„Az a tizenkét hang, ami a zenében van, már elfogyott...”
„Édesanyám Nyárádszentbenedeken született, apám Székelykocsárdon. Azért menekült Erdélyből Magyarországra, mert nem akart a román hadseregben a magyarok ellen harcolni.... Engem úgy neveltek, hogyha Erdélybe megyünk, akkor haza megyünk” – írja a Boldog szép napok című könyvében Nagy Feró. A magyar rocktörténet örök lázadója legutóbb az EMI táborban járt „itthon” zenekarával, a Beatricével. Mint a koncert előtti közönségtalálkozón kiderült, mit sem vesztett csípős humorából, bár a változó világban életszemlélete is sokat változott.
– Feró, szép a nyakláncod, de hol van a babos kendő?
– A szállodában van, mert mostanában ritkábban hordom. Nem szeretném, ha valaki arra gondolna, hogy én ezzel hivalkodom és a világtól teljesen különálló vagyok. Talán a színpadon rajtam lesz. De ha nem, majd hátha feldobnak egyet.
– Miért pont baboskendő lett a Beatrice emblémája?
– A fekete bőrcuccomhoz volt egy lila kendőm, ami nagyon gusztustalan volt, dehát épp azért hordtam. Volt egy csajom, aki azt mondta, hogyha már mindenképpen valami hülye kendőt akarok hordani, inkább ad nekem egy másikat, egy pöttyöset. Szerintem ő nem tudta, hogy amit adott nekem, az a szocializmus egyfajta jelképe. Munkavédelmi darab volt, amit a szövőnők meg a takarítónők hordtak és sokan mások is. Nagyon megörültem a kendőnek, de azt nem gondoltam, hogy ilyen mítikussá válik. Miután felvettem, a közönség elkezdte hordani. Persze a hülyeség belőlem is kifakadt, amikor a bulikon azt mondtam, hogy ez lesz az összetartozásunk jelképe. Akkoriban ez elég veszélyes mondat volt, mert a szocializmusban nem volt szabad összetartozni senkivel, csak a párt zászlója alatt.
– Azokkal biztos összetartozol, akik itt az EMI-táborban Nagy Feróra kíváncsiak, illetve azokra a fellépőkre, akik többnyire a nemzeti rock elkötelezettjei. Mi a véleményed róluk, hiszen tizenöt évvel ezelőtt te is hasonló hangvételű dalokat énekeltél?
– Én úgy gondolom, hogy a világnak változnia kell. Akkor is, ha az nem mindig a mi kényünk-kedvünk szerint változik. Az utóbbi időben történtek a nemzeti oldalon olyan dolgok is, amikkel nem értek egyet. Egyfajta populizmusa kezd ennek kialakulni, és szerintem visszaélni a nemzeti érzéssel rossz dolog. De hát térjünk vissza erre a témára pár év múlva, amikor majd kiderül, hogy igazam volt-e vagy sem.
– Rég nem hallottunk új dalokat tőled. Lesz-e még új Ricse lemez?
– Úgy látom, hogy ma már nagyon nehéz a zenében valami újat hozni, és már mindent megírtunk. Nemrégiben született két új nótám, de rájöttem, hogy ezeket tulajdonképen már 1988-ban megírtam. Van egy olyan érzésem, hogy az a tizenkét hang, ami a zenében van, már elfogyott. Én pedig szeretnék egy olyan lemezt kiadni, amire büszkén tekinthetek rá. Nem szeretném követni a mai trendeket, a saját életemet akarom élni, a saját gondolataimat akarom dalba foglalni. Persze lesznek, aki emiatt megköveznek, de hát ők sírjanak, én meg végzem a saját dolgomat.
