 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Illegális bevándorlás - Orbán: egész Magyarországot becsapták kvótaügyben |
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint a migránsok kötelező befogadását előíró kvóták ügyében egész Magyarországot becsapták egy bonyolult európai jogalkotási rendszerben.
A magyar kormányfő szombaton, a bécsi migrációs csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "rászedtek, kicseleztek és becsaptak a miniszterelnöktársaim". Hangsúlyozta, az Európai Tanács "késhegyig menő viták" után kétszer is írásban döntött arról, hogy a kvótarendszer csak önkéntes lehet, ezzel szemben az Európai Bizottság később mégis megindított egy ezzel ellentétes jogalkotási folyamatot, ami átment az Európai Parlamenten és bekerült a miniszteri tanács elé, a javaslat elfogadásához pedig ebben az esetben már elég volt a minősített többség, így Magyarország egyedül nem akadályozhatta meg azt.
"Egyszer becsaptak minket, ha hagyjuk, hogy becsapjanak minket, akkor becsapnak még egyszer" - mondta Orbán Viktor, majd kiemelte, el kell menni, és népszavazással kell megmutatni, hogy nem lehet az unióban kijátszani egy országot csak azért, mert kisebb mint a nagyok. (9)
|
Kvótareferendum - A Kárpát-medencei Autonómia Tanács a "nem" szavazatra buzdít |
A népszavazáson való részvételre és a nemmel való szavazásra buzdít a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) - mondta Tőkés László, a KMAT újraválasztott elnöke a testület kétnapos ülését követő szombati sajtótájékoztatón, Budapesten.
A politikus elmondta: a KMAT állásfoglalást fogadott el a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról. Hozzátette: egyetértenek Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel abban, hogy a problémákat helyben kell megoldani, ezért nem az elvándorlás jogát, hanem az otthonmaradás jogát támogatják.
A helyben maradás a környező országokban élő magyar kisebbségeknek olyan európai érték, amihez ragaszkodniuk kell - hangsúlyozta. "Mi nem vagyunk kivándorlók, mi otthon szeretnénk megoldani a problémáinkat" - jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért teljes szívvel tudnak csatlakozni a népszavazás ügyéhez és egyértelműen nemmel felelnek a feltett kérdésre. (9)
|
Kárpát-medencei Autonómia Tanács: a magyarok másodrendű állampolgárok a környező országokban |
A számszerű kisebbségben élő, őshonos magyar nemzeti közösségek a környező országokban másodrendű állampolgárokként élnek, a szóványosodással és asszimilációval szemben védtelenek - állapította meg a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) felmérése, amelynek eredményét szombaton ismertették Budapesten.
A KMAT kétnapos ülést tartott Budapesten, az ülést követő sajtótájékoztatón Tőkés László, a szervezet most újraválasztott elnöke felidézte: a tanács idén felmérte a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét és ennek eredményét tárgyalták meg az ülésen.
Bedő Árpád, a KMAT főtitkára elmondta: a felmérés szerint a legnagyobb problémát az okozza a kisebbségben élők életében, hogy a közszolgálatban szinte egyáltalán nem foglalkoztatják őket, valamint, hogy sérül a nyelvhasználathoz és az oktatáshoz való joguk. (9)
|
Földrengés Vranceában – az elmúlt tíz lv legerősebb földmozgása |
Földrengés rázta meg szombat hajnalban Vrancea térségét, amely az első jelentések szerint az utóbbi évtized eddigi legerősebb földmozgása, 5,6-os erősségű volt. A rengés 2 óra 11 perckor, 112 kilométeres mélységben történt, és Bukarestben is érezhető volt - jelentette a Mediafax hírügynökség.
Az Országos Földtani Intézet (INFP) először 6,0, majd 5,9-es erősségű földmozgást jelentett Twitter-oldalán, majd ezt 5,6-osra pontosította. Károkról nincsenek információk.
Legutóbb 2014. november 22-én volt azonos erősségű, 5,6-os, 2013. október 6-án pedig 5,5-ös földrengés. A hatóságok szerint szeizmológiai szempontból Bukarest számít Európa legveszélyeztetettebb fővárosának. A történelmi feljegyzésekre alapozva a szeizmológusok azt valószínűsítik, hogy Bukarest térségét évszázadonként legalább kétszer rázza meg nagy erejű földmozgás. A legutóbbi, 39 évvel ezelőtti 7,2-es erősségű földrengésben több mint 1400-an haltak meg, és több mint 11 ezer ember megsebesült. Akkor 35 ezer lakás semmisült meg, Bukarestben 33 magas épület dőlt össze.
Bukaresrben több mint 350 közveszélyes régi épület található. (9)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2236 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |