FOLYTATÁS SZEPTEMBER 26-I LAPSZÁMUNKBÓL

Negyedik nap Somorjára utaztunk, hogy találkozzunk a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársaival, Tóth Károllyal az intézmény igazgatójával, Öllös Lászlóval a vezetőtanács elnökével és Végh Lászlóval a Bibliotheca Hungarica igazgatójával. A Fórum Kisebbségkutató Intézet 1996-ban alakult, nonprofit intézményként. Alapítója a Fórum Alapítvány és a Katedra Alapítvány volt. Célja: Szlovákiában biztosítani a nemzeti és egyéb kisebbségek szakszerű kutatását, kultúrájuk írott és íratlan emlékeik dokumentálását könyvtárakban, adattárakban és elektronikus formában. Konferenciákat, szakmai megbeszéléseket szervez évente 8–10 alkalommal. Internetes adatbázisokat épít a szlovákiai településekről. Anyagi eszközeit pályázatok útján biztosítja. Az intézetnek jelenleg 23 alkalmazottja van, és tíz külső munkatárssal működik együtt, kutatásai során mintegy 40 kérdezőbiztossal van kapcsolatban Dél-Szlovákiában. Működteti a somorjai központjában található városi könyvtárat. Eddig 55 könyvet jelentetett meg, és 1999-től kiadja a Fórum Társadalomtudományi Szemle című negyedévente megjelenő magyar nyelvű tudományos folyóiratot. A kisebbségkutató intézetben működik egy jelenkutatási részleg, amely az 1989 utáni változásokkal foglalkozik, a változások gazdasági, szociológiai, demográfiai, kulturális, politikai, társadalomszerkezeti stb. aspektusaival. Működik egy etnológiai központ Komáromban, amelynek célja megteremteni a szlovákiai magyarság néprajzi kutatásának intézményes hátterét. Feladata a szlovákiai magyar népesség népi kultúrájának tudományos igényű néprajzi kutatása, az eredmények dokumentálása és közzététele. Ugyancsak Somorján van az interetnikus kutatások központja, amely Szlovákia nemzetiségeinek (a szlovákiai magyarokon kívül) és az interetnikus kapcsolatok vizsgálatával, elemzésével és dokumentálásával foglalkozik. Ugyanakkor létrehozták a Bibliotheca Hungaricat, a kisebbségkutató intézet magyar könyvtárát és adattárát, de működik még a somorjai székhelyen a Bibliotheca Etnologica, az etnológiai központ szakkönyvtára és a Bibliotheca Interethnica, a nemzetközi nemzetiségi szakkönyvtár.

Molnár Norbert főszerkesztő vezetésével „bevettük” Dévény várát

Másnap Komáromba utaztunk, ahol meglátogattuk a Selye János Egyetemet, a polgármesteri hivatalt és városnézésünk során ismerkedtünk a jellegzetes épületekkel, valamint a hatalmas komáromi erődítményrendszerrel. A Selye János Egyetemen óvópedagógia, tanító és tanárképző szak, gazdasági szak és teológia szak indult. Jelenleg 3000 diák vesz részt a képzésben. A tanárképző szakon angol, magyar, szlovák, német, történelem, matematika és katekizmussal foglalkozó szakembereket képzenek ki. Egyelőre ezeket csak duplaszakok keretén belül lehet tanulni. A jelenlegi korszerű egyetemi épületet 2006-ban adták, addig a felsőfokú intézmény a város különböző épületeiben működött. Államilag támogatott tanintézmény, és a Bolognai rendszer szerint működik. Európai uniós pénzalapokra is pályáznak, nemrég sikerült megkapniuk egy 150 millió koronás támogatást, de a modern épület is EU-s pénzekből épült. A magyar kormány is támogatja az egyetemet, és nagyon sok magyarországi vendégtanáruk is van.

Következő állomásunk a polgármesteri hivatal volt, ahol betekintést nyerhettünk a Duna-parti város életébe. A város 36-37 ezer lakójának 65 százaléka magyar, 30 százaléka szlovák, 5 százaléka pedig más nemzetiségű. A várost 25 tagú városvezetési testület és a polgármester irányítja. Hat magyar, öt szlovák, két vegyes óvoda és három magyar, három szlovák iskola működik a városban. De járási helyi és megyei közigazgatási intézmények, művelődési központ, városi idegenforgalmi vállalat és a városi vízművek is helyet kapnak. A város lakosságából 19 500 az aktív dolgozó, így a munkanélküliségi arány csupán 5 százalékos. Két nagy munkáltató cégnél dolgoznak az ott élők: az egyik egy német cipőgyár, amely 1500 női alkalmazottat foglalkoztat, a másik pedig a hajógyár, ahol 1100-an dolgoznak. De működik egy bútorgyár, egy nyomda és több ipari vállalat is a városban, valamint egy ipari park a város közelében. Azzal a problémával is szembe kell nézniük, hogy a potenciális befektetők nehezebben telepednek le a városban, mert nem találnak munkaerőt.

A közös történelmi múlt és közös problémák összekötik a magyarországi és szlovákiai Komáromot. A két önkormányzat együttműködése példaértékű. Most két közös projektjük van: az egyik az erődrendszer hasznosítása, a másik pedig egy új Dunahíd megépítése. A Komáromban élő lakosság együttélése is harmonikus. A városvezetés szerint az ellentéteket csak ott lehet szítani, ahol a nemzetek nem élnek együtt. A többféle kultúrára, többféle tapasztalatra épülő munka hatékonyabb és eredményesebb.

Városnézésünk utolsó állomásaként jutottunk el a komáromi várhoz, amit elég siralmas állapotban találtunk. A szovjet lőporraktárként hasznát épületet már sikerül felújítani, és egy berendezett kiállítás képeinek segítségével ismerkedhettünk a vár egykori rendeltetésével.

A komáromi erődrendszer részei egyrészt a történelmi Komárom két vára Szlovákiában, másrészt az ahhoz kapcsolódó erődök a Duna jobb oldalán, a mai magyarországi Komárom területén találhatóak. A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején, a Pannonia provinciához tartozó Brigetio városban stratégiai fontosságú erődítmény állt. A Duna bal partján (ma Komárom, Szlovákia), a Duna és Vág folyók közötti keskeny félszigetet a honfoglaló magyarok is védelmi célokra kiválóan alkalmas helyszínnek találták. Itt épült fel a középkori komáromi vár, majd az Öregvár, a török elleni küzdelmek fontos helyszíne. Az Öregvár nyugati bővítményét, elővédművét alkotta az 1664 után létesített Újvár, a császári csapatok jelentős támaszpontja, Bécs előretolt bástyája. A 1848–49-es szabadságharc kiemelkedő eseménye volt az Óvár és Újvár hősies védelme és a három komáromi csata. Ezt követően a Duna két partján a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 ezer fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. Az erődrendszer a 20. századra elvesztette stratégiai jelentőségét. 1945–1991 között a magyarországi oldalon a monostori erőd szovjet fegyverraktárként, a szlovákiai oldal várai pedig szovjet laktanyaként szolgáltak. A szovjet hadsereg teljesen tönkretette az erődöt, lepusztult szobákat, folyósokat, néhol rendkívül primitív „freskókat” hagyva maga után.

Az utolsó nap a kikapcsolódásé volt: délelőtt apró ajándék beszerző útra indulhattak csoportunk tagjai, hogy mégse térjenek haza valami jellegzetes szlovák ajándék nélkül. Volt aki beérte a tipikus Unicum-szerű Becherovkával, de akadt olyan is, aki rendületlenül magyar könyvesboltot keresett, hogy szlovákiai magyar szerző könyvével térhessen haza, de nem járt szerencsével. Azért mindenkinek sikerült megfelelő ajándékot találnia szerettei számára, így délután elégedetten indulhatott Dévénybe, megtekinteni a gyönyörű panorámát a vármaradvány tetejéről.

Somorján is az Új Szót szemléztük

A közigazgatásilag Pozsonyhoz tartozó Dévény vára, amely a Duna és a Morva összefolyásánál, egy hatalmas sziklaszirten áll, ritka lenyűgöző látványt nyújtó dominánsa a tájnak. Szabálytalan alaprajza a várszikla alakjához illeszkedik. A vár területére a nyugati Morva kapun lehet bejutni. A félkör alakú bástyapárral védett kőkaput a 15. században, egy korábbi, nagymorvakori erődfalon építették fel. Néhány méterrel a kapu mögött, a gyalogjárótól jobbra található egy római korból származó, értékes régészeti műemlék. A 4. századból származó, kőből készült építmény romjainak alaprajza antik sírhelyre emlékeztet.

A várdomb hátán a gyalogút kettéágazik. A baloldali elágazás ahhoz a helyhez vezet, ahol a 9. században nagymorva templom állt. A gyalogút jobboldali elágazása a középkori vár középső és felső részének konzervált romjaihoz vezet. A 15. század első felében kétemeletes gótikus palotát építettek itt. Ez a 16. században egy reneszánsz palotával és új erődítménnyel bővült.

A középső vár udvarán található 55 m mély várkút keletkezése abba az időszakba nyúlik vissza, amikor a vár tulajdonosa a Garay család volt. A kút melletti kilátóteraszról a Dunára és az osztrák Braunsberg hegycsúcsra nyílik kilátás. A Duna és a Morva folyó kétszínű vizű összefolyásánál a gyönyörű tájból kimagaslik egy bástyaoromzatú, elegáns, karcsú torony. A monda szerint Apácatoronynak nevezték el. Annak, aki menekülni akar a nagyváros zajától és forgatagától, tökéletes kirándulóhely. A csend és bámulatos kilátás feltölti a hétköznapok szürkesége elől menekülő fáradt vándort.

Egy hét alatt egy kicsit mindenbe belekóstoltunk: kultúrába, politikába, kisebbségi sajtóba. Találkoztunk fontos és kevésbé fontos emberekkel. Barátságot kötöttünk más országok kisebbségi újságíróival, mindannyian rácsodálkoztunk a finnországi svéd kisebbség szerencsés helyzetére, megkóstoltunk jellegzetes magyar és szlovák ételeket, a csoportképekről mindig mosolygó arcok köszönnek vissza ránk, mert nagyon jól éreztük magunkat. A búcsú pillanatában optimistán csak ennyit tudtunk mondani: Viszlát jövőben!