label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Archívum

Cikkek [Újság]| Cikkek [Web]| Gyorshírek| Az Ön híre| 2007. november 5. előtt| Digitalizált archívum

« vissza

2008. december 24.
Hazavándorlók – „Újra meg kell tanulni itthon élni”

SZERZŐ: KISS OLIVÉR   

Király Attilának a nehézségek ellenére bevált a hazatérés

Jó volt az élet Amerikában
Jó volt az élet Amerikában
Kezdetben ódzkodott attól, hogy elmesélje történetét, mert attól tartott: önakaratán kívül véleménye valakit alaptalanul sérthet. Ugyanakkor nem tartotta relevánsnak sztoriját, habár – mint utólag kiderült –, sok szempontból egyedi és rendkívül érdekes történet. Hiába, van mit mesélnie annak, aki 10 évig Svédországban, majd másfél évig az Egyesült Államokban élt, végül mégis hazatért szülővárosába. Beszélgetésünk során többször hangsúlyozta: nem ítéli el azokat, akik 1990 vagy 2000 után szülőföldjükön maradtak, de azokat sem, akik nem sokkal a változások után külföldre emigráltak, s kint maradtak.


– Ebben a kérdésben senkinek sem lehet tanácsot adni. Csak annyit tudok, hogy nekem így jó. De nem biztos, hogy ez másnál beválik. Én csak a saját tapasztalatomról beszélhetek, amely megtörténhet, hogy más esetében nem jár sikerrel – hangsúlyozza Király Attila, aki hozzáteszi: felesége, Kinga azért nincs jelen, mert szakemberhez készülnek, megtudni, hogy kisfiúk vagy kislányuk lesz. (Azóta a titokra fény derült: fiú.)

 

A beszélgetésre Attila belvárosi irodájában került sor, ahol cége, a d4you (Design for You Web Solutions – www.d4you.us) weboldalakat készít egyesült államokbeli, nyugat-európai és romániai cégeknek. Bővítik az üzlethelyiséget, szakembereket alkalmaznak, bútorokat vásárolnak. Tervei, elképzelései vannak, családot alapított, feleségével gyermeket várnak – egyértelmű: végleg visszatért szülőföldjére. A polcon Donald Trump híres amerikai üzletember könyve, a rádióból a Paprika szól. – Nézd ezt a honlaptervet. Egy indiai cég csinálta, s mivel az ügyfél nem volt elégedett, máshoz fordult. Mi ezt csináltuk neki – teszi elém a honlap főoldalát. Valóban teljesen másképp néz ki, mint az eredeti. Jobbak a színek, az elemek elhelyezése, a külalak – vonzóbb a szemnek. Pedig csak egy hajnövesztő szereket forgalmazó cég weboldaláról van szó.

– Szüleimmel együtt 1992-ben emigráltam Svédországba – kezdi a beszélgetést. – Tizenhét éves voltam. Megtanultam svédül, elvégeztem a gimnáziumot, majd bel- és külkereskedelmet tanultam. Állandóan azon iparkodtam, hogy valami olyan területet találjak, amelynek segítségével mindkét helyen lehetek: Svédországban és Erdélyben is. De igazából mindig arra vágytam, hogy hazajöjjek. 1994-ben egyik alapító tagja voltam a SOMIT-nak (Svédországi Magyar Ifjak Társasága – _ww.somit.net). Évente három-négy tábort szerveztünk, magyarországi, erdélyi meghívottak tartottak előadást, a társaságnak aktív ifjúsági és közösségi életet sikerült összekovácsolnia. Végig arra vágytam, hogy valamilyen formában a lehető leggyakrabban legyek otthon. 1998-ban felkértem egy kolozsvári céget, tervezze meg és kivitelezze a weboldalamat. Üzleti kapcsolat alakult ki köztem és az itteni vállalat között: ők itt kivitelezték a honlapokat, én meg Svédországban eladtam ezeket. Ez hol működött, hol nem. Végül 2001 végén egy másik céggel idehaza gyártottuk a weboldalakat, s Svédországban adtuk el – ez azt jelentette, hogy két hetet voltam itthon és két hetet ott. Nyáron mindig itthon voltam, tetszett, de idehaza eléggé képlékeny volt még a helyzet. A barátaim sokszor jöttek velem, de nem mindenki tudott megbarátkozni az itthoni állapotokkal. Annyira gyakran jártam haza, hogy a Carpatair alkalmazottai már üdvözöltek – meséli Attila.

Senki nem nyit be hozzád

– Eleinte nagyon hiányoztak a nagyszüleim, akik 1992-ben nem jöttek ki velünk Svédországba. Ők egyedül voltak idehaza. Az elején rettenetes honvágyam volt: a nagyszüleimen kívül hiányoztak a barátaim, az ismerőseim, akik induláskor kijöttek az állomásra, énekeltek, így könnybe lábadt szemmel hagytam el a várost. Véleményem az, hogy sokan csak emigrálás után becsülik meg igazán az itthoni életet. Ekkor viszont már valamilyen szinten ragaszkodnak ahhoz az élethez, amelyet odakint kialakítottak maguknak. Ez elsősorban a magad és utódaid anyagi biztonságát jelenti, de ugyanakkor felrúgsz olyan dolgokat, amelyek szintén nagyon sokat vagy a legtöbbet jelentenek számodra. Engem végig emésztett az, hogy a nagyszüleim egyedül maradtak, egyedül ünnepelték a karácsonyt, ugyanis a család többi része emigrált Svédországba.

Az emigrációnak kettős hatása van. Sok olyan idősebb személlyel találkoztam, aki nem szerette kint. Az elején reklámújságok szórásával foglalkoztam, s amikor valahol magyar nevet láttam, becsengettem. Egy idős nénivel különleges kapcsolatom alakult ki, minden héten teával várt, elbeszélgettünk. Mindig elsírta magát, hogy bezzeg milyen jó volt Kolozsváron a Detunata sétányon. Őt a gyerekei vitték ki, amikor Svédországba emigráltak. Elmesélte, hogy az elején nagyon örvendett, mert tudta, hogy anyagi szempontból jobb lesz a család helyzete. Hamar ráébredt viszont, hogy számára csak a család maradt, s amikor a rokonok becsukták maguk mögött az ajtót, az csak akkor nyílt ki ismét, amikor


Leánybúcsú a Mátyás ház árnyékában
legközelebb látogatóba mentek hozzá. Ezzel szemben itthon kiment a temetőbe, találkozott ismerősökkel, elbeszélgetett a postással, a szomszédokkal, elment zöldséget, gyümölcsöt vásárolni a piacra. Az egyetlen ottani pozitívumot a Duna Tv beindulása jelentette.

Sokan voltak ilyen lelkiállapotban. Úgy érzem, hogy az itthon maradt idős korosztályra szintén negatívan hatott a családrészek Nyugat-Európába történő emigrációja. Igaz ugyan, hogy a közvetlen környezettel nem szakadt meg a kapcsolatuk (elmehettek a temetőbe, a piacra, beszélgettek a postással), de nagyon hiányzott nekik a család többi része. Ők is szenvedtek. Azok is, akik kimentek a családdal, de azok is, akik itthon maradtak, s családjuk elment.

Neonáci volt a szomszédom

– Hogy milyen volt a beilleszkedés? A svédek eléggé hideg emberek. Az első két év nagyon nehéz volt, de mondhatni, mi magyarok elvoltunk a mi kis világunkban. Kezdetben a százezres lakosú Borĺs (ejtsd: Burosz) városában telepedtünk le, kevés magyar fiatal volt. Szerencsére kijött az egyik barátom, Bitay Zsolt, vele nagyon közeli kapcsolatot alakítottam ki. Svédekkel nemigen barátkoztam, egy párral tartottam csupán a kapcsolatot, akiket egy egyiptomi kiránduláson ismertem meg. A svéd osztálytársaimmal szinte egyáltalán nem tudtam megbarátkozni, inkább az oroszokkal, kínaiakkal, arabokkal voltunk jóban. Voltak olyanok, akik szinte egyáltalán nem beszéltek velünk, bevándorlókkal. Mások viszont szóba álltak velünk, de sohasem volt olyan, hogy srácok, gyertek, hétvégén kimegyünk horgászni. Később megtapasztaltam, hogy egyesek elfogadták a bevándorlókat, mások viszont fenntartással fogadtak bennünket. Annyira sikerült elsajátítanom a hangsúlyt, hangszínt és hanglejtést, hogy amikor telefonon beszéltem, nem tudták, hogy bevándorló vagyok. Egy üzleti jellegű telefonbeszélgetés során meg voltak győződve, hogy svéd vagyok, de amikor találkoztunk, s meglátták a barna hajamat és a barna szememet, akkor már visszafogottabban viselkedtek. Ezt korántsem azért mondom, hogy elítéljem őket, ez személyes tapasztalat csupán. Megtörténhet, hogy másoknak ezzel teljesen ellentétes élményekben volt részük. Itt jegyezném meg azt is, hogy ahány helyen laktam, sohasem tudtam, ki a szomszédom, pedig korántsem vagyok visszahúzódó és aszociális. Sohasem hívtak meg a házukba, nem kértek kölcsön cukrot, olajat, mint itthon. Érdekes, a svédek egymással is ilyenek. Majdnem 5 évig laktunk egymással szemben egy bőrfejű férfival, akiről utólag kiderült, hogy neonáci. Ez akkor derült ki, amikor egy bulira valamilyen oknál fogva elhívott egy bevándorlót is, akinek előadta neonáci elméleteit, s aki ennek következtében leszúrta. Én voltam az, aki a lépcsőházban lévő vérfoltok alapján kihívtam a rendőrséget és a mentőket, s tulajdonképpen megmentettem az életét, ugyanis amennyiben senki sem akad rá, elvérzik. A kórházban is meglátogattam...

Életlecke itthon

Mennyi ideig voltál itthon s milyen volt ez az időszak?

–1992–2002 között kint voltam Svédországban, 2002–2004 között 2 hetet kint 2 hetet itthon rendszerben éltem. Ezután, 2004–2006 között hazaköltöztem, szórakozóhelyet létesítettem. Ekkor döbbentem rá, hogy korántsem ugyanaz a két helyzet: hazajönni látogatóba, vagy itt élni. Előbbi esetben teli pénztárcával lazulsz egy ideig, utóbbi helyzetben pedig elő kell teremtened a betevő falatot, számlákat kell fizetned, kiadásaid vannak, fenn kell tartanod magad. Rájöttem, hogy az üzleti világban a hazai mentalitás teljesen más, mint Svédországban. Figyelmeztettek, hogy túl hiszékeny vagyok. Ez sajnos beigazolódott: megloptak valutaváltásnál, javakat és pénzt tulajdonítottak el a cégeim alkalmazottai. Nem volt tapasztalatom, nem itt váltam felnőtté, hogy ismerjem a húzásokat, s tudjam azt, hogy kivel kell kedves lenni, és miért, ez volt a bukás oka. Egyszerűen újra meg kell tanulnod itthon élni. Üzleti szempontból ezt úgy kell lefordítani, hogy a tarkódon is szemednek kell lenni.

„Belső” emigráció – kivándorlástól a hazatérésig

Mint tanácsolsz azoknak, akik haza akarnak jönni?

– Sok svédországi és amerikai magyarral tartom a kapcsolatot. Az Egyesült Államokban is éltem másfél évig, 2006 februárjától 2007 szeptemberéig. Az internetes társalgó programokon, a Yahoo messengeren és

Az eljegyzésre Las Vegasban...
az MSN messengeren állandóan kérdezik tőlem, na, milyen otthon, jöjjek én is haza? Erre nem lehet tanácsot adni, mindenkinek más élményt, tapasztalatot jelent a kivándorlás és szintén mást a hazatérés. Erre egyszerűen nincs recept. Ami nekem fontos ott vagy itthon, az lehet nem mozgat meg semmit másban. Ismerek olyan személyt is, aki állandóan amiatt panaszkodott, hogy kintAmerikában képtelen volt baráti kapcsolatokat létesíteni, ugyanis hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig dolgozott. Barátnője sem volt 2 évig. Érdekes: az illetőnek az volt az álma, hogy a vízumlottón úgynevezett zöld kártyát nyerjen. Sikerült, mégsem volt boldog. Hazajött, elköltötte az ott gyűjtött pénzét, adósságot halmozott fel, majd ismét visszament. Ez szerencsére nem jellemző eset. Mire hazajött, az itteni haverei már más társaságokba jártak, megnősültek, férjhez mentek, más dolgokat tartottak elsődlegesnek, mint régebb. Vannak viszont mások is, akik hazajöttek Amerikából, Svédországból, Németországból vagy Angliából és nagyon jól beilleszkedtek, sőt szakmájukban olyan munkahelyeket találtak, hogy egyesek többet keresnek itt, mint hajdanán odakint. Úgy vélem, itthon szükség van jó szakemberekre, és főleg olyanokra, akik néhány évig kint éltek, itthon átadják a know-how-t és szintén itt kamatoztatják a Nyugaton szerzett tudásukat. Ismétlem: teljesen más, amikor látogatóba jössz, s megint más, amikor neked is ugyanazokkal a problémákkal kell küszködnöd, mint azoknak, akik itt éltek és élnek. Amikor egy évben egyszer jössz haza, mindenki örvend, de aztán elkezdődnek a szürke hétköznapok, s ismét alkalmazkodni kell egy megváltozott világhoz, amit te lehet, hogy másképp képzeltél el. Ez egy belső emigráció, pontosabban annak a lelki dimenziója.

Itt is kezd javulni az életszínvonal, vannak ismerőseim, akik jól élnek. Egyértelmű: az elmúlt években pozitív irányba változott a helyzet. Az emberek mintha boldogabbak lennének, újra látni sok kismamát az utcán. Magasabbak a fizetések, és javultak a munkakörülmények is. Szerintem az emigráció szinte teljesen egyenlő az asszimilációval. Az emigrálók szinte kizárólag csak az anyagi jólétre gondolnak. Az kevés ember fejében fordul meg, hogy családjának távozásával apad az erdélyi magyarság, s odakint lassan elveszítik magyar identitásukat. Svédországban például azt tapasztaltam: bár biztosított a magyar oktatás, a harmadik vagy a negyedik generáció óhatatlanul asszimilálódik. Amennyiben az ottani magyar fiataloknak gyermeke születik, inkább svédül beszélnek vele – tisztelet a kivételnek. Az óvodában a magyar gyermekek sokszor inkább svédül beszélnek egymással, mintha valamilyen szinten szégyellnék, hogy ők mások, mint a többiek. A Svédországi Magyar Ifjak Társaságában próbáltunk változtatni ezen, de így is előfordult, hogy kisebb csoportokban a második generációs magyar gyermekek, fiatalok svédül beszéltek egymással.

Szép kocsiban folyton hazavágyni?

– Tíz év Svédország és két év itthon is-ott is után kimentél az Egyesült Államokba...

– Amerikában nagyon jól ment nekem és a barátnőmnek (most már feleség – szerk. megj.), Kingának. Jó munkahelyünk volt, szerettük, amit csináltunk, meg voltunk rendesen fizetve. Itt csak az számított: mit tudsz, mennyibe kerül, s hibák nélkül dolgozz. A kezdet szerény volt: egyszobás lakásban laktunk hárman, matracon aludtunk. Néhány hónapra rá a Silicon Valley-ben, egy luxus

... álomesküvőre már Kolozsváron került sor.
lakónegyedben, kétszobás lakásban laktunk Kingával, 1500 dollár lakbért fizettünk, megengedhettük magunknak. Ezenkívül európai autónk volt, az igazság az, hogy jól, nagyon jól éltünk. Ennek ellenére állandóan foglalkoztatott bennünket a hazatérés gondolata. Naponta beszéltünk erről. Amikor vásároltunk, dilemmában voltunk: minőségi árut vegyünk, mert maradunk, vagy kevésbé jó cuccot, mert úgyis hazamegyünk. Egyszer minőségit vásároltunk, máskor nem – egyszer így gondolkoztunk, máskor másképp.

Érdekes, hogy Amerikában teljesen másképp tartják a magyarok a kapcsolatot, mint Svédországban. A legtöbb magyar fiatal illegálisan tartózkodik az Egyesült Államokban (mi munkavállalási vízummal dolgoztunk, majd hosszabbítottuk az iratokat), ezért nagyon bizalmatlanok és a szó szoros értelmében félnek. Ha összeveszel valakivel, bármikor rád szabadíthatja a hatóságokat. Találkoztunk velük a templomban, s hívtuk őket: gyertek hozzánk a hétvégén, iszunk valamit, beszélgetünk. Mindig találtak valami kifogást: azt mondták, dolgoznak, pedig irodai munkát végeztek, ott meg szombaton és vasárnap nincs meló.

Nagyon hiányoztak a szüleim, nagyszüleim, akiktől még messzebb kerültünk. Kingának, aki 2006 májusában jött ki Amerikába, még nehezebb volt kezelni a honvágyat, mint nekem. A hátam mögött tíz év Svédország állt, nekem ez valamivel könnyebb volt. Ráadásul ő egyedüli gyermek, a szüleit és őt is nagyon bántotta és megviselte az, hogy nincsenek együtt. Többször feltettük a kérdést: mi az, ami nekünk jó? Szép kocsink legyen, amelyben folyton arra gondolsz: maradjak vagy hazamenjek? Arra a következtetésre jutottunk, hogy a legjobb itthon amerikai cégeknek dolgozni. Erre szerencsére megtaláltuk a megoldást. Óriási előny innen dolgozni amerikai cégnek. Az ügyfél a weboldalt helyi idő szerint reggel 8-kor rendeli meg. Itt este 6 óra van. Mire másnap reggel felébred a kliens, máris az elektronikus postaládájában van a honlap alapverziója. Ez sok amerikai ügyfelet megfog.

Öröm, hogy itthon van személyi számom

– Az Egyesült Államokban súlyos pénzügyi válság van. Lévén, hogy ottani ügyfeleknek is dolgoztok, ez kihat a cégetekre is? Gondolkoztok azon, hogy ismét emigráljatok valahova?

– Végleges: maradunk. Én már nem megyek sehova, csak ha visznek. Nem túlzás: nagyon boldog vagyok, hogy újra itthon lehetek és van személyi számom is... Ugyanakkor nagyon zavar és bánt, hogy a szüleim és a család nagy része Svédországban van, de sajnos ezen már nem lehet változtatni. Találkozunk, amilyen gyakran tudunk, de korántsem ugyanolyan, mint amikor a család ugyanabban a városban lakik! Cégünkre is kihat a válság, azonnal érezhető volt a hatás: egyik napról a másikra változott meg minden. Míg korábban állandóan csengtek a telefonok, most minden leállt. A webfejlesztés mellett más lehetőségeket is keresünk annak érdekében, hogy ne csupán egy területet fedjünk le. Habár a webdesign recesszióban is megy, ugyanis ilyenkor sokan fordulnak a költségmentes eladási megoldásokhoz. A világhálón ugyanis nem kell bérleti díjat fizetni (vagy ha igen, sokkal kevesebbet, mint egy üzlethelyiség esetében), messzemenően nincsenek akkora költségek a humán erőforrásokkal, nem kell gázszámlát vagy vízszámlát fizetni. Nézd, mi már itt maradunk. 2007 tavaszán Las Vegasban került sor az eljegyzésre, szép volt, de nemigen volt kivel ünnepelni. Idén itthon volt az álomesküvőnk, a Farkas utcai református templomban. Kinga mindig erre vágyott. Néhány hónap múlva kisfiúnk lesz, minden szál ide köt bennünket. Nem vallom azt, hogy az anyagi biztonság jelent mindent. Míg emigrációban vagy idehaza valaki hajt a pénzért, elszalad mellette az élet. Érdekes, hogy nehezebb itthon újból érvényesülni, mint odakint az emigráció első éveiben.







Az Ön híre
Mihálik András könyvbemutatója
...
Hír feltöltéséhez kérjük, jelentkezzen be itt.
 Az összes ÖN híre  



Legutóbbi hozzászólások
A legutóbbi öt hozzászólás.
  • Arnika: YESSS!
  • arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
  • Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
  • Iczig: nem igazan erdekel....
  • B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
    Jeszenszky Géza...

Kommentálható tartalmak
A legutóbbi öt kommentálható tartalom.
Te is tudod a helyes válaszokat! Vagy vannak fejtörő kérdéseid?
Ingyenes, magyar nyelvű kvízverseny a Bulgakovban
VIDEÓ - Kolozsváron tartottak bemutatót a Sztánai Lovasok
FOTÓRIPORT - Ismét kvízverseny a Bulgakovban, ismét agymozgató kérdések…
VIDEÓINTERJÚ - 27. Tusványos: Melyik mértékű bérszakadék esetében már nem kecseg...
VIDEÓRIPORT - Lóháton, nomád stílusban Porolissum meghódítására
 Az összes kommentálható tartalom  

Szavazógép
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
Ittam két sört, betettem a füldögót, aludtam
Igen, nagyon hangos volt a zene
Nem zavart
Eddigi szavazatok száma:560
Korábbiak  

Legolvasottabb tartalom
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai.



Üzenőfal
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.

Reklámajánlat
Apróhirdetési díjszabások (letöltés)
Tarife pentru marea reclama (în varianta tipărită a ziarului) (letöltés)
Reklámdíjszabás - a nyomtatott újságban (letöltés)
Tarife la mica publicitate (varianta tiparita) (letöltés)
Politikai reklámdíjszabás (letöltés)
Reclama politica (letöltés)
Advertising prices (letöltés)

Legutóbb regisztráltak
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik.
Regisztrált tagok száma: 4094.
 Regisztráció  

On-line felhasználók
Regisztrált: 0
Vendég: 543
Bejelentkezett felhasználók:
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap