 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Aláírta az új miniszterek kinevezését Johannis |
Aláírta Klaus Johannis államfő ma a korábbi miniszterek leváltásáról és az újak kinevezéséről szóló dekrétumokat. Mircea Dumitru az oktatásügyi, Sorin Buşe a közlekedési, Maria Ligor a határon túli románokkal való kapcsolattartásért felelős, Dragoş Tudorache pedig a távközlési miniszter lett.
Az oktatásügyi, a közlekedési és a határon túli románokkal való kapcsolattartásért felelős miniszter ezekben a percekben teszi le hivatali esküjét a Cotroceni palotában, az államfő és a miniszterelnök jelenlétében. (4)
|
L. Simon Lászlót július 6-i hatállyal mentették fel |
Áder János köztársasági elnök július 6-i hatállyal felmentette tisztségéből L. Simon Lászlót (fotó), a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkárát – olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
A köztársasági elnök a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 55. paragrafusa alapján, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára döntött L. Simon László menesztéséről.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtökön beszélt arról, hogy nem elégedett az államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi tevékenységét. (2)
|
Mikor megy pihenőszabadságra Cioloş? |
Dacian Cioloş kormányfő arról tájékoztatta a minisztereket, hogy idén nyáron nem megy pihenőszabadságra, mivel a kabinet mandátuma igen rövid, és azt tanácsolta a tárcavezetőknek is, hogy próbáljanak minél kevesebbet hiányozni – nyilatkozták kormányzati források.
„Dacian Cioloş kormányfő arról tájékoztatta a minisztereket, hogy ő nem megy pihenőszabadságra, és arra kérte őket, hogy ne vegyenek ki 2-3 hetes szabadságot, próbáljanak meg az országban vagy a közelben maradni” – nyilatkozták a kormányülést követően kormányzati források.
Kedden a miniszterelnök arról tájékoztatta a polgármestereket, hogy arra kérte a minisztereket, július-augusztusban legyenek minél többet terepen. (4)
|
Baleset a Transzfogarason... sertések miatt |
Bűnvádi eljárást indítottak a szebeni rendőrök egy juhász ellen, akinek a sertései a Transzfogarasi úthoz közeli esztenából a közútra tévedtek, és megzavartak egy kerékpárral ott közlekedő német nőt, aki elvesztette az egyensúlyát, leesett a kerékpárról, és súlyos sérülésekkel került kórházba.
A Szeben megyei rendőrség szóvivője, Luciana Lazăr azt mondta, a sertések tulajdonosa ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás.
„A juhásznak a 7C jelzésű országút Transzfogarasi szakaszának közelében van az esztenája. Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult ellene bűnvádi eljárás, miután egy Németországból érkezett turista sérüléseket szenvedett, amikor leesett a kerékpárjáról, mert az állatok feljutottak a 7C országútra” – mondta el Luciana Lazăr.
Decebal Toderiţă, a Nagyszebeni Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője azt mondta, a 29 éves nőt beutalták a kórházba.
„A páciens több sérülést szenvedett a fején és a testén. Állapota stabil, az idegsebészeti osztályon ápolják” – tájékoztatott Decebal Toderiţă.
A Transzfogarasi úton történt balesetet, amelyben egy német turista súlyosan megsérült, néhány sertés idézte elő, amelyek az országúton a nő kerékpárja elé kerültek. (4)
|
Házkutatások Fehér és Kolozs megyében cigarettacsempészettel gyanúsított személyeknél |
Tizenkét házkutatást tartottak ma reggel a rendőrök cigarettacsempészettel, illetve dohányipari termékek illegális birtoklásával gyanúsított személyeknél. Az okozott kár értéke elérheti a 17 ezer lejt. Hét személyt állítanak elő.
A Fehér megyei rendőrség tájékoztatása szerint Fehér megyében öt, Kolozs megyében pedig hét személy házát kutatták át.
„A nyomozás jelenlegi állása szerint 2015 szeptemberétől kezdődően öt férfi és két nő, 29 és 63 év közöttiek, csempészett cigarettát szerzett be, birtokolt, szállított, raktározott és értékesített. A jövedékiadó-köteles termékeket Fehér és Kolozs megyében adták el lakásukról, cégeik közvetítésével, valamint piacokon és vásárokon” – derül ki a rendőrségi közleményből.
Az állami költségvetésben okozott kárt 17 ezer lej körülire becsülik.
A rendőrök hét személyt állítanak elő, akiket a rendőrség székhelyén hallgatnak majd ki.
A hivatalos tájékoztatás szerint a nyomozás a nagyenyedi ügyészség felügyelete alatt zajlik csempészet és több mint 10 ezer cigaretta adóraktáron kívüli birtoklása gyanújával.
Az akcióban részt vesznek a Kolozs megyei rendőrség rendőrei is. A Román Rendőrség különleges műveletekért felelős szolgálata és a hírszerző és védelmi osztálya szakmai támogatást nyújt. (4)
|
EURo-2016: Portugália az első döntős |
A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében Lyonban Portugália és a meglepetéscsapat Wales mérkőzött.
A találkozót a második félidőben két portugál sztár villanása döntötte el: Cristiano Ronaldo az 50. percben szögletbeívelés után mindenkinél magasabbra emelkedett, s a kapuba fejelt. Három percre rá Ronaldo volt a feladó, Nani pedig a jó helyen érkező, s ezzel Portugália 2–0-s sikerrel jutott a vasárnapi döntőbe, ahol Németország vagy Franciaország vár rá. (7)
|
Cioloş: információs technológiával foglalkozó igazgatóság alakul |
Dacian Cioloş miniszterelnök ma azt mondta, információs technológiával foglalkozó igazgatóságot hoz létre a kormányon belül, amelynek célja az lesz, hogy elektronikus platformokat hozzon létre az állampolgárok és a kormány közötti kapcsolattartás megkönnyítésére.
„Az információs technológia a kulcs ahhoz, hogy a közigazgatás lépést tartson a digitális korral, és válaszkész legyen az állampolgárok igényeire. Ezt mindannyian tudjuk, de mostanáig túl kevés lépés történt ebbe az irányba. A kormányülésen több intézkedést is hoztunk a már elkezdett egyszerűsítési folyamat logikája és szellemisége alapján. Ahhoz, hogy a nem működő informatikai rendszereket újraindítsuk, illetve lendületet adjunk az IT-terület fejlődésének a közigazgatásban, mind alapvető, mind innovatív intézkedéseket hozunk majd” – írja a miniszterelnök Facebook-oldalán. (4)
|
1,4 millió utast szállított az év első felében a Blue Air |
1,4 milliós rekordot ért el utasszám terén az év első hat hónapjában a Blue Air, ami 2014 azonos időszakához képest 147 százalékos emelkedést jelent.
A növekedés annak is köszönhető, hogy idén 25 új útvonalon indítottak járatot – derül ki a légitársaság közleményéből. „A repülősvilág nyári szezonjának kezdete (március 27-e) adta meg a lendületet a Blue Air társaság terjeszkedéséhez, hiszen 25 új útvonalat nyitottunk március és június között. A Blue Air jelenleg 70 belföldi és külföldi útvonalon működtet járatot” – áll a közleményben.
Az idei év első hat hónapjában a társaság 7000 repülést végzett, szemben a 2015 januárja és júniusa közötti 3188-cal. A Blue Air jelenleg 26 repülőgépből álló flottával rendelkezik, míg két évvel ezelőtt mindössze kilenc gépe volt. „Az összesen 27 repülőgép közül 17 korszerűsített belterű, a többi pedig a közeljövőben kerül felújításra.”
Ebben az évben a légitársaság hat műveleti bázist működtet Bukarestben, Bacău-ban, Larnacában, Torinóban, illetve októbertől Kolozsváron is.
A társaság a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA - International Air Transport Association) teljes jogú tagja, miután a legmagasabb biztonsági standardok teljesítéséért megkapta a szövetség IOSA-bizonyítványát. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1844 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |