label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Muvelodes

« Vissza a főoldalra


Időtlen idők, belső terek, avagy a festő szín-vallása

Jakobovits Miklós kiállítása a Művészeti Múzeumban
Létrehozva: 2007. november 24. 05:55

NÉMETH JÚLIA

Jakobovits Miklós Kolozsváron. Akik valamelyest jártasok a kortárs képzőművészetben, e lakonikus közlés alapján is felmérik a művészeti esemény különleges súlyát, jelentőségét. Akik pedig most ismerkednek a Munkácsy-díjas Nagyváradon élő festőművész alkotásaival, számukra itt a lehetőség, hogy felfedjék a megannyi titkot rejtegető munkák művészi üzenetét.


Római emlék

 

Jakobovits Miklós úgy jutott el a formát szinte tartalommá előléptető művészi összegezés magaslataira, hogy közben az idevezető út megannyi lépcsőfokát végigjárta. Több évtizedes művészi érés-nemesedés eredményei az itt bemutatott alkotások. De ugyanakkor természetes következményei is annak a törésektől mentes, egyenesen felfelé ívelő útnak, amely a jelenlegi csúcshoz, a már szinte önmagában létező, és önmagát gerjesztő tiszta anyag dominanciájához vezetett.

Az anyag mindenek fölött – mondhatnánk térbe is kitüremlő, domborműszerű vagy éppenséggel a szó legszorosabb értelmében három dimenziós munkáiról. De ugyanakkor azt is, hogy a szellem mindenek fölött, hiszen ezek a fényeket is önmagukban hordó színekre és formákra összpontosító kompozíciók és térkonstrukciók a maximális – kozmikus hasonlattal élve, fekete lyukakhoz mérhető –, sűrítésben hozzák mindazt, amit az anyagba mélyedő-beleszerelmesedő kutató festő az évek során tapasztalt, elraktározott és kivetített. Nem a pillanatnak szóló, harsogó színekkel, felszínes fellobbanásokkal, hanem ezt jócskán meghaladó, örökérvényű lángolással. S itt most a lángolásra tenném a hangsúlyt. Hiszen a művész folyamatos izzásban, hogy ne mondjam: örök tűzben ég és alkot.

A város emlékezete

Sajátos gondolat- és anyagsűrűségükből eredő visszafogottságuk révén sem értelmezhetjük hűvösen kimért intellektuális megnyilvánulásokként az itt bemutatott alkotásokat. Az anyagból a szellemi szférába, majd onnan ismét az anyagba visszatérő, az elvonatkoztatás magasiskoláján edzett-nemesedett gondolat, s annak festői megnyilatkozása ugyanis korántsem nélkülözi az érzelmi hozzáállást. Jakobovits Miklós feszültségekkel teli, kirobbanó egyénisége ezt amúgy sem tenné lehetővé. Mindig is érzékeny szeizmográfként fogta föl és közvetítette a maga művészi eszközeivel környezete emberi viszonyulásait, a fényeket és árnyakat, az olykor harmóniájából diszharmóniává széthulló, esetenként pedig diszharmóniából harmóniává nemesülő érzelemcsomagot. Belső hangjaira koncentrálva érzékeli és továbbítja a feléje irányuló jelzéseket, önti művészi formába, tárgyiasítja emlékképeit, regisztrálja az emberiség évezredes történelmének mélységéből felbukkanó jeleket, jut el már-már időkön és tereken túli mélységekig, az absztraktot meghaladó metafizikus megközelítésig. Szólaltatja meg – a költőt parafrazálva – a fecsegő felszín mögött hallgató mélyet. Miközben nagyon is benne él a mában. Olyannyira, hogy nála még civilizációnk jellegzetes végtermékei, az autóroncsok is sajátos műalkotásokban reinkarnálódnak.

A nagy sárga jel

Az anyag belső lehetőségeit kutatja, a formák, színek, fények és a textúra kölcsönhatását. A legkülönbözőbb összetevők, textil, fém, papír, gipsz- és cementpor felhasználásával készülnek munkái, újabban pedig a növényi összetevők művészi átlényegítését lehetővé tevő, a kerámiában ismeretes rakuzás ősi módszerének 21. századi változata is felzárkózott a művész által alkalmazott sajátos technikák mellé. Érdes, izgatottan felszabdalt-repedezett és bársonyosan sima felületek váltakoznak vásznain férfias erőt és ugyanakkor különleges érzékenységet sugallva. Nemritkán pedig a színek és formák megszemélyesítésének, egymást ölelő, szögletesen is kecses játékuknak, érzelmesen suttogó, lírai párbeszédüknek lehetünk a tanúi. A fehérek megannyi változata, a mélyszürkék, okkerek szegletéből kibuggyanó aranyok, a földszínek, a kékek és zöldek hűvös-melege, a látszólag ellentmondásos, egymást kizáró hatások összhangja, a tárgyak, a személytelen anyagból is sugárzó érzelmi töltet, az időtlenség látszata, a csöndes elmélyedésre, meditálásra késztetés olyan összetevői Jakobovits Miklós festői világának, amelyek meghatározó szerepet játszanak életművében. S ugyancsak lényegesnek tartom az itt bemutatott alkotások nem csekély részéből áradó mediterrán hangulatot, az olyan, sajátos vizuális jelekké szublimált színvallomásokat amelyekről többek között a Római emlék, A város emlékezete, az Ősi ritmus, az Antik emlék, az Időtlenség árulkodik.

Ősi ritmus

S hogy a művész a szobrászi látásmódot igénylő kerámia területére is bemerészkedett, méghozzá sikerrel, kitűnő formaérzékének, térlátásának és valamelyest talán kiváló keramikusként ismert és elismert feleségének, Mártának is köszönhető. Akinek egyéni kiállításában ugyancsak itt gyönyörködhettünk másfél évvel ezelőtt, s aki nemrég vehette át Bukarestben a Romániai Képzőművészek Szövetsége ez évi országos díját.

Bizonyos mértékig szimbolikus jelentőségűnek érzem a táblaképeket kísérő, azokkal tökéletesen harmonizáló térkonstrukciókat. Különösképpen pedig az egymásba hajló, egymást kiegészítő részecskékből összeálló egészet, a formáknak ezt az egybehangolt játékát, sajátos muzikalitását.

Láttunk egy festőt – mondta annak idején, a hatvanas években, a pályakezdő művész műterméből kijövet, a sommás megfogalmazásairól ismert költő, Horváth Imre, aki csak a különleges teljesítményt méltányolta hasonló minősítéssel. A mai kiállításról, a mintegy száz munkát tartalmazó tárlatról kijövet mi is nyugodt szívvel állíthatjuk: láttunk egy festőt. Akit a különböző alkalmakkor jogosan elnyert díjainak sokasága és a legrangosabb hazai és európai művészeti szervezetekbeli tagsága mellett elsősorban munkái avatnak festővé és európaivá a szó legnemesebb értelmében.


Elhangzott 2007. november 14-én, a kiállítás megnyitóján, a kolozsvári Művészeti Múzeumban.






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap