 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
FEJLEMÉNY - Matache Ponta új jelöltje a szállításügy minisztérium élére |
Iulian Matache államtitkár (képünkön) Victor Ponta miniszterelnök újabb javaslata a szállításügyi tárca élére. Matache jelölésére azt követően került sor, hogy Klaus Johannis délelőtt visszautasította Mihai Fifor szociáldemokrata szenátor jelölését. Az államelnök a kormányfő második jelöltjét már nem utasíthatja el, kénytelen lesz Matachét kinevezni.
Bár Fifor visszautasításának bejelentésekor Johannis nem szolgált különösebb indokkal, a köztársasági elnök végül arra hivatkozott, hogy a bölcsész végzettségű szenátornak, aki a közlekedési és energiaügyi bizottságának elnöke is, nincs megfelelő vezetői és szakmai tapasztalata a tisztség betöltéséhez. (9)
|
FEJLEMÉNY - Ponta a közlekedésiminiszter-jelölt visszautasításáról: Johannis ért hozzá, vagy mi? |
Ponta miniszterelnök ma úgy nyilatkozott: az, hogy Johannis államfő visszautasította a közlekedési tárca új vezetőjének személyére tett javaslatát, az elnök „ambícióját” jelzi. Hozzátette: az államfő nem rendelkezik a szükséges hozzáértéssel a jelölés elbírálásához, és nem utasíthatja vissza azt.
„Az ilyen dolgokat megszoktam már Traian Băsescutól. Johannis történelemtanár, ő ért hozzá, vagy mi? Kétlem, hogy Johannis közlekedési szakember” – kommentálta az ügyet Ponta.
Emlékeztetett, hogy az alkotmánybíróság döntése értelmében az államfőnek mindenképpen el kell fogadnia a következő jelöltet. „A tárca a PSD-hez tartozik. Holnap az elnökségi ülésen eldöntjük, kit jelölünk” – tette hozzá Ponta.
„Eszembe jutott, ki vezette a PNL részéről a közlekedési tárcát… Ludovic Orban. Legyünk komolyak. Szerintem Fifor ezerszer becsületesebb” – mondta a miniszterelnök.
Amint arról korábbi gyorshírünkben beszámoltunk, visszautasította Fifor kinevezését Johannis. (4)
|
Alkotmányos a kormányfő bűnvádi vizsgálatát elakasztó határozat |
Nem sérti az alkotmányt a parlament június 9-i határozata, amellyel megakadályozta, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) összeférhetetlenség gyanújával bűnvádi eljárást indítson Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ellen - állapította meg ma az alkotmánybíróság.
A taláros testületnél a Nemzeti Liberális Párt (PNL) emelt óvást a parlamenti határozat és a házszabály azon cikkelye ellen, amelynek alapján a parlamenti voksolást megszervezték. Az ellenzéki párt azt vélte alaptörvénybe ütközőnek, hogy - a házszabály előírásának megfelelően - nem a legfőbb ügyész kiadatási kéréséről voksolt a parlament, hanem a jogi bizottság határozati javaslatáról, amelyben a testület azt indítványozta, hogy a honatyák ne adják ki Pontát az igazságszolgáltatásnak.
A PNL szerint így akkor sem indulhatott volna eljárás a miniszterelnök ellen, ha ezzel a képviselők többsége egyetért, voksukkal ugyanis legfeljebb a jogi bizottság határozat-javaslatát utasíthatták volna el. (9)
|
Visszautasította Fifor kinevezését Johannis |
Visszautasította a szociáldemokrata Mihai Fifor (képünkön) kinevezését a szállításügyi minisztérium élére Klaus Johannis, az államfő nem indokolta meg döntését.
Fifort Victor Ponta miniszterelnök javasolta Ioan Rus helyébe, a kolozsvári származású tárcavezetőnek azért kellett lemondania, mert sértő kijelentést tett a külföldön élő románokra, csavargónak nevezve itthon hagyott gyermekeiket, lekurvázva feleségüket. (9)
|
Figyelmeztető sztrájkot tartottak légiforgalom-irányítók |
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak ma a légiforgalom-irányító szolgálatnál (ROMATSA), miután a szakszervezet már csaknem két hónapja nem tud megállapodásra jutni a munkáltatóval a kollektív munkaszerződésről.
A sztrájktörvény szerint a légi irányításban csak részleges munkabeszüntetés engedélyezett. A figyelmeztető sztrájkra 11 és 13 óra között került sor, de a ROMATSA alkalmazottai ez idő alatt is biztosították a földi irányítást a légteret használó gépek 30 százalékának, valamint a sürgősségi és humanitárius feladatot ellátó légi járműveknek.
A szakszervezet egyebek között azt szeretné elérni, hogy a légiforgalom-irányítók nyugdíjkorhatárát szállítsák le 55 évre, illetve tegyék lehetővé számukra, hogy ezen életkor felett kevésbé stresszes munkakört töltsenek be a ROMATSA keretében.
A ROMATSA-nak országszerte 1500 alkalmazottja van. A hazai légteret egy nap alatt 2500-3000 repülőgép használja. A figyelmeztető sztrájk idején csak a bukaresti nemzetközi repülőtérnek 40 járatot kellett volna indítania vagy fogadnia.
A forgalom az ukrán válság kiéleződése, a malajziai utasszállító gép tavaly júliusi ukrajnai lezuhanása óta mintegy 30 százalékkal nőtt légterünkben. (4)
|
Obama az iráni atomprogramról: a megállapodás történelmi lehetőség a világ biztonságosabbá tételére |
Az iráni atomprogramról szóló nemzetközi megállapodás "történelmi lehetőséget" jelent a világ biztonságosabbá tételére, az egyezség hiányában fennállna egy háború veszélye - közölte ma Barack Obama amerikai elnök.
Obama sajtóértekezletén az előző nap megkötött megállapodással kapcsolatos bírálatokra és kételyekre reagálva leszögezte: az egyezség alternatívái mind rosszabb helyzetet eredményeztek volna az Egyesült Államok és szövetségesei biztonsága szempontjából.
Az amerikai elnök - keddi nyilatkozatához hasonlóan - ismét azt hangoztatta: a megállapodás elzár minden utat Irán számára a nukleáris fegyverkezésre, és a legszigorúbb ellenőrzési és felügyeleti rendszert lépteti életbe, amelyről nemzetközi szereplők valaha megállapodtak. (4)
|
DRÁGULT A SZEMÉTSZÁLLÍTÁS KOLOZSVÁRON |
Ma a Kolozsvári Városi Tanács azonnali ülés keretében állapította meg az új szemétszállítási díjakat: a magánszemélyek ezután havonta 8,38 lejt (közel 20%-kal többet) fizetnek. A magáncégek, jogi személyek és közintézmények esetében a drágulás sokkal jelentősebb: a 16,92 lej/köbméteres ár 70,34 lejre nő (415%-os drágulás).
Ezek az árak csak október 15-ig érvényesek, mivel a törvény szerint csak három hónapig vihetjük a nagyváradi lerakatba a szemetünket. (4)
|
Új alprefektusok Kolozs és Hunyad megyében |
Három új alprefektus személyéről döntött a kormány szerdai ülésén. Ideiglenes jelleggel Györke Zoltán és Dan-Cristian Codrean töltheti be Kolozs megye alprefektusi tisztségeit, Hunyad megye alprefektusi tisztségét pedig Kiszely Tibor – tájékoztat az Agerpres.
|
A városháza nem engedélyezte egy Erdély autonómiáját szorgalmazó molinó kihelyezését |
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nem engedélyezte olyan molinó kihelyezését a város határába, amelyen románul, magyarul és németül áll az Autonómiát Erdélynek! felirat – közölte ma Fancsali Ernő, Erdély autonómiájáért küzdő civil aktivista (képünkön).
Az aktivista egy hónappal ezelőtt indított adománygyűjtést azért, hogy fizetett hirdetésben óriásplakátokon jelenítsék meg Erdély autonómiájának az igényét. Fancsali Ernő elmondta, hogy felhívására annyi adomány érkezett, amennyi egy molinó elkészítésére, és egy - Kolozsvár nagyváradi bejáratánál levő - hirdetőtábla egyhavi bérlésére elegendő.
Amint elmondta, a hirdetőtáblát üzemeltető reklámcég azt kérte, hogy a plakát arculatát előzetesen engedélyeztesse a kolozsvári polgármesteri hivatallal. A hivatal pénteken kézbesített válaszában elutasította a tábla jóváhagyását, és azt is közölte, hogy a hivatal nem ért egyet a plakát "alkotmányellenes és provokatív” üzenetével.
- Azt szerettem volna, hogy ha már negatív válasz jött, legyen benne, hogy alkotmányellenes, és ezt megtámadva a bíróságon az alkotmánybíróság mondja ki, hogy az autonómia követelése alkotmányellenes-e vagy nem” - magyarázta az aktivista, aki civilként indította el az ügyet, ám közben az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezete elnökévé választották.
Ma Fancsali Ernő szerdán nyílt levéllel fordult Kolozsvár elöljáróihoz, melyben arra szólította fel őket, hogy hagyjanak fel a kettős mérce alkalmazásával. Nem az Önök tiszte eldönteni, hogy alkotmányellenes-e vagy sem az autonómia. Ha mégis, akkor egyformán kellene elbánni a monarchista megmozdulásokkal, de a Besszarábia Romániához való csatolását követelőkkel is!” - fogalmazott az aktivista, aki a Szatmár megyei törvényszéknek arra az ítéletére is hivatkozott, mely szerint jogszerű az autonómia intézményének népszerűsítése.
Az aktivista azt is felrótta a kolozsvári városvezetőknek, hogy nem pártolják, sőt gáncsolják az erdélyiség gondolatát, és azon dolgoznak, hogy továbbra is Bukarestből igazgassák Erdélyt. (4)
|
Több mint 9700 államilag támogatott hely várja a kolozsvári állami egyetemekre felvételizőket |
Kolozsvár öt állami egyeteme összesen több mint 9700 támogatott helyet hirdetett meg a nyári felvételi időszakra, amihez több mint 12 ezer költségtérítéses hely adódik hozzá. A jelentkezők egy részének felvételiznie is kell, a többieket az érettségi általános vagy más kritériumok mentén választják ki.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a nyári felvételi időszakban 4910 államilag támogatott hellyel várja a jelentkezőket, ez a szám nagyjából megegyezik a tavalyival. Ugyanakkor több mint 9 ezer költségtérítéses helyre is lehet jelentkezni, továbbá 2655-en választhatják a távoktatást vagy a csökkentett óralátogatású helyeket.
A felvételi kedden rajtolt el, és július 31-éig tart. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2068 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |