label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Elo emlekezet

« Vissza a főoldalra


A Kolozsvári Közúti Vasút

Létrehozva: 2013. május 28. 12:11

SAS PÉTER

„Az elavultnak nyilvánított és megszüntetésre ítélt gőzvasút utoljára 1902-ben állt szolgálatba”
„Az elavultnak nyilvánított és megszüntetésre ítélt gőzvasút utoljára 1902-ben állt szolgálatba”
Kolozsvár egyik monarchiabeli nevezetességét, a köznyelvben csak „ájváj”-nak nevezett közúti vasutat egyik írásomban egy évtizede emlegettem. (Kolozsvár feltáratlan emlékei. A kolozsvári gőzvasút. Szabadság 2002. július 27. 170. sz. 2.). Kelemen Lajos levelezésének sajtó alá rendezése közben számtalan eddig nem kutatott, nem publikált, Kolozsvárral kapcsolatos anyaggal találkozom, melyek közül most az egykori városi közlekedési eszközzel kapcsolatos, eddig ismeretlen adatokat szeretnénk megosztani a helytörténet iránt érdeklődőkkel. [Szóljon hozzá!]


Kolozsvár lakói egykoron nagyon büszkék voltak a városban közlekedő keskeny nyomtávú gőzvasútra, ahogyan a helyi népnyelv nevezte, az „ájváj”-ra. Laczkó Géza önéletrajzi regénye, a Királyhágó (Bp., 1938.) kedves, lírai leírását adja. A szerelvény egy kicsi mozdonyból és két, a mozdony méretéhez találó személyvagonból állott.

A Horovitz Sámuel vállalkozásaként megindult Kolozsvári Közúti Vasút egyévi építés után, 1893-ban kezdett el működni. Menetrendje szerint reggel 6-tól este fél 10-ig (vásár- és ünnepnapokon fél 11-ig, napi közel másfélszáz járatban szállította az utasokat. A tömegközlekedést megoldó 8 km-es acélszalagja a város három legtávolabbi részét kötötte össze egymással és a központtal, a Főtérrel. Ha az indóházba megérkező utazó felszállt a kis közúti vasútra, az egykori Nagy, később Ferenc József úton (Horea) és a Wesselényi Miklós utcán (Regele Ferdinand) keresztül Kolozsvár központi terére juthatott. A Főtér északi sora elől két irányban utazhatott tovább. Félórás lassú, 25 km/órás dohogás után nyugatra, a Monostor felé a sörgyárhoz, illetve a Sétatér végén levő katonai uszodáig, vagy keletre végig a Kossuth Lajos és Magyar utcán (Bul. 21 Decembrie 1989) a Szentpéteri templomig, s a mögötte elterülő egykori hóstáti Liliom (Crinului) utcáig. A két világtáj felé igyekvő szerelvények az egykori Rósás-ház előtt találkoztak. Az utazásra várók, vagy az utazástól elfáradtak a sínpár mellett elhelyezett hosszú, kényelmesnek tűnő padokon nyújtóztathatták ki lábaikat. A személyvagon két oldalán lévő hat-hat ablakból kényelmesen szemügyre lehetett venni az utcákat, az épületeket, az arra sétáló járókelőket. Nyitott peronjáról a kalauz kedélyesen elbeszélgethetett a mozdonyt irányító masinisztával vagy az utasokkal. A biztonságra már akkor is gondosan ügyeltek, a mozdony kerekeit oldalról erős vaslemezek fedték, nehogy véletlenül valaki alákerüljön, s így balesetet szenvedjen.

Az elavultnak nyilvánított és megszüntetésre ítélt gőzvasút utoljára 1902-ben állt szolgálatba, a vasútállomásról két tehervagont vontatva szállította a Főtérre a Mátyás király szoborcsoport darabjait.

Ifj. körmendi Murakeözy László „akad. festőművész, restaurátor, terv. iparművész” a Budapest V. kerület Sziget utca 26. sz. alatti „műterem – iparművészeti műhely” megjelöléssel, kolozsvári vasúttörténeti adatok reményében, 1932. január 20-án kereste meg eredetileg Roska Márton régészt, aki a neki címzett levelet – a témához hozzászólni nem tudván – átadta Kelemen Lajosnak. A székesfővárosi „vasúttörténet-gyűjtő” levelében összefoglalta a gőzvasúttal kapcsolatos ismereteit.

„1904-ben, amikor Kolozsváron jártam, ez a kisvasút már nem volt üzemben. 1905/06. évben mozdonyait és a kocsikat Debrecenbe szállították, minthogy a „Debreceni helyi vasút” abban az időben épült ki Hajdúsámsonig s a megnövekedett forgalom miatt járművekre volt szüksége. Tudomásom van egy 1894–702 gyári számú mozdonyról, amely a kolozsvári utcai forgalomban közlekedett. Tetején kondenz vízi tartály fővonali és központi kapcsolatú lökhárítókkal – mint feltűnő ismertető jelekkel. Azután négy db mozdony, melyek később Debrecenbe kerültek, s állítólag mind a négy db kolozsvári volt. Sematikus rajzban következő öt ábrával szemléltetem a mozdonyokat. (1. rajz)

[1. rajz]

Az 1–2–3. számúaknak számja – sárgarézből – a felhágó (vezérállás) mögött; míg a 4. számú mozdony számja a mozdony oldalfalán volt. Feltehető, hogy ez a szám nem is sárgarézből, hanem esetleg vaslemezből volt és kisebb, mint a többi. A 2.-nak Kolozsváron jellegzetes szikrafogós kéménye („nagy feje”) volt, ezt Debrecenben szerelték le. Kérem a lehetőségekhez mérten méltóztassék közléseimet kontrollálni, minden kiigazításért végtelenül hálás leszek.

A többieknek kolozsvári alakját nem ismerem, csak d[e]b[recen]-i formájukban láttam. Körülbelül 6 db személykocsi is került a D. H. V.-hez Kolozsvárról, ezek közül kettőnek az oldalfala osztópárkánnyal volt ellátva és félig sárga (cserebogár szín), félig fekete volt. Debrecenben ebben az alakban volt forgalomban két darab. (2. rajz)

[2. rajz]

Másik kettő valószínűleg eredeti sötét nedv zöld színében újra fellakkozva mint „kolozsvári kocsik” voltak üzemben. Az eredeti kolozsvári revideálás dátuma = Rev. Ko 29. 5. 01. mindvégig rajtuk maradt. A harmadik két db kocsiból némi átépítéssel postakocsit csináltak. Valamennyiről megvannak a lemezeim s amint kopírozáshoz lesz időm, készséggel küldhetek belőlük.”

Három hónappal később, 1932. április 16-án, már Kelemen Lajosnak címzett levelében Söreghy János debreceni múzeumi őrre hivatkozva kérte segítségét. Tudomására jutott, hogy a „régmúltban a Debreceni helyi vasút kiegészítéséül Debrecennek adták át a kolozsvári közúti vasút mozdonyait és kocsijait, sajnos debreceni állapotukról sem igen maradt fenn fénykép és a gőzüzemű vontatás 1911-ben már D[e]b[recen]-ben is megszűnt.” Fényképeket kért Kelemen Lajostól, amelyeken a kolozsvári gőzvasút látható. Fontos, ma sem ismert adatokat közölt levelében: „Hallottam, hogy az 1. sz. mozdony KŐVÁRY LÁSZLÓ nevű, a 2. sz. KOLOZSVÁR volt. Volt ezenkívül egy tehervontatásra használt gép is. Állítólag 3. és 4. sz. mozdony is volt – ezekről nincs adatom. A személykocsik száma 1, 2, 3; állítólag évekkel később még 3 darab érkezett. (Ezek vízszintes bordával kétfelé voltak osztva, s a szekrény oldala félig fekete, félig sárga volt.” Kelemen Lajosnak a levélre írt széljegyzete szerint „Válasz VII. 1. d. u. 3 képeslapot felküldtem. Szept. 15-ig részletes válasz”.

Két levelet küldött, az egyikben az általa tudott adatokat foglalhatta össze, a másikban a képeslapokat mellékelte. Első levelét Murakeözy László szerint „Július 4-én hétfőn kaptam.” Kelemen Lajos válaszából – ha valaha előkerülne – szinte mindent megtudhatnánk az egykori Kolozsvári Közúti Vasútról. Legalább is erre következtethetünk a levél hatásából: „Élénk rezgésbe hozott a K. K. V. történetének közlésével, minden betűt mohón olvastam. Bárcsak a megállóhely jelzőtáblájának csonkját ki lehetne még menteni a földből.” Murakeözy László összefoglalta, kicsit kiegészítette saját ismereteit. „1904-ben nem járt a kisvasút, a síneket láttam. Többek állítása szerint 1908-ban üzemben volt. Ezt képes lennék megmagyarázni azzal, hogy Debrecennek átadták a mozdonyokat és kocsikat s feltehető, hogy ez időben hónapokig járatták még, hogy üzemképességüket a létesítendő üzlet reményében dokumentálják. Ámbár a Debrecenbe került kolozsvári kocsik utolsó revíziója KO 29. 5. 01. ami 1901-et jelent (május 29.) s ezt kegyeletből minden újrafényezésénél meghagyták. […] 1905. októberben és 1906-ban került a D. H. V.-hoz több (állítólag valamennyi) kolozsvári személykocsi. Két kopottabb és 2 db újrafestett zöld színű 1, 2, 3, 4. számokkal. A számok nem egységesen, egyiken kisebb, másikon nagyobb – ráfestve. 1906 végén és 1907 elején cserebogár-barnára festett 2 db újabb kocsi jelent meg Debrecenben, ezeknek szekrénye alul feketére volt festve. E két kocsiból egyik megmaradt. A megszállás telén 1919/20-ban a pallagi akadémiától ló húzta be a városba, mert a villamos akkor szünetelt. 1920/21-ben ebből az egyetlen „emlékből” villamos pótkocsit építettek, nagyjából mégis megmaradt, ma is rá lehet ismerni. Átfestve sárga és krémszínűre, csak az olajtartókon látszik a K. K. V. jelzés. […] A domború tetejű (1894–702. MÁV gépgyári számú) kolozsvári mozdony nem került Db.-be. Ennek már Kolozsváron MÁV ütközője volt. (Tehervontatásra!) Az 1. és 2. sz. D[e]b[recen].-be került, D[e]b[recen].-ben szerelték fel az ütközőket is, mert vegyesen használták tehervontatáshoz is.”

Murakeözy László a gőzmozdonyt ábrázoló képeslapokat 1932. július 7-én keltezett postai levelezőlapon köszönte meg. Lelkesen tudatta Kelemen Lajossal vasúttörténeti szerzeményét: „valódi mozdonyhangom is van, nem az a kellemetlen csilingelő zörgésű mint a villamosoké. 4. sz. mozdonyé volt, de hol járt ez, még a jelenlegi adalékokból sem bírom kisütni. Később (1906–10-ig) Debrecenbe került ez is, de azelőtt hol volt üzemben, nem tudom.”

Talán ezek a levélrészletek is rámutatnak arra, milyen sok fontos újdonság és művelődéstörténeti adalék várható Kelemen Lajos eddig ismeretlen, közlésre váró levelezésétől. Mindezek várható ismeretében nagyobb lehetőség nyílik az erdélyi művelődés története monográfiájának összeállítására.


 Az utazásra várók, vagy az utazástól elfáradtak a sínpár mellett elhelyezett hosszú, kényelmesnek tűnő padokon nyújtóztathatták ki lábaikat. A személyvagon két oldalán lévő hat-hat ablakból kényelmesen szemügyre lehetett venni az utcákat, az épületeket, az arra sétáló járókelőket. Nyitott peronjáról a kalauz kedélyesen elbeszélgethetett a mozdonyt irányító masinisztával vagy az utasokkal.







Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap