Nem beszélhetünk kolozsvári vívásról, anélkül, hogy ne említsük meg a Guráth családot. Akár id. Guráth Béla közel harminc évre kiterjedő, akár ifj. Guráth Béla nyolc éven át tartó pályafutására gondolunk, mindkét vívó kiemelkedő helyet foglal el Kolozsvár olimpikonjainak listáján. Habár az előbbi kardban, az utóbbi pedig párbajtőrben remekelt, az apa–fiú sors többször is összefutott csapattársi, de mester–tanítvány viszonyban is.

Id. Guráth Béla

A piarista diák tehetségére Kolozsvár legnagyobb vívómestere, Ozoray-Schenker Lajos figyelt fel legelőször. Hamarosan kiderült, hogy Schenker keze alatt fényes jövő vár a sportolóra. Mint minden vívó, Guráth Béla is tőrrel sajátította el a sportág rejtelmeit, a Kolozsvári Atlétikai Klub (KAC) tagjaként azonban hamarosan kardban remekelt. Gyerekkorában szabad idejének nagy részét a sportnak áldozta, nyáron úszott, télen meg sízett. A medencében helyét később is megtaláló Guráth rendszeresen vízilabdázott, sőt az 1930-as évek közepén többször is behívót kapott, mint a pólóválogatott kapusa. Az 1930-as évek végén, a KAC alapembereként, olyan nevek társaságában, mint Mezey Sándor, Kökössy Mihály, vagy sógora, Hintz György és annak testvére, Gábor, (a gazdag hagyományokkal rendelkező főtéri gyógyszertár tulajdonosai), jelentős eredményeket ért el mind helyi, mind országos szinten.

A román válogatott az 1953. áprilisi budapesti felszabadulási versenyen. Balról jobbra: a sportminisztérium kiküldöttje (a pártember), a vívószövettseg kapitánya, Mester Ernő volt Kolozsvári Dermata aktivista, Pănescu Constantin bukaresti edzö, Lázárné Orb Kató, Zágoni-Szabó Júlia, Guráth Béla, Bartos Tibor, Vasile Chelaru (Bukarest), Uray Zoltán, Cornel Georgescu (Bukarest), Orbán László – mind kolozsváriak

A középiskola elvégzése után Guráth a Ferenc József Tudományegyetem Közgazdasági Karán folytatta tanulmányait. Mivel a nagybátyja által vezetett pékséget a csőd fenyegette, a családi vagyon megmentése érdekében abba kellett hagynia tanulmányait. A bécsi döntés után jó barátja, az izraelita Herskovics Zoltán vízilabdázó Familia kenyérgyárát is sikerült megmentenie a vagyonelkobzástól. Átvette az akkori Árpád úti kenyérgyárat, amelyet „Guráth Sütöde Kolozsvár” néven hadiüzemként működtetett a Vörös Hadsereg visszavonulásáig. Jóllehet barátja családjának vagyonát megmentette – életüket nem tudta megmenteni, a Herskovics család soha nem tért vissza Auschwitzból.

A világháború utáni államosítást követően munkásként dolgozott a kenyérsütödében. Kommunista barátai kiálltak mellette, emiatt megkímélték az „osztályellenségként” való meghurcolástól. A Sorvrom Transport szállítási vállalatnál kezdett el újra rendszeresen vívni, ami fordulópontot jelentett sportpályafutásában. A pékek kegyetlen, hajnali három órakor kezdődő nehéz munkája egyáltalán nem kedvezett a vívásnak. Ennek ellenére a politikai változások következtében KAC-ról Haladásra átkeresztelt vívócsapatban többször is dobogós helyezést szerzett, és sikerült kiharcolnia helyét a válogatottban is.

Az 1952-es helsinki olimpián az elődöntőig menetelt kard egyéniben, ami pályafutásának megkoronázását jelentette. A Haladás megbízható tagjaként továbbra is éveken keresztül vívott, de az örökösen előnyben részesített fővárosi egyesületek különböző trükkökkel – és a zsűritagok hathatós segítségével –, mindig megfosztották a kolozsvári vívókat az első helytől.

Az ötkarikás játékokon kivívott teljesítményért megkapta a „Medalia Muncii” kitüntetést, ennek köszönhetően enyhült a ránehezedő politikai nyomás. 1953 áprilisában még részt vett a Budapesten rendezett Felszabadulási Versenyen, de ezt követően visszavonult a válogatottból.

Ifj. Guráth Béla „igazi csapatszellemű sportolóként” emlékszik vissza édesapjára, aki a közös érdeket mindig előtérbe helyezte. 1959-ben, karrierje utolsó évében, a már negyvenötödik évéhez közeledő Guráth, az akkor tizenhét éves fiával, ifj. Guráth Bélával együtt vívott még egy fordulót a közös csapatban.

Az 1950-es évek végétől id. Guráth Béla elsősorban a fiatal vívók képzésével foglalkozott. Haláláig mesterként tevékenykedett szeretett klubjánál, a Haladásnál, a későbbi KMSC-nél.

1990 októberében, hetvenöt éves korában hunyt el szívbetegségben.

Ifj. Guráth Béla

A kolozsvári vívásban az 1950-es évek elején beindult nemzedékváltás idején lépett a pástra ifj. Guráth Béla is. Az alig tíz éves ífjú tehetség, aki 1953-ban édesapja irányítása alá került, néhány gyerekverseny megnyerésével vonta magára a figyelmet. Az országos bajnokságokon a kolozsváriak rendszerint a dobogó második helyét foglalták el. Édesapjától eltérően, aki a kardot kezelte jobban, Guráth párbajtőrben remekelt. A hazai és nemzetközi ifjúsági versenyeken bizonyított rátermettségének köszönhetően tizenhat éves korában már tagja volt mind az ifi, mind a felnőtt válogatottnak.

1959, Szaratov. Az ellenfél nem ellenség! Baráti, győztes készfogás Udrasszal, az Orosz Föderatív Köztársaság bajnokával

Az 1958-as bukaresti ifjúsági világbajnokságon Guráth Béla legyőzte a korosztály akkori olasz vb-címvédőjét, a húszéves Saccarót. Az ifjú vívót csak a nyolcas döntőben tudták leállítani. Ugyanabban az évben, legelső külföldi szereplésén, a nemzetközi Lipcsei Vásár versenyén elért eredményeiért kiérdemelte volna a „Maistru al Sportului” kitüntetést. Sákovits és Bárány (felnőtt) világbajnokok mögött ötödik lett. Fiatal korára hivatkozva azonban a fővárosi vívószövetség elodázta a kitüntetést. Nagy csalódására – az országban már alig akadt ellenfele – kihagyták a „nyugatra” utazó 1959-es párizsi ifjúsági vb. válogatottjából. Ugyanabban az évben azonban részt vehetett a budapesti felnőtt vb-n. De az érettségi és egyetemi felvételi előtt álló Guráth a magyar válogatott kimagasló tagjának, Baltazár legyőzésének ellenére már az első körben kiesett.

1960-ban a pályafutása csúcsára érő, mindössze tizennyolc éves vívó aranyérmet nyert párbajtőr egyéniben az akkori leningrádi (ma Szentpétervár) ifjúsági vb-n. Guráth ma is hálásan emlékszik vissza a magyar válogatott akkori edzőjére, Dunay Pálra, akinek taktikai tanácsai döntő szerepet játszottak a későbbi háromszoros felnőtt világbajnok, Alexej Nyekancsikov felett aratott leningrádi győzelmében is. Dunaynak egy versenyen megtetszett a szintén balkezes, hasonló stílusú vívó: : „Fiam, benned látom utódomat!” –, hangoztatta.

Hazatérése után a csupán tizennyolc éves Guráth már a visszavonuláson gondolkodott. Elvállalt még egy utolsó „csatát”, és nem bánta meg.

Az 1960-as, leningrádi ifjúsági világbajnokság párbajtőr számának dobogósai: Wahlberg (Svédország), Guráth, Nekancsikov (Szovjetunió)

1960 nyarán a római olimpiai válogatott tagja lett. Egyedüli volt a párbajtörözők között, aki teljesítette az olimpián való részvételhez szükséges feltételeket. Utolsó jelentős versenyén néhány világ-, illetve olimpiai bajnok legyőzése után a negyeddöntőig menetelt.

A Rómában töltött napok viszont nemcsak a sportsikerek miatt maradtak örökre emlékezetesek számára. Miután megérkeztek az olasz fővárosba, az olimpiai küldöttséggel utazó és értük felelő kommunista titkosrendőrség biztonsági okok miatt nem adta vissza a sportolóknak útlevelüket, nehogy külföldön maradjanak. A titkosrendőrség minden apró lépésüket követte, főleg a fiatalokat tartották szem előtt. Mesélte, sikerült kierőszakolni az olimpiai csapat vezetőségétől a Vatikán csoportos meglátogatását. „Miután »futólépésben« megtekintettük a nevezetességeket, megálltam egy pillanatra a bazilika előtt. Földbe gyökerezetten bámultam a hatalmas templomot, lenyűgöző volt. Egy román férfihang térített magamhoz, hogy ugye »a mi Bukarestünk is nagyon szép!«Két »testőr« között álltam: balról a csíkos egyenruhás svájci gárda tagja, jobbról pedig szekusunk. Mint fegyelmezett vívó, mert ez is hozzátartozik ehhez a sporthoz, hallgattam, de még most is a fülemben – csengenek provokáló szavai”, mesélte.

Az ötkarikás játékok után Guráth Béla vívópályafutása abbahagyása mellett döntött. A remek párbajtőrvívónak elege lett abból a diszkriminációból, amelyet a magyar sportolóknak folyamatosan el kellett szenvedniük. A válogatottba ezután is behívták, mivel ott Romániát kellett képviselnie, de a Haladás tagjaként, a hazai megmérettetéseken a fővárosi vezetők mindent megtettek, hogy megakadályozzák a vidékieket, főleg a kolozsváriakat a végső győzelem elérésében. A bukaresti Steaua csapatainak sportolói katonatisztek voltak, akik profiknak járó juttatást kaptak a vívásért. A kolozsvári egyesületeknél viszont – köztük a Haladásnál is, – a csupán szeretetből és ambícióból küzdő vívókat nagyon jó képességük ellenére amatőrként kezelték. Nekik ugyanakkor a megélhetés érdekében dolgozniuk, tanulniuk is kellett.

Ebből a kilátástalan helyzetből igyekezett menekülni Guráth Béla akkor, amikor úgy döntött, kiköltözik Németországba, ahol azonban továbbra sem vált meg élete szenvedélyétől. Amatőrként tizenöt évet vívott a berlini Rotation csapatában, később a grazi együttessel nyert országos bajnokságot, ötvenéves korában pedig a Meissenben rendezett Veterán Bajnokságon aratott sikert. A jelenleg is hetente kétszer edző Guráth célja, hogy Prezensky Tibor csapattársával együtt részt vegyen a balatonfüredi Európai Veterán Vívó Bajnokságon. Ha sikerül továbbra is megőriznie jelenlegi testi erőnlétét, nem kizárt, hogy a hatvanhét éves kolozsvári olimpikonunk az ötkarikás játékok szellemében, miszerint a részvétel a fontos, meg is valósítja célkitűzését.