A tét az, hogy ki foglalja el a csoport második helyét, amely feljogosít a pótselejtezőre, és ahonnan a két válogatott közül az egyik esetleg kijuthat a jövő évi brazíliai világbajnokságra. Románia és Magyarország egyaránt rosszul áll az önbizalommal, hiszen mindkét csapat régóta nem jutott ki vb-re. A románok legutóbb 1998-ban szerepelhettek ilyen világtornán, a magyarok sokkal régebb, 1986-ban. Románia enyhe előnyét erősíti az a tény, hogy a hosszas sikertelenségi sorozatot sikerült megtörniük 2008-ban, amikor a szintén Victor Piţurcă szövetségi kapitány által irányított válogatott kijutott az Európa-bajnokságra. De összességében elmondható, hogy a román és a magyar futball jelenleg messze áll az élvonaltól. Jól tükrözi ezt a helyzetet, hogy az első helyre megkérdőjelezhetetlenül esélyes hollandok marslakóknak tűnnek a román és a magyar válogatott játékosok mellett. A hollandok ugyanis úgy bánnak el most már évek óta a románokkal és magyarokkal, ahogyan akarnak, annyi góllal szórják tele a két válogatott hálóját, amennyi a kedvükből futja. De hiába rendkívül korlátozottak a képességek román és magyar oldalon egyaránt, annál nagyobb a győzelmi vágy.

Ilyenkor szokás azt mondani, hogy nekünk, romániai magyaroknak nagyon nehéz, hiszen nem tudjuk, kinek szurkoljunk: a románok elvárják, hogy az ő nemzeti együttesüket biztassuk, a magyarországiak pedig éppen a fordítottját. De igazából csak egy erdélyi magyar élheti át ezt az ambivalens helyzetet, amelynek titkolt vagy szégyellt előnyei is vannak. Sokan úgy gondolják, hogy illik ilyenkor sajnálni az erdélyi magyarokat, de akik így gondolkodnak, fogalmuk sincs arról, hogy elég jelentős részük rendelkezik egyfajta kettős identitással, így nem lehetetlen számukra a román és magyar válogatott számára egyaránt szurkolni.

Persze, nagy dilemma lehet, hogy amikor a két válogatott mérkőzik meg egymással, akkor éppen kinek szurkoljanak. Én úgy vagyok ezzel, hogy a jobbik csapattal tartok, amelyik éppen megérdemli, hogy nyerjen. Ezért a román–magyar meccsek alkalmából nyugodt vagyok, akár a románok nyernek, akár a magyarok, mindkét győzelemben megtalálom a magamfajta örömét. Számomra az egyedüli üröm az, hogy nem teljesen „win-win” helyzetről van szó, ugyanis nem kizárt, hogy a román–magyar összecsapásból végül a törökök kerülnek ki győztesen. Kicsi ugyan ennek az esélye, de nem lehetetlen. Ezért ha valaki azt kérdi tőlem, hogy péntek este kinek szurkolok, akkor annyit tudok mondani, hogy a törököknek biztos nem. A többit majd meglátjuk.

Kár irracionálisan magas hőfokra felizzani és energiát pazarolni olyan játékosokért, akik márciusban az egykori Népstadion mocsarában elég gyenge színvonalú mérkőzést produkáltak. Remélhetőleg, ma este már nem fog ürügyként szolgálni a pálya, és eldől, hogy a két csapat közül melyik érdemel pótselejtezőt.