label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Allatbarat

« Vissza a főoldalra


Harapós a kutyám! – mit mond a kutyapszichológus

Létrehozva: 2013. november 02. 02:12

Dr. Dósa Gerő állatorvos

Az állati agresszió legtöbb formája elfogadhatatlan emberi közösségekben
Az állati agresszió legtöbb formája elfogadhatatlan emberi közösségekben
Az agresszió a kutyáknál normális életforma, ám az emberi közösségben ez elfogadhatatlan – állapítja meg dr. Dósa Gerő, kutyapszichológiával fog- lalkozó kolozsvári állatorvos, aki cikkünkben a kutyák agressziójának okairól és típusairól értekezik. Szerinte a kutyák agresszív viselkedése csak kisebb mértékben tudható be a genetikai tényezőknek; legnagyobbrészt az ember közbelépése vagy a helytelen nevelés (illetve a nevelés hiánya) okolható ezért. Ismernünk kell az agresszív viselkedés előjeleit, mert csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a kutya hirtelen támadjon. [Szóljon hozzá!]


Az állatorvos azt tanácsolja: amennyiben egy kölyökkutyánál agresszivitást észlelünk, legyünk nagyon következetesek, kitartóak, fordítsunk időt az eb szocializációjára, szoktassuk különböző szituációk felismerésére és megoldására.

Köztudott, hogy vannak harapós kutyák, amelyek macskát, tyúkot kergetnek, egynemű fajtársaikkal verekednek, idegeneket támadnak meg, ételüket, tárgyaikat védik. Az agresszív viselkedés a kutyák természetes velejárója, mégis vannak nyugodt és agresszív ebek. Miért?

 Három tagadhatatlan tény érvényes a kutyákra: minden kutyában benne rejlik a védőösztön, valamint agresszivitás. Minden kutya saját személyiséggel rendelkezik születéskor, ám megfelelő neveléssel és a környezet ráhatásával ezen lehet alakítani. A kutya és gazdája közötti erős kapcsolat kialakulása folytán a kutya bizonyos mértékben átveszi gazdája viselkedését, érzéseit. Ennek következtében vannak nyugodt kutyák, amelyeknek a gazdája is kiegyensúlyozott. A kevésbé nyugodt, sőt: féktelen, agresszív emberek ebei viszont sokszor hiperaktívak, nyughatatlanok; a harmadik kategória a „bizonytalan” négylábúaké a hozzájuk hasonló természetű gazdákkal.

Az agresszió olyan viselkedésforma az ebeknél, amellyel meggátolják, hogy egy másik egyed erőforráshoz jusson vagy használhassa azt. Ez általában azzal jár, hogy a másik állatnak fájdalmat okoz az agresszív egyed. Ez természetes a kutyáknál, hiszen meg kell küzdeniük a területükért, a táplálékért, a tulajdonért és a szaporodásért. Az állati agresszió legtöbb formája azonban elfogadhatatlan emberi közösségekben.

Az agresszió okai sokfélék lehetnek: genetikai, azaz a tenyésztési irányzat (ide tartoznak az őrző-védőkutyák, a pásztorkutyák); fiziológiai (hormonális okból kifolyólag); az egyedfejlődés különböző szociális szakaszaiban való ráhatás (képzés, tanult viselkedés); a környezet hatása, pontosabban az erőforrásokért való küzdelem (utca-, hajtó-, falkakutyák esetében); tanulás / megerősítés ( „ha elsőnek támadok, akkor nem támadnak meg” – ugatós kiskutya-szindróma); kommunikációs hibák és a nyugalmi jelek helytelen felismerése; ösztönök helytelen használata.

Amint a felsoroltakból is látható, kevésbé számít a genetika, inkább az emberi közbelépés válthatja ki, illetve a megfelelő szocializáció terelheti a jó irányba az agresszív viselkedésformát. Az agresszió megnyilvánulási módja: vicsorítás, morgás, szőremelkedés a gerincvonalon, merev nézés/járás, ugatás, odakapás, harapás, támadás és ölés. Ezek mind olyan jelzések, amelyek azt kommunikálják az ellenfélnek: „jó lesz lelépni”. Extrém esetekben hiányozhat bármiféle jelzés; ilyenkor az agresszió azonnali támadásban nyilvánul meg.

A szakirodalom többféle agressziótípust ismer. A legelterjedtebb és egyben legproblémásabb is a domináns agresszivitás. Ez a fajta agresszió egyaránt irányulhat az ember vagy más állat ellen. Célja a falkán belüli hierarchikus rend megtartása vagy elérése, az érvényesülés és az erőforrások megszerzése. Mivel a kutyák és az emberek szoros közösségben élnek, így az embert is falkatagnak tekintik. Ennek következtében a domináns agresszivitás megnyilvánulásával a családtagoknak vagy idegeneknek is szembe kell nézniük. Ez az egyik leggyakrabban fellelhető viselkedési probléma, amelynek alapja lehet genetikai vagy tanult viselkedés. A kutya megtanulja: ha agresszíven lép fel, elérheti, amit akar, és ez oda vezethet, hogy mind agresszívebben nyilvánuljon meg. Az ilyen kutyák veszélyesek a társadalomra és átnevelésük a gazda kötelessége, legalábbis annak kellene lennie. Ennek a típusú agresszivitásnak a jelei a következők: morgás, vicsorítás és végül harapás. Minderre akkor kerülhet sor, ha álmából felzavarják a kutyát, ha megpróbálják meggátolni, hogy elérjen valamit, ha zavarja az a mód, ahogy az emberek hozzányúlnak, megpróbálják elvenni tőle az ételét, megölelik, büntetik vagy csak a szemébe néznek, és a pofájához nyúlnak.

Általában ezek a megnyilvánulások az állat 16 és 36 hónapos kora közötti időszakban mutatkoznak, mikor az ivarérettség is a végéhez közeledik. Ebben a periódusban az állat viselkedését az androgén hormonok (tesztoszteron) irányítják. Általában kanoknál jellemző, de ritkábban szukáknál is előfordulhat. A gazdiknak arra kell figyelniük, hogy már az első jelek jelentkezésekor közbelépjenenek meggátolva a viselkedésforma gyakoriságát. A cél az, hogy kerüljük a konfliktusokat, pozitív megerősítéssel tanítsuk meg a kutyának az elvárt viselkedést, és meggátoljuk az összes, nemkívánatos viselkedési megnyilvánulást.

Territoriális agresszió esetében a saját és a falka területének megvédése a cél. Ilyenkor a kutya támadólag lép fel idegen egyedekkel szemben, legyen az akár állat, akár ember. Bizonyos esetekben ez elvárt viselkedésforma, hiszen meg kell védenie a tulajdont. Sok fajtát ezért tenyésztettek ki, kihasználva a természet adta kiváló ösztönöket. Az erre irányuló ösztön minden kutyára jellemző, és genetikai állománya határozza meg, mennyire erősen nyilvánul meg: csak a terület határain történő ugatással vagy idegenek elűzésével, netán harapásban.

A félelem által kiváltott agresszió viszont tanult viselkedés. A kutya akkor alkalmazza, ha úgy érzi: már nincs kiút egy olyan helyzetből, amely félelmet, szorongást vagy fájdalmat okoz neki. Az állat akkor reagál agresszíven a fenyegető helyzetekben, ha hasonló múltbéli történések esetében „sikeresen megoldotta a problémát” és ezért alkalmazza ezt a fajta magatartást egyre gyakrabban. A félelmet, szorongást okozó tényezők nagyon változók lehetnek (más kutyák, állatok, emberek, helyzetek).

Anyai agresszivitás minden jó ösztönű szukánál előfordul. Ez a fajta viselkedés az idegenek, valamint a kanok iránt nyilvánul meg, hormonális alapú és természetes viselkedésnek tartják a szakemberek. Célja a kölykök védelme, ennélfogva a fajfenntartás.

Átirányított agresszió olyankor fordulhat elő, amikor a kutya nem tudja levezetni frusztrációját vagy kitörő agresszivitását, így a legközelebb álló személyhez vagy kutyához kap, negatív energiájának levezetéséhez. Például a kutya nem érheti el az idegent, mert a gazda visszatartja állatát, így pedig a gazda kezéhez kap.

Tulajdonvédő agresszivitásról beszélünk, ha a kutya morgással, esetleg támadással reagál arra, ha valaki el akarja venni a tulajdonában levő tárgyat vagy táplálékot. Ez vonatkozhat a gazdira is, akit megvéd az idegenektől vagy néha családtagjaitól. Veleszületett ösztönös viselkedés, amelynek megerősítése tanulás útján történik. Következetességgel le lehet szoktatni erről az ebet.

A ragadozói agresszivitás abban nyilvánul meg, hogy más állatfajokat, esetleg kisebb termetű fajtatársait hajtja, megfogja, és ha nem lép közbe senki, elpusztítja. Ennek a viselkedésformának (macskaűzés, csirkeölés) nagyon erős genetikai háttere van. Általában nagyon zavaró tényező a mindennapok normális társadalmában, de vadászkutyáknál elvárt viselkedés is lehet.

A kanok közötti agresszió a dominancia egyik megnyilvánulása. Minden azonos nemű egyed potenciális kihívó lehet, tehát a kutya szemszögéből az ügyet agresszív hozzáállással kell „elintézni”. Nagyon kellemetlen ilyen kutya gazdájának lenni, de következetességgel és heréléssel megoldható a helyzet, tekintve, hogy hormonális alapú viselkedésformáról van szó, amelynél hangsúlyos szerepe van a tanult viselkedésnek is. Ugyanakkor fontos szerepet játszik a kutya természete is.

Összefoglalva, nem „leányálom” agresszív kutya gazdájának lenni. Ám ha a gazdik idejében felismerik a jeleket, a magatartászavar kezelhető. Következetességgel és hozzáértéssel ki is lehet nevelni az agressziót, de ennél sokkal jobb megoldás, ha a kutyusainkat a kezdetektől fogva szocializáljuk, neveljük, és hozzászoktatjuk különböző szituációk felismerésére és megoldására. Egy szakember, azaz állatorvos irányításának igénybevétele után sokkal kellemesebb lehet az együttélés akár az agresszív múltú társsal is.






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap