 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Újabb volt minisztert vett őrizetbe a DNA – Gabriel Berca üzérkedett a befolyásával |
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) Gabriel Berca volt belügyminisztert is őrizetbe vette ma, a politikust befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Berca az évek során több magas rangú funkciót is betöltött, a belügyminiszteri tisztségen kívül Traian Basescu volt elnök tanácsadója és szenátor is volt. A vádhatóság egy korrupciós ügyben azzal gyanúsítja, hogy Berca egy közvetítőn keresztül 185 ezer eurót követelt egy üzletembertől azért cserébe, hogy közbenjárjon a kormánynál, utaljanak ki támogatást egy önkormányzatnak, amelynek az üzletember cége által elvégzett munkálatok ellenértékét kellett volna kifizetnie ebből a támogatásból. Az ügyészek szerint a munkálatok értéke elérte az 5,6 millió lejt.
Az ügyészség szerint alapos a gyanúja annak, hogy Berca saját magának és akkori pártjának követelte ezt a pénzt, amelyet több részletben meg is kapott. A vádhatóság szerint mindez 2010 és 2012 között történt. Ebben az ügyben Mihai Banu liberális párti képviselő is érintett, akit már július elején őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyészség szerint a liberális honatya is 270 ezer eurót kért egy üzletembertől azért, hogy közbenjárjon a kormánynál, utaljon ki pénzt egy Bákó megyei önkormányzatnak. Az ügyben a képviselő fia ellen is eljárás indult befolyással való üzérkedésben való bűnrészesség miatt. (3)
|
Tusványos - „Hidegbéke” – háború és béke között |
Újra háború van Európában – ezekkel a vészjósló szavakkal kezdte beszédét Németh Zsolt ma a 26. Bálványosi Nyári Egyetemen. A Tusványosként ismert nagyszabású rendezvénysorozaton a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Szapáry György, Magyarország volt amerikai nagykövete, Cristian Pârvulescu, politológus, újságíró, Martonyi János volt magyar külügyminiszter, valamint Gulyás Gergely, a magyar Országgyűlés alelnöke társaságában Háború és béke között - a hidegháború peremén című előadás moderátoraként felvezetőjében elsősorban az ukrajnai konfliktus okozta világpolitikai vonatkozásokat taglalta.
Németh elmondta: szerinte lezárult az optimista európai építkezés időszaka, a világban az 1980-as évekre jellemző instabilitás lett úrrá. – Oroszország szerepe döntő a térségben, s itt nem csak az energetikai vonatozásokra gondolok. Három éve nincs érdemi párbeszéd Románia és Magyarország között, az ukrajnai helyzet, s annak a térségre gyakorolt geopolitikai hatásai a két ország közötti együttműködés egyik témája lehet – vélekedett.
Részletek a pénteki Szabadságban. (4)
|
Tusványos - Közép-Kelet Európa, a lehetőségek régiója |
Közép-Kelet Európa, és Magyarország gazdasági helyzetének alakulását, lehetőségeit összegezték ma délelőtt a Bizonyítványosztás. Gazdasági fellendülés Közép-Kelet Európában cím alatt, a 26. Tusványos keretében szervezett pódiumbeszélgetés meghívottai.
Varga Mihály, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium tárcavezetője előadásában kiemelte: Közép-Kelet Európa térsége gazdaságilag jelenleg dinamikusabban fejlődik, mint a nyugati régió, de a gazdasági növekedést stabilabbá, fenntarthatóvá kell tenni, és olyan ágazatokba kellene befektetni, mint a turizmus, a technológiai, informatikai eszközök, a kutatások fejlesztése.
Megállapítása szerint a Közép-Kelet európai bérszínvonal miatt a nyugati államok folyamatosan elszívják úgymond tehetséges, képzett fiatalokat; ez az állapot nem fenntartható, és a folyamat csak a bérezés felzárkóztatásával lassítható – emelte ki a miniszter.
Szebeny Botond, az Európai Postaüzemeltetők Egyesületének (PostEurop) főtitkára kifejtette: fontos lenne, hogy az európai uniós döntéshozatalban a régiónak minél több képviselője vállaljon szerepet a közeljövőben, ugyanis Brüsszelben olyan döntések születnek, amelyek jelentős mértékben meghatározóak a tagállamok számára.
Világi Oszkár, a második legnagyobb szlovákiai vállalat, a Slovnaft vezérigazgatója úgy vélte, a beruházások arányának tíz százalékkal kellene bővülnie a további gazdasági növekedés megvalósulása érdekében, ugyanakkor a bürokráciának csökkennie kellene.
Lőcsei Tamás, PricewaterhouseCoopers üzletágvezetője szerint az Unió lassú reagálású politikája nem feltétlenül célravezető, különösen Kína és India cselekvési gyorsaságával szemben. (10)
|
El-selejtező: Gól nélküli Astra |
Továbbjutott a Gyurgyevói/Giurgiui Astra a labdarúgó Europa Liga-selejtezők harmadik fordulójába, miután hazai pályán 0–0-ra végzett a skót Inverness-szel.
Az első mérkőzésen, egy hete az Astra nyert 1–0-ra idegenben. (7)
|
Európa Liga-selejtező: Loki, a gyorsvonat |
A Debreceni VSC-TEVA kiütéses, 9–2-es győzelmet aratott lett vendége, a Skonto Riga felett a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 11–4-es összesítéssel jutott tovább. (7)
|
BL-selejtező: Gyurcsó, a Videoton megmentője |
Kis híján kudarcba fulladt a magyar bajnok Székesfehérvári Videoton továbbjutása, pedig egy héttel korábban Gyurcsó Ádám góljával 1–0-ra verte idegenben a walesi The New Saint gárdáját.
A Videoton hosszabbítás után 1–1-es döntetlent játszott a TNS-szel a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 2–1-es összesítéssel jutott tovább.
A briteknek Matty Williams szerzett vezetést a 78. percben, viszont a 107. percben Gyurcsó egyenlített.
A walesiek az utolsó perceket emberhátrányban játszottak, miután Sam Finley piros lapot kapott a 118. percben. (7)
|
Mégis mesterizhetnek Magyarországon az erdélyi diákok |
„Ma reggel kaptunk visszajelzést, hogy a problémát megoldják, így nem lesznek hátrányos helyzetben az Erdélyből érkező tanulni vágyó diákok” – áll a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) közleményében, vagyis elhárulnak az akadályok a Magyarországon mesterizni szándékozó diák elől.
Mint ismeretes, a 2015-ös magyarországi mesteri felvételin az okozott gondot, hogy az itteni egyetem által kibocsátott igazolást nem fogadták el, mint felsőfokú végzettséget bizonyító okiratot, az oklevelek pedig még nem készültek el az idén végzettek számára.
Ezért a KMDSZ, akárcsak tavaly, akcióba lendült: levelet írt Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárnak, továbbá Gulyás Tiborral, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökével is felvették a kapcsolatot, illetve egyeztettek Soós Annával, a BBTE rektorhelyettesével, aki megkereste a magyarországi Oktatási Hivatalt az ügyben. A közös erőfeszítések eredményeképpen ígéret született a probléma megoldására. (13)
|
Eladták a Financial Times napilapot – készpénzzel fizetnek |
A legnagyobb ázsiai üzleti médiacsoport, a Nikkei veszi meg a Financial Timest - közölte csütörtökön Londonban a gazdasági napilapot csaknem hat évtizede birtokló Pearson csoport. A Pearson szerint az irányár 844 millió font, ezt a Nikkei készpénzben folyósítja – írja az MTI.
Az 1844-ben alakult brit kiadói csoport - amelynek 50 százalékos részesedése van a The Economist című folyóiratot gondozó kiadócégben is - az adásvételi egyezmény bejelentése előtt alig néhány órával még csak annyit közölt a Londoni Értéktőzsdén - megerősítve a brit sajtóban a hét eleje óta keringő értesüléseket -, hogy tárgyalásokat kezdett a Financial Times-csoport eladásáról, és a megbeszélések "előrehaladott szakaszban" járnak. A Pearson szerint a tranzakció nem érinti a The Economist vállalatcsoportban meglévő részesedést. Az adásvételi folyamat - a versenyfelügyeleti jóváhagyások után - várhatóan 2015 negyedik negyedében zárul.(3)
|
Közösen fényképeszkedett volna a bölénnyel – rátámadt a vadállat Yellowstoneban |
Az amerikai Yellowstone Nemzeti Park munkatársai óvatosságra intik a látogatókat, miután ismét bölény öklelt fel egy önmagát fényképező turistát. A nagytestű vadállatok és a parklátogatók között ez volt az ötödik veszélyes incidens ebben az évben. A Yellowstone munkatársai szerint a 43 éves amerikai nő az állatnak hátat fordítva igyekezett közös fényképet készíteni a bölénnyel az Old Faithful elnevezésű gejzír közelében.
A nő és lánya 5,5 méterre közelítette meg a bölényt, és bár valaki figyelmeztette őket a veszélyre, az állat ekkor már támadásba lendült és felöklelte a futva menekülő nőt. Az áldozatot könnyebb sérülésekkel kezelték az eset után egy közeli kórházban. Amy Bartlett, a park szóvivője szerint a nő és a lánya tudták, hogy valami rosszat csinálnak, mégis úgy érezték, minden rendben, mivel mások is voltak a közelben. "Az emberek egyre közelebb mennek" - tette hozzá.
Idén a nemzeti park területén a bölények már egy 16 éves lányra, egy 68 éves nőre, egy ausztrált turistára és egy másik tinédzserre is rátámadtak. A szóvivő szerint évente általában 1-2 ilyen eset történik, 2015-ben azonban a megnövekedett látogatószám is hozzájárulhatott a balesetek számának emelkedéséhez. Yellowstone Nemzeti Park szabályai szerint a bölényeket legfeljebb 23 méter, a medvéket és farkasokat pedig 91 méteres távolságra lehet megközelíteni. (Forrás MTI) 3
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2353 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |