 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Szabadelvű Kör: Kelemen Hunor nyiltakozatát nem előzte meg széleskörű belső konzultáció |
Különvéleményt fogalmazott meg, és tett közzé az RMDSZ egyik platformja, a Szabadelvű Kör a sajtónak néhány perccel ezelőtt továbbított közleményében azzal kapcsolatban, amit Kelemen Hunor, az érdekvédelmi szervezet szövetségi elnöke a magyarországi népszavazás ügyében nyilatkozott.
A szabadelvűek nehezményezik, hogy „a nyilatkozat megfogalmazását nem előzte meg széleskörű belső konzultáció, amely a téma fontosságát tekintve elkerülhetetlen lett volna. Ez a nyilatkozat-tétel nem tiszteli a Szövetség belső demokráciájának szellemét” – vélekednek.
Szerintük ártalmas, hogy „a nyilatkozat összekapcsolja a vasárnap esedékes magyarországi népszavazáson és a decemberi romániai parlamenti választásokon való részvételt”. Továbbá úgy vélik, hogy „a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai szavazóknak joga van szavazni a kvótareferendumon, de a részvételre bíztatás nem a Szövetség dolga, véleményünk szerint az egyéni döntés kérdése.”
Az RMDSZ Szabadelvű Köre nevében Fosztó László elnök, Bognár Zoltán és Eckstein-Kovács Péter alelnökök által aláírt dokumentum szerint ellenzik és szükségtelennek tartják a magyarországi belpolitikai ellentétek szándékos behozatalát az erdélyi közéletbe. „Ez különösen ártalmas egy olyan kérdés esetében, amely indulatokat, sőt gyűlöletet kelt emberek vagy népcsoporttok ellen.” – fogalmaznak.
A globális migrációval kapcsolatban kifejtik: „A szélsőséges eszméket propagáló szervezeteket súlyos hiba összemosni az életüket mentő, más vallású, más kultúrájú menekültekkel. A menekültek nem bevándorlók, ne mossuk össze ezt a két fogalmat sem. A segítségnyújtás nem betelepítést jelent. Oly módon kell kezelni a helyzetet a morális és nemzetközi jogi kötelezettségeinknek eleget téve, hogy a veszély elmúltával a menekültek visszatérhessenek hazájukba” – fogalmaznak a Szabadelvű Kör vezetői. (4)
|
Bukarestben nem épül meg idejében a várost a repülőtérrel összekötő metróvonal |
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik házigazdájának számító Bukarestben nem épül meg idejében a várost a repülőtérrel összekötő metróvonal, amit Románia megígért a rendezői jogot biztosító pályázatában.
A Digi 24 televízió ma adta hírül, hogy a fővárosi önkormányzat elfogadta a metróépítéshez szükséges településrendezési tervet. Ionel Oprea, a metrót működtető Metrorex vállalat technikai igazgatója elmondta: kevés esély van arra, hogy a bukaresti Északi pályaudvart a Henri Coandă Otopeni repülőtérrel összekötő 6-os vonal 2020-ra elkészüljön. Az igazgató szerint legjobb esetben 2021-ben lehet kész a mintegy 14 kilométer hosszú, 12 megállót tartalmazó, egymilliárd euróba kerülő beruházás.
A 2020-as Európa-bajnokság egyik rendező városa Bukarest, ahol három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont a már kész Nemzeti Aréna. Románia a metróvonal mellett vállalta, hogy megépíti a Nyugat-Európa fele haladó autópálya-hálózatát, valamint négy bukaresti stadiont újítanak fel, amelyeket edzőpályának használnak a torna idején.
Bukarest mellett Budapest, Amszterdam, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága ad otthont három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek. Baku, München, Róma és Szentpétervár három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt rendez. Az Európa-bajnokság két elődöntőjét és döntőjét Londonban játsszák. (4)
|
Tăriceanu: az államfő nyilatkozata közvetlen, brutális és azonnali támadás a demokrácia ellen |
Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke szerint Klaus Johannis államfő Cioloșnak a PNL-ben való esetleges szerepvállalásáról szóló kijelentése közvetlen, brutális és azonnali támadás a demokrácia ellen, az államfő pedig „a román nép elleni okkult terv” része.
„Szeretném hangsúlyozni, hogy Románia elnökének mai nyilatkozata közvetlen, brutális és azonnali támadás a demokrácia ellen. Egyértelmű, hogy az elnök úr a román nép és a forradalomban elnyert szabadság elleni okkult terv. Felhívom az elnök úr figyelmét, tisztségének járó minden tisztelettel, hogy hatalmas felelősséget és az innen származó következményeket is vállalja, amikor az alkotmányt teljességgel kigúnyolva, nyíltan választási partizánkampányban vesz részt” – írja Facebook-oldalán Călin Popescu Tăriceanu.
A házelnök emlékeztetett: múlt héten politikai megállapodást javasolt a pártoknak és az államfőnek, hogy mindannyian tiszteletben tartják majd a december 11-ei választási eredményeket. (4)
|
Johannis pártpolitikai elköteleződésre bíztatja Dacian Cioloşt |
Klaus Johannis pártpolitikai elköteleződésre biztatta a szakértői kormányt vezető Dacian Cioloş miniszterelnököt, de kizárta annak lehetőségét, hogy a decemberi parlamenti választások után ismét független jelöltet bízzon meg kormányalakítással.
Johannis az Európai Néppárt egy bukaresti rendezvényén kommentálta ma volt pártjában, a néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Pártban (PNL) kialakult helyzetet, amelynek éléről előző nap lemondott az illegális pártfinanszírozással gyanúsított Vasile Blaga társelnök. Arra az újságírói kérdésre, hogy megoldást jelenthet-e Cioloş a PNL számára, az államfő azt mondta: elsősorban a miniszterelnöknek kell tisztáznia, hogy milyen tervei vannak a szakértői kormány mandátumának lejárta után.
Johannis kijelentette: támogatná, hogy Cioloş folytassa megkezdett projektjeit, de ehhez pártpolitikai szerepet kellene vállalnia, vagy legalábbis nyilvánosságra kellene hoznia pártszimpátiáját. Az államfő egyértelművé tette: Cioloş függetlenként nem maradhat miniszterelnök. Johannis korábban is jelezte: egyetért a pártokkal abban, hogy Romániának világos parlamenti támogatással rendelkező politikai kormányra van szüksége. (4)
|
FOTÓRIPORT – Olvasásra, buszozásra biztatják a kolozsváriakat |
Rendhagyó módon népszerűsítik az olvasást a negyedik Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál (FICT) szervezői: mától a Iulius Mall és a Pólus Center bevásárlóközpontok között, 24B jelzésű autóbuszjárat útvonalán közlekedik a FICT BUS, amelynek belsejében október 10-ig naponta száz könyvcsomagot bocsátanak az utazóközönség rendelkezésére.
A Kolozsvári Közszállítási Vállalattal együttműködésben szervezett projekt egyúttal a városban október 4-e és 9-e között zajló rendezvénysorozatra is ráirányítja a figyelmet. Fotóriportunk itt látható. (8)
|
Fegyveres bankrablás Aradon |
Pisztollyal felfegyverzett, arcán csuklyát viselő férfi rabolt ki egy Arad Mikelaka negyedében álló bankfiókot. A férfit még mindig keresik a rendőrök, miután a környékbeli panelházak közé menekült.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy magas, arcát csuklyával eltakaró férfi bement a bankba, és pisztolynak látszó tárggyal megfenyegette az ott dolgozókat, pénzt követelve tőlük. A támadónak sikerült a pénz egy részét elvinnie, majd elfutott a környékbeli panelházak közé.
A rablás pillanatában egyetlen ügyfél volt a bankban, egy férfi, aki azt mondja, őt is megfenyegette az álarcos, neki pedig nem sikerült lefognia a támadót.
Hírünk közreadásakor a rendőrség több csapata nyomoz Mikelaka negyedben, egy részük a tömbházak között próbálja felkutatni a bankrablót. (4)
|
A gyulafehérvári érseki székesegyházban felavatták Márton Áron püspök kőkoporsóját |
Felavatták Márton Áron erdélyi püspök kőkoporsóját ma a gyulafehérvári érseki székesegyház déli mellékkápolnájában. A 36 évvel ezelőtt meghalt Márton Áron újratemetési ceremóniáját a Szent Mihály székesegyház templombúcsúja keretében tartották, Miguel Maury Buendía apostoli nuncius vezetésével.
Szentbeszédében Jakubinyi György gyulafehérvári érsek arra emlékeztetett, hogy Márton Áron két totalitárius rendszer, a nácizmus és a kommunizmus idején teljesítette maradéktalanul a püspöki jelmondatában vállaltakat: nem utasította el a munkát és a szenvedést.
Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős magyar államtitkár megemlítette: a rekordok könyvébe illene, hogy a Securitate 75 ezer oldalnyi feljegyzést készített Márton Áronról. Az államtitkár szerint a püspök bűne az volt, hogy rávilágított a liberalizmus, a bolsevizmus és a fasizmus egyaránt elfogadhatatlan ideológiájára. (4)
|
INS: 5,9 százalékra csökkent a második negyedévben a munkanélküliségi ráta |
Az előző negyedévben regisztrált 6,6 százalék után 5,9 százalékra csökkent a második negyedévben a munkanélküliségi ráta, a 15-24 éves fiatalok körében volt a legmagasabb, 19,4 százalékos az állástalanok aránya – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nemi bontásban 1,7 százalékos különbséget mértek – a férfiak körében 6,6 százalékos, a nőknél 4,9 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak.
Eközben lakóhely szerinti felosztásban csak 0,1 százalékos volt a különbség: vidéken 5,9 százalékos, városon 5,8 százalékos volt az állástalanok aránya.
A 20-64 éves lakosság foglalkoztatottsági rátája a másodi negyedévben 66,6 százalékos volt, 3,4 százalékos távolságra az Európa 2020 Stratégiában célként kitűzött 70 százalékos szinttől.
A második félévben 9,05 millió fő volt Románia aktív lakossága, közülük 8,52 millió volt foglalkoztatott, 530 ezer pedig munkanélküli.
A munkaképes lakosság (15-64 év) foglalkoztatottsági rátája 61,8 százalékos volt, 2 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben. A foglalkoztatottsági ráta a férfiak körében magasabb, 70 százalékos, míg a nőknél 53,4 százalék. Lakóhely szerinti bontásban egyformán 61,8 százalékos szinten áll. A fiatalok (15-24 év) körében a mutató 22,2 százalékos. (4)
|
Nem vitte magával a teljes felszerelést az az orvos, aki először szállt ki Ioan Gyuri Pascuhoz |
Nem volt ott a teljes felszerelés annál az orvosnál, aki eredetileg kiszállt Ioan Gyuri Pascu előadóművészhez, és azt sem tudta bebizonyítani, hogy a beteg beleegyezett, hogy ne vigyék kórházba. A mentőszolgálat vezetősége fegyelmi eljárást kér – mondta el Alis Grasu igazgató.
„Megállapítottuk, hogy nem volt nála a teljes felszerelés” – nyilatkozta csütörtökön Alis Grasu, a Bukarest-Ilfovi Mentőszolgálat menedzserigazgatója.
Arra a kérdésre, hogy az orvosnak kellett volna-e EKG-vizsgálatot végezzen Ioan Gyuri Pascun, Alis Grasu azt mondta, a mentőorvos készíthetett volna EKG-t, de „túlzóbb, mint a többi orvos”.
Az orvos azt sem tudta bebizonyítani, hogy a beteg saját akaratából utasította vissza a kórházba szállítást.
„A kiszállásról szóló jelentésben nem szerepel a páciens beleegyezése, ami a kórházba szállítás visszautasítását illeti, holott azt állítja, javasolta a beszállítást, de a beteg elutasította. (…) Ezek miatt a kihágások miatt a bizottság a mentőszolgálat igazgatótanácsától kérte az orvos fegyelmi megbírságolását, a munkatörvénykönyvnek megfelelően” – mondta még Alis Grasu.
A menedzserigazgató szerint nem tevődik fel, hogy ebben az esetben felbontsák a munkaszerződést. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2150 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |