label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Porolissum – nyakig a római korban

Létrehozva: 2009. augusztus 26. 01:51

T. SZABÓ CSABA



„Aki egyszer járt Porolissumon, az vissza akar majd térni”
Bajusz István

 

A címet tessék szó szerint érteni. Nyakig álltam egy árokban, alattam kétezer év történelmével, felettem a ragyogó kék éggel, körülöttem zöld hegyekkel és kellemes arcokkal. Ásatáson voltam Porolissumon.

Az ókor iránt érdeklődők számára a régészet kimeríthetetlen kincsesbarlang. Véltem én ezt úton-útfélen, csak éppen arra voltam bátortalan – pontosabban: lusta –, hogy a poros könyvek mellé ásót és csákányt is ragadjak. Ha már a Daicoviciu szobor árnyékában hosszú órákat töltöttem azért, hogy az ókori embert megismerjem, akkor igazán időszerű volt egy ásatásra is elmennem. És ha már a kincses városban tanulgat magyarul az emberfia, akkor csakis egy helyszín jöhet szóba: Porolissum, a Történelem Kar „gyakorlóterepe”. A helyszín évek óta összekovácsolja az évfolyamot, szerelmes szálakat szövöget, barátságokat köt, izmokat növeszt, barnás tónust fest az arcra és nem utolsósorban: tanít. Tudományra, elméletre, kőkemény (szó szerint!) gyakorlatra és emberségre. Hogyan jutunk el a csákánytól és a kövektől az emberségig és Bajusz tanár úr mondásáig? Elmesélem.

Porolissum a mai Szilágy megye szívében, Zilahtól 8 km-re található, Moigrad falu mellett. Bárhova is álljunk, mindenhol hegyeket, magas dombokat látunk. A helyszín topográfiailag tökéletesen megfelel egy katonai központnak, amely egy nagyreményű provincia leendő határállomásaként születik meg valamikor Kr. u. 107-ben, Traianus „apánk” jól ismert diadala után. A helyszín varázslatos: a köd valahogy sokkal sűrűbb itt, mint máshol, a levegő friss, de reggel nyolckor is viselhető a rövidnadrág. Az első katonai tábor már nem áll, helyette újat építettek, ez jelenlegi állapotát Caracalla császárnak köszönheti, aki a III. század hajnalán el is látogatott ide. Ez az esemény szoborba öntötte a göndör szakállú uralkodót. A katonai tábor mellett civil város is kialakult, hiszen ahol forog a pénz, ott az élet is beindul – még ha latinul kell is beszélni: volt ott fél colosseumnyi amfiteátrum, temető, fórum, és templomok, szentélyek egész sora. A castrum, ahol harcedzett katonák afféle „nemzetközi” jóbarátságban zsúfolódtak egy táborba, egyszerre volt vámház, katonai bázis, kulturális központ és egy egész provincia védelmi vonalának kiindulópontja. Pezseghetett ott az élet, és ezt tanúsítja is a föld, amely maga alá temette ezt a kort.

Szinte nem múlt el év, hogy az ókori kövek ne visszhangzódjanak lelkes csákányütések hangjaitól. Idén nemzetközi ásatástól lett hangos a terep: hála a Római Birodalom szinkretista szellemének, az ókor „eukompatibilisnek” bizonyul. Egy nagyszabású pályázat eredményeképpen lehetőségem volt elővenni német tudásomat, hiszen a feltárandó Mithreumot (Mithras isten földalatti szentélye) berlini, kölni és erfurti hallgatókkal ástuk. A bemutatkozás döcögött, a németből hamar angol lett, másoknál csak magyaros angol, de a zilahi esték megoldották a nyelvi akadályokat – bentlakás, sör, bor és a többi már ismerős.

Másnap a zöld fű gyors iramban eltűnt a védősátor alól, elkezdődött az ásatás. Az élmény leírhatatlan. Csákány, majd lapát, vödör, talicska és estére fájósra kémlelt szemek, amelyek az ókor apróságai után kutatnak egész napon át. Az íróasztal és a dögunalom között ingázónak bizony szokatlan a friss levegőn, hajnali szellő mellett csákányozni. Az első három nap alatt, amíg a talajréteget eltávolítottuk, rajtam is kiütött a „lepra porolissensis”. Buta diákszleng, ám tünetei igencsak valóságosak: bütykös kezek, karikás szem, darázscsípés, leégett váll és térd, hátfájás… Aztán a „tünetek” elmúltak, amint természetes lett, hogy reggel hétkor virslit eszünk, majd egy zenés zötykölődés után szinte nevetve fogjuk meg a csákányt, ásót, spaklikészletet, szerszámosládát és vágunk neki a Porta Pretoriának. Szinte öröm látni, hogy kínlódik kimászni a lassan három méteresre mélyült árokból barátunk – a mi munkánk. Közös eredmény, amelynek minden kigördülő köve, agyagos vörös földje, fehér mészköve, apró üvegdarabjai és nevetve elkiáltott „small find”-jai mind-mind egy összekovácsolódott csapat munkáját dicséri. A nap végén ugyanolyan poros és koszos a nagyszemöldökű berlini professzor, mint mi, hallgatók. Mindamellett, hogy az ember megtanulja kitapintani a különböző kerámiák közötti finom különbségeket, és elmélázik azon, hogy ki, miért, hogyan használta a földtől megtisztított apróságokat, emberséget is tanul. Ott egymásra vannak utalva az emberek. Segítik egymást – ha kell harmincévnyi ásatás tapasztalatával, ha kell erős karral, amely a borulni készülő talicskát megfogja, fél szelet kenyérrel, felmelegedett pohár vízzel…

Porolissum szép vidék. Akad néhány gyönyörű emlék is, ami a római korból maradt. De Porolissum inkább élmény, érzés, mint ahogy a múlt is: mert aki a múltat igazán szívvel-lélekkel kutatja és megismeri, emberséget talál majd ott. Valami olyat, amit a megpihent római katonák érezhettek a szellőfújta barakkok között, mesés magaslatokon.

 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap