label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Körmös

Létrehozva: 2013. szeptember 25. 01:13

BALÁZS BENCE

„Hogy ezek a mai fiatalok!” – szokták mondogatni az idősebbek, és hát valóban: ezeknél a mai fiataloknál minden másképp van. Itt van például a „körmös” szakkifejezés. Ez a fogalom ma tiszteletre méltó foglalkozást jelent, mégpedig a manikűrös nénit, aki műkörmöket tesz a lányoknak, majd az éppen aktuális trend szerint zöldre, kékre vagy állatkásra festi azokat. „Bezzeg a mi időnkben!” – mondhatnák erre megint az idősebbek, no nemcsak azért, mert akkoriban egyenesen a bolondokházába vitték volna azt, aki okkersárgára festeti a körmeit, hanem azért is, mert akkoriban a körmös egészen mást jelentett – sok helyen jól bevált pedagógiai eszköznek számított. Sőt, egy-két „konzervatívabb” tanár még az én időmben, azaz a ’90-es évek elején is használta azt, olykor egyéb, hasonlóan „edukatív” módszerekkel felváltva: például a fülünknél vagy barkónknál fogva „emelt ki” a padból, és máris jött a nyakleves, amitől aztán visszahuppantunk helyünkre. Eszünkbe se jutott rohanni az igazgatóhoz, sőt, otthon sem siettünk elpanaszolni az ilyesmit. (Nehogy esetleg meglegyen a „ráadása” egy atyai-anyai pofon formájában…) Osztálytalálkozókon ma már nosztalgiával emlékezünk azokra a bizonyos nyaklevesekre. Hogy jobbak lettünk-e tőlük? Nem hinném (na jó, 10 percig biztos, hogy meg se mukkantunk). [Szóljon hozzá!]


Most viszont szülőkként, tanárokként már kétszer is meg kell gondolnunk, ha az efféle „gyereknevelési hagyományokat” tovább akarjuk vinni: nem csak azért, mert esetleg lelkiismeretünkkel, meg az új nevelési módszerekkel mennénk szembe, hanem hamarosan a törvénnyel is, hiszen a kihirdetés előtt álló új gyermekvédelmi jogszabály alapján 5000 lejes bírsággal sújtható az a szülő, aki megpofozza a gyermekét. A tanárok ehhez képest „mindössze” 2500 lejjel megússzák a pofozkodást, ami szerintem eleve igazságtalanság, hiszen a szülőkkel ellentétben őket ráadásul tanították is arra, hogyan kell nevelni…

De ki tanítja meg a szülőt arra, hogyan abajgassa-nevelje gyermekét? Hogy nem feltétlenül az a legjobb nevelési módszer, amit esetleg otthon, a saját szüleitől látott, és amit akkor sérelmezett, de közben tudatalattijában észrevétlenül továbbvitt?

Úgy tűnik, senki. Legfeljebb saját maga, ha valóban fontosnak tartja a dolgot. Pedig a gyereknevelést igenis tanítani kellene: biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebb szülői pofon csattanna el, és a gyermekek ellen elkövetett erőszak visszaszorítása szempontjából is sokkal hatékonyabb lenne, mint a már kiosztott nyakleves 5000 lejjel való büntetése. Csak hát a szülők iskolájának megszervezésénél könnyebb a büntetés.

Az új törvény számos kérdést vet fel, például azt, hogy mi van akkor, ha a gyerek bosszúból feljelenti a szüleit, mert azok valamiről esetleg eltiltják. Válófélben lévő, a gyerekért harcoló szülők esetében is visszaélésekre adhat alkalmat. A hazai törvényhozás hiányosságait, a pontatlan megfogalmazásokat, nyitva hagyott kiskapukat ismerve el tudom képzelni, hogy teremt még további fura helyzeteket a gyermekek védelmére megalkotott jogszabály. Arra pedig gondolni sem merek, mekkora bírságot kap majd a Mikulás, amikor decemberben mit sem sejtve beállít a virgácsokkal, mintegy felbujtva, erőszakos cselekedetre ösztönözve ezzel a szülőket.

Azt hiszem, az emberek legalább 90%-a kapott pofont gyermekként, és úgy vélem, nagyjából ugyanannyian adtak pofont szülőként, még ha a következő pillanatban meg is bánták. Mert ismerjük be: nem jó pofozni, de vannak helyzetek, amikor pillanat szülte „megoldásnak” tűnik. És megkockáztatom: nem is feltétlenül a pofonnal van a baj. Ha a gyermek szeretetben, meghitt családi légkörben nő fel, ha a büntetések és a jutalmazások egyaránt a nevelés részei és egyensúlyban vannak, akkor az a gyerek, amelyik „rossz fát tett a tűzre” vagy „elkanászosodott”, és ennélfogva „kihúzza a fércet”, az helyére tudja tenni a dolgokat, fel tudja mérni azt, hogy igenis súlyosan hibázott és azért kapta a meglegyintést, és korántsem áll fenn annak a veszélye, hogy a pofont hosszú távú lelki traumaként élje meg.

A szeretet hiánya az, ami életre szóló sebet okoz. Ez egyébként átvitt értelemben is igaz, hiszen az a szülő, aki valóban szereti a gyermekét, biztosan nem fog minden apróságért veréssel fenyíteni, s ha egy félévben egyszer el is jár a keze, akkor sem képes úgy ütni, hogy azzal sérülést okozzon. A szeretetet viszont nem tudják a törvények szabályozni...






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap