label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Riport

« Vissza a főoldalra


OLIMPIKONOK DIÁKSZEMMEL

Huszonegy évig a vívás csúcsán (I.) – Interjú Szabóné Orbán Olgával
Létrehozva: 2008. december 13. 04:23

SALLAI ANDRÁS LORÁND

A páston, egy nyertes csörte után
A páston, egy nyertes csörte után


– Hogyan és mikor kezdett el vívni?

– A francia tanárnőm, Bartós Katalin 1953-ban, hetedikes koromban vitte el vívni az egész osztályt, aztán egy páran ottragadtunk.

– Melyek voltak első sikerei, és mikor érte el őket?

– 1954-ben Szatmárnémetiben megnyertem az országos ifjúsági bajnokságot. Akkor csak ifjúsági és felnőtt korosztálynak rendeztek versenyt. A siker meglepetés volt, ugyanis inkább a tapasztaltabb vívóktól várták a győzelmet. 1955-ben, nem egészen 17 évesen, országos felnőtt bajnok voltam. 1955-ben, a lipcsei nemzetközi tornán szintén első helyen végeztem. A versenyről hiányoztak a világszintű vívók, csak lengyelek, bolgárok, csehek és románok vettek részt, de fiatal korom miatt meglepő volt a győzelem. Aztán jött az 1956-os melbourne-i olimpia, amelyen 18 évesen lettem ezüstérmes.

– Mit tart pályafutása legszebb élményének, mire emlékszik vissza a legszívesebben?

Elég sok van… A legszebb azonban természetesen egy világbajnoki cím elhódítása. 1962-ben egyéni világbajnok voltam, de az 1969-es, csapatban elért világbajnoki címnek nagyon örültem, mert az utolsó, az én asszómtól függött a győzelem. Sikerült nyernem Szamuszenkó ellen, és a végső siker azért volt annyira értékes, mert rajtam kívül három csapattársam is örülhetett.

– Meséljen az olimpiákról!

– 1956-ban kezdődött olimpiai részvételeimnek sorozata Melbourne-ben, ahol férjem, a válogatott vízilabdázó Szabó Sándor is szerepelt. Természetesen az 1956-os olimpia nagy élményt jelentett számomra, azóta sok víz lefolyt a Szamoson…, sokat változtak az ötkarikás játékok. A római olimpia is szép volt, de még az 1964-es kiírást is oda lehet sorolni… Az 1972-es müncheni olimpia, az utolsó, amelyiken részt vettem rossz-emlékű, akkor történt a terrortámadás az izraeli csapat ellen… Bár az eredmények nem voltak olyan jelentősek, mint 1956-ban, az 1978-as mexikói olimpia is nagyon tetszett. Melbourne után csak csapatban sikerült kétszer bronzérmet nyerni, Mexikóvárosban és Münchenben.

– Milyen érzés 18 évesen olimpiai ezüstérmet nyerni?

– Nagyon rég volt… Akkor még nem voltam ismert vívó, nagyon nagy nevek voltak a nyolcas döntőben. Én voltam a legfiatalabb, nem sokat vártak tőlem, már a döntőbejutásom meglepetés volt. Sajnos, tapasztalatlan voltam, ugyanis az angol hölgytől, akit két nap alatt háromszor is legyőztem, a negyedik, legfontosabb asszóban kikaptam. Bartós tanárnőmnek a férje, Bartós Tibor azt mondta: „Soha nem leszel ilyen közel olimpiai aranyhoz”. Sajnos, igaza volt. Nagy élményt jelentett az ezüst is, de hát fiatalok voltunk… másképpen örültünk egy éremnek, mint ahogyan ma örülnek. Akkor nem számított pénzügynek az olimpia, a sport szeretetéért űztük a vívást. Az is benne volt a pakliban, hogy utazni lehetett a sport révén.

– Milyen volt a Steauánál töltött időszak, mit jelentett a bukaresti csapattal négyszer is BEK-et (Bajnokcsapatok Európai Kupája) nyerni?

Férjével, Szabó Sándorral, 1960-ban, Rómában
– 1962-ben, miután a férjemmel Bukarestbe kerültünk, nagyon jól éreztük magunkat, szerettük a Steauát. Az egyesületnél sokan katonatisztek voltak, egyesekkel manapság is tartom a kapcsolatot. Például Platon Romeróval, aki kitűnő ember és sportvezető volt, havonta beszélgetünk telefonon. A Steauánál nekem és a férjemnek is jó eredményeink voltak, sajnos a férjem nem nyert bajnokságot, és emiatt a 70-es években fel is oszlatták a klub vízilabda-szak-osztályát. Miután 1976-ban befejeztem versenyzői pályafutásomat, ugyancsak a Steauánál kezdtem el edzősködni. Mivel minden támogatást megkaptam a vezetőségtől, jó csapatot tudtam felnevelni, amelyek tagjai – később, miután kikerültek az irányításom alól – bekerültek a válogatottba. Közülük Claudia Grigorescu második helyezést ért el egyéniben az 1991-es világbajnokságon. Egy évvel később, Grigorescu és a kedvenc tanítványom, Roxana Dumitrescu bronzérmet nyertek a válogatottal a barcelonai olimpián.

– Kik voltak a csapattársai, hogyan emlékszik vissza rájuk?

– A csapattársaim majdnem mind erdélyiek voltak, pontosabban szatmáriak. Egyik a kolozsvári születésű Jeneiné Gyulai Ilona, a futballista felesége (szerk. megj. a későbbi edző, szövetségi kapitány Jenei Imre), aki szatmári vívónak számít, mert ott kezdett el sportolni, és Stahlné Jencsik Katalin, aki egyéni világbajnok lett 1975-ben, Budapesten. Mindketten négy olimpián vettek részt. A harmadik szatmári vívónő Tasi Zsuzsanna Ardeleanu, aki tagja volt az 1969-es havannai világbajnokságot megnyert válogatottnak.

– Meséljen a román női tőrválogatottról!

– A válogatott a Steaua csapatából és Maria Vicolból, illetve Anişoara Pascu Enéből, a Román Vívószövetség mai elnökéből állt. Vicollal nagyon sokat vívtunk együtt, mi képeztük a magját a válogatottnak.

– Hogyan egyezett a válogatott tagjaival, kivel tartja továbbra is a kapcsolatot?

– Manapság is mindegyikkel tartom a kapcsolatot. Sokszor beszélek a szatmári lányokkal, sajnos van, amikor gyakrabban, mivel most például Stahlné beteg. A Jenei családdal nagyon szoros kapcsolatban vagyunk, gyakran együtt nyaralunk, néha meglátogatjuk őket Nagyváradon, néha ők jönnek el hozzánk. Vicollal is tartom a kapcsolatot… Nem lehet, nem is akarom, hogy elfelejtsük egymást.

– Hogyan emlékszik vissza edzőire, ki volt közülük legnagyobb befolyással pályafutására?

– Bartós Tibor, mikor még versenyzett, már gyerekcsoportot nevelt, megtanított minket előre-hátra lépni, lábmunkáztatott, tőrt a kezünkbe azonban még nem adott. Nagy szeretettel gondolok vissza Ozoray-Schenker Lajosra, aki szintén szeretettel gondolt rám, írásos emlékem van, amelyen ezt írta. Kolozsváron még dolgoztam id. Guráth Bélával, Pellegrini Bélával, a Steauánál és a válogatottban pedig Andrei Vâlceával, Zilahi Józseffel és Angelo Pellegrinivel, a kolozsvári edzőm bátyjával. Bár edző nélkül versenyeztem az argentin világbajnokságon, abban az évben Pellegrini készített fel. Mindenkivel szívesen dolgoztam… de aki igazán nyomot hagyott a lelkemen és a pályafutásomon, és aki elindított az Ozoray Tanár Úr volt. Sajnos, nem tehetek sírjára egy szál virágot és egy gyertyát, Nagyváradon van eltemetve, de nem tudom hol.

– Miben különbözik a kolozsvári edzői stílus a bukarestitől?

– Volt egy időszak, amikor román vívóiskoláról beszéltek. Az erdélyiek nagyon sokat tanultak a magyarországi vívóktól, például Bartós Tibor Budapesten született, és ott is tanult meg vívni. Az ottani iskola hatással volt az erdélyire, sokan átvették a magyar stílust. A bukarestiek pedig akkor tanultak az erdélyiektől, de nem mondhatom, hogy volt valami különbség a kolozsvári és bukaresti stílus között.

– Hogyan és hol ismerte meg férjét, Szabó Sándort, aki szintén híres sportoló volt?

– Szabó Sándort látásból ismertem, mivel akkor Kolozsváron a sportolók ismerték egymást. 1955-ben ismertem meg jobban egy háromnapos vonat-utazáson, amikor a Varsói Fesztiválról jöttünk haza. Azóta együtt vagyunk.

– Mivel foglalkozott sportpályafutása befejezése után?

– Pályafutásom befejezése után edzősködtem, az új állást pedig nagyon szerettem. Egy jó csapatot neveltem fel, amelynek ifjúsági szintű eredményei elég hamar jelentkeztek. 1990-ben másfél évet a Honvédnál dolgoztam. Ott azonban nem gyerekekkel, hanem felnőttekkel foglalkoztam, amit nem szerettem annyira, emiatt 52 éves koromban, miután lejárt szerződésem, felmondtam az edzői karrierem. Nyugdíjazásomig franciát tanítottam a kispesti Ady Endre Iskolában. Ezt szintén Bartós Katalin tanárnőmnek köszönhetem, aki fiatalkoromban azt mondta: „Én vittelek vívni, az én lelkemen ne száradjon a sorsod” –, és közös megegyezéssel egy nyáron egyáltalán nem versenyeztem, a tanárnő felkészített az egyetemre, és Kolozsváron elvégeztem a francia–román szakot.

– A magyarországi vívókkal több versenyen is találkozott. Milyen viszonyban volt és van velük?

– Sokat versenyeztem, és a hozzám közel álló korosztállyal manapság is találkozom. Mióta áttelepedtem Magyarországra nagyon jól egyezek Gulácsi Fruzsinával, telefonon beszélgetünk. A magyar lányokkal, akikkel versenyeztem, négy hónapban egyszer találkozót szervezünk. Amikor először találkoztunk, arra gondoltam, hogy felelevenítjük vívási emlékeinket, az 1955-től 1976-ig tartó pályafutásom nem kis idő. Csakhogy szó sem esett a vívásról, most már az unokák jelentik a főtémát. Eleinte, amikor a képeket elővették, annyira zavart, mivel akkor még nem volt unokám, de amióta megvannak, én is a képeket mutogatom.

 

(Folytatjuk)

 

Életrajz

Szabóné Orbán Olga tőrvívó 1938-ban született Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem francia–román szakán szerzett oklevelet. 1954-től 1962-ig a Kolozsvári Haladásnál vívott, 1962-től pedig a Bukaresti Steauánál, ahol 1976-ban fejezte be sportolói pályafutását. A továbbiakban edzőként tevékenykedett, a bukaresti egyesület gyerekeivel foglalkozott. 1990-ben rövid ideig a Kolozsvári Jövő/Viitorul edzője volt, majd férjével, az egykori vízilabda-válogatott Szabó Sándorral kiköltözött Budapestre, és jelenleg is ott élnek.
Jelentősebb sikerei:
Olimpiák: ezüstérem egyéniben, 1956, Melbourne; ötödik egyéniben 1964-ben, Rómában; bronz csapatban, 1968, Mexikóváros; bronz csapatban 1972, München.
Világbajnokságok: második egyéniben az 1959-es párizsi ifi vb-n; világbajnok egyéniben 1962-ben Buenos Airesben; ezüstérmes csapatban és egyéniben 1965-ben, Párizsban; aranyérmes csapatban 1969-ben, Havannában; ezüstérmes csapatban és bronzérmes egyéniben 1970-ben, Ankarában.
Négyszeres BEK-győztes (Bajnokcsapatok Európai Kupája) a Steauánál, 1968-ban, 1971-ben, 1972-ben és 1973-ban.
Edzőként: BEK-et nyert a Steauánál 1978-ban.

 


 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap