Harmadik alkalommal rendezik meg február 5-én a Székely Bált Budapesten, az idén rendhagyó módon a jótékonysági est három székely kedvezményezettje mellé egy kárpátaljai közösséget is választottak - mondta el Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Szász Jenő kiemelte: két évvel ezelőtt azzal a remélt céllal indították útjára az I. Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát és segítse a rászoruló nemzettársakat. Harmadik alkalommal is ugyanez a cél, az előző két bál sikere igazolni látszik szándékaikat - jegyezte meg.
Rámutatott: Magyarország kormánya közjogi értelemben megteremtette a határokon átívelő nemzetegyesítés lehetőségét, az intézet pedig azért jött létre, hogy ennek a mindennapokban is érvényt szerezzen.
"Az ünnepnapoknak, a vasárnapoknak értelmet adó dolgos hétköznapokat igyekszünk tartalommal megtölteni" - fogalmazott, hozzátéve: ennek jegyében szervezik a III. Budapesti Székely Bált is, ahová várják a székelyek, a tiszteletbeli székelyek, valamint a székelyeket tisztelők jelentkezését.
Hozzátette: idén úgy döntöttek, hogy rendhagyó módon a három kedvezményezett székely közösség mellé egy kárpátaljait is választanak, mert az Ukrajnát sújtó gazdasági válság és a fegyveres konfliktusok miatt most nekik van a legnagyobb szükségük az anyaország kinyújtott kezére. (4)