label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Kultura

« Vissza a főoldalra


Elment a nagyenyedi polgár

Létrehozva: 2008. február 19. 06:27

Rácz Levente



Szabó János, Jancsi bácsi, tősgyökeres nagyenyedi polgár volt. Annak a Szabó Árpádnak, egykori Bethlen Kollégiumi tanárnak volt a fia, aki rövid tanári pálya után, 1914-ben Uzsoknál esett el. Mielőtt a frontra ment, féléves fiát kedves tanártársára, Jékely Lajosra bízta. Így lett a költő Áprily a kis Jancsi mentora. Gyermekévei alatt a később szintén költővé lett Jékely Zoltán (Zsoli) játszótársa: Nagyenyeden és Kolozsvárott is. Országhatáron átívelő barátságuk Zsoli 1982-ben bekövetkezett haláláig fennmaradt. Talán e körülmények is meghatározták oly kiváló irodalmi tájékozottságát.

Jancsi bácsi a régi enyedi világ tudója és részese volt. A polgári, immár csak képzetünkben lakozó Nagyenyed tiszteletreméltó képviselője. Akikből manapság alig sétál még valaki a többre is érdemes város porosodó és póriaosodó utcáin. Valódi úriember volt. Nem a szó financiális értelmében. A lényét átható pontosságot enyedi szász és magyar, illetve medgyesi szász iskolákban szerezte, ahol gazdaságot és borászatot tanult. Jó szakember volt, hiszen a két világháború között a nevezetes enyedi Winkler Rt. tapasztalatszerzés végett a Julius Meinl céghez küldte ki Bécsbe. Később a marosvásárhelyi Hangyánál és Mátrahegyalján, a domoszlói szőlőgazdaságban dolgozott.

A II. világháború mély nyomot hagyott életében. Csehországban szovjet hadifogságba esett, ahol három és fél évet sínylődött. Hite, életművészete, és ezek summájaként: óriási életakarása hazahozta. Egykori tanárom, Ercsey Gyula, aki szintén megjárta a szovjet hadifogságot, mondta volt, hogy a túlélés csakis ilyen embereknek sikerülhetett.

Jópofa történetet mesélt nekem a kilencvenes évek elején, amikor a magyar állam hadifogságban letöltött éveiért kárpótlásban részesítette. Választania kellett az egyösszegű kártérítés vagy az életjáradék között. Kiszámított ember volt, így ezt a döntését sem bízta a véletlenre. Felkereste szívorvosát azzal, hogy hány évet jósol neki a doktor úr. A reményt keltő válasz nyomán az életjáradék mellett döntött. S hogy jól választott, azt csak a magyar Pénzügyminisztérium bánhatja. Öreg évei támaszaként, többszörösét vette át a kárpótlási jegyek névértékének.

Soha nem lett kommunista, ezért nem kapott tudásához méltó állást. Jókedvét, hitét, tartását mégsem veszítette el.

Nagy természetjáróként még nyolcvanévesen is egyedül kóricált a havasokban. Ott érezte igazán jól magát. Kilencvenévesen is optimizmust, derűt sugárzott.

Ha netán a polgár szó jelentésén morfondírozom, nem az értelmező szótár elvont definíciója jut eszembe, hanem csakis egy emberre gondolok. Néhai Szabó Jánosra, aki 94 évnyi földi lét után, nemrég hagyott itt bennünket. Nagyenyedieket.






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap