Első gondolatom az, hogy csalódottnak kellene lennem, hiszen nem gyűlt össze 100 résztvevő – tavaly ennyit ígértem... De idén is velünk volt a legidősebb bringázó, aki évről évre megdönti a saját rekordját, és a legifjabb részt vevő rekordja is megdőlt. A számokon túl pedig öröm volt látni, amint karöltve dolgozott a hatéves, huszonéves és hatvanas önkéntes.
82 regisztrált résztvevő (és még legalább 3-an, akik nem neveztek be) indult az EKE – Kolozsvár 1891 szervezte Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrán, amelyet tizenhatodszorra szerveztünk július 2-án (társszervező: KMDSZ).
Indítóiroda Gyaluban – generációk vállvetve dolgoznak - LIXANDRU ROBERT  |
Hatvanhatan indultak a kolozsvári előrajttól a 100 kmes túrára, 16-an a gyalui rajttól a 85 km-es távon. A legidősebb részt vevő, Szilágyi András évről évre megdönti saját rekordját, idén már 69 évesen tekerte végig – természetesen – a 100 km-es változatot! Rajta kívül még Szilágyi István is részt vett az összes eddigi Vasvári-túrán! A legfiatalabb résztvevő rekordját idén a tízéves Akerman Ágota-Tímea hódította el, aki Gyalutól Körösfőig 85 km-t pedálozott, édesapja kíséretében (vagy édesapját kísérve?). A túrát további 7 kiskorú teljesítette: Pásztor-Szőke Janka és Széll Barbara (12 évesek), Bálint Orsolya, Gál Sémer Bálint és Toroczkai Botond-Zoltán (13), Csordás Norbert Attila és Incze-Bordi Bence (15).
A 82 résztvevő nemek szerinti megoszlása: 8 hölgy (ebből 4 kiskorú!) és 74 férfi. A résztvevők átlagéletkora 37,7 év (hölgyek: 24,9, férfiak: 39,1). 10 résztvevő 50 év fölötti volt, 40-50 év közöttiek 27-en, 30-40 évesek 28-an, 23-30 évesek 9-en voltak, 8-an pedig 15 év alattiak. A 15-23 év közötti generáció feltűnően hiányzik (vajon a Double Rise fesztivál miatt?).
Önkéntesek 6 évestől és 60-on túl
Három autó felváltva látta el a szolgálatot a rajtoknál, az ellenőrző pontoknál (EP), majd a célnál. Az előrajtnál és a gyalui rajtnál a KMDSZ „gyorsreagálású osztaga” jelentős segítséget nyújtott (Balázs Beáta, Farkas Beáta, Kis Tímea és Feiszthammel Norbert). Az előrajtnál, majd az EP-k zárása után Sebe Klára Csilla és fia, Csibi Krisztián segédkezett.
A gyalui rajtnál kétautónyi személyzet dolgozott azért, hogy mielőbb induljanak, áthaladjanak a résztvevők (Venczel Enikő és kislánya, Nóra, illetve az EKE szervezői: Nagy Lajos, Nagy Éva, Szabó István és Tóthpál Tamás). Alig 6 évesen a kicsi Nóra is új rekordot állított fel: ilyen fiatal szervezője még nem volt a teljesítménytúráknak. Anyukájával együtt becsülettel vette ki a részét az előkészítési munkából is, az indítócsomagok (rajtszámlap rögzítő bilincsekkel, túrakalauz), illetve energiacsomagok összeállításában segédkezett. Venczel Enikő csapata a Funtineli-tetőn, a Bélesi-tó partján levő emlékhely mellett és a bánffyhunyadi Kudor-portán látta el a pontbírói feladatokat. Nagy Lajos autójának a személyzete a havasnagyfalui elágazásnál, majd Körösfőn fogadta a kerékpárosokat, jól megérdemelt oklevéllel.
A bringásokat elsősegélynyújtó személyzet (dr. Tőkés Tünde és Csorba Anna) kísérte. Szerencsére baleset nem történt a túra során. Szikszai Attila kerékpártartókkal felszerelt nagyobb autóval szállította a túra fényképészét, Ilyés Zalánt, és készenlétben állt, hogy bármikor, bárkin segíthessen. A Lixandru Robert készítette színvonalas internetes honlap és a kolozsvári EKE Facebook-oldalán létrehozott eseményhez kapcsolódó értesítések döntő módon járultak hozzá ahhoz, hogy ennyi résztvevővel valósulhasson meg ez a túra.
Eső, napsütés, bodzaszörp
Az előrajtot követően szétszakadt a majd 70 tagú bringás mezőny, Gyaluból már elég nagy szórással indult tovább a 82 résztvevő. A Tarnicai-tó farka után, a havasnagyfalui elágazásnál már majdnem 3 óra kellett, hogy mindenki áthaladjon, és – a kb. 18 km-es távon 730 m-t emelkedő útszakasz előtt – átvegye az energiacsomagját. A Funtineli-tetőn kiadós szendvics várta az esőverte bringázókat, akik itt túrapólót és kokárdát kaptak. A számításokhoz képest lassabban haladó kerékpárosok számára meghosszabbítottuk az EP nyitvatartását, a tetőre későn érkezők kedvéért a tóparti emlékhely melletti EP is kb. 10 perccel később zárt.
A kora délutáni órákban jégeső tette próbára a bringások tűrőképességét, a tó partján tartott megemlékezés is esőben zajlott.
Szerencsére később a felhők továbbvonultak, és az ázott-fázott kerékpárosok a délutáni napsütés melegében, megszáradva érkeztek Bánffyhunyadra, ahol a Kudor család hagyományos – finom fánkkal, kávéval, málna- és bodzaszörppel tetézett – vendégszeretetét élvezhettük, majd idejében továbbindultunk Körösfőre. A célba befutott bringások többsége részt vett a körösfői Vasvári-kopjafánál rendezett megemlékezésen, majd házigazdáink kiadós vacsorával vendégeltek meg. A hazaindulás terv szerint történt, fél kilenc után néhány perccel elindult Kolozsvár felé a 3 mikrobuszból, 2 teherautóból és 3 személyautóból álló konvoj.
A túra honlapjára feltöltött temérdek fénykép sokkal látványosabban, színesebben mutatja be a 16. Vasvári-túra történetét: www.ekekolozsvár.ro/vasvaribringa. (Támogatók: Communitas Alapítvány, Promod, Neon Product, Adrenalin Park, photogo, Culina Nostra, Wedas, Byke Service, Rákóczi Kultúregylet (Körösfő), Kudor Mária és István (Bánffyhunyad), Optimus Trans, Quadrion Tour, VIAG, O&I Print Center, www.kenu.ro és Robeni Trans.)