Sárga csikó), a budapesti székhelyű Projectograph filmkölcsönző vállalat és Janovics által megalapított Proja tevékenységére, és általuk az önálló kolozsvári filmgyárként működő Corvin és Transsylvania gyárakban zajló munkákba is betekintést nyerhetünk.

Bánk Bán, A tolonc, Liliomfi, Havasi Magdolna, A börzekirály, Tetemrehívás, Méltóságos rabasszony, A kétszívű férfi, A tanítónő, és folytathatnánk azoknak a filmeknek a felsorolását, amelyek az 1913 és 1920 közötti időszakban készültek, és amelyekkel hosszabb-rövidebb terjedelemben foglalkozik a kötet. Természetesen a lehetőségek függvényében: a nyolc év alatt készített mintegy hetven film közül mindössze négy maradt fenn napjainkra. Ezért is tartják úgy a szerkesztők: a kötet főként elveszett filmekről szól. Dicséretes az a fajta kezdeményezés, amelynek során három filmet (Kölcsönkért csecsemők, Éjféli találkozás, Kancsuka hazájában) képregényszerűen keltettek életre a rendelkezésükre álló képanyag segítségével.

Rendkívül olvasmányos – ez a kiadvány másik fontos jellemzője: színészek és rendezők jellemzik egymást és mesélnek a forgatásokról, filmes szaklapok és napilapok értékelik a produkciókat, hogy a kötet olvasója minél szélesebb képet kaphasson a korról és annak jeles személyiségeiről. A Sárga csikóban szereplő Csorbánét alakító Hegyi Lili révén ismerjük meg például közelebbről Janovics Jenőt, amikor ezt mondja: „a diri nem volt jó színész, ezt mindenki tudta, különösen mi, hisz kenyéradó gazdánk volt, s az ilyet mikor ismeri el a színész? De előjátszani úgy tudott, hogy azt tanítani kellett volna. Egy-két mozdulat, egy-két szó és már rávezette a színészt a helyes útra”.

A könyv nem hagyja figyelmen kívül a XX. század eleji kolozsvári filmgyártás többi jeles személyiségét sem: megismerjük többek között Berky Lilit, a kincses városban készített némafilmek egyik legtöbbet foglalkoztatott személyiségét, a magyar némafilmgyártás első női alakját, Várkonyi Mihályt, a korszak másik legtöbbet szerepeltetett színészét, Szentgyörgyi Istvánt, Erdély „Pistabácsiját”, a század harmincas éveiben Michael Curtiz néven az egyik legsikeresebb amerikai rendezővé vált Kertész Mihályt és az első magyar filmkritikusok egyikeként emlegetett Korda Sándor rendezőt is.

Nemcsak a benne foglalt információk tálalásának eredetisége, de külalakja miatt is különleges a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Filmtett Egyesület kiadványa: a kilencven évvel ezelőtt készült képek retusálását Szabó Péter végezte el igen körültekintően, a Janovics által 1917-ben rendezett Az utolsó éjszaka filmkockáival ellátott borítót pedig Sütő Ferenc tervezte.