– Különleges hangvételű a kiállítás, mert különleges maga a műfaj is: nem hinném, hogy Kolozsváron, de akár szélesebb körzetben akadna még valaki, aki ennek a technikának hódolna. Különleges az a hozzáértés, művészi fantázia és rátermettség is, amellyel Balázs László ráérzett ennek a technikának a sajátosságaira. A bőr természetrajzának a tökéletes ismeretében metszi az alapanyagot. Nem véletlenül említettem ezt a szót, ez a műfaj ugyanis leginkább a fametszethez hasonlítható, csak talán ellentétes előjellel, itt ugyanis maga a dúc kerül bemutatásra – hangsúlyozta a műkritikus. A méltató elmondta: látta ugyan Balázs László egy-két munkáját, amelyek különböző csoportos kiállításokon szerepeltek, de nem ismerte a munkásságát a maga egészében. Ezért is volt számára nagy meglepetés és élmény, amikor megtekintette ezeket az alkotásokat. – Nehéz lett volna eldönteni, hogy ebből a hatalmas, nagy anyagból mit válogassak ki erre a kamara-kiállításra, de nem is volt rá szükség, mert végül is maga a művész válogatott a munkáiból. Úgy vélem, jó lett a válogatás, hiszen sikerült szinte minden oldaláról bemutatkoznia, az itt látott sorozatok pedig sok mindent elárulnak róla – mondta Németh Júlia.

A műkritikus kifejtette: Balázs László a Szent Mihály templom tornya ihlette munkáját édesapja, Balázs Péter festőművész emlékének szentelte, de a méltató ennél is jelentősebbnek tartja a templombelsőt ábrázoló sorozatot, azt a módot, ahogyan kiragad egy-egy részletet a nagy egészből. Véleménye szerint portréi – Szilágyi Domokos, József Attila, Ady Endre – szintén jelentősek, egyfajta lélekábrázolásnak is lehet nevezni őket. A legsikerültebbnek Michel Petrucciani jazz-zongorista portréját találja, mint hozzáfűzte: ez is bizonyítja a kiállító rendkívül széles érdeklődési körét, amely a növény- és állatvilág mellett kiterjed az irodalomra és zenére is.

Ezt követően Balázs László kedvenc versei közül olvasott fel néhányat, nevezetesen három Li Tai-po, illetve egy Kányádi Sándor költeményt.