A kerékpársport közel tíz éven át virágzott Kolozsváron, a fordulópontot az 1899-ben bevezetett kerékpáradó jelentette. A kerékpáradónak a bevezetése nagy felháborodást okozott a kolozsvári biciklisek körében. „A hajdan kincses, ma deficites Kolozsvár jobb ügyhöz méltó gyorsasággal sietett a kerékpárokat megadóztatni” – jelent meg egy kerékpáros melléklet hasábjain 1899-ben (Kerékpáros turista. Az Erdély melléklete, II. évfolyam, 1. szám). Az 1899. július elsején bevezetett adót a város vezetősége többféleképpen magyarázta: volt, aki azzal indokolta a döntést, hogy a kerékpár tönkre teszi az utakat, volt, aki a befolyó összeget az utak javítására szánta, ennek ellenére, bár egy év alatt szép összeg gyűlt a városkasszába, az utak javításával senki sem foglalkozott.

Az adó hatásaként a kerékpárosok száma csökkent, majd a kerékpáros egylet megszűnt. Ezt a pillanatot használták ki mindazok, akik ellenezték a kerékpárpályát a Sétatéren, mondván, nem illik bele a park arculatába. Már 1899-ben elhangzott néhány indítvány, miszerint a kerékpárpályát le kéne bontani, a területet pedig a Sétatérnek visszaadni, végül 1903 áprilisában a városi tanács döntésének értelmében a pályát lebontották.

Több év munkája, rangos versenyek és kiváló eredmények színhelye, korának egyik legmodernebb kerékpárarénája tűnt el a városvezetés döntése nyomán. Sajnos azóta sem gondolta át a városvezetés, hogy egy hasonló pályát kéne építeni Kolozsváron.

A katonai uszoda

Az első modern kolozsvári uszodát az osztrák hadsereg kolozsvári parancsnoka, Urbán tábornok építtette a katonaság részére. A tábornok a város polgáraival részvényeket vétetett, ebből a pénzből emeltette a Sétatér végén, a Bem (Coşbuc) utca felől a katonai uszodát, amelyet 1855. május 1-jén nyitottak meg. A város később visszavásárolta a polgároktól a részvényeket, emellett a szabad órákban a polgárok is használhatták az uszodát. Az uszoda vize a Sétatér sétányai között található két árokba folyt ki.

ROHONYI D. IVÁN– Jelenlegi felvétel a Sétatérről

Koncz Rudolf, az 1900-as évek fiatal labdarúgója, visszaemlékezése szerint az uszoda deszkából épült, a medence gerendákból volt kialakítva, méretre körülbelül 40 x 25 méter lehetett, egyik sarkában egy kis elkerített részben sekély víz volt. Itt játszottak először vízipólót Kolozsváron, 1908 nyarától.

Az uszoda a XX. század elejéig működött, 1911-ben, a sporttelep építésekor bontották le. A bontásnak 1911 szeptember 11-én fogtak hozzá, amikor a sporttelephez vezető utat építették. A városi tanács eképp értesített a közönséget az uszoda bontásáról: „az uszoda lebontási munkálatai szeptember 4-én, hétfőn már megkezdődnek. Erre való tekintettel a tanács értesíti a város közönségét, hogy a katonai uszodát csak tegnapig lehetett igénybe venni, a mai nap már nincs nyitva a közönség számára...” (Ellenzék)

A Diána fürdő uszodája

A város harmadik uszodáját a Diána fürdőben alakították ki. A Fürdő utca (ma Cardinal Iuliu Hossu) elején, a Sétatér bejáratának baloldalán, dr. Szombathelyi Gábor városi főorvos 1843-ban nyári használatú fürdőt létesített. 1852-ben elkészült a gőzmotorral működő állandó gőz- és kádfürdő, amely 1869-ben leégett. 1875-ben nyitották meg ismét a kor színvonalának megfelelően, 1894 nyarán pedig átépítették. Az átépítéskor uszodát is létesítettek. „A Diána fürdőnek tisztán kezelt tágas uszodája van, melynek mellék helyiségei kitűnő zuhanyokkal vannak ellátva” – számolt be a korabeli sajtó (Ellenzék).

A következő évben a Diána fürdő vezetősége Budapestről szakképzett úszómestert szerződtetett azok számára, akik szerettek volna rövid idő alatt megtanulni úszni. De nem csak ezzel vonzotta a fürdő az úszni vágyókat. Példás rendjéről és tisztaságáról ismerték, valamint a hűsítő hideg zuhanyairól.

Az 1890-es években a Diána fürdő külső medencéjén korcsolyapályát is kialakítottak. Az itteni pálya 1896-tól egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, mert olcsóbb volt, mint a sétatéri pálya. A szegényebb diákok – elsősorban a kereskedelmi akadémiáról – szívesen keresték fel, hogy kedvükre korcsolyázzanak a téli szabad órákban.

A fürdőt az 1930-as évek végén bontották le, ma egyik részén bérház, másik részén pedig a kommunizmus áldozatainak emlékműve áll.

A Bánffy-kert

A Bánffy-kert, amely eredetileg a Wesselényi család kertje volt, a Diána fürdő és a Sétatér mellett, a Malomárok bal partján feküdt. Ez volt Kolozsvár egyik hangulatos kis kertje, kis tóval, óriási égerfákkal, ezeknek tövén eredt „a város legjobb vizű csorgója” (Nagy Péter/Grandpierre Emil: Ó, kedves Kolozsvár).

1889 júniusában Felméri Lajos egyetemi tanár labdázó kört alakított Kolozsváron. Hamarosan a körnek több, mint ötven tagja lett, akik kibérelték a Bánffy-kertet. Itt hetente háromszor (de volt amikor többször is), hétfőn, szerdán és szombaton, a labdázni vágyók kedvükre játszhatták a kor labdajátékait: a métát vagy a balmozást, de a kor sportirodalma szerint közel 100 labdajátékot ismertek. A labdázó körnek három szabálya volt: nem szabad érzékenykedni, nem szabad vétkezni az illem ellen, illetve az igazgató ítéletét senki sem vonhatja kérdőre.

1894 telén a kert kis taván korcsolyapályát alakítottak ki. 1895 decemberében a helyi sajtó beszámolt a korcsolyapályáról, ahol a tavat, illetve a korcsolyákat kellőképpen őrizték.

A kor labdajátékai közül hamarosan elterjedt a tenisz, vagy ahogy akkoriban hívták, a lawn-tennis. 1896-ban két pályát alakítottak ki a Bánffy-kertben, amely közkedvelt volt a kolozsvári polgárok körében. Sajnos itt keveset játszottak a tenisz rajongói, mert 1896-ban a kertet megvásárolta a magyar állam. Itt épült fel az Állami Felsőbb Leányiskola új iskolaépülete 1900 novemberében.

A városi Sporttelep

Az 1911-ben megnyitott városi sporttelepről bővebb leírást közöltünk a Szabadság 2009. február 9-i számunkban, a Kolozsvár első labdarúgópályái című írásban.

A Sétatér története szorosan összefonódik a kolozsvári sportélettel. Sajnos ma már csak a tó sejteti az idelátogatókkal, hogy valaha ez volt Kolozsvár egyik sportközpontja.