label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Velemeny

« Vissza a főoldalra


Digitális amnézia

Létrehozva: 2013. szeptember 13. 02:06

SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD

A héten ért véget az IFA 2013 kiállítás Berlinben, ahol a technológiai cégek a nagyközönség számára mutatták be újdonságaikat. Ha visszatekintünk az elmúlt évek hasonló rendezvényeire, kirajzolódik az a fejlődési ív, ahogyan a digitális eszközeink rohamtempóval alakultak át az elmúlt időben. [Szóljon hozzá!]


Nem kell hosszasan bizonygatni, hogy az új készülékek, digitális szabványok, adattárolási formák nem csak a mindennapjainkat változtatták meg, hanem a térről és időről kialakított hagyományos felfogásunkat is. Az internetnek köszönhetően a kommunikáció számára megszűntek a térbeli távolságok. Az okostelefonok, a chat, a közösségi oldalak lehetővé teszik az azonnaliságot, nincs szükség arra, hogy vágtató lovakkal, hajókon, repülőkön jutassuk el az információt az egyik ponttól a másikig.

A technológiai eszközöknek köszönhetően egyszerűbbé vált az emberek közötti kommunikáció (lehet vitatkozni azon, hogy ez több jót, vagy több rosszat hozott magával, de most nem erről akarok szólni), ugyanakkor megváltozott egy mélyebben meghúzódó jelenség is, amit talán kevesebbszer tudatosítunk: megváltozott az egyénnek a saját múltjához való viszonya, továbbá a jövő számára áthagyományozott emlékek milyensége.

Most hagyjuk figyelmen kívül a szóbeli áthagyományozást, a generációról generációra továbbadott szokásokat és történeteket, és koncentráljunk csak a tárgyakban, eszközökben felhalmozott múltra. Nagyszüleinkről, dédszüleinkről nem csak a róluk szóló történeteket ismerjük, hanem sokszor ott lóg a falon egy hajdani családi fotó, egy emlékérem, házassági levél. A negyvennyolcas forradalom korából könyvek, levelezések, csataleírások maradtak ránk. A barlangrajzoknak köszönhetően az ősemberről is sok mindent tudunk.

Korunkat az információ korának is szokás nevezni: annyi adat áll a rendelkezésünkre, amennyi korábban soha. A közösségi oldalakon százával tároljuk fényképeinket, e-mail postafiókjaink ezrével őrzik leveleinket, tömérdek hírt olvasunk digitálisan, CD-ken, DVD-ken, és egyéb adattárolókon őrizzük fontos dokumentumainkat. Úgy tűnik, mintha a jelen minden egyes pillanatát dokumentálnánk az utókor számára. Valamit azonban a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyunk, valamit, ami éppen a rohamos fejlődésnek köszönhetően felülírja a legutóbbi mondat helytállóságát.

Olyan ütemben alakulnak át digitális eszközeink, adattárolóink, hogy egyszerűen nem tartjuk velük a tempót, ha a korábbi adatok megőrzéséről van szó. Ma még vissza lehet hallgatni a szalagkazettára rögzített hangfelvételt, amelyen a gyerek két és fél évesen énekli a székely himnuszt, azonban hányan tudjuk újból elérhetővé tenni a floppykon, régi winchestereken tárolt fényképeinket, dokumentumainkat? Lassan a CD, a DVD is a múlté.

Nem csupán az adattárolók gyors változása, továbbá az információk, az eszközökön tárolt emlékek folyamatos ápolása, egyik adattárolóról a másikra való átmentése jelenti a problémát, hanem maguk a tárolók és az adatok is nagyon sérülékenyek. Szembesültek már olyannal, hogy a tízéves érettségi találkozókor nem tudták lejátszani a gimnáziumban készült, CD-re kiírt képeket, mert azokat már nem volt képes a számítógép felismerni? Vagy előfordult már, hogy egy vírusnak köszönhetően félévnyi munkájuk, fényképalbumaik, zenéik, filmjeik, publikációik digitális változata az enyészet visszafordíthatatlan útjára tévedt?

Az lehet a benyomásunk, hogy a mostani közösségi oldalak, jól ismert digitális postaládák az örökkévalóságot szolgálják, és így megőrzik emlékeinket fényképek, videók, dokumentumok, levelezések formájában. De mégis: emlékszünk még olyan közösségi oldalak létezésére, amelyeket elhagytunk az újakért, és ahova már talán be sem tudunk jelentkezni egy elfelejtett jelszó miatt? Telefonváltásaink alkalmával hány esetben figyelünk arra, hogy a korábbi készülékünkön tárolt sms-ek, fényképek, telefonszámok az újra is átkerüljenek? Volt „szerencsém” megtapasztalni a felejtés „művészetét”, amikor egy jól ismert e-mailszolgáltató törölte ötévnyi levelezésemet, mert egyszerűen úgy gondolta, hogy elég hosszú ideig nem látogattam a postaládámat ahhoz, hogy digitálisan elhunytnak nyilvánítson.

Hogy másik aktuális példát írjak: még igazán el sem ért hozzánk a 3D-s televíziózás őrülete, az IFÁ-n máris váltottak, és a 4K-s felbontású (nagyon jó képminőségű) televíziók korszakáról beszélnek, miközben csendben vakvágányra tér a 3D-s videózás. Néhány év múlva vajon lesz-e még készülék, amivel le tudjuk játszani ezeket a műalkotásokat?

Nem arról van szó, hogy minden információt meg kellene őriznünk. Paul Ricoeur szerint a hiánytalan emlékezet elviselhetetlen teher lenne számunkra. Az emlékezéssel párhuzamosan végbemegy egy természetes felejtés is. A probléma, amire rá szeretettem volna világítani, az, hogy a digitális kultúrában mennyire esetlegessé vált, hogy mi az, ami fennmarad, és mi az, ami megőrződik a jövő számára.

Nincs semmi garancia arra, hogy néhány évtized múlva digitális adataink még elérhetőek lesznek, míg a kőtáblák, pergamenek és könyvek évszázadokon keresztül bizonyították időtálló voltukat.






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap