label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Kultura

« Vissza a főoldalra


In memoriam Lövith Egon

Létrehozva: 2009. szeptember 03. 02:56

Németh Júlia

Lövith Egon: Önarckép
Lövith Egon: Önarckép
2009. május 21-én, 86. születésnapján a művész boldog volt. Nagyon boldog. Százszor is végigsimogatta tekintetével – mert igenis lehet a tekintettel is simogatni – rég nem látott kedves gyermekeit, a kolozsvári Művészeti Múzeumnak adományozott szobrait, grafikáit. Azokat, amelyek eddig még nem kerültek nyilvánosság elé, s amelyekből igaz barátai féltő gondoskodással és hozzáértéssel megrendezték – immár tudjuk a fájdalmas valóságot – élete utolsó egyéni tárlatát.


Szeptember elsején a művész örökre eltávozott, a kiállított munkák viszont mintha még mindig őriznének valamit annak a sokunk számára felejthetetlen, ragyogó májusi napnak a hangulatából.

A Bánffy-palota oldalsó, emeleti termeiben most is megtekinthető a Lövith-kiállítás, a rendkívüli életmű egy csöppnyi szelete. Talán nem is a legjellemzőbb, de ez is híven tükrözi az örök kísérletező, a mindig újat kereső és találó, az expresszionizmusban kiteljesedő, az örök avantgárd művész alkotói habitusát.

Küzdelem a puszta létért, az életért és küzdelem a megélhetésért, a tanulásért, a művészi érvényesülésért – summázhatnám a világégés poklát, a haláltábort is megjárt művész pályakezdő éveinek lényegét. S a harcot később sem hagyta abba, mondhatni végigkísérte egész életét. De ez már egy másfajta harc volt: küzdelem egyedülálló művészi elképzeléseinek megvalósításáért.

Küzdelem az anyaggal, az alabástrommal, márvánnyal, kővel, bronzzal, fával, agyaggal, vagy éppenséggel a színekkel, vonalakkal, amelyek végülis megadó alázattal engedelmeskedtek az őket uraló kéznek.

A művész – bevallása szerint is – a szép törvényei szerint alkotott. Nem megdöbbenteni, hanem varázsolni akart. Megnyerni a nézőket, elfogadtatni magát velük. „Akarom, hogy szeressenek, s hogy szeressék szobraimat – hangoztatta mindegyre – kardvívásokkal szúrni, vágni nem az én ideálom. A győzelmet minél kevesebb véráldozattal szeretném kivívni. Nemes értelemben akarok hódítani. A jól elkészített szobor vagy kép mindezt elvégzi helyettem”. És el is végezte. Lövith Egon valóban nemes értelemben hódított, s nemcsak legszűkebb pátriájában. Alkotásai bejárták a nagyvilágot Velencétől Kairóig és New-Delhiig, feltétlen híveket szerezve számára.

A minden irányban nyitott, különleges műveltséggel rendelkező, négy nyelven, románul, magyarul, spanyolul és németül tökéletesen beszélő Lövith Egon azonban elsősorban kolozsvári volt. A nagyvilág többször is megnyílt előtte, választhatott volna új hazát, ő mégis maradt. Pedig szeretett városa – származása miatt – kétszer is megtagadta. Ő mégis mindig visszajött, és hűséges szolgálatára szegődött. Végső nyugalomra is itt lelt. Kolozsvári földben pihen immár végérvényesen, hűséges társa Margó mellett. Életműve pedig, önálló életre kelve hirdeti itt és a nagyvilágban alkotója nagyszerűségét.

Kedves Egon, nyugodj békében! Nem feledünk. Műveidnek öröklétét pedig magad biztosítottad.

 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap