 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Băsescu: október 10-éig beiratkozom a PMP-be |
Traian Băsescu volt államelnök ma bejelentette, hogy október 10-éig beiratkozik a Népi Mozgalom Pártba (PMP), és jelezte, „egy új pártot akar létrehozni, amely nem volt részese az átmeneti időszak valamennyi kompromisszumának”, és nem feltétlenül akar „a nulladik végrehajtó erő” lenni.
A volt államfőt az Adevărul Live-nak adott interjúban kérdezték arról, hogy ő lesz-e a PMP elnöke.
„Nem tudom. Kell találnunk egy képletet. Az biztos, hogy október 10-éig beiratkozom a Népi Mozgalom Pártba, ehhez már nem férnek kételyek” – válaszolta Băsescu, megjegyezve, hogy az alakulat kongresszusa október 24-én lesz.
Băsescu arról beszélt, hogy célkitűzése egy új párt felépítése. (4)
|
Bírósági ítélet a marosvásárhelyi utcanévtáblák ügyében: nem fenyegetett a rendőrfőnök |
A marosvásárhelyi bíróság jogerős ítéletben állapította meg, hogy Valentin Bretfelean helyi rendőrparancsnok nem fenyegetett azzal, hogy tetemes bírságot helyezett kilátásba azoknak a háztulajdonosoknak, akik nem távolítják el az épületeikről az önkéntesek által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat.
A múlt pénteken hozott ítéletről Kincses Előd ügyvéd ma tájékoztatta az MTI-t. Amint az ügyvéd felidézte, 12, büntetéssel fenyegetett háztulajdonos nevében tett feljelentést az ügyészségen a fenyegető hatóság ellen. A vádhatóság azonban az ügyet érdemben ki sem vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy nem rendel el nyomozást. Ezt az ügyészségi határozatot támadták meg az érintett háztulajdonosok a bíróságon, és ebben a perben született a panaszosok számára kedvezőtlen ítélet.
A marosvásárhelyi rendőrség április végén 30 ezer és 50 ezer lej közötti bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik nem távolítják el 48 órán belül házuk faláról a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) önkéntesei által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblákat. A rendőrség ezeket reklámtábláknak minősítette, és a reklámtörvényre hivatkozva helyezte kilátásba a bírságot. A fenyegetés hatására sokan eltávolították a kétnyelvű utcanévtáblákat. A Cemo azt követően látott neki az utcanevek kétnyelvűsítésének, hogy a polgármesteri hivatal elmulasztotta ezt megtenni. (4)
|
Nyolcezer lejjel fizetett rá hiszékenységére |
Újabb személy vált az ún. baleset-módszerrel elkövetett csalások áldozatává – a tőle 8000 lejt „kicsaló” gyanúsítottakat szeptember 30-án azonosította a Kolozs Megyei Rendőrség - olvasható egy mai sajtóközleményben.
A bűncselekmény még júniusban történt, a nyomozás szerint egy – jelenleg más ügy miatt bebörtönzött – férfi hívta fel a későbbi áldozatot, akivel elhitette, hogy édesanyját elgázolták egy kolozsvári gyalogátjárón, ezért azonnali műtétre szorul, aminek elvégzéséért 8000 lejt kell fizetnie.
A nő hamarosan egy postai hivatalban fel is tette a megadott címre az összeget, amit aztán a börtönlakó cinkosai – három Călăraşi megyei személy – vettek fel, és használt fel saját célra. (4)
|
Arra kötelezhetik az ösztöndíjas orvostanhallgatókat, hogy Romániában dolgozzanak |
Lehetséges, hogy a tanulmányi ösztöndíjra jogosult orvostanhallgatóknak a jövőben szerződést kell majd aláírniuk, amely arra kötelezi őket, hogy egyetemi és rezidensi éveik alatt ne mehessenek külföldre – jelentette be ma Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter.
A tárcavezető szerint így meg lehetne állítani az orvosok kivándorlását.
Bănicioiu a bukaresti Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanévnyitóján azt mondta, már tárgyalnak az egyetem vezetőségével, illetve az oktatási minisztériummal, hogy lássák, vajon megállítható-e az orvosok tömeges kivándorlása azzal, ha a kormánytól tanulmányi ösztöndíjat kapó orvostanhallgatóknak megtiltják, hogy külföldre menjenek.
„Dolgozunk az egyetemmel egy ilyen terven, de nem az érdemösztöndíjasokról, hanem csak a tanulmányi ösztöndíjra jogosult hallgatókról van szó. Meg kell néznünk, mennyire lehetséges ez, mert egy dolog, hogy mire vágyunk, az pedig más kérdés, hogy mire van lehetőség” – mondta Bănicioiu, hozzátéve, egy ilyen intézkedésnek nem kellene a szabad mozgásra vonatkozó európai direktívának ellentmondania. (4)
|
Mennyivel nő mától az orvosok fizetése? |
Mától 25 százalékkal nő az orvosok fizetése – írja a Mediafax. A hírügynökség szerint a béremelés több mint kétszázezer egészségügyi alkalmazottra vonatkozik, ők az elsők, akik megnövelt fizetést kapnak, miután egyes tisztségviselők, köztük az elnök és a miniszterelnök bérét már megemelték.
A helyi önkormányzatok alkalmazottainak bére ugyanakkor akár 12 százalékkal is emelkedhet, a helyhatóságok döntésétől függően.
Az egészségügyi dolgozók fizetésemelése elégedetlenséget szült a pedagógusok körében, akik november elsejétől 15 százalékos, vagy december elsejétől 20 százalékos béremelést kértek, és tüntetéssel is fenyegetőztek. A tanügyi szakszervezetek végül úgy döntöttek, elhalasztják a tüntetés megszervezéséről szóló döntést október 10-éig, mert a kormány azt ígérte nekik, hogy addigra pontosan meghatározzák, mikortól és mennyivel emelik az oktatásban dolgozók járandóságát. (4)
|
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson |
Németországban ismét tömegverekedés történt egy menekültszálláson, ezúttal Hamburgban. A rendőrség szerdán avatkozott közbe, és ma reggelre sem tudta helyreállítani a rendet.
Sajtójelentések szerint szír és afgán menedékkérők estek egymásnak egy volt barkácsáruházban kialakított befogadóállomáson. A rendőrség 50 emberrel szállt ki a helyszínre még szerdán délelőtt. Napközben többször kiújult a konfliktus, ezért a szállás környékén összevont rendőri erőknek többször közbe kellett lépniük.
Az éjszaka sem volt nyugodt, a ZDF országos közszolgálati televízió szerint a rendőrök még csütörtök reggel is intézkedtek.
Az összecsapásokban nagyjából 200 menedékkérő vett részt, többen megsebesültek. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért mérgesedett el a helyzet.
Németországban az utóbbi két hónapban legkevesebb 12 tömegverekedés történt menedékkérőket befogadó intézményekben. Általában különböző nemzetiségű csoportok csapnak össze. Szintén jellegzetes, hogy viszonylag csekély súlyú ügyekből keletkezik tömegverekedésbe torkolló konfliktus. Például a legutóbbi, a Hessen tartományi kassel-caldeni egykori repülőtéren vasárnap történt verekedés kiváltó oka az volt, hogy egy albán fiatal tolakodott ebédosztás közben, és ezt nehezményezte egy idősebb pakisztáni menedékkérő.
Szakértők szerint a konfliktusok elsősorban a menekültszállások zsúfoltsága miatt mérgesednek el. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1472 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |