label_szabadsag
1 USD 3.89  1 EUR 4.58  100 HUF 1.51
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Eletmod

« Vissza a főoldalra


A közvélemény alakításától a nősülésig

A Szabadság férfi újságíróit faggattuk „Férfiak napja” alkalmából
Létrehozva: 2009. május 05. 07:28

FERENCZ ZSOLT

A Szabadság szerkesztőségének férfi munkatársai (balról jobbra): Rohonyi D. Iván, Ördög I. Béla, Ferencz Zsolt, Póka János András, Tibori Szabó Zoltán és Kiss Olivér
A Szabadság szerkesztőségének férfi munkatársai (balról jobbra): Rohonyi D. Iván, Ördög I. Béla, Ferencz Zsolt, Póka János András, Tibori Szabó Zoltán és Kiss Olivér
Vajon gondolkodtunk-e már azon, hogy a Nőnap és az Anyák napja mellett a Férfiak napját is megünnepeljük? Egyesek szerint ez az „ünnep” április 1-jére esik, de olyanok is akadnak, akik úgy gondolják, a március 8-át, a Nők és május első vasárnapját, az Anyák napját leszámítva az év összes többi napján a férfiak kerülnek előtérbe, emiatt nem érzik szükségét, hogy egyetlen napot kizárólag erre a célra jelöljenek ki. A román parlamenthez tavaly márciusban beadott egyik törvénytervezet megalkotói úgy vélik, igenis szükség van arra, hogy több más országhoz hasonlóan Romániában is legyen Férfiak napja: ők május 5-ét javasolták. A Szabadság férfi munkatársait többek között arról kérdeztem, hogy szerintük szükség van-e a Férfiak napjára, illetve, hogy milyen mértékben függ össze munkájukkal az, hogy ezidáig alapítottak vagy nem családot.


Március 8-a, Nők napja közeledtével szerkesztőségünk hölgytagjait arról kérdeztem, nekik miként sikerül összeegyeztetni foglalkozásukat, az újságírást az anyasággal: a kisgyermekes édesanyákat gyermekeikről faggattam, férjüket pedig arra kértem, jellemezzék feleségüket és értékeljék saját részvételüket a mindennapi főzés-mosás-takarítás folyamatában. Március 6-i lapszámunk Életmód rovatában foglaltuk össze lapunk női munkatársainak véleményét arra vonatkozóan, hogy az újságírónők önbizalma hiányos, egyáltalán nem szolidárisak egymással, és nem értékelik egymás teljesítményét. Kolléganőim látványosan megcáfolták a szociológus és újságíró Margit Patrícia fenti állításait. Már az akkori összeállítás készítése közben megfogalmazódott bennem, hogy – az esélyegyenlőség érdekében – majd egyszer lapunk férfikollégáinak véleményét is meghallgatom. Úgy tűnik, eljött az idő, hogy őket is megkérdezzem. Balázs Bencét, Kiss Olivért, Ördög Imre Bélát, Póka János Andrást, Rohonyi D. Ivánt és Tibori Szabó Zoltánt próbáltam faggatni, közülük ketten időhiányra hivatkozva nem válaszoltak a kérdéseimre.

Úgy tűnik, hivatalosan két nemzetközi férfinap létezik, az egyik május 19-én, a másik pedig november 19-én. Ezeket a napokat több országban is nemzeti ünneppé nyilvánították, gondoljunk csak Trinidad és Tobagóra, Jamaicára, Pakisztánra, Szingapúrra, Kínára vagy Máltára, de például Mongóliában március 18-án ünneplik ezt a jeles napot. Romániában jelenleg nincs önálló napjuk mindazoknak, akiknek a személyazonossági száma egyessel kezdődik, magyarán: nálunk sincs férfinap. Ez ellen próbált tenni az a tíztagú, bukarestiekből álló bizottság, amely tavaly márciusban törvénykezdeményezést nyújtott be a parlamentnek. Indoklásuk az volt, hogy bár a nők és a férfiak egyenlők, a nőknek van saját napjuk, a férfiaknak azonban nincs. Hivatalos szabadnappá kívánták nyilváníttatni mind a május 5-re javasolt férfinapot, mind március 8-át, a Nők napját, mondván, hogy az EU országai közül nálunk van a legkevesebb hivatalos ünnep, ebből következően pedig szabadnap is: évente mindössze 8 munkaszüneti nap van Romániában, ami jóval alulmarad például Szlovénia 18, Szlovákia 15 vagy Franciaország 11 szabadnapjához képest. A különböző híresztelések ellenére a törvénytervezetet ezidáig nem tárgyalta meg Románia parlamentje, és bár a tavaly március 21-én, a 217-es számú Hivatalos Közlönyben meg is jelent a képviselőház jogi tanácsa által elfogadott, és megtárgyalásra javasolt határozata, érdemben nem történt változás a témában.

Szükség van-e Férfiak napjára?

Férfi kollégáimtól azt kérdeztem, hogy szerintük szükség lenne-e arra, hogy több más országhoz hasonlóan Romániában is megünnepeljük a Férfiak napját, ha már egyszer Nők napja és Anyák napja is van. Póka János András (Öcsi), a sportrovat vezetője így fogalmazott: – Lehet, hogy ezzel magamra haragítom férfitársaimat, de semmi szükségét nem látom annak, hogy külön ünnepeljék a férfiakat. Egy kissé gonoszkodó vélemény szerint az év 364 napja úgyis a férfiaké, igaz, ezzel az állítással sem értek egyet. Magának az ünnepléseknek sem vagyok teljesen a híve, ennek ellenére például a Nők napjával feltétlenül egyetértek. Megérdemlik, nőnek nehezebb lenni, mint férfinak – mondta. Hozzátette: minden kolléganője és női ismerőse virágot kap tőle, akivel március 8-án találkozik. – Tavaly és idén ez a jeles nap éppen hétvégére esett, ezért ez nem volt feltűnő (sem költséges), de bármelyik kolléganőm tanúsíthatja, hogy igaz – tette hozzá Öcsi. Ördög Imre Béla szerkesztő valósággal fölöslegesnek tartja a Férfiak napjának bevezetését. – Csupán azoknak hiányzik, akik számára a saját személyük a legfontosabb, a mindenkori és minden áron való szereplés vágya, a figyelem középpontjába való kerülés, tehát akiket kínoz az önjelölt sztárok összetett rákfenéje – mondta. Úgy véli, a nők esetében más a helyzet, ők ugyanis „általában megérdemlik a több, kitüntetőbb figyelmet, persze csak szigorúan addig, amíg ezzel nem élnek vissza”. Azoknak pedig, akik „loholnak” a Férfiak napja után, azt tanácsolja, hogy tegyék, de rá ne számítsanak.

– A XXI. század az egyenjogúságról és diszkrimináció mentességről is szól. Nos, akkor legyen Férfiak napja is: ingyen sör, focimeccsek, számítógépes játékok, horgászat, kocsiverseny, paintball – magyarázta Kiss Olivér, az on-line Szabadság szerkesztője.

Balázs Bence, a Körkép rovat vezetője úgy látja, az utóbbi egy-két évtizedben annyiféle napot átvettünk már a nyugatiaktól, hogy a férfiak napját is nyugodtan átvehetjük: egy ünneppel több vagy kevesebb nem oszt és nem szoroz. – A gond ott van, hogy ezeket az ünnepeket meg kell tölteni tartalommal. A Nők napjával más a helyzet: az egyrészt már hagyománynak számít, másfelől a nők évtizedes, az egyenjogúságért folytatott harcának a szimbóluma – mondta Bence. Kifejtette: férfinapot lehet tartani dacból (legyen nekünk is egy napunk, ha már a nőknek van), illetve lehet tartani azért, mert ugye mi vagyunk a teremtés koronái és jár nekünk, vagy mert a híres emberek nagy része férfi, erről pedig meg kell emlékezni. Bence szerint a fentiek közül valahogy egyik sem olyan fajsúlyos ok, hogy az megadná az alapot egy igazi ünnepre. – Én nem érzem hiányát a Férfinapnak, persze ebből az alkalomból szívesen fogadnám a szebbik nem ajándékait. Akkor lesz igazán szükség férfinapra, amikor a nők már annyira egyenjogúak lesznek, hogy a férfiaknak kell majd harcolniuk a saját jogaikért – magyarázta, ennek ellenére sokkal fontosabbnak tartaná a Férfiak napjánál az Apák Napjának a megünneplését. Megjegyezte: ez felhívhatná a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az apaság, az apa szerepe a gyermek nevelésében. – A mai társadalomban az apa szerepe háttérbe szorul, sokan hasukat fogják a nevetéstől, ha azt hallják, hogy egy apuka megy gyereknevelési szabadságra, pedig az apa és az anya egyenrangú szülő – tette hozzá Bence.

Férfi dominancia a véleményalakításban

Simone de Beauvoir, a francia egzisztencializmus és a modern feminizmus egyik jelentős XX. századi képviselője 1949-ben megjelent művében, A második nem című (rövidített formában magyarul is megjelent) filozófiai kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők jóval ritkább szereplői a médiának, mint a férfiak. A könyvet a feministák bibliájaként tartják számon. Kíváncsi voltam arra, hogy kollégáim szerint milyen mértékű a férfi dominancia a közvélemény alakításában napjainkban. – A férfi dominancia nemcsak a közvélemény alakításában, hanem minden téren jelentős. Ennek fő oka a megszokásokban, beidegződésekben kereshető, de ezt azért az utóbbi időben hathatósan ellensúlyozza már a női emancipáció – mondta Öcsi.

Bence azokat a szakmákat említette, amelyek esetében nyilvánvaló a férfi dominancia: szerinte a tűzoltó, kőműves, katona, tudós esetében nem föltétlenül vetődik fel, hogy idővel elnőiesedhet, mint például az újságírás. – Ezek amolyan életbevágóan fontos szakmák, s mivel férfiak uralják, úgy is mondhatnánk, hogy ők intézik-rendezik a világ dolgait. Ennélfogva érthető, hogy a közvéleményt is ők alakítják – mondta. Hozzátette: a társadalomban évszázadok-ezredek óta kialakult kép szerint a vezetők inkább a férfiak, ebből kifolyólag pedig egyértelműnek tartja, hogy a közvélemény alakításában is az erősebbik nem dominanciája tapasztalható.

Úgy látja, az újságírás esetében kicsit más a helyzet: egy jól megírt vezércikknek ugyanolyan véleményformáló ereje van szerinte, akár nő, akár férfi írta azt. – Esetleg az illető hírneve befolyásolhatja, ez viszont nem függ a publicista nemétől. A szerkesztőségen belül is inkább a hírnév, a szakmai tapasztalat határozza meg az „erőviszonyokat”, de persze azért a női és a férfi tábor között vannak időnként olyan koccanások, amiket egyesek a női-férfi hatalmi harc megnyilvánulásaiként fognak fel, az esetek többségében tévesen – értékelte. Ezt a kérdést nem kívánta mélyebben boncolgatni, fontosnak tartotta azonban kihangsúlyozni, hogy „szerkesztőségen belül és kívül egyáltalán nem az számít, hogy férfi vagy nő-e az illető, hanem az, hogy milyen ember”.

Olivér szerint napjainkban a hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, bírói hatalom) esetében, a médiában és az üzleti világban alapvetően egyértelmű a férfi dominancia. Úgy látja, a hazai médiában is ugyanez a helyzet, hacsak a nagy országos napilapok vezető publicistáit, véleményalakítóit nézzük. – Nem csoda, hisz nekünk, férfiaknak több időnk és lehetőségünk van a szakmára, az összefüggések elemzésére összpontosítani, a távlati és stratégiai, a deduktív és induktív logikai elemekre alapuló, közép- és hosszú távú analitikus terveket kidolgozni, vagy akár vállalkozást vezetni – értékelte. Hozzátette: a legjobb helyzetben a „szabadon élők” vannak, ők ugyanis nyugodt, problémamentes és kiegyensúlyozott életet élhetnek, s ennek következtében több idejük és lehetőségük van az újságírói szakmával foglalkozni. – Ha munkahelyemen vagyok, a szakmai tevékenységekre összpontosítok, amikor viszont kedvenc hobbimnak, a természetjárásnak hódolok, akkor rendszerint el van némítva a mobiltelefonom, így nagyon nehezen lehet elérni újságírói kérdésekben. Kivétel ez alól, ha robbanás, földrengés következik be, vagy tömeggyilkosság történik – mondta Olivér.

Béla szerint manapság a közvélemény búvópatakként csörgedezik, ritkán és rövid ideig bukkan felszínre. – Megkockáztatom, hogy a férfiak lényegre törőbb, tartalmilag és logikailag gazdagabb véleményalakítása körülbelül kétszer-háromszor eredményesebb, mint a nőknek, akkor, amikor tényleg adott ügyet, és nem egy hátsó gondolatot kívánnak vele szolgálni.

A cseh és a magyar maszkulin társadalom

A már korábban említett Simone de Beauvoirra hivatkozik Vincze László, a Pécsi Tudományegyetem nyelvtudományi doktori iskolájának hallgatója is, aki nemrégiben három ország két-két napilapját vizsgálta annak érdekében, hogy azokban a férfiak és nők véleményének megoszlását kiderítse. A fiatal kutató arra kereste a választ, hogy a napilapok esetében az olvasókkal személyes véleményüket megosztó újságírók között milyen mértékben érhető tetten a férfi dominancia. Vincze kvantitatív tartalomelemzéssel a magyarországi Magyar Hírlapban és Népszavában, a csehországi Lidové Novinyben és Mladá Fronta Dnesben, illetve a svédországi Dagens Nyheterben a 2007. november 1. és 2007. november 30. megjelent, a szintén svéd Svenska Dagbladetben pedig (mivel a lap internetes archívumában a korábbi cikkek nem voltak elérhetőek), a november 12. és november 30. között publikált véleményírásokat vizsgálta.

Miután a lapokban megjelent publicisztikákat, kommentárokat és jegyzeteket összegyűjtötte, a szerzőket keresztneveik alapján férfi szerző és női szerző kategóriába sorolta. Vincze László arra is figyelt, hogy a napilapok főszerkesztője, illetve a véleményrovatok vezetője milyen nemű: a hat újság esetében mindkét pozíciót többnyire az erősebbik nem tölti be, egyetlen kivétel a svéd Svenska Dagbladet, amelynek akkori főszerkesztője nő volt.

Vizsgálódása során arra a következtetésre jutott, hogy valamennyi napilapban a férfi szerzők gyakrabban helyet kapnak véleményük közvetítésére, mint a nők. A jobboldali-liberális Magyar Hírlap esetében férfi szerzőhöz az írások 89,1 százaléka (98 darab) kötődik, női szerzőkhöz pedig mindössze 10,9 százalék (12 írás). Hasonló a helyzet a bal-liberális Népszava esetében is, ahol a férfiak 90,6 százaléka (87 írás) áll szemben a nők 9,4 százalékával (9 írás).

Az arányokat tekintve a csehországi lapok esetében is a vizsgált magyarországi napilapokhoz hasonló a helyzet, előbbiekben talán látványosan kevesebb is a női szerző: a konzervatív Lidové Novinyban a véleményírások 96,7 százaléka (58 írás) szerzője férfi, és mindössze 3,3 százaléka (2 írás) nő, a liberális-jobboldali Mladá Fronta Dnesben pedig a férfi szerzők 86,3 százaléka (145 írás) áll szemben a női szerzők 13,7 százalékával (23 írás). A svédországi napilapokban valamivel több női szerző véleménye jelent meg: a balliberális Dagens Nyheterben az írások 27 százalékának (20 darab) van női szerzője, a jobboldali-liberális Svenska Dagbladetben pedig ebből a szempontból kicsivel jobb a helyzet, ott az írások 31,8 százalékának (21 darab) szerzője nő.

Geert Hofstede holland szociálpszichológusra, a nemzeti és szervezeti kultúrák interakcióinak szakértőjére hivatkozva írja Vincze László, hogy „a svéd egy általában femininnek, míg a magyar és a cseh rendszerint maszkulinnak tartott társadalmak”, ezzel magyarázza a két svéd lapban megjelent női szerzőktől származó véleménycikkek arányát. Vincze két igazán érdekes következtetést is megfogalmaz, egyrészt azt, hogy Magyarországon az újságíró pálya hagyományosan férfias pályának számít, másrészt pedig, hogy az erősebbik nem képviselői fontosabbnak tartják véleményük elmondását, mint a nők.

A Szabadság véleményoldalán 2007. november hónapban megjelent írások szerzőinek nemét vizsgálva a svéd napilapokhoz hasonló helyzetre lettem figyelmes. Az adott időszakban talán még a svéd napilapoknál is jobb helyzetben volt a Szabadság, ha a publicisztikák női szerzőit tekintjük: a véleményírások közül 15 fűződik az ő nevükhöz, miközben 28-at jegyzett férfi.

Amint azt március 6-i lapszámunk Életmód rovatának összeállításában is olvashatták, a Szabadság munkatársai esetében 9:7 arányban a nők javára billen a nemek mérlege. Hogy ennek a szerkesztőség férfitagjai milyen velejáróit érzik a saját bőrükön, azt most olvashatják.

Öcsi szerint sportnyelven szólva a 9:7 szoros eredménynek tűnhet, de nem az. – Egykoron az arány fordítva volt, de az – olykor szomorú – körülmények úgy hozták, hogy a laptól eltávoztak a hímnemű kollégák, és az utóbbi időben egy kivétellel nem is érkezett „utánpótlás” – mondta. Úgy véli, általános tendencia, hogy az újságírói szakma elnőiesedik, de ezt nem fogja fel problémaként, őt egyáltalán nem zavarja. – Egyetlen kollégámnak sem lehet rám panasza, jól kijövök mindenkivel, akár nő legyen az illető, akár férfi. Természetesen az idők folyamán még olyan eset is előfordult, amikor nőkollégával különböztem össze, de sohasem tartósan, és bizonyos: tisztelem és becsülöm őket, nőként is és újságíróként is. Abban is biztos vagyok, hogy ez fordítva is igaz – fejtette ki a sportrovat vezetője. Olivér szerint a Szabadság menedzsmentjében sikeresen megoszlik a nő-férfi arány, így kiegyensúlyozódik a mérleg. Nem így látja Béla, aki úgy gondolja, szerkesztőségünkre is ráférne a nemi összetétel egészségesebb változata, hisz a lapnál dolgozó teljes személyzet között 21 nőt és mindössze 10 férfit számol. – Úgy gondolom, minél több nőt „zárnak össze egy helyre”, annál nagyobb a féktelen rivalizálási ösztön közöttük, ami újból bizonyítja a közismert tételt: ha ők uralnák a világot, kevesebb lenne a háború, de mindennaposak lennének a garasos perpatvarok – magyarázta.

Bence a Szabadság Védett férfiak irodájának történetét mesélte el, vagyis arról a helyről beszélt, ahol többek között ő is dolgozik. – A történet jó pár évvel ezelőttre nyúlik vissza, egészen addig, amikor a szerkesztőbizottságban két férfi és három nő volt. Egyik nyáron mindkét férfi (néhai főszerkesztőnk, Balló Áron, valamint Makkai József főszerkesztő-helyettes) egyszerre ment néhány napos szabadságra, így a lap női kezekben maradt. Ekkor alakult meg – persze viccből – a Védett férfiak irodája, ahová a férfiak menekülhetnek a női főnökök elől. Most felvethetnéd, hogy minden viccnek a fele igaz, de ebbe ismét nem akarok mélyebben belemenni, hiszen a jelenlegi szerkesztőbizottságban én vagyok az egyedüli férfi, így a meggondolatlan nyilatkozatoknak súlyos következményei lehetnek, és még a végén tényleg a saját bőrömön érezném meg azokat – fejtette ki Bence.

Nőtlenség és újságírás

A lap hét férfi munkatársa közül mindössze kettő, Rohonyi D. Iván és Balázs Bence alapított ezidáig családot. A többiektől (kolléganőim kérésére) afelől érdeklődtem, hogy szerintük van-e valamiféle összefüggés aközött, hogy nőtlenek, ugyanakkor pedig újságírók is. – Nincs semmiféle összefüggés a kettő között, hangosan vallom, hogy ebben a hálátlan szakmában is az igazi megoldás a családos élet – fogalmazott Béla, ezt azonban csak abban az esetben tartja érvényesnek, amennyiben mindkét fél betartja a legfontosabb feltételt: „az egymással szembeni színjátékot, a félrevezetési igyekezetet hagyjuk házon kívül”. – Kölcsönös bizalom nélkül hosszú távon nem lehet eredmény – tette hozzá. Olivér szerint az on-line újságírást, amivel ő már lassan két éve foglalkozik, igazán csak nőtlen, gyermektelen személyek végezhetik, ezt persze csak előfeltételnek tartja, mondván, hogy az íráskészség és a szakmai rátermettség ugyanolyan fontos, mint az imént említett tényező. – Az on-line újságírásban az állandó készenlét a kulcsszó, ez pedig nehezen/nehezebben megoldható családdal, gyerekekkel – tette hozzá Olivér.

– A női nem nem érdekel, az igen annál inkább – kezdte érvelését Öcsi, aki szerint újságíróként nem sok minden másra marad az embernek ideje a munkája mellett. Párkapcsolat kialakítására sem, a statisztikáknál maradva pedig felhívta a figyelmet arra, hogy az újságírók között azok vannak többen, akik nem házasok. – Ennek ellenére nőtlenségemnek nem ez az eredendő vagy legfőbb oka, a motiváció inkább személyes, amit nem kívánok részletesen kifejteni – mondta. A közeli vagy távoli jövőben el tudja képzelni azt is, hogy „feladja agglegénységének bástyáját”, mert bár nehéz, de nem hiszi, hogy megoldhatatlan feladat lenne egyszerre férjnek (és apának), illetve újságírónak lenni. Példaként hozta fel Bencét, aki nemrég rokonává is vált. – Én vagyok Bence második fiának a keresztapja – mondta büszkén Öcsi.

Apaság és sajtó

 

Bence két fiával. Alpár (jobbra) nagyon értelmes, Dávid pedig sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb

És hogy kicsodák Bence gyerekei? – Mindig is két gyerekben gondolkoztam, pedig én magam sohasem vágytam túlságosan testvérre – mesélte Bence. Az, hogy fiúk lesznek-e vagy lányok, nem volt túlságosan fontos, bár azért valahol titokban örvend annak, hogy nem jött össze az „ideális” kisfiú – kislány páros. – Például megoldódott az a probléma, hogy mit nézünk majd néhány év múlva a tévében: focimeccset vagy sorozatot, a férfiosztag ugyanis 3:1-es szavazataránnyal bír majd. Addig is azonban rajzfilmet nézünk...

Igazából az a jó abban, hogy mindketten fiúk, hogy jobban megértik majd egymást. Legalábbis én remélem, hogy évek múlva is ugyanúgy fogják szeretni egymást, mint most, amikor valósággal rajonganak egymásért. A testvérféltékenységnek szinte nyoma sincs – mondta. Így jellemezte a fiúkat: egymástól egészen eltérő természetűek, még ha arcra hasonlítanak is: Alpár nagyon értelmes, de sokszor nagyon makacs is, és egy percre sem tud megállni, Dávid pedig sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb, mint Alpár az ő korában volt. – Az arcbeli hasonlóságukon kívül még egy dologban hasonlítanak nagyon: rengeteg szeretetet képesek adni. És ez a világ minden kincsével felér – fejezte be kissé meghatódva a boldog apuka.

Mivel az összeállítást én készítettem, megadatott volna nekem az a lehetőség, hogy ne válaszoljak azokra a kérdésekre, amelyeket férfikollégáimnak a fentiekben feltettem. Egyik kolléganőm meg is jegyezte, hogy ez eléggé tisztességtelen, ezért egye fene, megteszem. Kollégáimhoz hasonlóan szerintem sem lehet egy lapon emlegetni március 8-át, a Nők napját az esetlegesen bevezetendő Férfiak napjával, de ha arra gondolok, hogy más országokban már létezik, akkor nálunk miért ne vezetnék be... A megszokottnál több odafigyelés senkinek sem árthat, ez pedig az erősebbik nemre is vonatkozik. Korábban már egyszer megfogalmaztam, hogy nem is olyan rossz hat nővel együtt dolgozni egy irodában. Azokon a bizonyos szürke hétköznapokon pedig, amikor mindenki fejvesztve dolgozik azon, hogy a másnapi lap is ugyanolyan színvonalasra sikerüljön, amilyenre szeretné, szinte alig jut idő azon gondolkodni, hogy a mellette ülő férfi-e vagy nő. Mert nem ez a lényeg, ha így lenne, valószínűleg más jellegű lap jelenne meg. Tény, hogy a nők gyakran érzékenyebbek, ezért jobban oda kell figyelnünk rájuk, ha viszont komolyan vesszük őket, akkor minden bizonnyal szót tudunk velük érteni. A harmadik kérdés, hogy van-e valamiféle összefüggés aközött, hogy kollégáim az újságírói pályát választották, és nem nősültek meg, esetemben még nem aktuális, és ezzel kapcsolatban egyelőre nem is kívánok előrejelzésekbe bocsátkozni.

Tenneva Jordan szavait idézem, hisz nem is olyan rég, május első vasárnapján ünnepeltük az Anyák napját. Ő mondja: „Az anyák, ha észreveszik, hogy már csak négy szelet pite maradt a tányéron öt emberre, akkor azonnal közlik, hogy személy szerint ők sosem rajongtak a pitéért.” Ne feledjük tehát így, az állítólagos Férfinap környékén se azt az odaadást, amely egy édesanya részéről gyermeke iránt tapasztalható. És persze közben reménykedjünk abban, hogy több más országhoz hasonlóan nálunk is lesz majd egyszer Férfiak vagy Apák napja. Hisz mindkét „kategória” megérdemli az odafigyelést.

 






További cikkek
MA


TEGNAP


TEGNAPELŐTT


Tovább a rovat cikkeihez
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap