label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Sporttörténeti gyűjtemény

« Vissza a főoldalra


Névadónkról és hagyatékáról

Létrehozva: 2011. május 16. 12:41


László Ferenc Kolozsváron született 1930. március 10-én. Apja, László Ferenc tisztviselő és műszaki rajzoló, anyja, Bácsi Erzsébet háztartásbeli. Tanulmányait szülővárosában kezdte, az 1948-ban megszüntetett Kolozsvári Református Kollégium végzettjeként érettségizett 1949-ben. Az egyetemen kémiát tanult, de sosem vonzotta ez a szakma. Nem is fejezte be az egyetemet, 1950-ben sportújságíróként helyezkedett el. Amikor törvény követelte, hogy szakmája gyakorlásához felsőfokú képesítést szerezzen, diplomát szerzett a Marosvásárhelyi Pedagógiai Intézeten (Tanárképző Főiskola) román és magyar nyelv, valamint irodalom szakon, 1971-ben. Ezután a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–német nyelv és irodalom szakát is elvégezte, 1975-ben államvizsgázott, akkor már közismert újságíróként. [Szóljon hozzá!]


Első publikációi közé az 1943 nyarán magánkiadásban megjelentetett bethleni Nyári Közlönyben írt sportcikkei sorolhatóak, 13 évesen ő szerkesztette a lap sportrovatát. Bár a vele készített interjúkban és a szakmai önéletrajzában nem említi, de Dózsa Sándor – osztálytársa a kollégiumban, majd munkatársa az Igazságnál – közlése szerint harmadik osztályos tanulóként egymaga készített indigóval sokszorosított iskolai sportlapot, amely az intézmény sporttevékenységeinek eredményeit ismertette négy oldalon.

A Világosság volt az első napilap, amelybe rendszeresen írt, 1948-tól ő volt a lap diáktudósítója, középiskolai sporteseményekről tudósított.

1950-ben elsőéves egyetemistaként válaszolt a Népsport által kiírt pályázatra, és sikeres pályamunkájának köszönhetően március 28-tól a budapesti kiadvány erdélyi tudósítója lehetett. Nem meglepő, hogy Kolozsváron is felfigyeltek rá, és 1950 augusztusától az Igazság munkatársaként dolgozott, és néhány éven belül a sportrovat vezető szerkesztőjévé léptették elő. 1990-es nyugdíjazásáig vezette a napilap sportrovatát.

Lapszerkesztés mellett rádióriporterként is tevékenykedett. 1954-től 1969-ig, majd 1989–2007 között a Kolozsvári Rádió munkatársa mindennapos adással. 1997-től a Bukaresti Rádiónál is naprakész munkát vállalt, majd 2007-ben pedig a frissen elindított kolozsvári Paprika Rádiónál hallatta a hangját heti rendszerességgel – egyben ez volt utolsó sportújságírói „munkahelye”.

Az évtizedek során számos lapnak tudósított: külföldön a Népsport mellett a szegedi Délvilágban és az ugyancsak magyarországi Hír-Lapban jelentek meg írásai, de a pozsonyi Új Szóban, az újvidéki Magyar Szóban és a stockholmi Híradóban is közölt cikkeket. Itthon rövid ideig szerkesztője is volt a csíkszeredai Új Sportnak, de írt a sepsiszentgyörgyi Háromszéknek, a szintén csíki Hargita Népének, és a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szónak is. Életművének gyöngyszeme a temesvári német nyelvű Neue Banater Zeitung nevű lapban megjelent írásainak összessége. Anyanyelvi szintű német nyelvtudását idegenvezetőként is kamatoztatta, négykötetes turisztikai útmutatója egyelőre kéziratban hever a hagyatékát otthonul látó emlékszoba polcain.

Munkatársa a Révai lexikonnak is: 1990–1994. között ötszáz erdélyi magyar sportoló szócikkét írta és szerkesztette meg. Ezt a munkáját felhasználta az 1996-ban kiadott Ki kicsoda Aradtól Csíkszeredáig című lexikon is, de a Romániai magyar ki kicsoda is az ő munkájára építette a sportolók szócikkeinek jegyzékét 1997-ben. Természetesen mindhárom említett lexikonban megtalálható az ő neve is.

Magyar–német–román sportszótára a szakmai önéletrajza szerint 1999-ben már sajtó alatt volt, ennek kézirata egyelőre nincs a múzeumban. Nagyszabású sorozatát, az Ezredvégi arcképcsarnokot a Szabadság közölte le 1999. március 6. és december 2. között.

Az Igazság sportszerkesztőjeként 1979-ben és 1984-ben ő nyerte el a kolozsvári magyar újságírók közül a Penna-díjat. 1993-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) neki ítélte a rádiós Nívódíjat – ő nyerte el először ezt az elismerést. Pályafutását, több mint félévszázados munkásságát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjjal koronázta meg. 

László Ferenc családja a Szabadság napilapot működtető Minerva Egyesületre bízta az újságíró hagyatékát. A lexikonok, évkönyvek, egyes újságok archívumtöredékei, értékes kordokumentumok mellett Frici bácsi egyes használati cikkeit (íróasztal, írógép, tollak, pénztárca stb.) és természetesen felbecsülhetetlen értékű kéziratait is megörökölte a Minerva.

A hagyatékot a Szabadság azon tagjaira bízták, akik a sportrovat munkatársai. Killyéni András irányításával és Póka János András felügyeletével elindult egy olyan projekt, amely Kolozsvár sporttörténetét kívánja falak közé zárva átmenteni az utókornak. Ennek a projektnek a részévé, sőt kiinduló pontjává vált László Ferenc hagyatéka. A folyamat kivitelezésében Sallai András Loránd és Kovács Hont Imre is részt vett.

A Szabadság épületének egyik földszinti termében kapott helyet az az emlékszoba és sporttörténeti kiállítás, amelyet 2009. szeptember 11-én László Ferenc Sporttörténeti Gyűjtemény néven megnyitottak.

A munkafolyamat azzal kezdődött, hogy az elhunyt újságíró lakásáról a Szabadsághoz szállítottuk a teljes hagyatékot. A több ujjnyi por alatt olyan adatok rejtőztek, amely nagyban hozzájárul Kolozsvár sporttörténetének bővebb feltérképezéséhez. Cikksorozatok, tanulmányok, alapos kutatómunkák, és sok esetben a mai napig meg nem jelent írások fészkévé vált az évtizedek alatt felgyűlt adatokat őrző terem.

A Szabadság épülete jelenleg óriási beruházást igénylő átépítés alatt áll, és mivel a tervek szerint nemsokára a kolozsvári magyarság egyik legfőbb médiaközpontja és kutatóbázisa lesz, a múzeum végleges kialakítására egyelőre nincs lehetőség. Az emlékszoba jelenleg alkalmatlan a látogatók fogadására. A folyamatban levő átalakítási munkálatok megakadályozzák, hogy a nagyközönség számára ismét megnyissák László Ferenc emlékszobáját, de a kilátások többek, mint bíztatóak. Remélhetőleg a közeljövőben új helyiségben ismét látogatható lesz.

Bármennyire fiatal is a gyűjtemény, rendkívül értékes dokumentumokat, ereklyéket őriz. Dr. Uray Zoltán vívó az elsők között volt, aki átadta kupagyűjteményének egy részét. Gyöngyössy Zsolt – az olimpiai bajnok Szabó Gabriella férje – szintén a létesítményre ruházta kupáinak és érmeinek egy részét. Killyéni Péter hagyatéka ugyancsak megtalálható a múzeumban, amely egyben színhelye volt már rangos Aranycsapat-kiállításnak, és a Killyéni Péter emlékkiállításának.






Új hozzászólás

Kommentek küldése csak bejelentkezett felhasználók által lehetséges.

További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap