label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Riport

« Vissza a főoldalra


Magyarok az austerlitzi csatában

Létrehozva: 2008. december 02. 04:50

Csikány Tamás

A Telnitz határában elhelyezett emlékmű avatóján 2006-ban
A Telnitz határában elhelyezett emlékmű avatóján 2006-ban
Az austerlitzi csatatér uralgó pontján, a pratzeni magaslaton monumentális építmény állít emléket az 1805. december 2-i harcokban elesett katonáknak.


Franciák, oroszok, osztrákok, csehek, lengyelek, németek ezrei nyugszanak itt, az emlékmű alatti tömegsírban és még máshol, a csatatér különböző pontjain. Több kisebb emlékmű, kereszt, tábla jelzi ezek, illetve olyan hősi események színhelyeit, melyek meglátogatásával egyúttal a csata történéseivel is megismerkedhetünk. Az emlékhelyek köthetők alakulatokhoz, fegyvernemhez, de sokszor jelölnek nemzeti hovatartozást is. A csatatér déli részén lévő csendes kis falu, Telnitz határában fehérre meszelt, oszlopszerű kőépítmény található, kettős kereszttel, mely szintén egy tömegsírt jelöl. Ez alatt, többségében elesett székely katonák nyugszanak. Magyarok ugyanis ebből a háborúból is jócskán kivették részüket, több ezer fős áldozatot hozva a császárukért, királyukért.

Az 1805-ös háborúban a szövetséges osztrák és orosz hadsereg próbálta legyőzni Napóleon seregét. A szembenálló felek két hadszíntéren vonultak fel, a főesemények a Duna mentén, majd Morvaországban zajlottak. Másodlagosnak számítottak azon hadjáratok, melyek Észak-Itáliában történtek. Ez utóbbi magyar szempontból mégis jelentősebb volt, hiszen Károly főherceg parancsnoksága alatt itt harcolt a 2., 32., 33., 34., 37., 48., 51., 52. és 61. gyalogezred és a 2., 3., 5., 8., 9. és 10. huszárezred. A gyalogezredek mind részt vettek az október 30-án kezdődő, három napos caldieroi ütközetben, mely a császári-királyi hadsereg számára a háború legnagyobb sikerét hozta.

A Duna menti hadjáratban kevesebb alakulat vett részt, így a 39. és 60. gyalogezred, az 1., 4., 6., 7., 11. és 12. huszárezred. Ezen csapatok egy része az osztrák sereg ulmi fegyverletétele idején fogságba esett, egy része pedig a visszavonulásban vett részt. A háború utolsó, döntő eseménye az austerlitzi csata volt, melyben magyar részről a 4. huszárezred részei, a 11. huszárezred, a 14. (1. székely) és a 15. (2. székely) határőrezred két-két zászlóalja vett részt.

Az 1805. évi háború első hadjárata, az ulmi hadjárat az osztrák sereg október 19–20-i fegyverletételével ért véget. Ezt a bécsi, majd az austerlitzi hadjárat követte, amelyet a maradék osztrák és orosz csapatok visszavonulása és a francia sereg előrenyomulása jellemzett.

Napoleon a sikert a lehető legteljesebben ki akarta aknázni
Napóleon a szövetségesek üldözését Brünnig folytatta, itt azonban november 20-án megállt, és elrendelte seregének összevonását. A zöme néhány napon belül már a később nevezetessé váló Goldbach-pataknál állt. A kikülönítések miatt a francia sereg létszáma jelentősen lecsökkent.

Az orosz-osztrák hadsereg rövid időn belül újabb erősítéseket nem várhatott, viszont az erőfölény egyértelműen az ő oldalán volt. Ennek megfelelően a jelen lévő orosz cár és környezete – velük egyetértésben a szintén jelen lévő II. Ferenc német-római császár – a támadás mellett volt, míg Mihail Illarionovics Kutuzov gyalogsági tábornok, orosz fővezér még várni kívánt. A támadást november 24-én azonban végleg elhatározták. Így alakult ki 1805. december 2-án az austerlitzi csata.

A terület kiválóan alkalmas volt a csata megvívására. A csatatér északi szegélye a Morva-hegyvidék erdős lankája volt, mellyel párhuzamosan, ettől egy kilométerre futott a Brünn-olmützi országút. Az országutat a Goldbach-patak keresztezi, mely jelentéktelen víziakadály. A patak keleti oldalán egy dombsor húzódik, melynek két legmagasabb pontja a Pratzenberg és a Staré Vinohrady. Az említett út mellett a pataktól keletre a Zurán domb, ettől egy kilométerre még keletebbre a Santon domb emelkedik. Ez utóbbi a környéket uralja. A csatatéren több kisebb falu és tanya volt, járható utakkal. A több kisebb vízfolyás, illetve a csatatér déli részén található tavak, mocsarak felszínét jég borította.

December 1-jén már mind a két fél felvonult a csatatérre, és táborba szállt. A szövetséges erők főparancsnokságát hivatalosan a jelen lévő II. Ferenc császár és I. Sándor cár látta el. Valójában Kutuzovot bízták meg a csapatok vezetésével, akinek táborkari főnöke az osztrák Franz Weyrother vezérőrnagy volt. Az orosz és osztrák csapatok elvileg egységes irányítás alatt álltak, azonban a gyakorlatban az alakulatok csak saját parancsnokaiktól fogadtak el parancsot.

A szövetségesek főhadiszállásán elkészített haditerv egy nagyszabású támadással kívánta elérni a sikert. Elképzelése szerint tehát a szövetséges hadsereg zöme a balszárnyon vonul fel, és a Slapanitz és a turasi erdő között felvonultatott gyalogsági tömeggel délről csapást mér és bekeríti a francia sereget. A feladathoz alakított négy nagy oszlopot Dohturov, Langeron, Przebysewsky és Kollowrath tábornok vezette. Az 1. oszlop és egyben a csoportosítás elővédjét a báró Michael Kienmayer altábornagy vezette hadosztály képezte. A csatában résztvevő magyar csapatok e hadosztályhoz tartoztak.

Kienmayer-hadosztály
Carnville-dandár

brodi határőrezred egy zászlóalja (500 fő)
1. székely határőrezred két zászlóalja (1300 fő)
2. székely határőrezred két zászlóalja (1300 fő)

Stutterheim-dandár

3. (O’Reilly) svalizsérezred (900 fő)
1. (Merveldt) ulánusezred egy szakasza (40 fő)

Nostitz-dandár

2. (Schwarzenberg) ulánusezred fél százada (100 fő)
4. (Hessen-Homburg) huszárezred (500 fő)

Moritz Lichtenstein-dandár

11. (székely) huszárezred (700 fő)
Sesajev-kozákezred öt százada (500 fő)
Melentejev-kozákezred öt százada (500 fő)

A hadosztály 6340 katonáját két üteg, vagyis tizenkét löveg támogatta.

A balszárnyi csoportosítás támadását középen a Johann Lichtenstein altábornagy vezette oszlop fedezte. A jobbszárny irányítója, Peter Ivanovics Bagration vezérőrnagy feladata a szembenálló fél foglalkoztatása, majd az északi irányú támadás kibontakozásakor egy erőteljes támadás volt. A tartalékot a közép mögött az orosz gárda képezte. A balszárnyat Friedrich Wilhelm Buxhövden gyalogsági tábornok irányította, a szárny tartalékaként a Kollowrath tábornok vezette oszlop szerepelt, ahol Kutuzov is tartózkodott. Az oszlopok ereje változó volt, a hadsereg 84 000 fővel és háromszázhúsz löveggel rendelkezett.

Napóleon eredetileg azt tervezte, hogy rábírja ellenfelét egy középen indított támadásra, majd ennek bekövetkezése után az országút környékén létrehozott csoportosítással északról, illetve a beérkező Davout-hadtesttel délről csapást mér rá. Ennek szellemében sorakoztak fel a csapatok. Lannes hadteste a Santon környékén állt, mögötte a lovasság, Bernadotte-hadteste, Oudinot-gránátoshadosztály és a gárda. Középen és a jobbszárnyon a Goldbach-patak mentén a legnagyobb állományú hadtest, a Soult-hadtest állt fel hadosztályonként, illetve dandáronként. Davout-nak a jobbszárny mögé kellett érkeznie. Vele együtt a francia sereg létszáma majdnem elérte a 70 000 főt, a lövegek száma százharminckilenc volt. Másnapra szóló parancsban a császár a következőket fogalmazta: „Az állásaink igen erősek és ha az ellenség megkezdi menetét, hogy jobbszárnyamat átkarolja, akkor oldalát mutatja nekem.”

December 1-jén este kiderült, hogy Davout csak részenként érkezik be és némi késéssel, így az általa mért csapásra aligha lehet számítani. Napóleon ezért este egy újabb tervet készített, melyet már írásba is foglaltak. E szerint Davout-nak csupán fel kell vonulnia a jobbszárnynál támogatására, a csapást a balszárny méri. A parancsokat ennek szellemében adták ki, ezután Napóleon nyugodni tért a Zuranon lévő főhadiszállásán.

A császár álma nem tartott sokáig, ugyanis már éjfél körül felébresztette Savary tábornok, mivel jelentések futottak be a jobbszárnyon megkezdődött harcokról. Napóleon személyesen sietett a helyszín szemrevételezésére, majd a főhadiszállásra visszatérve módosította elképzelését. Tisztán látta, hogy az ellenség nem középen támad, hanem a jobbszárnya ellen. A Soult-hadtest csapatainak ezért délre kellett húzódniuk, egészen Tellnitzig, egy hadosztállyal megszállva a falvakat, védelemre alkalmas helyeket. A hadtest támogatására a Bernadotte-hadtest is délebbre vonult, kivéve a Lannes mögött maradó könnyűlovas hadosztályt. A Lannes és Soult között támadt résbe a Murat-lovashadtestnek kellett az első vonalba vonulnia. Ezt Napóleon azért rendelhette el, mert a terület lovassági harcra kiválóan alkalmas volt. Általános tartalék feladatát a gárda, valamint a Murat-hadtest egyik dragonyoshadosztálya látta el. Napóleon elképzelése szerint Soult-hadtestének Legrand-hadosztálya a beérkező Davout támogatásával fel tudja tartóztatni az ellenség támadását, majd középen két hadosztály áttöri az ellenség védelmét, majd a keletkezett résnél az előrevont tartalék kifejleszti a sikert úgy, hogy a kettészakított ellenséget részenként megsemmisíti.

Az austerlitzi csatában résztvevő magyar csapatok közül a székely huszárok harcáról tudunk a legtöbbet egy 1827-ben készült haditudósításból, melyet az 1878-ban megjelent ezredtörténet is csaknem szó szerint idéz. Az ezred augusztus elején kapott parancsot, hogy béke elhelyezési helyeiről vonuljon a kijelölt gyülekezési helyekre. Ennek megfelelően az ezredesi és őrnagyi osztály két-két századának Sepsiszentgyörgyre kellett mennie, az alezredesi osztály századainak pedig Tövisre. Itt kapta a parancsot augusztus 18-án, hogy az ezred készüljön az elvonuláshoz Bécs felé. A kötelező szemlék után báró Gabriel Geringer ezredes vezetésével a Sepsiszetgyörgyön álló két osztály Nagyszebenbe vonult, ahol a harmadik is csatlakozott. Szeptember 1-jén innen indultak tovább. Alig egy hónap elteltével, 30-án Pestnél már pontonokon átkeltek a Dunán. Innen Bécsen át menetelve október 26-án Amstettenbe érkeztek, ahol parancsot kaptak arra, hogy csatlakozzanak Auersperg altábornagy tartalékhadtestéhez. Ezt követően az ezred részt vett a császári sereg visszavonulásában, miközben többször harcba keveredtek a franciákkal, így például november 9-én Pottenbrunnál. A hónap utolsó napjaiban a szövetséges hadsereg már Austerlitztől keletre állt, Geringer ezredes néhány huszárral és kozákkal a pratzeni magaslatról igyekezett szemmel kísérni a franciákat. Az ezred ekkor már a báró Kienmayer altábornagy vezette hadosztályhoz tartozott.

A csata előtti nap a hadosztályhoz tartozó lovasság folyamatosan végezte a felderítést, a szövetséges hadsereg Posorsitz és Augezd közötti felvonulását. Kisebb harcok már kialakultak a két fél lovasai között, melyben tevékenyen részt vett a székely huszárok alezredesi osztálya. Este az O’Reilly-svalizsérek szállták meg ideiglenesen Tellnitzet, elűzve a környékről a francia századokat. Erről az esetről értesítették Napóleont, aki azonnal a helyszínre sietett. A szemrevételezés közben azonban elvesztette a lovát, és így kénytelen volt egy darabig gyalogolni. Amikor a katonák felismerték a császárt, fáklyákat gyújtottak és ünnepelték. Közben a csapatok megkezdték a Napóleon által elrendelt mozdulatok végrehajtását.

A székely huszárok észlelték az ellenség mozgását. „Az ezredes úr két, általa vezetett századdal Pratzen előtt állt, és az ellenséges őrszemekig, járőrökig előrecirkáltatott. Körülbelül este nyolckor azt lehetett látni, hogy az egész ellenséges hadsereg, három vonalban, tüzektől kivilágítva áll.

Az előőrsöket visszatartotta ez a kivilágított tábor és az ellenség mozgása, miközben minden oldalról jelentették a visszavonulásukat. Azért, hogy most az ellenség oly fontos mozgásáról meggyőződjenek, az ezredes úr hat emberrel olyan közel lovagolt az ellenséges táborhoz, amennyire csak lehet, és világosan kivették, hogy nem tábortüzek égnek, és világosan hallotta a kiabálást az ellenséges sorokból, „ Vive l’Empereur”. Azt a biztos ismertetőjelet is látta a kivilágított arcvonal mentén, hogy a hadsereg oszlopokban állt a támadás irányba, és nem akar visszavonulni. Ezt még este 7 kor Herbaly alezredes révén a tábornok uraknak és Bubna gróf, valamint Weyrother főadjutánsoknak jelentette.”

Az éjszakai felderítő harcok után reggel hét és nyolc között néhány huszárosztály ismét Tellnitz felé járőrözött, és megállapította, hogy a falut a franciák ismét megszállták és biztosításként egy kisebb lovas kötelék áll a Mentiz felé eső oldalon. Kienmayer ezredek előőrsi különítményei parancsot kaptak, hogy haladéktalanul gyülekezzenek Augezdnél, majd az 1. székely határőrezred egyik zászlóalját küldte előre bevezető, csatárharc megkezdésére, melyet fedezetül egy másik zászlóalj követett. Rakovszky Márton alezredes egy század székely huszárral és egy osztály Hessen-Homburg-huszárral egyelőre a holubitzi táborban maradt.

Fél nyolckor a balszárny oszlopai harcrendbe álltak, és megkezdődött az előrevonás. Elől a Kienmayer-hadosztály, a Hessen-Hombug-huszárok a jobb szárnyon, a székely huszárok pedig a bal szárnyon meneteltek, Nostritz gróf és Moritz Lichtenstein herceg vezetésével. A lovasokat és a székelyeket az ellenséges tirailleursok tüze állította meg. Az előrevonás a Telnitz előtti magaslat lábánál megállt, a rendkívül átszegdelt területen egyelőre nem közelíthették meg az ellenséget.

Az ellenség Telnitzben és a falut körülvevő szőlősben egy magaslatot kihasználva védekezett. Telnitz körül természetes és mesterséges árkok és földhányások húzódtak, melyek az itt lévő szőlőskerteket vették körül. Ezekben és a faluban a francia 3. sorezred és két zászlóalj tirailleur helyezkedett el. Ellenük indult támadásra az osztrák hadosztály harcrendjének középen báró Kienmayer altábornagy a 2. székely gyalogezreddel. A székelyek zeneszóval vonultak fel Telnitz-cel szemben, és kezdték meg harcukat az említett földhányások mögött védekező franciákkal szemben. Először élénk puskatűz kezdődött a támadók és a védők között, a „franciák hősiesen védekeztek és a határőrök hevesen támadtak”. A huszárok a gyalogság szárnyán álltak, fedezve a támadókat egy esetlegesen felbukkanó ellenséges lovassággal szemben. A huszárok, különösen a Hessen-Homburg-ok sok embert és lovat vesztettek az ellenséges tirailleurs tűztől, melynek következtében egy idő után hátrébb húzódtak. A 2. határőrezred közben lassan teret nyert, és az 1. határőrezred támogatásával támadta a szemben lévő állásokat, magaslatot. Eközben az él zászlóaljak állományuk felét elvesztették. A franciák kétszer vetették vissza a székelyeket, akik azonban makacsul támadtak. Mivel az elől támadó székely magyarok csak lassan nyertek teret, ezért Kienmayer báró Carneville vezérőrnagy dandárából a gyalogság maradékát, nevezetesen a brodi határőröket vezényelte előre a székelyek támogatására. A székelyek közben lassan felértek a magaslatra, ahol a harc még hevesebben dúlt. Az arcvonal megmerevedett, heves puskatűz zajlott, melynek füstje miatt az egyébként is ködös időben már csak néhány lépésnyit lehetett látni. A zászlóaljak szinte teljesen eltűntek a füstben, ami az irányításukat és a harcot nagyon nehezítette.

Mindez azonban nem akadályozta meg azt, hogy Stutterheim tábornoknak végül sikerüljön két zászlóalj megmaradt embereivel a faluba bejutni. Ez azonban csak rész sikernek bizonyult, mert a franciák ismét kinyomták őket, és a magaslatot is csak nagy nehézségek árán tudták megtartani. Erre az időszakra a székely gyalogezredek kétharmada meghalt vagy megsebesült. Az ütközet már egy órája tartott, és még nem lehetett látni az első oszlop élét megérkezni, melyet Buxhövden tábornoknak kellett erre vezetnie.

A falu mögötti területen járható irány lezárására a francia Legrand-dandártól további csapatok álltak, és lassan beavatkoztak a harcba, míg Kienmayer csapatai egyelőre nem kaptak újabb támogatást. A kedvezőtlen erőviszonyok az osztrák csapatokat egyre nehezebb helyzetbe hozták. A helyzetet végül Buxhövden és az 1. oszlop megjelenése oldotta meg, mely Augezden át nyomult előre. A tábornok a 7. vadászezredtől egy zászlóaljat azonnal előreküldött, illetve tartalékba egy orosz dandárt. Mindez lehetővé tette hogy két székely- és a vadászzászlóalj azonnal hevesen támadni kezdje a falut, és kiverje onnan a franciákat. A franciák végül a falu melletti szorost is elhagyták és hátrébb harcrendbe álltak fel. A további előrevonulást Buxhövden leállíttatta, várta a 2. oszlop feltűnését a Sokolnitz és a magaslat lába közötti síkon.

Az ellenség kilenc óra körül kapott újabb erősítést, a Davoust marsall hadtestétől Margron tábornok a 11. és a 26. lovasvadász-ezreddel, az 1. dragonyosezreddel és két löveggel sietett „felvenni” a 3. gyalogezredet. Ide irányították továbbá a francia Heudelet-dandárt is a 108. sorgyalogezreddel, a 15. könnyűgyalogezred két századával és négy löveggel. A franciák kihasználták a sűrű ködöt, mely az egész vidéket – különösen a völgyeket – fedte, és egy gyors támadással elűzték a falut biztosító osztrák és orosz vadászokat, az orosz új-ingermannföldi ezredet is. Visszafoglalták a falut és az attól keletre fekvő magaslatot is, és már a gyalogságot fedező Hessen-Homburg-huszárezred al ezredesi osztály közvetlen közelébe értek. Ekkor báró Johann Mohr ezredes, a huszárezred parancsnoka kiadta a parancsot a rohamra. Az osztály báró Vécsey Ágoston őrnaggyal az élén ellenállhatatlan rohamra indult. Megállították a franciákat, majd szétvertek ellenséges zászlóaljat, amelyek állományának egy része fogságba került, és csak kevesen tudtak a falu túloldalán folydogáló kis patakon átkelni. A támadáshoz csatlakozott a beérkező Dohturov oszlop zöme is, és végeredményeként a falut ismét sikerült birtokba venni. Közben a támogató tüzérség a magaslatról lőtte a visszavonuló franciákat, akik minden állásukat elhagyva visszahúzódtak. A hadosztály egyik lovas- és egyik gyalogdandára ezután akadály nélkül átvonult a szoroson, és annak túloldalán harcrendbe állt. A szorost néhány zászlóalj és a tüzérség szállta meg.

Az első oszloptól északra csak nehezen bontakoztak ki a szövetséges csapatok, melyek későn is indultak, összekeveredtek, lassan vonultak. Végül kilenc órára sikerült a második és a harmadik oszlopnak Sokolnitz és a sokolnitzi kastély, az ún. fácános előtt két harcvonalban felsorakozni. A szövetségesek ezt követően óriási túlerőben támadásra indultak, melynek eredményeként a falut, a fácánost és az itt álló kastélyt rövid, véres harcban elfoglalták. Davout azonnal egy hadosztályt indított a helyszínre, amelynek ugyan nem sikerült visszafoglalni a falut, viszont a szövetségeseket teljes tétlenségre kárhoztatta.

A szövetségesek negyedik oszlopa Kobelnitz ellen vonult, de szintén rendkívül nagy késéssel, pedig itt volt a cár és Kutuzov is. Az oszlop kilenc óra körül indult, és Pratze helységhez érve már erős ellenséges tűzbe került. A fővezért meglepte az eset, és azonnal látta, hogy egy francia támadás középen nehéz helyzetbe hozhatja a balszárnyat. Ezért az oszlopot a dombsor megszállására rendelte, két harcvonalban. A magaslatok elfoglalásához azonban az oszlopnak nem volt elég ereje, így egy hosszú, vékony védelem jött létre.

A hadszíntér északi részén egyik fél sem tervezett döntő eseményeket, mégis heves harcok alakultak itt ki. A döntő események középen zajlottak. Amikor a köd kissé felszállt, akkor vette kezdetét a csata legfontosabb időszaka. A Soult hadtest két hadosztálya elindult a Pratzenberg és a Stare Vinohrady elfoglalására. A lendületes rohamnak a szövetségesek védelme nem tudott ellenállni, a magaslatok a franciák kezére került, és a hadosztályok már védelemmel hárították el Lichtestein osztrák lovasságának és a cári gárdának a támadását. Napóleon számára minden eseményről pontos jelentést küldtek, így tisztában volt a helyzet alakulásával. Minden tartalékot hadosztályai támogatására küldött, így a gárdát és Bernadotte tábornok hadtestét.

A csata tulajdonképpen eldőlt, azonban a sikert Napóleon a lehető legtejesebb mértékben ki kívánta aknázni, vagyis valóban döntő jelentőségűvé akarta tenni. A pratzeni magaslatokon csapatainak rövid pihenőt adott, mialatt rövid haditanács ült össze. Ezen kialakult a további terv. A további támadáshoz Napóleon a teljes Soult- és Davout-hadtesttel, a gárdával, az Oudinot-gránátoshadosztállyal és két dragonyoshadosztállyal rendelkezett. A terv értelmében Soult-hadtest Legrand-hadosztályának dandárai átmennek támadásba, melyet a magaslatokról a Saint-Hilaire-hadosztálynak kellett támogatni a fácános és a kastély elfoglalásában. Egy dandár Sokolnitz elfoglalását kapta feladatul, melyet a Davout-hadtest Friant-hadosztálya támogatott. Telnitznél egy dragonyos hadosztály szemből lekötötte a szövetségeseket, a Vandamme-hadosztály északról indította a támadását, és azt a nehéz feladatot kapta, hogy Augezd elfoglalásával az oroszok visszavonulási útját zárja el. A gárda tartalékban maradt. Vagyis a terv egy jobbszárnyi nagy átkarolással számolt, mely különböző helyeken megtámadva az ellenséget, annak oszlopait elvágja egymástól.

A támadás két órakor kezdődött. A francia dandárok mindenütt a terv szerint törtek előre, több helyen bekerítették a helyzetre lassan reagáló szövetségeseket. Az osztrák lovasdandár Tellnitztől visszahúzódott Augezd felé, majd azt a feladatot kapta, hogy fedezze az orosz gyalogság visszavonulását. A székely huszárok Lichtenstein herceg irányítása alatt az O’Rielly-svalizsérekkel és két kozákezreddel Telnitz és Sokolnotz közé vonultak az orosz gyalogság szárnyának fedezésére, Nostitz tábornok a Hessen-Homburg-huszárokkal oszlopban vonult vissza. A szövetségesek visszavonulása lassan haladt, pedig a legtöbb egységnek erre meg lett volna a lehetősége, mivel a franciák késlekedtek Augezd elfoglalásával. Erre azért is volt kevés lehetőségük, mert az orosz sereg zöme itt gyülekezett, így Kienmayer elővédje, Dohturov oszlopa és más visszavonuló csapatok. A falut huszonöt löveg védte.

Napóleon ideérve azonnal tüzelőállásba rendelte a gárda tüzérségét és a Soult-hadtest közelben lévő ütegeit. Előkészítő tüzük után két gyalogezred indult rohamra, ez azonban csak a gárda lovasságának támogatásával vált eredményessé. Buxhövden néhány egysége ugyan ekkor már útban volt kelet felé, a zöm visszavonulási útját azonban elvágták. A szövetségesek számára egyetlen lehetőség maradt, a délen húzódó, befagyott tavakon keresztül menekülni. Egyes vélemények szerint ezután Napóleon tüzérségével ágyúztatni kezdte a jeget, mely több ezer szövetséges katona halálát okozta.

Szervezett visszavonulást csupán Kienmayer lovassága mutatott fel. A Hessen-Homburg-huszárok Satschan és Ottnitz között még felvették a harcrendjüket. A székely huszárok Geringer ezredes vezetésével és az O’Rielly-svalizsérek még Telnitz előtt harcba keveredtek, sőt két székely század még ellentámadásra is vállalkozott, de ez már nem változtatott a helyzeten. Ekkor sebesült meg a huszárok parancsnoka is, akit három huszár vitt a gyülekező helyre. Az orosz gyalogság lassú visszavonulásának fedezése rendkívüli feladatot rótt a lovasságra, és csak nagy áldozatok révén oldották meg feladatukat. A székely huszároktól meghalt hat ember és elpusztult huszonegy ló, megsebesült szintén hat ember és hét ló, eltűnt tizenkét huszár és huszonkilenc ló.

Napóleon az üldözést nem vezette be egyrészt a sötétedés, másrést a csapatok fáradtsága miatt. Ezen a napon így is döntő győzelmet aratott a „három császár” csatájában.

Az orosz–osztrák seregek 25–27 000 embert vesztettek, amiből 10 000 hadifogoly volt, száznyolcvanhat löveget, negyvenöt zászlót és a készletek nagy részét. A francia veszteségek ennél jóval szerényebbek voltak; 1305 halott, 6 940 sebesült és 94 fogoly.

A magyar veszteségeket csupán becsülni lehet. A két székely gyalogezred a források szerint elvesztette kétharmadát, vagyis ha 2600 fővel számolunk, akkor 1733 fő halt és sebesült meg. A 4. huszárezredtől öt fő halt meg, harminchat sebesült meg és hét fő esett fogságba. A 11. huszárezredtől hatan haltak meg, ugyanennyien sebesültek és tizenketten tűntek el. Emléküket 2006-tól egy kopjafa őrzi Telnitz falucskában.


(A szerző alezredes, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanszékvezető docense.)


 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap