label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Multidezo

« Vissza a főoldalra


Helytörténet – A Dónát-monda és lehetséges gyökerei

Létrehozva: 2009. június 17. 03:34

Asztalos Lajos

FOLYTATÁS LAPUNK JÚNIUS 10-I SZÁMÁBÓL


A Vágás út 1573. és 1704. évi említése kapcsán fölmerül a kérdés, hogy a török itt járta előtt meg utána is, miért nevezték vágásnak a Törökvágást? Az Oklevél-szótárban (Szamota – Zolnay, 1902) a vágás második jelentése ’kivágott erdőrész’, a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a szó számos jelentése közül az egyik ’élőfát, erdőrészt kiírt’. Említett Oklevél-szótár idéz egy 1435-ből való, a mienkkel azonos adatot: “viam Wagaaswth nuncupatam” ’a vágásútnak nevezett út’. Talán az egykori erdő kivágásával függnének össze az egykori kolozsvári adatok?

Van azonban egy másik lehetőség is. Mivel a vágás régen a kő- vagy a sókitermeléssel is összefüggött – máig fennmaradt családnevünk a Kővágó, a Sóvágó –, az erdővágás mellett arra is gondolhatunk, hogy a suvadások miatt az utat itt időnként újra kellett vágni. Vagyis eljutottunk az eredeti változathoz. De jóval a törökök előtt.

A Dónát-szobor

A Törökvágás előtagja tehát utólagos. Persze meglehet, hogy valamelyik török sereg itt jártakor suvadás keletkezett. Néhány, a hegyről leereszkedő ágyú, szekér belesüppedt a felázott agyagba, s ezeket ki kellett ásni. És ezt egy-két, a közelben rejtező szőlőpásztor is látta. Talán megkockáztathatunk egy olyan elképzelést is, mely szerint a mai Törökvágás közelében, a hegy alatt táborozó török csapatot, ha 1660-ra gondolunk, a májusi – nem ritkán bőséges – esőkben fölázott agyag suvadása futamította meg, s ez a szájhagyományban később a kolozsváriak hőstettévé vált. Mégpedig akkor, amikor a XVIII. század közepe táján a közelben fölállították Dónát szobrát. Mert az efféle alkotások igencsak fölkeltik az emberek képzeletét. Különösen az ilyen magánosak a legszembeötlőbbek.

Az 1970-es évek elején az egyik iskola „föllelkesült”, „hazafias” igazgatója diákjaival egyetemben a szoborhoz vonult, hogy ezt az úgymond magyar izét ledöntse. „Nemzetmentő” műveletük olyan jól sikerült, hogy Dónát a lejtő aljáig meg sem állt, és gurulás közben letört a feje. A homokkő, amiből készült, elég könnyen mállik. Ha megázik, majd megfagy, különösen a nyak, kétszáz év időjárási viszontagságai után, viszonylag könnyen eltörhet. Nem sokkal később, az eseményről értesülve, Starrmüller Géza megszervezte a szobor megmentését. Miután csörlővel felvontatta a tetőre, fia, ifjú Starmüller Géza, a régi alapján új fejet faragott neki, majd feltűnés nélkül sikerült a szobrot a helyére állítani. A mentési, helyreállítási művelet nem volt éppen kockázatmentes abban az időben. Az 1990-es évek elején ugyancsak Starmüller Géza az egyik RMDSZ-kongresszuson fölvetette, hogy a telket, a rajta álló szoborral együtt, meg kellene vásárolni. Javaslatából semmi sem lett. De hamarosan akadt más vevő. A telek új tulajdonosa a hegytetőn vezető ösvényről addig szabadon megközelíthető szobrot, saját telkén állónak tekintve, bekerítette. Ebben az a jó, hogy nem férhet hozzá akárki. Azóta csak akkor lehet a szobrot megközelíteni, ha a tulajdonos ott tartózkodik.

A törököt „elűző” sereg

Most lássuk a városbeli sereg kérdését. A Versényi-változat szerint miután Dónát elmondta a magáét, és meghalt, „...a katonaságot hamar összetrombitálták, s elkergették az ellenséget.” Ez azonban nem a korabeli, hanem a későbbi helyzetet tükrözi, mert a török ittjártakor sem a városban, sem a falain kívül nem létezett összetrombitálható katonaság. Helyőrség csak Várad török kézre jutása (1660), majd a németek bejövetele (1687), állandó jellegű pedig a Rákóczi-szabadságharc leverése (1711), Erdély végleg német kézre jutása után létesült. 1711 után azonban a császári katonaság városba telepítésének, majd nem sokkal később a kőmáli vár, a Fellegvár építésének nem a város védelme, hanem sakkban tartása, a „rebellis” kurucok esetleges németellenes megmozdulásainak a leverése volt a célja.

A monda egy másik változata, a korabeli valósághoz hűen, arról szól, hogy a városbíró fegyverbe szólította a fegyverfoghatókat.

FOLYTATJUK

 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap