label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Kutyatörvény? A lehető legrosszabb megoldás!

Beszélgetés R. Fodor Dóra tordai állatvédővel
Létrehozva: 2013. szeptember 14. 01:27

NAGY-HINTÓS DIANA

Az állat nem jószántából él az utcán, hanem azért, mert mi, emberek, vagy jobban mondva,az embertelen emberek juttatták oda
Az állat nem jószántából él az utcán, hanem azért, mert mi, emberek, vagy jobban mondva,az embertelen emberek juttatták oda
A szeptember elején Bukarestben bekövetkezett kutyaharapásos gyermektragédia felkorbácsolta az indulatokat. Sok esetben besegített a média is a hangulat fokozásába. A parlament a héten elfogadta a kóbor kutyák eutanáziájára vonatkozó törvényt, ennek következményeiről, a felelős állattartástól R. Fodor Dóra aranyosgyéresi állatvédőt kérdeztük, aki közel 200 tordai utcakutyát gondoz évek óta munkatársaival. [Szóljon hozzá!]


– Mit érez egy állatvédő, amikor meghallja, hogy egy 4 éves kisgyereket kutyák martak halálra?

– Fájdalmat, mérhetetlen fájdalmat, hogy olyan országban élünk, ahol ez megtörténhetett. Bennünket, állatvédőket azzal vádolnak, hogy jobban szeretjük az állatokat, mint az embereket. Ezt szeretném most megcáfolni: aki az állatokat szereti, felelősséggel fordul a környező világ felé, így tehát nem közömbös embertársai nyomorúsága, fájdalma iránt sem.

– Mi vezetett ehhez a tragikus tényhez?

– Elsősorban az a felelőtlenség és civilizálatlanság, amely Romániára jellemző. Tanárként azt tapasztalom, hogy sok szülő viselkedik felelőtlenül saját gyermekével szemben. Állatvédőként pedig azt kell látnom naponta, hogy általánosan jellemző a felelőtlen állattartás. Lépten-nyomon megkínzott, elhagyott, kivert állatokba botlunk. Gyakori a rövid, alig fél méteres láncon, víz nélkül tartott kutyák esete. A kidobott kutyák száma pedig egyre csak növekszik. A civilizálatlanság abból is lemérhető, hogy hagyják megszületni a kutyakölyköket, majd néhány hetes korukban kidobják ezeket az utcára. Mivel eléggé szívósak, a többség túléli ezt a traumát és kóbor kutyává válik. Az utcára dobott ebek másik kategóriájába tartoznak a megunt, öregedő kutyák, amelyeket gazdájuk felnőtt kutyaként ver ki bottal az udvarról, nehogy az állat visszatérjen megszokott helyére. Az ügy felelősségteljes és ésszerű menedzselése esetében megfelelő törvénykezés lenne, annak drasztikus betartatása. Ha ez így történt volna, akkor a helyzet nem fajul el ennyire. A legvétkesebb szerintem a téves államigazgatás. A törvényhozók felelőtlenségének következménye ez a tragikus helyzet. Nem most, hanem már a 90-es években kötelezővé kellett volna tenni az állatok bejegyeztetését, a pedigré nélküli, gazdával rendelkező összes kutya és macska ivartalanítását. Ez az egyetlen járható út, de ezt elmulasztották. A román társadalom nem annyira művelt és civilizált, hogy felelősen járjon el ebben az ügyben, hogy ne hagyja szaporodni állatait, hogy ne csapja ki az utcára. Ezért kell, kellett volna az államigazgatásnak kötelezővé tenni az ivartalanítást és következetesen, szigorúan ellenőrizni a helyzetet, büntetni azokat, akik nem ivartalanították állataikat. Romániában csakis ez az egyetlen járható út: minden gazdával rendelkező állat bejegyeztetése és a kötelező ivartalanítás.

– Milyennek látod a média viszonyulását ehhez az ügyhöz?

– Nem az emberi felelősséget taglalták, hanem odadobták a koncot a népnek, hogy legyen, amin marakodni: öljük vagy ne öljük meg a kóbor kutyákat? Pedig a probléma magja egyáltalán nem ebben rejlik, hanem a jelenség okainak megszüntetésében. Most meg lehet ölni az összes kóbor kutyát, és fél év múlva ugyanannyi fog szaladgálni az utcán, hiszen a román társadalom ugyanolyan felelőtlenül jár majd el az ezután születendő kölykökkel és a megunt, öregedő kutyaival. Nem kívánatos, már nincs hasznomra, hát fogom és kidobom az utcára.

– Minden tiszteletem az állatvédőké, de itt az is gond volt, hogy egy állatvédő szervezet munkatársa évekkel ezelőtt kivette azt a kutyát a sintértelepről, majd szabadon engedte. Tehát pont olyan felelőtlenül járt el, mint az a kutyatulajdonos, aki elhagyja az állatot.

– Nem ismerem ezeket az eseteket, én csak a két tordai állatvédő egyesületről beszélhetek. Egyetlen, általunk befogadott kutya sem került vissza az utcára. Ezért küszködünk óriási nehézségekkel, hiszen 200 állat ellátása, gondozása nem kis feladat. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem részesülünk semmilyen állami vagy helyi támogatásban, sőt a helyi önkormányzati szervek meghurcolnak, büntetnek, akadályoznak tevékenységünkben.

– Mi, állatvédők, kutyaszeretők teljesen másképp látjuk a dolgokat, hiszen az állat nem rendelkezik felelősségtudattal, tehát nem vonható felelősségre. Mégis az emberek ezt vártak el. Teszik ezt annak ellenére, hogy rengeteg közúti baleset történik, ahol gyerekek, fiatalok halnak meg, de ha perre is jut a dolog, az elkövető gépkocsivezető megússza pár év felfüggesztett börtönnel, és senkinek eszébe se jut, hogy az illetőt eutanáziának vesse alá.

– Félretéve bármilyen szentimentalizmust, azt kell mondanom, hogy az eutanázia gazdaságilag sem megoldás, hiszen egy fél év múlva ugyanannyi kutyát találunk az utcán. Nem az okozatot, hanem az okot kell megszüntetni. Az állam újra a lehető legrosszabb döntést hozta. Irracionális döntés a kutyák megölése, hiszen a közel tíz éve megejtett Băsescu-féle bukaresti mészárlás sem hozott eredményt. Amint latjuk, a sok gyilkosság hiábavaló volt, hiszen újra kutyák ezrei hemzsegnek Bukarest utcáin. A baj nem az, hogy a politikusok nem fogjak fel döntéseik hiábavalóságát, hanem az, hogy véleményem szerint mindezt a rosszat szándékosan teszik. Érdekből. Az eutanázia olyan módszer, amivel saját embereik zsebébe juttatnak pénzt. Kutyák százait brutálisan lemészárolták, élve elégették, agyonverték, megmérgezték, és az eutanáziára kiutalt pénz eltűnt. Ebben látom én a szándékosságot. Nem azért hozzák a rossz döntéseket, mert tudatlanok, vagy nem értik a dolgok lényegét, hanem érdekből. E tragikus eset újra alkalmat teremt a „kiválasztottak” meggazdagodására. Ha az ország javát szolgálnák, akkor politikusainknak egyértelműen a kötelező ivartalanítást kellett volna választaniuk. Miért nem teszik? Világos, hogy a téves törvényhozás mögött anyagi érdekek húzódnak.

– Az állatvédők régóta hangoztatják, hogy a kóborkutya-állomány számának növelése a felelőtlen kutyatartók miatt ilyen magas. Mi tehát a megoldás?

– Az egyetlen megoldás a gazdával rendelkező kutyaállomány nagyon szigorú bejegyeztetése, a törzskönyvvel nem rendelkező állatok kötelező ivartalanítása, azoknak szigorú büntetése, akik ezt nem vállalják, és börtönbüntetés azoknak, akik kutyáikat elhagyják. Erre azonban csak az országos kutyajegyzék elkészülte után kerülhet sor. Számtalan esetben feljelentettük a felelőtlen gazdát, mivel kidobta kutyáját az utcára, és az állami szervek semmit sem tettek, hogy megfelelő büntetést rójanak ki. A rendőrség felületesen és komolytalanul viszonyul ehhez az ügyhöz, noha az eddig érvényben levő 2008/9-es állatvédő törvény börtönbüntetést írt elő abban az esetben, ha a gazda közterületen hagyja állatát.

– A tévéműsorokban olyasmi is elhangzott, hogy egyes önkormányzatok, azt hiszem pont a bukaresti, több esetben kiutalt pénzt a kóbor állatok ivartalanítására, de aztán senki sem ellenőrizte, hogy tényleg annyi állatot ivartalanítottak, amennyire vállalkoztak? Vagy az eutanáziás gyógyszerre kiutalt pénzt elvették, de az állatokat végül agyonverték.

– Nincs tudomásom ilyesmiről. Csakis a mi helyzetünkről beszélhetek. Hiába kértünk immár 4-5 éve a tordai önkormányzattól pénzt ivartalanításra, hiába kértünk segítséget a jelenlegi 200, többnyire tordai kóbor kutyát éltető menhelyünk havi 200 eurós lakbérének kifizetése érdekében, sajnos nem voltak hajlandóak együttműködni. Hiába mondtuk, hogy amennyiben a bért nem sikerül kifizetni, a kutyák visszakerülnek az utcára, és az senkinek sem lesz jó, az önkormányzat nem támogatott és jelenleg sem támogat. Ebből is látszik, hogy az államigazgatásnak nem érdeke, hogy civilizáltan és hatékonyan kezelje ezt az ügyet.

– Milyen konkrét, visszavonhatatlan következményei lesznek a jogszabálynak?

– A jogszabály egyértelműen megtanít ölni. Megtanítja a fiatal generációt arra, hogy a környező világot rombolni lehet. Megtanítja arra, hogy a 21. században még mindig élnek a nácizmus csírái. Ma az állatok és a természet ellen irányulnak, lásd Verespatak helyzetét, holnap elszabadulhat a pokol, és azok a döntéshozók, akik ma az állatokat és a természetet gyilkolják rossz döntéseikkel, amelyeknek hátterében anyagi érdekeik húzódnak, holnap vajon ki, mi ellen fordulhatnak? Félelmetes, milyen világban élünk, ahol az ember teljes elembertelenedését kell újra megtapasztalni.

– Civilizáltabb országokban hogyan oldják meg a kóbor állatok kérdését?

– Minden az állatállomány bejegyeztetésével kezdődik. Nyugat-Európában az állatokat kötelezően mikrocsippel látják el. Ezt tették kötelezővé a közelmúltban Magyarországon is. Csakis akkor léphet fel az állam a felelőtlen állattartóval szemben, ha ellenőrizhető: kihez tartozik az utcán kóborló kutya.

– Miért ilyen rossz a helyzet Romániában?

– A tragikus helyzet a téves törvényhozásnak, az állami szervek felelőtlen hozzáállásának és a román társadalom műveletlenségének tulajdonítható. Az iskolában tanítani kellene a gondos, felelős állattartást, az állatok jogainak tiszteletben tartását. Rengeteg kínzásos esettel találkoztam munkám során. Csak néhányat sorolok: élve megégetett kutyakölykök, negyedik emeletre fölcipelt és onnan ledobott teljesen békés, emberszerető kóbor kutya, kiszúrt szemű állat, gyógyíthatatlan állapotban talált rühes kutya, zsákba zárt néhány napos kutyakölykök, szemetes kukához kötött, félig agyonvert kutya. Eme tettek elkövetői közöttünk járnak, mellettünk élnek, méghozzá büntetlenül. Az ilyen emberektől kellene inkább félnünk, nem a kóbor kutyáktól. Az állat nem jószántából él az utcán, hanem azért, mert mi, emberek, vagy jobban mondva, az embertelen emberek juttatták oda.

– Lehet még valamit tenni?

– Amint azt már említettem, a kutyák kötelező bejegyeztetése és ivartalanítása, illetve a most elfogadott törvény hatályon kívül helyezése. Menhelyeket kellene létrehozni a kóbor kutyák számára. Mi, az állatvédők addig fogunk tiltakozni, amíg a döntéshozók belátják, hogy ez nem járható út. Verespatak és a kutyagyilkolási törvény több ezer értelmes embert meggyőzött, hogy ezek a képviselők, ezek a pártok nem érdemlik meg szavazatainkat.

– Miért olyan kevés a kutyusokat örökbefogadó személyek száma?

– Sajnálatos módon több állat lelt új gazdára Svédországban, Angliában, Olaszországban, Németországban, mint ahányat az itteniek örökbe vettek. Még mindig él az a trend, hogy fajkutyát vásároljunk, noha több száz barátságos, kóbor kutyus sínylődik az utcán, és vár gazdira a menhelyeken. Ezt a felfogást csakis hatékony neveléssel lehet megváltoztatni.

– Többször írtunk az állatvédő egyesületed nehézségeiről. Történt-e valamilyen változás?

– Idén márciusban el kellett költöznünk 200 kutyusunkkal a tordai Raţiu-család tulajdonában lévő volt sörgyár udvaráról. A költözés nagyon megviselte az egyesület munkatársait, de az állatokat is. Az új menhely egy aranyosegerbegyi magánvállalkozó tulajdonát képező istálló és a környező telek. Sajnos, az aranyosegerbegyi polgármester ellenségesen fogadott, azt mondván: „Vigyétek a portékátokat és tűnjetek el innen!” Ebből is látszik, hogy Romániában a kutya nem élőlényként, érző, szenvedő, örülni tudó lényként van kezelve, hanem tárgyként, amivel bármit megtehetsz. A polgármester feljelentett mindenféle szervnél (prefektusi hivatal, megyei tanács), ránk küldte a Kolozs Megyei Állategészségügyi Hivatalt, amely 6000 lejre büntetett. Egyértelmű, hogy a román politikumra az erőteljes képmutatás a jellemző. Azt hangoztatják, hogy céljuk a kóbor kutyák számának csökkentése, bennünket azonban minden intézkedésükkel arra akarnak kényszeríteni, hogy feladjuk a harcot és mondjunk le tevékenységünkről. Ha tevékenységünket ellehetetlenítik, pszichikailag kikészítenek, akkor ki gondoskodik erről a 200 kutyáról? Ezek nem saját kutyáink, hanem a felelőtlen közösség és a rossz törvényhozás termékei. Közösségünknek óriási szolgálatot teszünk munkánkkal: több száz kutyát ivartalanítottunk, több százat adtunk örökbe, 200-at tartunk jelenleg iszonyú erőfeszítések árán. Mi szánalomból és elkötelezettségből fölvállaltuk őket, és az állami szervek azzal köszönik meg, hogy üldöznek és meghurcolnak! Ezt elfogadhatatlannak tartom.






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap