A kolozsvári Sétatéren a kialakulása óta megtaláljuk a sportlétesítményeket: korcsolyáztak, csónakáztak, kerékpároztak, úsztak, teniszeztek, célba lőttek itt a sportrajongók.

Az 1820-as évek elején báró Jósika János főkormányszéki elnök felesége, gr. Csáky Rozália megalapította a Jóltevő Asszonyi Egyletet, amely 1826-ban megvásárolta a Haller-kertet (a Külső-Monostor, ma Mócok útja, illetve a Bem, ma Coşbuc utca sarkán), majd bérbe vette a Hangyásberket, a mai Sétatér helyén elterülő berket. Az 1830-as évek elején, br. Wesselényi Miklós és gr. Kendeffy Ádám hatására az egylet a Haller-kertben uszodát és fürdőházat létesített.

Ez volt Kolozsvár első uszodája, ahol szívesen úsztak a reformkori, sportolni vágyó arisztokraták. Közülük kiemelkedett Wesselényi és Kendeffy. „Az általuk sok bajjal létrehozott uszodában, mint két hatalmas delfin, órákig csapkodják izmos karjaik a hullámokat” – írja Siklóssy László, A magyar sport ezer éve című könyvében. Az uszodáról kevés információ maradt fenn, valószínű nyitott volt, fapalánk vette körbe, vize pedig hideg volt.

A sétatéri tó és a korcsolyapavilon története szorosan összefügg úgy a Sétatér kialakulásával és fejlődésével, mint a korcsolyázás kolozsvári meghonosodásával.

A Sétatér kialakítása a Szamos mocsaras, bokros partjának átalakításával kezdődött. Bizottság alakult, mérnököt, kertészt alkalmazott, tervet készített és véghezvitte a Sétatér kialakítását. Az 1860-as években Kagerbauer Antal tervében jelenik meg először a tó. 1866. március 23-án a Sétatér Egylet és a város szerződést kötött, amelyben az egylet megkapott két hold területet és ide egy év alatt kioszkot, zenepavilont építtetett, illetve befejezte a tó ásatását.

Az 1860-as évek végén meghonosodott a korcsolyázás Bécsben, majd Budapesten is, ahol korcsolya-egyesületek alakultak, amelyek bálokat, estélyeket, versenyeket szerveztek a korcsolyázni vágyók számára. A bálok híre csakhamar Kolozsvárra is elért, 1871 decemberében megindult a szervezés, amelynek eredményeként megrendezték az első korcsolya-összejövetelt a Múzeum-kert (Mikó-kert) kis taván. A résztvevők kevesen voltak, többnyire az arisztokrácia köréből, őket Pongrácz zenekara szórakoztatta. Az esemény sikeres volt, így hasonló eseményeket rendeztek még a tél során.

1872 novemberében elfogadták a Kolozsvári Korcsolyázó Egylet (KKE) alapszabályait, decemberben pedig megalakult az új egyesület, amelynek első elnöke Paget János skót származású birtokos, író volt. Az egylet 1873 decemberétől bérbe vette a sétatéri tavat, ezzel ide költözött a kolozsvári korcsolyaélet is. Az egylet biztosította heti két alkalommal a korcsolyázást, ilyenkor zenekart hívatott, legtöbbször a helyi katonazenekart. Ezeket nevezték akkoriban sikamlós mulatságoknak. Emellett bálokat, esti korcsolyázást, versenyeket, farsangi mulatságokat szervezett, a korcsolyázás pedig közkedvelt sport lett Kolozsváron.

A korcsolyázás elterjedésével együtt megnőtt a nézők száma is, akik kijöttek a tópartra. Szükség volt egy olyan modern épületre, ahol a nézők megmelegedhettek, ahol a melegből követhették a korcsolyázást. Az első kis épület, amelyet még az 1870-es években emeltek, nem volt megfelelő már akkor, hiszen a „kis bódé bakterháznak jó lehet, de egyébre nem alkalmas” (Magyar Polgár).

Az 1870-es évektől egyre többen hangoztatták, hogy az egyletnek építkeznie kell ahhoz, hogy kényelmet nyújthasson a korcsolyázók és a nézők számára. Az első ötlet a szigeten egy üveges kioszk építése a hölgyek számára. Sajnos az építkezések késtek, mert az egylet az 1880-as évek elejére egyre nehezebben tudta begyűjteni a tagdíjakat, s komoly anyagi gondokkal küszködött. Az üveges kioszk elkészült az 1880-as években, de néhány évvel később már ez is kicsinek bizonyult, így az egylet Óvári Kelemen vezetése idején, az 1890-es évek elején, nagyméretű építkezések mellett döntött. Első lépésként 1894-ben megnagyobbították a tavat.

Háttérben a sétatéri mulató

1895-ben a városi tanács kiírta a pályázatot egy díszes korcsolyacsarnok és egy mulató felépítésére. A nyertes terv Debreczeni Balázs építészé volt, aki egy svájci stílusú, 30 méter hosszú, 9 méter széles cukrászdát tervezett, amelynek két bástyája és két tornya lett volna. A cukrászda csarnokában 300 személy fért volna el, ezenkívül 250 személy a kinti teraszon. Az épület építkezési költsége 24 800 forint lett volna. Az építkezés feltétele az volt, hogy a korcsolyapavilont be kell fejezni 1895. november 1-jére, a kioszk pedig be kell legyen fedve ugyanaddig.

Az építkezés késett a kor bürokráciája miatt: hiába írta ki a város a pályázatot, hirdetett győztest, a város törvényhatósági bizottsága pedig határozatot hozott az építkezésekre, ezt a határozatot fel kellett terjeszteni a belügy-, majd a kereskedelmi minisztériumba. „A tervek hosszas tárgyalások után elnyerték a »magas« kormány tetszését is, s minthogy Magyarországon még középületekben is csak az létesülhet, ami a »magas« kormánynak tetszik, hát most az ő gracziájából, de a magunk költségén végre hozzájutunk a tervezett épületekhez” – számolt be a korabeli sajtó (Ellenzék).

1896 júliusában újabb pályázatot írtak ki, a kormányhoz pedig Pákey Lajos tervét terjesztették fel. Az új pályázat feltétele az épületek felépítése volt még 1896 folyamán. Az épület felépítésére hárman pályáztak: Reményik Lajos, Endstrasser Benedek és Hirschfeld Lajos építészek. A győztes pályázat a Reményiké lett, aki vállalta a két épület felépítését 54 179 forint 95 krajcár összegből. A város folyósított az építkezésre 40 000 forintot a kabalapataki erdő eladásából, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület pedig 26 000 forint kölcsönt adott 15 évre, évi 5%-os kamat mellett.

A korcsolyapavilont a régi fabodega helyén, a tó partján, a mulatót pedig a sziget és a fősétányok között építették föl. A mulató tervezésekor Pákeyt a Potsdam melletti Sanssouci-kastély ihlette. A kaszinó bejáratához díszes, mitológiai alakok szobrával díszített szökőkutat emeltek 1897-ben.

Az épületek elkészültével a sétatéri korcsolyaélet története új, pompás szakaszba érkezett. Néhány enyhe tél után 1905-től Kolozsvár országos szintű korcsolyaversenyek központja lett, amelyeken részt vett a budapesti korcsolyázók elitje. Ezeknek a versenyeknek a kapcsán bemutatókat is rendeztek, 1907-ben és 1911-ben Kronberger Lili, 1912-ben Méray-Horváth Opika világbajnokok, 1908-ban és 1912-ben pedig Szende Andor világbajnoki bronzérmes tartott bemutatót a Sétatéren, Kolozsvár pedig a magyar korcsolyaélet második központja lett Budapest után.

A korcsolyázó egylet egész évben bérelte a tavat, így az egylet rendezte a csónakázást is a tavon. Az egylet 1889-ben tizenhat egyes- és kettős könnyű, keskeny csónakkal, négy evezős kisméretű facsónakkal (egy- és kétszemélyes), két hármas csónakkal és 3 nagy, tizenkét személyes csónakkal rendelkezett. A csónakokat rendszeresen karbantartották, így ez a szórakozási forma is elterjedt a város polgárainak körében. A tavat a diákok is szívesen keresték fel. „Az intézethez oly közel eső sétatéri tó szebbnél szebb két, négy és hatevezős csónakokkal van nyáron át ellátva. Ide szoktak ifjaink szabad délutánokon ellátogatni s az evező sport mellkas erősítő gyakorlatait végezni. A tó absolute veszélytelen s legmélyebb helyei is 1¼ méter mélységűek” – számolt be a Kereskedelmi Akadémia sportkörének elnöke, Hangay Oktáv.

Természetesen az egylet kedveskedett a tagjainak, gyakran rendeztek csónakos-estélyeket is, amikor a tavat kivilágították, léggömbökkel, lobogókkal, jelvényekkel díszítették ki, a zenepavilonban pedig a katonazenekart látták vendégül. A csónakokat zöld gallyakkal, füzérekkel és kis lámpákkal díszítették. A közönség mellett csónakba szálltak jelmezes alakok, illetve a zenészek is, kiknek nótái remek hangulatot keltettek.