Természetesen nem csak turistákról van szó, akiknek zöme furcsamód „jóházból”, kulturált szokásaik miatt irigyelt országokból érkezik. Mi, büszke kolozsváriak sem vagyunk tisztában a műemlékekre vonatkozó rendvédelmi és illemszabályokkal. Pont azoktól a kis gyermektappancsoktól, a Kinizsi Pállal fényképezkedő ledér hölgy diszkrét vonaglásától, önfeledten csókolózó szerelmespártól fog megrepedni a talapzat? – látom lelki szemeim előtt a „na, ne túlozzunk!” című mosolyt többek arcán. De még a határon túlra nagy szeretettel érkező autóbusznyi jól fejlett tinédzser - a melléjük rendelt tanszemélyzettel és testvérosztállyal – csoportképe sem adhat okot aggodalomra, vélik ártatlanul sokan, ha egyáltalán van véleményük a dologról.  

Őszinte tiszteletem Horváth Anna iránt, az alpolgármester kitartóan, minden befolyását és fantáziáját latba vetve igyekszik immár egy éve megtenni, ami csak emberileg megtehető a szobor védelme érdekében. Gyakorlatilag hiába. Biztosan vannak még kiaknázatlan, és valószínűleg költséges lehetőségek – térfigyelő kamerák, kemény pénzbírság, a metróállomásokhoz hasonló hangosbemondó, amely figyelmeztet, ha rálépsz a veszélyes sávra, egy szakasz hegyivadász kontra szófogadatlan óvódások –, szóval forszírozni lehet a dolgokat, de egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a megoldás más természetű.

Beletörődéssel figyeltem a napokban, amint egy gazella termetű ifjú hölgy két szökkenéssel fent volt a talapzaton, miközben a szobrot körülvevő virágágyásban az utolsó kismeténget helyezték el a közterület-fenntartó vállalat alkalmazottai. A polgármesteri hivatal abban reménykedett, hogy „aki a virágot szereti …”, az nem fog dísznövényt taposni, csak azért, hogy feljusson a szoborra.  Sajnos, nem így működik a dolog. Hogy mi a megoldás? Újra és újra eszembe jut egykori jó barátom megjegyzése. Aki szerint nem videokamerák, polgárőrök, vagy csípős csalán hiányzik a szobor tövéből, hanem inkább azok a tiszteletre méltó öregurak a főtérről, akik a mi időnkben bizony ránk szóltak, hogy „fiam, lányom, tessék lemászni onnan, de gyorsan!”  Azok a szigorú, drága jó öreg urak idejétmúlt nyakkendőjükkel és szokásaikkal, akik helyét átvette a közöny, lazaság. Valóban rájuk, sokszor megmosolygott elveikre lenne szükség őrző-védő szolgálat helyett. Meg valamennyi jóérzésre.