label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Elo emlekezet

« Vissza a főoldalra


ELFELEJTETT TÖRTÉNETEK – Sportlétesítmények a kolozsvári Sétatéren és környékén (II.)

Létrehozva: 2009. április 17. 03:53

KILLYÉNI ANDRÁS

A sétatéri kerékpárpálya 1897-ben. A fényképen (balról) Melitskó Frigyes, Haller Károly és Gidófalvi István
A sétatéri kerékpárpálya 1897-ben. A fényképen (balról) Melitskó Frigyes, Haller Károly és Gidófalvi István
FOLYTATÁS AZ ÁPRILIS 15-I LAPSZÁMBÓL


Sajnos az első világháború utáni hatalomváltás következtében az új városvezetés nem hosszabbított szerződést a pálya további bérbevételét illetően a korcsolya egylettel. Dr. Somodi István, az 1908-as londoni olimpia ezüstérmes magasugrója, a kolozsvári sportélet vezető egyénisége, így írta le a történteket egyik levelében, amelyet dr. Szentgyörgyi Imrének, a Magyar Korcsolya Szövetség elnökének írt az 1920-as évek elején: „mint tudod, bennünket a sétatéri jégpályáról a város a szerződés megszűnte után kitett, illetve a szerződést előjogaink dacára nem újította meg, hanem azt a sportszövetség (FSSR) kolozsvári téli sportszakosztályának adta bérbe, sőt ezt megelőzőleg egy évig összes felszerelésünket visszatartotta, mit csak nehezen tudtunk kiszabadítani a várostól”. A KKE kénytelen volt új pályát kialakítani a kétágú református templom mögötti telken, amely jóval kisebb volt, mint a sétatéri tó.

A két világháború közötti időszakban a kolozsvári korcsolyázók román bajnoki címek sorát szerezték meg mind gyors-, mind a műkorcsolya versenyeken, a sétatéri tó jegén pedig országos bajnokságokat és nemzetközi versenyeket rendeztek. Sajnos a második világháború után a Sétateret fokozatosan rombolták. A korcsolyapavilonból étterem lett, a mulató pedig évek óta zárva van, romos állapota miatt használhatatlan, és kétes a jövőbeli rendeltetése is.

Az első világháború előtt kialakított, épített sportlétesítmények közül ma már csak a korcsolyapavilon és a sétatéri tó maradt meg, és a korcsolyapavilon is régen elvesztette eredeti rendeltetését.

A Lövölde

A céllövészetnek évszázados hagyománya van Kolozsváron. A rendszeres mozgás, testgyakorlatok iránti igény első írásos bizonyítékai a XVII. századtól maradtak fenn, ekkor Kolozsváron közkedvelt sport volt a céllövészet. Köztudott, hogy a vár tornyait különböző céhek védték – a polgároknak, a céhek tagjainak pedig szükségük volt békés időszakokban a rendszeres edzésre, amely a Szamoson túl, a mai Fellegvár domboldalának tövében álló lövődében zajlott. A rendszeres sportolásra vasárnap került sor, amikor a különböző céhek közösen eljártak a lövődébe.

A XIX. század második felében a céllövészet ismét közkedvelt sport lett, Magyarország-szerte felkarolták és egyesületeket alapítottak. Kolozsváron a Lövölde eszméjét dr. Haller Károly eleveníti fel, aki 1869. február 14-én egy ilyen létesítmény felállítását javasolta a Sétatéren. Bár ötletét a Sétatér-egylet is jóváhagyta, hamarosan kiderült, hogy megvalósítása külön egyletet igényel, így új, Céllövő Egyletet alapítottak, amely megkapta a Sétatér, a Fásberek és a Szamos (mai sporttelep és a mellette levő játszótér területe) közötti területet, valamint vendéglőtartási jogot. 1873. április 7-én az egylet megkezdte az építkezést és a parkosítást a telken.

Gyönyörű parkot alakítottak ki, amelynek a Fásberek felöli oldalán felépült vörös téglából a Lövölde épülete, mellette pedig a lövőhelyek. A gyönyörű kertet Grandpierre Emil így mutatta be Ó, kedves Kolozsvár című művében: „szép, sűrű liget, csigadombbal, hatalmas fákkal, dús lombú cserjékkel, amik közt zavartalanul fészkel a fülemüle”.

Haller Károly volt az egylet főlövészmestere, vezetése alatt a céllövészet ismét fellendült, az egyletnek több, mint száz tagja volt. Az általa rendezett ünnepélyek nagy sikernek örvendtek, meghívottak érkeztek ilyenkor szerte az országból, illetve a szomszéd országokból is. Az egylet kiváló viszonyban volt a bukaresti és bécsi egyletekkel, a kolozsvári céllövők ellátogattak Bukarestbe és Bécsbe is, Kolozsvár pedig őket látta vendégül céllövő versenyekre.

1882-től a Lövész Egylet hanyatlásnak indult. Dr. Haller Károly elfoglaltsága miatt lemondott az egylet irányításáról, helyére gr. Bethlen Gergelyt választották. Anyagi segítséget jelentett az egyelt számára a Lövölde udvarának bérbeadása.

1884-ben megalakult a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC), az első kolozsvári atlétikai egyesület. A KAC versenyszabályainak értelmében évi két viadalt szerveztek tavasszal és ősszel. Mivel az új egyesület nem rendelkezett semmilyen sportarénával, az edzések, a háziversenyek és a viadalok megrendezésére bérelni kellett alkalmas pályákat, termeket. 1884-ben a KAC kibérelte a téli hónapokra havi 10 forintért napi 1 órára a Tornavivodát, a nyári időszakra, illetve a tavaszi és őszi viadalra pedig megegyezett a Lövész Egylettel a Lövölde kertjének bérbevételében. A KAC első viadalát 1885. május 17-én tartotta a Lövölde kertjében, ahol alkalmas atlétikapályákat lehetett kialakítani. 1885 őszén és 1886 tavaszán újabb viadalokat szerveztek itt. Ezek a versenyek népszerűek voltak a sportot kedvelő polgárok körében, így sokan váltottak belépőket és követték a versenyeket, a KAC pedig szép jövedelemhez jutott. A fényes sikert látva a Lövész Egylet hasznot akart húzni, ezért megemelte a bérleti díjakat, így 50 forintot kért egy viadal alkalmára, 50 forintot pedig a nyári edzések megrendezésére. A KAC, amely nem államilag finanszírozott egyesület volt, ezt az összeget nem engedhette meg magának, és csak az összeg felét tudta felajánlani. A negyedik viadalt Désen rendezték, az ötödiket, kényszer miatt a Lövöldében, ezután pedig a KAC soha többet nem bérelte ki a Lövöldét.

A Lövölde udvarán hosszú ideig bálokat, majálisokat is rendeztek, amelyek nagy sikernek örvendtek a kolozsváriak körében. A Lövöldei mulatságok hangulatára Grandprierre Emil így emlékezett vissza: „a szabadban volt két nagy alakú térség, egyenesre, keményre vert földdel. Petróleumlámpák, színes lampionok világítottak le a szépséges kolozsvári lányokra, amint sokszor mind a két köröndben, két bandával mulattak”.

1893. augusztusában a Lövész Egylet átadta a Lövöldét a városnak azzal a feltétellel, hogy az épületet helyreállítja, törleszti az egylet adóságait, bérlőt keres a kerti helyiségnek, s ha majd új lövészegylet alakul, az épületet és a kertet visszaadja. Sajnos új lövészegylet sosem alakult, így az épület állapota egyre romlott. 1895-ben a főurak számára teniszpályát alakítottak ki, de alig néhány hónappal később a városi tanács ülésén tervet nyújtottak be a Lövölde istállóvá való alakításáról. Szerencsére a kolozsvári polgárok felháborodása hatott a tanácsra is, így az ötletet elvetették.

Az épület egyre romosabbá vált, a mulatságok ideje is eltelt. A Lövölde udvarán már csak a teniszpályák maradtak, majd 1911-ben, a sporttelep felépítésekor a kertet felszámolták, az épületet lebontották. A Lövölde emlékét a napjainkig is létező teniszpályák őrzik.

A sétatéri atlétika- és kerékpárpálya

A Kolozsvári Atlétikai Club legnagyobb gondját a megalakulása után a korszerű atlétikapályának a hiánya jelentette. Az 1885–1889 közötti időszakban az egylet ideiglenesen kialakított pályákon rendezte a viadalokat a Lövöldében, a Bonctani Intézet kertjében, Désen és Marosvásárhelyen.

Dr. Haller Károly polgármesteri ciklusa befejeztével több beadványban kérte a városi tanácsot, hogy adjon át a KAC számára a Sétatéren egy telket haszonbérbe, ahol a KAC atlétikapályát építtethet. A kérést végül a tanács elfogadta, így 1889. augusztus 14-én a KAC átvette a Sétatér-egylettől a Szamos és a sétányok között egy területet, a tóval egyvonalban. A telek bérét, évi 30 forintot, 1890. június 15-én fizette ki először a KAC pénztárosa.

A bérbe vett telken már 1889. augusztusában megkezdődött az új pályának a kialakítása Luncan Aladár egyleti mérnök tervei szerint. A kialakítást Muhay Ferenc gátmester cége kivitelezte. Kialakítottak egy 333 1/3 méter kerületű, 5 méter széles ovális futópályát, amelyhez tartozott egy 110 méter hosszú és 8 méter széles egyenes sprintpálya, valamint egy 50 méter hosszú és 8 méter széles ugrópálya. A pályát lehengerelt porondból készítették.

A pályaavatót 1889. október 6-án rendezték, amely egyben a KAC X. viadala volt. A verseny előtt folyamatosam rossz idő és nagy esőzés volt, így a versenypálya fel volt ázva. A versenyszámokat nehéz körülmények között bonyolították le, a kerékpárversenyt – a latyakos talaj miatt – elhalasztották. A rossz idő ellenére Göllner Béla fantasztikus eredményt ért el távolugrásban, a 619 cm-es ugrása a kor második legjobb magyar eredménye volt.

1890-től a kolozsvári atlétikai élet hanyatlásnak indult. A kerékpárosok kiléptek az atlétika egyletből és megalakították a Kolozsvári Kerékpáros Egyletet. 1891-re a belviszály, valamint a kolozsvári sportegyesületek közötti viszályok miatt a KAC eltűnt a helyi, valamint a magyar sportéletből, a KAC atlétika pályája pedig gazdátlanul maradt.

1890-től viszont virágzásnak indult a kerékpár, amely egyre több taggal büszkélkedett. A kerékpáros egyesület is azzal a gonddal küzdött, mint az atlétika klub néhány évvel azelőtt: a modern aréna hiánya. Mivel a sétatéri atlétika pályát nem használta senki, a kerékpáros egylet kérte 1893-ban a pálya átadását az egylet számára. A várossal 1894-ben megtörtént az átadás, az egyesület pedig nekifogott az atlétika pálya átalakítására. A felújítás az egylet tagjainak adakozásával történt, akik 150 darab 40 koronás részvényt vásároltak, a befolyt összegből alakították ki a modern kerékpárpályát. A terveket Molnár Endre építész készítette díjmentesen (ő később az Esterházy hercegi uradalom építésze lett) Stampa Keresztély egyleti titkár segítsége mellett. A pálya hossza 333 1/3 méter volt, szélessége az induló oldalon 7 méter, a vele párhuzamos oldalon 5 méter, a fordulókon pedig 6 méter. A fordulók legmagasabb emelkedése 1,62 méter volt, a körívek sugara pedig 35 méter volt.

A modern, európai színvonalnak megfelelő pályának mészkő burkolatát lehengerelték és forró kátránnyal öntötték le, amelyet homokkal szórtak be. A pályaavató versenyt 1894. szeptember 24-én tartották; a versenyen jelen voltak a kor legjobb magyar kerékpárosai. A pálya kivívásában és kialakításában oroszlánszerepet vállalt dr. Haller Károly. „Csak neki köszönhető, hogy hathatós befolyásával a sétatéri 333 méteres kör- és emelt műpályát fölépíthettük circa 6000 korona költséggel, mely aszfaltos kéreggel burkoltatott s melynek belterületén volt a többféle testgyakorló pálya és tenis-grand is. Szintén az ő lelkes buzdítása- és anyagi hozzájárulásával láttatott el a következő évben a pálya állandó tribünnel, „igazlátói” emelvénnyel és vetkező, illetve ledörzsölő épülettel” – emlékezett vissza Bartha Gergely, a kerékpáros egylet főkapitánya (Emlékkönyv dr. Haller Károly működéséről).

FOLYTATJUK

 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap