 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Kelemen: fel kell oldani az egészségügyről szóló SRI-jelentések titkosítását |
Sem Klaus Johannis államfő, sem az intézményvezetők, sem a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) tagjai nem rejtőzhetnek örökké az államtitok mögé, ha milliók egészségéről van szó, a SRI ilyen jellegű tájékoztatásainak titkosítását pedig fel kellene oldani – véli Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
„Sem Klaus Johannis államfő, sem az intézményvezetők, sem a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) tagjai nem rejtőzhetnek örökké az államtitok vagy a hivatali titok mögé, ha milliók és milliók egészségéről van szó. Úgy vélem, elsősorban a CSAT-nál, majd ha arra kerül sor, a parlamentben is részletezni kellene mindazt, ami történt. Aztán majd az ügyészség megteszi, amit meg kell tenni” – nyilatkozta ma a RFI-ben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. (4)
|
Elhunyt Tempfli József nyugalmazott nagyváradi római katolikus püspök |
Hosszú betegség után 85 éves korában szerdán elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke - közölte az egyházmegye.
Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. A nagyváradi Szent László Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Intézetben tanult. 1962. május 31-én szentelte pappá Márton Áron püspök.
1990. március 14-én II. János Pál pápa Nagyvárad 81. püspökévé nevezte ki. Nyugdíjazási kérelmét 2008 decemberében XVI. Benedek pápa elfogadta, megyéspüspöki szolgálatát 2009 márciusáig végezte. (9)
|
Tăriceanu a választóknak: a SRI és a DNA okkult és irracionális fölsőbb hatalommá vált |
Nyílt levélben fordult a választópolgárokhoz Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, aki ellen kedden indított eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A levélben azt írja, a SRI és a DNA „okkult és irracionális fölsőbb hatalommá vált”, amely a volt Szekuritátéhoz hasonlatos.
„Sokan önök közül nem fognak szavazni, mert teljesen elveszítették a bizalmukat a politikusokban és az intézményekben. Hozzáállásukat a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ösztönzi, hacsak nem épp ezek váltják ki – két állami ügynökség, amelyekről ritkán kellene hallanunk, de amelyek azt a küldetést tűzték ki maguknak, hogy általánosított gyanúba burkolják a politikusokat, és lerombolják a politikai pártokba vetett bizalmat. A DNA-nak a feljelentések segítségével – amelyet ilyen mértékben senki nem gyakorolt az 1950-es évek óta –, sikerült saját magát jelentős részben a választók helyébe tenni, és törvény által biztosított hatalmával visszaélve eldönteni, ki állhat az állampolgárok elé, hogy elnyerje a bizalmukat, és kit kell megfosztani ettől az alkotmányos jogtól. Ma ismét felteszem a kérdést: mégis ki határozza meg a DNA és a SRI politikáját, ki dönti el ezeken az intézményeken belül, hogy ki lesz a következő áldozat? Ezek az ügynökségek felsőbb hatalommá váltak, az állam három alkotmányos hatalmi ága fölött. Okkult és irracionális felsőbb hatalommá, amely a felnőtt generációk elméjében annak a szerepnek az emlékét idézi fel, amelyet valaha a kommunista párt és annak fegyveres jobb keze, a Szekuritáté játszott” – fogalmaz a szenátus elnöke.
A szenátus elnöke azt kéri a választóktól, szavazzanak a helyhatósági választásokon, „annak a korszaknak az emlékére, amelyben formálisan szavaztunk, mert kényszerítettek rá”. (4)
|
Cioloş az Egyesült Államok támogatását kérte Joe Bidentől a keleti NATO-jelenlétért |
Románia az Amerikai Egyesült Államok aktív segítségét kéri a keleti szárnyra előretolt szövetséges jelenlét érdekében, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig – mondta Dacian Cioloş miniszterelnök Joseph Biden amerikai alelnöknek a két politikus washingtoni találkozóján.
„A tárgyalások során a román miniszterelnök és az amerikai alelnök a kétoldalú célkitűzések közül több fontos aspektust is érintett, különös hangsúlyt fektetve a stratégiai partnerség megerősítésére, ami közös érdek, és ami a két ország együttműködésének alapjául szolgál. A két magas rangú tisztségviselő elégedettségének adott hangot a biztonsági és védelmi terület kiváló színvonala miatt, hangsúlyozva, kedvező feltételek adottak annak megerősítésére és elmélyítésére” – tájékoztat a kormány. (4)
|
Sophia Loren kapja a TIFF Életműdíját |
Az egyetemes filmtörténet egyik legnépszerűbb sztárja, Sophia Loren többszörös Oscar-díjas és Golden Globe-díjas olasz színésznő kapja a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Életműdíját – jelentették be ma a szervezők.
A népszerű művész, a seregszemle díszvendégeként most először látogat Romániába, a jeles elismerést a június 4-i zárógálán veszi majd át a kolozsvári román színházban. Egy nappal korábban, június 3-án részt vesz a tiszteletére szervezett különleges vetítésen a Diákművelődési Házban. (8)
|
Cioloş: paradoxon, néha felháborodunk, hogy a titkosszolgálatok dolgoznak, |
Dacian Cioloş miniszterelnök szerint ellentmondásos, hogy egyrészt felháborodunk azon, ha a hírszerző szolgálatok túlságosan belekeverednek a társadalom számára fontos döntésekbe, másfelől azonban ha gondok adódnak, panaszkodunk, hogy nem vesznek ezekben eléggé részt.
A kormányfő szerint el kellene döntenünk, mit akarunk.
„A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) korábbi ülésein már volt szó a titkosszolgálatok tevékenységéről, amikor bemutatták a tevékenységi beszámolójukat, és meggyőződésem, hogy Johannis elnök úr, amennyiben úgy ítéli, kérni fogja ezt a dolgot. Ám a Hexi Pharmát és a többi ehhez hasonló problémát szerintem nem csak a hírszerző szolgálatok tudják megoldani” – mondta a kormányfő a Digi 24-nek adott interjújában. (4)
|
Bővíti temesvári alkatrészgyárát a Continental |
A temesvári Continental elektomos alkatrészeket gyártó üzem 12 millió eurót fektet be a termelési kapacitás bővítésébe. A gyár területe több mint 7000 négyzetméterrel bővül.
„Célkitűzésünk, hogy az idei év végéig végezzünk az építési munkálatokkal, hogy tudjunk eleget tenni ügyfeleink megrendeléseinek. A beruházás révén több 7000 négyzetméternyi felület áll majd irodák, raktárak, társadalmi terek, vagyis öltözők, konyhák, egészségügyi felületek rendelkezésére” – nyilatkozta Francesc Xavier Pujol, a Béga-parti városban kialakított üzem igazgatója.
A tavalyi év végén a gyár 21 ezer négyzetméteren működött. (4)
|
200 lejtől kezdődik a szállás egy éjszakára az erdélyi kastélyokban |
200 lejtől kezdődik a szállás egy éjszakára az erdélyi kastélyokban és udvarházakban, átlagosan 15 százalékkal drágább, mint egy azonos kényelmet nyújtó szállodában.
Természetesen megfizetik magát az élményt, de a kopást is, hiszen egy műemléképületet lényegesen drágább karbantartani. Így egy erdélyi kastélyban 200 lejtől kezdődik a szállás egy éjszakára egy kétágyas szobáért, félpanziós ellátással. Külön kifizetve, a legtöbb helyen ebédelni is lehet, az árak fejenként 50 lejtől kezdődnek” – közölték a Hotelguru.ro utazási portál munkatársai.
A legkeresettebb célpontok: a marosugrai Haller kastélyszálló, ami 17 kilométerre található Marosvásárhelytől, az olaszteleki Daniel-kastély, a torockógyertyánosi (Vălișoara) Templul Cavalerilor kastély, valamint a tordai Prințul Vânător & Dracula kastély. (4)
|
Porosenko: ahogy Szavcsenkót kiszabadítottuk, úgy hozzuk vissza a Krímet és a Donyec-medencét is |
Ahogy Kijev hazahozta Nagyija Szavcsenkót Oroszországból, úgy állítja vissza Ukrajna szuverenitását a Krím félsziget és a Donyec-medence fölött - fejezte ki meggyőződését Petro Porosenko elnök ma azon a sajtótájékoztatón, amelyet hivatalában az orosz fogságból kiszabadult ukrán pilótanővel közösen tartott.
Az államfő Arany Csillag érdemrenddel és Ukrajna Hőse elnevezéssel tüntette ki a csaknem két év fogság után hazatért katonanőt. Köszönetet mondott az Ukrajnát támogató államoknak a Szavcsenko hazatérése érdekében tett erőfeszítéseikért, külön kiemelve Angela Merkel német kancellár, továbbá Francois Hollande francia és Barack Obama amerikai elnök hozzájárulását.
Porosenko felhívta a figyelmet arra, hogy vannak még ukrán állampolgárok orosz fogságban. Ígéretet tett, hogy mindent elkövet a kiszabadulásukért.
Nagyija Szavcsenko a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy továbbra is készen áll harcolni Ukrajnáért. Köszönetet mondott az ukrán népnek a támogatásért, megjegyezve, hogy ha a nép nem áll ki érte, a politikusok semmit sem tettek volna. "Nyilvánvalóan ez a demokrácia lényege, az, hogy a nép szót emel, és meghallják" - tette hozzá. (4)
|
Tüntetés és könnygáz Donald Trump új-mexikói kampányrendezvényén |
Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje Új-Mexikó államban kampányolva harcias tüntetőkkel találta szemben magát. A rendőrség könnygázzal fékezte meg a protestálókat. Közben kedden Trump megnyerte a Washington államban tartott előválasztást is - írja ma az MTI.
Annak ellenére, hogy több száz protestáló áttörte a kampányrendezvény körül felállított vaskorlátokat, Donald Trump azt fejtegette több ezer híve előtt, hogy nagyon is örül, hogy Új-Mexikóban kampányolhat.
A republikánusok várható elnökjelöltje a déli szövetségi állam legnagyobb városában, Albuquerque-ben tartott kampánygyűlést. Beszédét többször félbeszakították táblákkal felvonuló és bekiabáló tüntetők. A táblákon és óriásszalagokon olyan mondatokat lehetett olvasni, hogy: "Trump fasiszta" vagy "Eleget hallottunk már". A New York-i üzletember a szokásos flegma stílusában reagált: felkérte a rendezőket, hogy vezessék ki a tüntetőket, majd nevetségessé tette őket. "Menj haza, mamika!" - intett oda egy idősebb nőnek, egy másik tüntetőnek pedig a mikrofonból azt vágta oda gúnyosan: "Hány éves is ez a kölyök? Még pelenkás!".
Hívei folyamatosan megtapsolták megjegyzéseit és kórusban skandálták: "Építsd meg azt a falat!", utalva a Trump által "beígért" falépítésre az amerikai-mexikói határon. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1960 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |