 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Magyarországnak és Romániának közösen kellene kérnie a kürtőskalács védelmét |
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője szerint Magyarországnak és Romániának közösen kellene kérnie a kürtőskalács európai védelmét.
Tánczos Barna szenátor álláspontját az RMDSZ hírlevele közölte pénteken. A szenátor elmondta: az elmúlt napokban személyes beszélgetést folytatott Achim Irimescu mezőgazdasági miniszterrel és felrótta neki azt a múlt heti nyilatkozatát, mely szerint a kürtőskalács egy erdélyi román asszony találmánya lenne.
"Beszélgetésünk során a miniszter cáfolta, hogy ő ilyet állított volna, mi több, elmondása szerint ő pontosan azt hangsúlyozta: mivel a kürtőskalács Erdélyből származik, Romániának joga van kérni annak európai uniós bejegyzését. Lévén, hogy a miniszter is elismeri, hogy a kürtőskalács nem román termék, úgy gondolom, az egyetlen megoldás az lehet, ha a kürtőskalács márkanév levédését Románia és Magyarország közösen kérvényezi Brüsszelben" - idézte Tánczos Barna nyilatkozatát az RMDSZ hírlevele.
Achim Irimescu miniszter március 15-én nyilatkozott arról, hogy Románia le akarja védeni a kürtőskalácsot oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termékként (PGI). A hírügynökség szó szerint idézte a miniszter nyilatkozatát, mely szerint: "a kürtőskalács egy olyan román termék, melyről 1784-ben leírták, hogy egy román nemzetiségű, de magyar állampolgárságú erdélyi asszony készítette".
Tánczos Barna elmondta: a napokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyeztetett a témában Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével és Fazakas Sándorral, Magyarország földművelésügyi miniszterével, és ő is hasonló javaslatot fogalmazott meg, amelyre a magyar kormány képviselői részéről pozitív visszajelzést kapott. (9)
|
Kovács Péter: nem alapozhatnak törvényt a magyarság megbélyegzésére |
A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt - hangoztatta Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, arra reagálva, hogy egy törvénytervezet szerint ismét börtönbüntetéssel sújtanák Romániában az ország vagy a román nemzet gyalázását.
Kovács Péter szerint a többségükben szociáldemokrata honatya kezdeményezése, hogy állítsák vissza az ország- vagy nemzetgyalázás inkriminálását a büntető törvénykönyvben, a kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát.
"Elkeserítő és sajnálatos, hogy letűnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyűlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet azóta sem tisztáztak a hatóságok" - mondta a politikus. (9)
|
Elhunyt Pozsgay Imre |
Nyolcvanhárom éves korában pénteken elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár - közölte a család az MTI-vel.
Pozsgay Imre 1933. november 26-án született Kónyban. Diplomáját 1957-ben szerezte a budapesti Lenin Intézet történelem-maxizmus-leninizmus tanári szakán. 1969-ben megkapta a filozófiai-szociológiai tudományok kandidátusa címet.
Egy évig az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályán sajtó alosztályvezető, majd 1971-75 között a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese volt. 1976-80-ig kulturális, 1980-82-ig művelődési miniszterként dolgozott. 1982 júniusától 1988 júliusáig volt a Hazafias Népfront főtitkára. 1988. júniusban államminiszterként ismét a kormány tagja lett, ahol 1990. májusig dolgozott. 1991 óta a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyetemi tanára volt.
Országgyűlési képviselő 1983-ban lett. 1950-56-ig az MDP, 1956-89 között az MSZMP, 1989 októberétől 1990 novemberéig az MSZP tagja. 1987. szeptemberben részt vett a lakiteleki találkozón. 1989. januárjában, a pártvezetők közül elsőként, az 1956-os forradalmat népfelkelésnek nevezte. 1989 augusztusában ott volt a soproni páneurópai pikniken, amelynek keretében több száz keletnémet jutott ki Nyugatra.
Pozsgay Imre Kolozsváron, március 31-én a rendszerváltozás dilemmáiról tartott volna előadást.
(Kovács Attila felvétele 2015. szeptember 26-án készült Esztergomban.)
|
Korlátozzák a kamionforgalmat Magyarországon a húsvét ideje alatt |
A magyar határőrség közlése szerint a Bors-Ártánd határátkelőnél 2016. március 26-án 23 órától március 28-án 23 óráig korlátozzák a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók belépését Magyarország területére.
„Mivel ezen a hétvégén a világ katolikusai és protestánsai az Úr feltámadását ünneplik, a román–magyar határátkelőkön várhatóan megnő a személy- és áruforgalom. A magyarországi hatóságok ugyanakkor a román–magyar Közös Kapcsolattartási Szolgálati Hely révén arról tájékoztattak bennünket, hogy román idő szerint 2016. március 26-án 23 órától március 28-án 23 óráig korlátozzák a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók forgalmát Magyarország területén” – jelentette be sajtóközleményében a nagyváradi határrendőr-felügyelőség.
A váradi határőrök közölték, a forgalom megszokott keretek között való tartása érdekében a szolgálatot teljesítő határőrök számát megnövelték, az átkelőknél megengedett legnagyobb kapacitásig.
A felügyelőség azt javasolja a Magyarországra igyekvő autóvezetőknek, használják az összes átkelőt, hogy a határforgalom ne csak a legforgalmasabbakra korlátozódjék. (4)
|
Baleset a Lomb (Frunzișului) utcában |
Közúti baleset történt ma a kolozsvári Lomb (Frunzișului) utcában: 9 éves kislányt gázolt el egy személygépkocsi. A gyerek szabálytalanul kelt át az úttesten - tájékoztatta a sajtót a rendőrség.
A 45 éves gépkocsivezető semmit sem tudott tenni a baleset elkerüléséért: a lány nem nézett körül, nem a gyalogátkelőn, tehát szabálytalanul ment át az út másik oldalára.
A kislányt a sürgősségre szállították. (4)
|
Rekordméretű vagyonzár az Astra biztosítótársaság tulajdonosa ellen |
Rekordméretű vagyonzárat rendelt el a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Astra biztosítótársaság tulajdonosa, Dan Adamescu ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan vitte csődbe a biztosítót.
A DNA ma közölte, hogy 857,3 millió lej értékű vagyonzárat rendelt el az üzletember ellen. Adamescunak március közepén 40 millió lej óvadékot is kellett fizetnie, hogy szabadlábon védekezhessen az ellene felhozott vádak ellen.
A vádhatóság március elején közölte, pénzmosással gyanúsítja az Astra tulajdonosát. Azt állítják, Adamescu visszaélt tulajdonosi és cégvezetői hatáskörével, több olyan döntést hozott 2011 és 2013 között, amelyek arra mutatnak: szándékosan csődbe akarta vinni a céget személyes anyagi haszna érdekében.
Az ügyészek szerint Adamescu valótlan jelentésekkel eltitkolta, hogy az Astrának nincs fedezete a kárigényekre. Az üzletember a biztosítótársaságtól elvont pénzt, ezt más cégeihez irányította, ezáltal az ügyészek szerint 795 millió lej vagyonkárt okozott az Astrának.
A pénzügyi felügyelet 2014 elején rendelt felügyeleti biztost a társaság élére, és tőkeemelésre kötelezte. Tavaly augusztus végén a hatóság fizetésképtelenné nyilvánította a biztosítót, és megvonta működési engedélyét arra hivatkozva, hogy a tulajdonosok nem hajtották végre az előírt feltőkésítést.
Tavaly decemberben indult el biztosítótársaság felszámolása, miután erről a bukaresti törvényszék határozott. Az Astra a felügyeleti biztos kirendelésekor Románia legnagyobb biztosítótársasága volt. (4)
|
Indianában tilos lesz az abortusz azoknak is, akiknek gyermeke fogyatékossággal születik |
Az indianai kormányzó pénteken aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az abortuszt abban az esetben is, amikor a születendő gyermek súlyos fogyatékossággal születik.
Mike Pence republikánus kormányzó "átfogó életvédelmi intézkedésnek" nevezte a törvényt. "Kormányzóként a legértékesebb pillanataim azok, amelyeket fogyatékkal, köztük is Down-kórral élő gyermekeket nevelő családokkal töltöttem" - fogalmazott közleményében a kormányzó.
A Jog az Élethez nevű konzervatív csoport közleményben üdvözölte a kormányzói aláírást és Pence érvelését, s úgy fogalmazott: a törvény megtiltja a nőknek, hogy "diszkriminálják a meg nem születetteket". Mike Fichter a szervezet elnöke közleményében hangsúlyozta: "örömmel tölt el bennünket, hogy államunk értékeli az életet, függetlenül a lehetséges fogyatékosságtól, nemtől, vagy bőrszíntől".
Indiana eddig is azon szövetségi államok közé tartozott, ahol a legszigorúbbak voltak az abortuszt tiltó törvények. Szigorúbb törvénykezés csak Észak-Dakotában van, ahol - az Egyesült Államokban elsőként - 2013-ban - hoztak törvényt arról, hogy abban az esetben is tilos az abortusz, ha a születendő gyermek genetikai rendellenességei orvosilag bizonyítottak. (4)
|
Előállítottak egy terrortámadásra készülő embert Franciaországban |
Előállítottak egy körözött embert a francia titkosszolgálatok csütörtökön, az akcióval sikerült meghiúsítani egy terrortámadást Franciaországban - jelentette be Bernard Cazeneuve belügyminiszter.
A tárcavezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre "semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy ez a terv összefüggésbe hozható lenne a párizsi vagy a brüsszeli merényletekkel".
A rendőri akció keretében még csütörtök este is folytak házkutatások Párizs egyik északi elővárosában, Argenteuilben, ahol egy lakóházat teljesen kiürítettek a hatóságok.
A belügyminiszter elmondta, hogy az épületet a rendőrség délután fél hatkor ürítette ki, majd biztonsági kordonnal vette körbe. Az esti órákban mintegy ötven ember és gyermek várakozott az utcán.
Az I-télé francia hírtelevízió úgy értesült, hogy az előállított ember lakásában a rendőrök fegyvereket és robbanóeszközöket keresnek. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2253 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |