Április elsején ugyan, de teljesen komoly szándékkal indultunk útnak Szilágynagyfaluba. Bár néhány napja már tavaszillat lengedezett a levegőben, ezen a szerdán mégis szemerkélő eső és hűvös szél kísért, ahogy magunk mögött hagytuk a már ismerős szilágysági táj falvait, majd Zilahot és Somlyót. Utóbbitól nem is kell túl sokat autózni már, alig 8 km-t haladunk még, és a Szentháromság-hegyet elhagyva be is fordulunk a Nagyfaluba vezető útra. Szelíd, dombos a táj, szelíd a szilágysági ember is, de dolgos, szorgalmas, és ez Nagyfalura is jellemző, hiszen az utóbbi években némileg megtorpanó faluból mostanra fejlődő, iparkodó, kulturális szempontból is viruló, reményteljes településsé vált. Itt is érezteti ugyan hatását a válság, a nehezen érkező kormánytámogatás miatt megesik, hogy elakadnak a munkálatok, az elöljárók azonban igyekeznek sorra megtalálni a megoldásokat a község gondjaira. Amióta négy évvel ezelőtt Szilágybagos és Borzás kivívta függetlenségét és levált Nagyfaluról, már csak Bürgezd, egy kb. 370 lakosú kis magyar falu tartozik hozzá.

Katona-Farkas Sándor alpolgármester jól együttműködik a helyi elöljáróval

A falu központjában, a református templom és parókia szomszédságában található polgármesteri hivatalban Katona-Farnas Sándor RMDSZ-es alpolgármester fogad, és a polgármesteri irodába invitál, amelyet az elöljáró előzékenyen rendelkezésére bocsátott a beszélgetéshez. Ez csak egy példája a köztük lévő jó munkakapcsolatnak, amelynek gyümölcseit már a lakosság is elégedetten nyugtázhatja. Egyébként némileg meglepve vesszük tudomásul, hogy a döntően magyar többségű faluban nem az RMDSZ nyerte a helyhatósági választásokat. Ennek válaszát az alpolgármestertől kapjuk:

– A falu 3440 fős lakosságának a 72 százaléka magyar anyanyelvű. Az emberek azonban épp a választásokat megelőző években látták azt, hogy a szomszédos falvakhoz képest nem haladunk olyan jól, alig-alig történik valami, nem aszfaltozunk stb., így az RMDSZ akkori jelöltje 10 százalékkal alulmaradt a független jelölttel szemben. Az emberek változást szerettek volna, és bíztak ebben a jelöltben, a fiatalok pedig azért szavaztak rá, mert jól ismerték, együtt nőttek fel vele – összegez az elöljáró, hozzátéve: a magyarul is tökéletesen beszélő Matei Radu polgármesterrel nagyon jól együttműködnek. Időközben mi is megismerjük a községvezetőt, bepillant az irodába, bemutatkozunk, magához vesz néhány papírt és rohan is tovább.

– Az emberek egyrészt gazdálkodásból élnek, bár bőven vannak még megműveletlen területek a környéken – folytatja az alpolgármester –, másrészt pedig iparilag meglehetősen fejlődő település vagyunk. 300 munkást foglalkoztató üzem is működik nálunk, de itt van Románia legnagyobb gombatelepe is, ahol naponta több tonna gombát termelnek, és az egész országot ellátják. Munkalehetőség tehát bőven van, itt a bútorgyár, egy olasz cég hajóalkatrészeket gyárt, és környezetkímélő csomagolóanyagokat is előállítanak, továbbá vannak itt szállítási és kisebb építkezési cégek is.

Valamikor gyönyörű lehetett a Bánffy-kastély, most teljes felújításra vár

A faluba beautózva látjuk az épülő sportcsarnokot, ezzel kapcsolatban megtudjuk: bár még nem adták át, de gyakorlatban már felavatták, hiszen megyei kézilabda-bajnokságot tartottak benne, ahol a helyi női kézilabdacsapat szép eredményt ért el. Most készülnek a területi bajnokságra, ott is győzelmet remélnek, bár az alpolgármester szerint a besztercei lányoktól tartanak, mert az erős csapat. A további beruházások kapcsán megtudjuk: befejezték az ivóvízhálózat kiépítését, hamarosan át is adják, most folyik a bekötés, hogy mindenki rácsatlakozhasson. Rendezik a polgármesteri hivatal környékét, parkolót is építenek, mivel erre már régóta mutatkozik az igény, továbbá rózsatöveket ültettek.

A falu egyik legfontosabb jellegzetessége az Arany János-kultusz. Állítólag léteznek dokumentumok annak bizonyítására, hogy a legnagyobb magyar epikus költő szülei Nagyfaluból származnának, ezt a mozzanatot gyakorlatilag bárki, akivel beszélgetünk, megemlíti, és későbbi sétánk folyamán ennek tárgyi következményeit is megcsodálhatjuk: a költő mellszobrát, valamint a tiszteletére szervezett rajzversenyre érkezett alkotásokat. Az Arany-emlékek mellett a falu három néptánccsoporttal és egy mandolin zenekarral is büszkélkedhet. Gondot is fordítanak rájuk: a költségvetésből rendszeresen támogatják őket, hogy el tudjanak jutni fellépésekre. A szó azonban mindezek mellett minduntalan az Arany-napokra terelődik, a nagyfalusiak szemmel láthatóan büszkék arra, hogy a kétnapos ünnep már magyarországi rendezvény-naptárakban is szerepel, jelentős összeggel támogatja is őket az anyaország, és több száz gyermek érkezik a megmérettetésre nem csak a megyéből, hanem Magyarországról, testvértelepülésekről is. A nagyfalusi elemi és általános iskolában mintegy 470 gyermek tanul, az óvodában kb. 150, középiskolába nagyrészt Szilágysomlyóra járnak a gyerekek, de maradhatnak a helyi szakiskolában is, ahová más falvakból is jönnek tanulók.

A búzakoszorús templom a megmaradás egyik jelképe Nagyfaluban

Miközben mindezeket megbeszéljük, Katona-Farnas Sándor átkísér minket a parókiára, ahol Lukács József helyi lelkész, szilágysomlyói esperes fogad. A 30 éve Nagyfaluban szolgáló lelkész kiterjedt magyarországi kapcsolatokkal rendelkezik, szerinte meglehetősen felemás a határon túliak Erdély-szemlélete.

– Magyarországon Szilágyság kicsit fehér foltnak számít – meséli a lelkész. – Találkoztam olyan emberrel is, aki megkérdezte, honnan jövök. Mondtam, hogy a Berettyó mentéről, a hepehupás, Ady-féle vén Szilágyból, de kiderült, hogy még Ady nevével sem találkozott soha. A másik típus annyit tud Erdélyről, hogy létezik a székely népcsoport, de nem mernek idejönni az ominózus referendum miatt. Február 1-jén volt 30 éve, hogy nagyfalusi lelkész vagyok, az ifjúságom, erőm, energiám és pályám itt teljesedett ki, sosem tudnék megválni ezektől az emberektől – folytatja az esperes. – Úgy érzem, hogy ma, amikor annyira el tudunk idegenedni egymástól, amikor önazonosságukat vesztették a közösségek, az én személyes lelkészi szolgálatom vagy az egyházmegyei megbízatásom arra irányul, hogy Tamási Áron ősi igazsága váljon valóra általa: otthon legyünk ebben a világban. A faluban és az egyházban is azért történik minden, hogy ez az otthonteremtő lelkület meghonosodjon az emberekben. Nagyfalu egyébként nagyon heterogén közösség, egyházi szempontból nézve öt felekezet él itt (református, római katolikus, ortodox, baptista, szabad keresztény). Ez azt jelenti, hogy a magyarságtudat építése szempontjából sem könnyű a dolgunk. Kicsit úgy, mint az orvosoknak, ügyeleti szolgálatot kell tartanunk, mindig figyelnünk kell, éberen és időben kell látnunk, melyik lélek hogyan sérül, hogy időben tudjunk segíteni. A helyi református gyülekezet 820 családot számlál, ebben benne vannak a fél családok (ez vagy özvegyeket, vagy vegyes házasságban élőket jelent, de ezek szerencsére nálunk kevesen vannak) is, és kb. 530 teljes család. Tavaly 15, tiszta magyar és református ifjú párt eskettem. Ebből a szempontból tehát nem vagyunk veszélyben. A szilágysomlyói egyházmegyét 15 éve bízták rám, két folyó völgyében helyezkedik el: a Kraszna és a Berettyó mentén. Utóbbi inkább puritán, hiányzik az emberekből a gyakran veszélyt is magában hordozó kegyesség, ennélfogva nem jellemző az egyházak közötti vándorlás. A Kraszna mente ezzel szemben sokkal kegyesebb, jobban megtölti a templomot, de ott a lelkésznek valóban mindig ügyelnie kell arra, hogy a nyáj nehogy eltévelyedjen. Nagyfaluban a baptisták testvérüknek tartják a reformátusokat, és ez nekünk jólesik. A szabad keresztényekre sem panaszkodunk, bár ők kicsit zártabbak. A falu 68 százaléka református, mégsem azt akarjuk, hogy a többség diktáljon, hanem partnert látunk egymásban. Bár Szilágy megye lakosságának 24 százalékát teszi ki a magyarság, a somlyói egyházmegye 22 gyülekezetéből csak 3 közösség él kisebbségben. 18 évre visszatekintve a somlyói egyházmegye lélekszáma mintegy 4500 lelket apadt, ez évente kb. 300 személyt jelent. Nagyfaluban a keresztelések száma ugyan kisebb, mint a temetéseké, de mivel központi helyen vagyunk és elég sok a bevándorló, így mi mégsem apadunk.

A helyi iskolákban összesen csaknem félezer gyermek tanul

A falu határában álló ifjúsági házban nyaranta táborokat szerveznek a gyermekeknek. – Ez az egyik dédelgetett megvalósításunk – meséli a lelkész. – Van egy 66 férőhelyes épületünk, amit tovább bővítünk. Csodálatos, festői tájon fekszik, sziklára épült, mögötte erdő, előtte tisztás, mellette patak csordogál. Évente mintegy 300 fiatal táborozik ott egy-egy hetet, ez számukra lelki-szellemi alkotóműhely is. Van még egy, az iskolával és a pedagógusokkal közös tevékenységünk, amit nagyon fontosnak tartunk. Ország-világ tudja, hogy Arany János Nagyszalonta szülötte, ezt mi nem vitatjuk, és amióta Arany-napokat szervezünk, mindig meghívjuk a szalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatóját. Azt azonban kevesen tudják, hogy a nagy költő szülei Nagyfaluból származnak, és ezt a földvisszaigénylés során előkerült birtoklevelek igazolják. De vehetjük azt a vetületet is, hogy Selymesilosva itt van a Magura hegyen túl, egyházmegyénk egyik gyülekezete, ahol Ilosvai Selymes Péter énekmondó, a Toldi első szerzője is született, vagy gondolhatunk arra is, hogy a bizonyos nádas, ahol Toldi a farkasokkal verekedett, itt van a falu határában. És igaz ugyan, hogy a parókia előtt húzódó utcát nemrég átkeresztelték, de a helyi néphagyomány szerint ez mindig is Buda utca volt. Mindezekből kiindulva, az iskolánkban két nagyon képzett és tevékeny magyartanár is foglalkozik Arany-kutatással, velük együttműködve szerveztük meg immár két alkalommal a szilágyfalusi Arany-napokat. Ez kétnapos rendezvény, és szeretnénk hagyományőrző és kulturális szempontból is jelentőssé tenni. Tavaly a reneszánsz év jegyében szerveztünk nyelvművelő vetélkedőt, rajzversenyt. Egyházmegyénk főgondnoka, aki a tanítók megyei tanfelügyelője is, Márkus László, az Ipp-Art alkotó tagja, kiváló képzőművész hirdette meg ezt a rajzversenyt, amelynek témája a Mátyás-mondakör volt. Tavaly mintegy 300 pályamunka érkezett be, ezeket meg is lehet tekinteni az iskola folyosóján. A nyelvművelő versenyre mintegy 14 iskola 3 fős csapatai neveztek be. Készülünk már az ideire is, 500 éve született Kálvin János, és ezt az egész Kárpát-medence magyarsága úgy éli meg, hogy meghirdették a Kálvin-évet, mi is ezt szeretnénk behozni az idei tematikába. Halálának 550. évfordulója viszont 2014-ben lesz, így a megemlékezések tulajdonképpen addig tartanak. Ugyanakkor 2009 Kazinczy-év is, októberig tehát még gondolkodunk. A programhoz tartozik, hogy magyarországi tánccsoportokat, zenekarokat, jeles személyiségeket is meghívunk, és persze a mi táncosaink, mandolinosaink is fellépnek. Ezt teljes erővel, összefogással végezzük, és büszkén mondom, hogy az anyagi hátteret teljes egészében az egyház biztosítja. Vannak magyarországi barátaink, ők sokat segítenek abban is, hogy ez a rendezvény bekerüljön a magyar köztudatba. Talán ez az év egyetlen olyan eseménye, amely zsúfolásig megtölti a helyi művelődési házat, és ez nekünk sokat jelent.

Szinte az egész országot innen látják el sampinyonnal

Átsétálunk a református templomba, amelynek oldalán napóra jelzi az időt. Az isten háza 1450–1480 között épült, természetesen katolikusnak. Több természeti katasztrófa és ellenséges rombolás pusztította (1660-ban török dúlta és gyújtotta fel, 1859-ben tűzvész pusztította, a falu felével együtt). Dokumentumai hiányosak, mert a bevonuló orosz csapatok kiszórták és felgyújtották az irattárat, a falusiak igyekeztek a kertek alatt menteni egy-egy darabot. Az 1956-os esztendő sem kímélte a templomot: egy nyári viharban leborult a toronysüvege, ezt a következő évben állították helyre. A templom bejáratánál megcsodáljuk a Bánffy-család címrét, ezt a legutóbbi restauráláskor emelték ki a kriptából a halálfejjel együtt. A Bánffyak az 1200-as években telepedtek meg a környéken, ők voltak a falu birtokosai és meghatározó közszereplői a környék társadalmi életének, ezért is őrzik híven emléküket. A Nagyfaluban szolgált lelkészek nevét emléktábla őrzi, 1586-tól napjainkig. A templom valamikori katolikus jellegére utal az a freskó, amely szintén restauráláskor került elő; folynak a helyreállítás munkálatai, és elképzelhető, hogy hasonló, 18–19. századi falfestmények rejtőzhetnek még a vakolat alatt. Konfirmálás előtt jártunk Nagyfaluban, a helyi szokás szerint ilyenkor az ifjak alaposan kitakarítják a templomot. Idén 20 fiatal fog vallást tenni református hitéről a búzakoszorús templomban.

A templomból kijövet nem kell messze mennünk, hogy megcsodálhassuk a falu másik büszkeségét: Arany János mellszobrát. A rendezett kis park közepén 4 évvel ezelőtt avatták fel Lőrincz Lehel kolozsvári szobrász alkotását, amelyet azóta is megkoszorúznak minden év márciusában. Mellette kis játszótér a gyermekeknek. Katona-Farnas Sándor alpolgármestertől megtudjuk: az új sportcsarnok felépítése egyébként is elvette a gyermekektől az iskolaudvaruk egy részét, így azt igyekeznek most pótolni. Manzárdosítani is szeretnék az iskolát, hogy megszűnjön a délutáni tanítás, az iskola előtti közterületet pedig elkerítik és parkosítják, hogy elég terük legyen a gyermekeknek. Be is térünk az említett intézménybe, ahol a folyosót valóban beborítják az Arany-napok rajzversenyére érkezett pályaművek. Az egyik falon oklevelek sorakoznak: a helyi mandolin zenekar elismerései. Előkerül Gönczi Sándor zenetanár is, aki lelkesen mesél a nagyfalusi gyermekek hangszer iránti szeretetéről. Teheti: több mint 500 gyermeket tanított már zenére.

Szinte természetes, hogy az iskolában is az Arany-napok a téma: Papp Éva magyartanár 6 éve foglalkozik Arany-kutatással, több cikket is írt már erről a Hepehupa szilágysági művelődési folyóiratba. Tőle tudjuk meg, hogy bár a néphagyomány valósnak tekinti az Arany-legendát, egyelőre nincs bizonyíték arra nézve, hogy a nagyfalusi Arany család azonos lenne a szalontaival. Tény, hogy a földvisszaszolgáltatáskor jelentkezett egy idős néni egy latin nyelvű birtoklevéllel, amely szerint egy bizonyos Arany családnak volt birtoka a faluban, a családfakutatás során azonban nem sikerült egyértelműen megállapítani a vérségi köteléket a két család között. Ehhez újabb kutatások szükségesek majd, a falu azonban addig is tartja magát hagyományához, amely szerint innen származtak a nagy költő szülei. Az iskola kicsiny múzeuma is Arany János nevét viseli. A gyermekek egyre fogékonyabbak a hagyományos értékek iránt, már hetekkel a nyelvművelő verseny előtt tudják a témát, és van idejük otthon készülni rá. Maga a vetélkedő is különleges élmény, mivel a református templom sajátságos hangulatában, csendjében tartják, itt a csoportoknak valóban elmélyült munkára van lehetőségük.

Papp Éva tanárnő kíséretében még bekukkantunk az iskola dokumentációs könyvtárába is, amely jóval több, mit egy egyszerű könyvtár. A francia mintára létesített tágas teremben minden megtalálható, ami tanulás és kikapcsolódás szempontjából hasznos lehet: szabad polcon a könyvek és folyóiratok, meghitt kis sarok olvasgatáshoz, üldögéléshez, számítógépek filmnézéshez. Egy csapat diák épp filmet néz odabent, egy másik osztály közben az iskola kertjében munkálkodik, technika óra keretében.

Innen sétálunk át a Bánffy-kastélyig, útközben, mintha csak megbeszéltük volna, találkozunk Somogyi Vengli Judittal, a helyi kultúrház igazgatójával. Épp nagy az izgalom a házuk táján, mivel a tánccsoport jelentkezett egy pécsi fellépésre, és most állították össze a referenciaanyagot, ha az elnyeri a zsűri tetszését, akkor ősszel egy nagyszabású rendezvényen táncolhatnak, Pécsett. – Májusban kapunk választ. Megérdemelnék a gyermekeink ezt az utazást, mert nagyon sokat dolgoznak – dicséri a kis táncosokat az igazgatónő. Hozzáteszi: leginkább szilágysági táncokat tanulnak, de a jövőben szeretnének nyitni más tájegységek táncai felé is, erre pedig bőven akad lehetőség, hiszen a környéken több tánctábort is tartanak, ahová Magyarországról is érkeznek oktatók. Elbúcsúzva az igazgatónőtől, a kastély felé folyatjuk utunkat.

Arany János mellszobra négy éve vigyázza a falut

A Bánffyak 1780-ban épült egykori kúriájában fogyatékos gyermekek otthona működött mindaddig, amíg a református egyház három évvel ezelőtt, 2 év pereskedést követően vissza nem kapta. A kiköltözést alaposan megsínylette: az egykor pompázatos kastély már csak halvány mása önmagának: berendezését széthordták, málló vakolata szomorú látvány. A lezárt főépületbe nem mehetünk be, az istállóba azonban igen. Legalábbis istállóként emlegetik a melléképületet, ez azonban, mai szemmel nézve irreálisnak tűnik: a hatalmas, boltíves helyiség bálteremnek is beillene. A melléképületekben szorgalmasan dolgoznak a helyreállításon, a hasznosításra több terv is létezik. Ifjúsági házat szeretnének a fiatalok kulturált szórakozási lehetőségeinek megteremtésére, a kúria maga pedig egészségügyi központként működne, külföldi befektetők már érdeklődtek iránta ilyen szándékkal.

A múltban tett sétánk után visszatérünk a jelenbe, és az ország egyik legnagyobb gombatelepének megtekintését vesszük tervbe. Ez sem akármilyen élmény: nem mindennap láthatunk ennyi sampinyont egy helyen. A hatalmas és kellőképpen párás (odabent 17 fok van és kb. 80 százalékos páratartalom) termekben holland takaróföldben nőnek a gombák, ameddig a szem ellát. Első pillantásra olyan, mintha sok-sok fehér virág nyílna a fekete földben, jellegzetes illata azonban elárulja, hogy itt bizony ízletes gombát termesztenek nagy tételben. Csapó Ferenc telepvezető készségesen vezet körbe, tőle megtudjuk, hogy a szilágypaniti üzemmel együtt összesen mintegy 100 személyt foglalkoztatnak, és hetente 50 tonna gombát termelnek. Többnyire a nagy bevásárlóközpontokba viszik az árut, de a bukaresti piacot is ők látják el sampinyonnal, ott ugyanis különösen kedvelik ezt a fajtát.

Az ipari negyedben még jónéhány gyár és üzem foglalkoztatja a helyi és a környékbeli munkásokat. Nagyfalu bízik a betelepülőkben, és gondot is fordít rájuk: lakásokat épít számukra, és napközit is létesít a kisgyermekkel érkezőknek. Így sokkal kevésbé fenyegeti a kiöregedés veszélye, mint azokat a falvakat, ahonnan elköltöznek a fiatalok. Nagyfaluban még mindig valósnak tetszik a megmaradás.