 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Tüntetésre hívja híveit a Székely Nemzeti Tanács |
Tüntetésre hívja a székelyföldi autonómiatörekvések híveit március 10-re, a Székely szabadság napjára Marosvásárhelyre és Románia külképviseletei elé a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
A sajtóhoz ma eljuttatott közleményében Izsák Balázs SZNT-elnök arra buzdította Székelyföld lakóit, hogy emlékezzenek meg a Székely szabadság napjáról, aki pedig teheti, menjen Marosvásárhelyre, hogy békésen, méltósággal nyilvánítsa ki a közösség autonómiaigényét. Az SZNT elnöke arra kérte a magyar pártokat, civil szervezeteket, a magyar történelmi egyházak gyülekezeteit, hogy legyenek részesei az előkészületeknek, és ösztönözzék részvételre a székelyeket és egész Erdély magyarságát. Kérte ugyanakkor a nagyvilágban élő magyarok szervezeteit, hogy március 10-én Románia külképviseletei előtt fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal.
"A Székely szabadság napján megszámláltatunk itthon és a nagyvilágban. Készüljünk úgy, hogy ne találtassunk híjával!" - fogalmazott Izsák Balázs. Megjegyezte, hogy a hatóságok általi megszámláltatás mellett "megmérettetik hűségünk hagyományainkhoz és céljainkhoz, megmérettetik kollektív bölcsességünk és méltóságunk, megmérettetik az erkölcsi erő, amely tizennegyedik éve szembesíti a román hatóságokat és ország-világ közvéleményét a székelyek akaratával", a területi autonómia követelésével. (4)
|
Predoiu: a PNL megszavazza Gabriel Oprea mentelmi jogának megvonását |
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megszavazza az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes ügyében – jelentette be ma Cătălin Predoiu, a PNL első alelnöke.
„A PNL megtartja szokását, miszerint megszavazza a mentelmi jog megvonását, hogy szabad kezet adjon az igazságszolgáltatásnak a vizsgálódásra” – nyilatkozta Predoiu.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészeinek meg kell szerezniük a szenátus jóváhagyását ahhoz, hogy Gabriel Oprea ellen bűnvádi eljárást indíthassanak. A DNA főügyésze ezért elküldte az ügyről szóló jelentést a főügyésznek, hogy a szenátust is értesítse, illetve 15 kötetnyi dokumentumot, az eljárási ügyirat másolataival. (4)
|
Bűnvádi eljárás indítására kér jóváhagyást a DNA a hivatali visszaéléssel vádolt Oprea ellen |
Bűnvádi eljárás indítására kér jóváhagyást a DNA a hivatali visszaéléssel vádolt Gabriel Oprea szenátor, volt belügyminiszter ellen, amiért kiszállásaira rendőri kísérettel járt. A szolgáltatást egy írásbeli megegyezés alapján törvénytelenül használhatta Tiberiu Nițu főügyész is.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészeinek meg kell szerezniük a szenátus jóváhagyását ahhoz, hogy Gabriel Oprea ellen bűnvádi eljárást indíthassanak. A DNA főügyésze ezért elküldte az ügyről szóló jelentést a főügyésznek, hogy a szenátust is értesítse, illetve 15 kötetnyi dokumentumot, az eljárási ügyirat másolataival.
A DNA szerint Oprea kétrendbeli hivatali visszaélést követett el, az egyik az volt, hogy arra használta a belügyminisztérium humán és anyagi erőforrásait, hogy illegálisan biztosítsa magának a forgalmi rendőrség általi felvezetést a miniszterként tett kiszállásaihoz, a másik pedig az, hogy olyan írásbeli megegyezést írt alá, amelynek alapján Tiberiu Nițu főügyész is illegálisan használhatta a rendőri felvezetést kiszállásoknál.
2014 januárja és 2015 novembere között Gabriel Oprea a belügyminiszteri tisztséget töltötte be, 2014 márciusától pedig a nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes is ő volt. Ez alatt az idő alatt a tisztségviselő folyamatosan a forgalmi rendőrség felvezetése mellett végezte kiszállásait, amivel megszegte a 2002/195-ös, a közúti forgalomról szóló sürgősségi kormányrendelet eljárási szabályzatát, amelyet a 2006/1391-es számú rendelettel hagytak jóvá, és amely szerint rendőri felvezetéshez csak Románia elnökének, a parlament két házelnökének, illetve a miniszterelnöknek van joga, mutat rá a DNA. (4)
|
Kolozsvári fotóst is díjazott a MÚOSZ |
Tranzitország című sorozatával Fazekas István (HVG) nyerte el a 34. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját, az André Kertész Nagydíjat pedig Déri Miklós (Déri és Társa Bt.) kapta meg A roma test politikája – Nincs ártatlan kép című sorozatáért – jelentették be a szervezők a mai budapesti eredményhirdetésen.
A legjobb hírképért járó Escher Károly-különdíjjal Illyés Tibort (MTI/MTVA), a legjobb kollekcióért odaítélt Munkácsi Márton-díjjal Móricz Sabján Simont (Népszabadság) jutalmazta a zsűri; a megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Komka Péter (MTI/MTVA), a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig a kolozsvári Bánhegyesy Antal (szabadúszó, képünkön) lett.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által meghirdetett Magyar Sajtófotó Pályázatra 240 szerző 2492 pályaművel pályázott sikeresen. A díjazott munkákból március 24-én a Capa Központban nyílik kiállítás. (8)
(Fotó: Facebook)
|
Hét évre javítóintézetbe zárnak egy tinédzsert, mivel meggyilkolt egy fiatalt |
Brassó megyei Apácáról származó 17 éves tinédzsert ítélt jogerősen hét év fogva tartásra egy javítóintézetben a brassói táblabíróság, mivel késsel, nyílt utcán meggyilkolt egy azonos korú fiatalt.
A gyilkosság 2015. augusztus 10-én történt egy apácai utcán, miután egy ittas állapotban levő fiatal kést emelt vele egykorú barátjára.
Verekedni kezdtek, az első pedig nyak tájékán megvágta a másikat. Ugyanakkor megsebesített egy gyereket is, aki az áldozat rokona volt, ő is életveszélybe került – részletezte Liviu Naghi, a Brassó megyei rendőrség szóvivője.
A két sebesültet súlyos állapotban szállították kórházba, a 17 éves fiatal pedig rövid időn belül életét vesztette.
A támadót rögtön előállították a rendőrök, augusztus 11-én pedig előzetes letartóztatásba helyezték a kiskorúakkal foglalkozó brassói törvényszék értelmében. (4)
|
Három nap után újra működik a Bâlea-tavi drótköteles felvonó |
Pénteken újra beindították a Bâlea-tavi libegőt, miután három nappal ezelőtt meghibásodott, és több mint 70 turista fent rekedt a hegyen. Őket két helikopterrel szállították biztos helyre.
A Bâlea-tavi drótköteles felvonót működtető cég szóvivője, Lidia Bădilă azt mondta, a szerkezetet 15 órakor üzemelték be újra, miután a szerelőknek sikerült elhárítaniuk a kedden bekövetkezett meghibásodást.
„Azok, akik szeretnének feljutni a 2034 méteres magasságba, a megszokott órarend szerint, 9 és 17 óra között tehetik azt meg” – mondta el Bădilă.
A Bâlea-tavi felvonó kedd délután hibásodott meg, így az a több mint 70 turista, aki kedden felment a tóhoz, már nem tudott lejönni. A keddről szerdára virradó éjjelen a helyszínen ragadt kirándulók ingyenes szállást és meleg vacsorát kaptak a környékbeli menedékházaknál. A fent rekedt 72 turista közül 34 gyermek, ők Krajováról érkeztek a tóhoz.
A turistákat szerdán egy Bukarestből és egy Kolozsvárról érkezett helikopterrel szállították Kercisóra település közelébe, ahol a rohammentő-szolgálat (SMURD) orvosai vizsgálták meg őket. Kercisórán a Szeben megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség fűtött sátrat állított fel. (4)
|
Australian Open - Udvardy búcsúzott |
A juniorok között szereplő Udvardy Panna egyesben és párosban is kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A magyar játékos a Grand Slam-torna honlapja szerint a második fordulóban, a 32 között 6:4, 6:2-re kikapott az indiai Karman Thanditól, párosban pedig az osztrák Mira Antonitsch oldalán szenvedett vereséget a nyitókörben.
Piros Zsombor már korábban befejezte szereplését Melbourne-ben, így a három magyar junior közül már csak a világelső Valkusz Máté van versenyben, akit egyesben és párosban is az első helyen emeltek ki. (4)
|
Túlterhelheti a német szociális ellátórendszert az uniós bevándorlás |
A szociális támogatás szabályozása miatt túlterhelheti a német ellátórendszert az uniós tagállamokból érkező bevándorlás - figyelmeztet a német városi és települési önkormányzatok szövetsége (DStGB) a Die Welt című lap mai összeállítása szerint.
Az önkormányzatok felé "hatalmas költséglavina közelít" - mondta Gerd Landsberg, a nagyjából 14 ezer önkormányzatot összefogó szövetség ügyvezetője. Rámutatott, hogy a szövetségi szociális bíróság ítéletei alapján az uniós tagállamokból érkezett, rászoruló bevándorlók hat hónapi németországi tartózkodás után jogosultságot szereznek szociális támogatásra.
A szövetség számításai szerint rövidesen 130 ezer uniós bevándorló szerezhet jogosultságot, ami éves szinten 600 millió eurós költség a menekültválság miatt eleve szorult pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatoknak.
Az Európai Unió Bírósága az utóbbi két évben több döntésével megerősítette a német álláspontot, miszerint az állam megtagadhatja a munkanélküli segélyt az uniós társállamokból származó olyan bevándorlóktól, akiknek nincs munkájuk és azzal a céllal költöznek Németországba, hogy hozzáférjenek az ellátórendszer juttatásaihoz.
Az önkormányzatoknál igényelhető szociális támogatásra viszont egyelőre nem vonatkozik ez a korlátozás, és az állami munkanélküli ellátás leggyakoribb formája - az úgynevezett Hartz IV ellátás - éppen akkora támogatást jelent, mint az önkormányzati szociális segély, ami "végzetes" ösztönző erő lehet, tekintve, hogy a német szociális segély nagyobb, mint az ipari munkások fizetése a legszegényebb uniós tagállamokban - figyelmeztet a DStGB. (4)
|
Eladta romániai üzletét az amerikai McDonald's gyorsétteremlánc |
Eladta romániai üzletét az amerikai McDonald's, amelynek a 67 étteremből álló hálózatát egy máltai vállalat fogja működtetni franchise rendszerben - közölte mai elektronikus a Ziarul Financiar.
A gazdasági újság szerint a máltai Premier Capital további öt országban működteti már franchise rendszerben az amerikai vállalat összesen 64 éttermét. A máltai cég honlapja szerint Észtországban, Lettországban, Litvániában, Görögországban és Máltában vannak jelen.
Romániában az amerikai vállalatnak 67 gyorsétterme van, így a máltaiak számára Románia lesz a legnagyobb piac.
Az újság szerint a felek már nyár óta tárgyaltak, ugyanis a McDonald's számára nem volt kifizetődő, hogy közvetlenül legyen jelen a román piacon.
A McDonald's Romániában évente mintegy 100 millió euró árbevételt ért el, és a legnagyobb étteremláncnak számít. Az újság információi szerint a megállapodás a hétvégén jött létre, de a felek nem nyilatkoztak a tranzakció részleteiről.
Az amerikai gyorsétteremlánc 1995-ben nyitotta meg első üzletét Romániában, ahol mostanáig közvetlenül volt jelen, ellentétben főbb vetélytársaival (KFC, Pizza Hut, Subway), amelyek eleve franchise hálózat kialakításával léptek be a román piacra. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1450 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |