Kós Károly születésének 125. évfordulója tiszteletére szervezett emléknapot december 18-án a Pro Körösfő Társaság és a körösfői református egyház. Kós Károly nagy magyar építész, író Temesváron látta meg a napvilágot 1883. december 16-án, a német Karl Kosch postatisztviselő és az osztrák–francia származású Sidonia Sinet gyermekeként.
Az ünnepségen történelmi diákvetélkedőt is szerveztek „Ki tud többet Kós Károly életéről” címmel, amelyre több mint tizenegy csapat nevezett be. Az első helyen a „Két pók a falon” nevet viselő csapat végzett, tagjai Kovács Edina és Gál Delinke voltak. A második helyezett a Napsugarak csapat volt, tagjai Czucza Anna és Albert Hédi. Harmadik lett a Mihály Emőkéből és Takács Robiból álló Varjúvár csapat, de nem csupán a győztesek, hanem minden résztvevő részesült ajándékban.
Meglepetést jelentett Fekete Károly nyugalmazott tanító előadása Kós Károly életéről, aki közvetlen módon adta elő élményeit és találkozásait a neves építésszel, íróval. Levetítették továbbá a Varjúvár legenda című filmet, amely a főszervező Ferencz László református esperes szerint egyike a legsikeresebb, Kós Károlyról szóló portréfilmeknek. Végül Péntek Éva, Mihály Ágnes és Péntek Melinda köszönetet mondott a Körösfői Általános iskola tanárainak a versenyzők jó felkészítéséért és a verseny megszervezéséért.