Végre, olyan román kormány látta be ennek hasznát, amelyiknek nem tagja az RMDSZ, így senki nem mondhatja, hogy a magyarok zsarolása hatására utal át a kormány jogosítványokat az önkormányzatoknak. Nem beszélhetünk egyelőre nagy lépésről, hiszen a Ponta-kormány csak óvatosan decentralizál. Olyan intézményeket, létesítményeket ad át az önkormányzatoknak, amelyeknek a működtetése nem érinti a nagy ellátórendszereket. Az oktatás és a rendőrség esetében nem sikerült meggyőznie az RMDSZ-nek a kormányt, hogy ott is szükség van a központosított rendszer felszámolására. Nem beszélve arról, hogy Romániában nagyon gyenge a törvénytisztelet parancsa, így sokszor hiába van egy törvényes előírás, mert miniszteri rendeletekkel simán felülírható, ha ezt az éppen hatalmon lévők így akarják. Példának okáért, sok esetben hiába van egy jó tanügyi törvény, ha annak minden rendelkezését szétzilálja a minisztérium. Például egy legújabb, közvitára bocsátott minisztériumi rendelet csak román tankönyvek magyarra fordítását engedélyezi, holott magyar nyelvű tankönyvek írása és használata már régóta engedélyezett. Ilyen állandó visszalépésekre, időben való visszafordulásokra lépten-nyomon számítani kell, hiszen úgy látszik ez a balkáni-bizánci stílus, ami túlságosan nagy hajlékonyságot jelent, nagyon mélyen beleivódott az emberek mentalitásába. Mindezt azért kell szem előtt tartani, mert a decentralizáció esetében sem kizárt, hogy a kormány csak féllépésre szánta magát: hosszú távon ugyanis a leosztott intézményeknek és létesítményeknek egyelőre nem biztosított a normatív finanszírozása.

Érdekes, hogy Románia éppen akkor tesz határozottabb lépéseket a decentralizáció felé, amikor a világon ismét fellobbant a központosítás eszméjének lángja. Az Európai Unió a gazdasági válság nyomán szigorúbb központosított pénzügyi és költségvetési rendszerrel akarja elejét venni az újabb válsághelyzeteknek, és a nemzetállamok szuverenitása már annyira csorbát szenvedett, hogy jóformán valódi nemzetállamokról nem is beszélhetünk. Ez az államok feletti felügyeleti rendszer azt vetíthetné előre, hogy a pazarlás megakadályozása érdekében a decentralizáció ártalmas intézkedés lenne, hiszen ne feledjük, hogy Magyarországon is az elmúlt három évben kemény központosítási intézkedéseket hajtottak végre annak az állítólagos téves politikának a felismeréseként, hogy az önkormányzatok megerősítésének a rendszere csak pazarláshoz vezet.

Recept erre a dilemmára sem létezik, hiszen minden államnak ki kell próbálnia, milyen kormányzási és közigazgatási rendszer igazodik szervesen az országban élő emberek mentalitásához, a politikai hagyományokhoz és főleg politikai kultúrához. Mert ott, ahol fejletlen a politikai kultúra, félő, hogy sem a decentralizáció, sem a központosított igazgatási rendszer nem üdvözít. Elsősorban a hatékony és tisztességes igazgatást kell elsajátítaniuk, valamint biztosítaniuk az intézményvezetőknek, mert így lehet sikeres államigazgatást működtetni akár központosítva, akár a helyi közösségek irányításával.

Az eddigi romániai tapasztalat azt mutatja, hogy a központosított rendszer megbukott. Ezért nagy esélyt jelent a decentralizáció, de annak a felelős gyakorlatba ültetése az önkormányzatok felkészültségén múlik. Mert ha a megyei tanácselnökök kicsiben ugyanazt az önkényeskedő, részrehajló, átláthatatlan és pazarló igazgatást végzik, mint amit a minisztériumok tettek az elmúlt csaknem negyedszázadban, akkor a decentralizáció is ugyanúgy meg fog bukni, mint a központosított államigazgatási rendszer. A decentralizáció nem mantra, nem üdvözítő csodaszer, hanem csak egy lehetőség, amivel vagy megtanulnak élni az önkormányzatok, vagy továbbra is szegénységre és alulfejlettségre lesz ítélve Erdély lakossága.